ÁRVA-E AZ ÁRVASZÚNYOG?

Az árvaszúnyogok rövidre szabott életük folyamán nem táplálkoznak, vért pedig végképp nem szívnak, ezért csípésüktõl nem kell tartanunk. Ha valami bajunk lehet velük, az az, hogy óriási felhõkben rajzanak a vizek közelében.

2 (Liszi János rajza)

A gleccserektõl a folyamokig, a hegyi tengerszemektõl a nagy kiterjedésû sekély tavakig számtalan árvaszúnyogfaj népesíti be a vizeket. Most nem a Balaton néha óriási felhõkben röpködõ árvaszúnyogjairól lesz szó, hanem egy olyanról, amely kis hegyi patakok közelében (1. kép) él, és lárvája (valamint bábja) korántsem olyan árva, mint rokonai. Merthogy élõsködõ, vagy legalábbis "beépített potyautas"-ként szállíttatja magát gazdájával, egy kérészlárvával. Nemrégiben találták meg a hazai vizekben, s egyelõre pontos hovatartozását sem sikerült tisztázni. Valószínû, hogy egy Symbiocladius fajról van szó. A kifejlett Symbiocladius néhány milliméteres teste lágy és törékeny. A hímeknek tollas, a nõstényeknek egyszerûbb, fonalas csápja van (2. kép).Mindkettõjük színe feketés, toruk domború, szájszervük rövid. Egy pár hártyás szárnyuk van, a második pár egyensúlyozó szervvé, billérré* alakult.

A hímek röviddel a rajzást követõen, a párzás, a nõstények a peték lerakása után elpusztulnak. Kocsonyás petecsomóikat a nõstények a hegyi patakok köveinek vízbe merülõ részére rakják (3. kép). Néhány nap múlva kikelnek a lárvák, és élõhelyükre, az aljzat közelébe másznak. Az árvaszúnyoglárvák többségének testfolyadéka részt vesz a légzési gázok szállításában ezért piros a benne levõ hemoglobintól. Másik részükben - a mi állatunk is ide tartozik - megmarad a légcsõrendszer, és a hemoglobin hiányzik a testfolyadékból, ezért a lárva teste fehéres színû.

1

3

A Symbiocladius lárvák nyálukból és iszapszemcsékbõl csõ alakú lakást építenek maguknak. A ház védelmében mikroszkopikus élõlényekkel és szerves törmelékkel táplálkoznak. Fejlõdésük egy bizonyos szakaszában azonban felhagynak eddigi békés életükkel, becserkésznek egy náluk sokszorosan nagyobb kérészlárvát, és behatolnak a testébe. Ettõl kezdve a kérészlárva kénytelen mindenhova magával cipelni a potyautast, mint valami hátizsákot.

Bár az árvaszúnyoglárva, majd késõbb a báb is, a kérészlárva testében fejlõdik, a külvilágtól csak a kültakaró vékony rétege választja el. Ezért felülnézetben jól látszik a báb a gazdájában (4. kép).

4

5

Az egyre sötétebbre színezõdõ báb fejlõdésének végéhez közeledve igyekszik eltávolodni a gazdájától, majd heves potrohcsapásokkal felszakítja a kérészlárva kültakaróját (5. kép), felküzdi magát a víz tetejére, és alulról megkapaszkodik a felületi hártyában.

A potrohát hátrahajtva a felszín fölé tolja, s a felrepedt bábbõrbõl kiszabadulva néhány másodperc alatt kifejlett árvaszúnyoggá válik. A kérészlárva túléli ezt a számára végzetesnek látszó együttélést, és amikor eljön az ideje, maga is imágóvá vedlik.

6

7

KRISKA GYÖRGY, ANDRIKOVICS SÁNDOR és RAB ORSOLYA