Az idén ünnepelhettük volna III. Béla halálának 800. évfordulóját. Neve fölött azonban - méltatlanul - átsiklik a szemünk a magyar királyok sorát olvasván. Talán éppen azért, mert uralkodása a magyar középkor nyugodt idõszakának számított, nem voltak nagyobb belsõ politikai harcok vagy külsõ támadások. Viszont az ország társadalma, gazdasága és mûvelõdése ugrásszerûen fejlõdött. Béla földrészünk egyik leggazdagabb uralkodója volt. Európához újra csatlakozni készülõ országunk történetébõl ideje megismernünk a korábbi csatlakozási pontokat.
Valószínûleg 1148 körül, II. Géza király második gyermekeként látta meg III. Béla a napvilágot. Neveltetésérõl nem sokat tudunk, a források elõször egy politikai esemény kapcsán említik 1161- ben. Akkoriban tizenhárom éves lehetett, és apja egy hercegséget szervezett a számára, amely tengermelléki területeket - horvát és dalmát részeket - foglalt magában. A hercegség feletti jogát apjuk halála után bátyja, István - III. István király - is elismerte. Az ország belpolitikai helyzete azonban éppen akkoriban vált feszültté.
| III. Béla |
|
Két nagybátyja - II. Géza király öcscsei, István és László - magához szerette volna ragadni a magyar királyi hatalmat. Tervükhöz külsõ segítséget kerestek, és azt a Bizánccal való szövetségben találták meg. Mánuel bizánci császár nyíltan, katonai segítséggel is támogatta III. István ellenfeleit. A császár erõs kezû uralkodó volt, aki hatalmi terveiben a Magyar Királysággal is számolt, ezért a trónkövetelõ Istvánhoz feleségül adta Mária bizánci hercegnõt. Csakhogy az ország nemesei éppen ezért szívesebben látták volna a magyar trónon öccsét, Lászlót, aki nem kötelezte el magát ennyire Mánuel mellett. Lukács esztergomi érsek azonban szilárdan III. István király mellé állt, mind a két trónigénylõt elutasította, és nem volt hajlandó megkoronázni õket. A törvényes magyar király, III. István helyzete ezzel megerõsödött, és a bizánci császár rugalmas politikával tárgyalásokat kezdett vele, felvetve azt a gondolatot, hogy III. István öccse, Béla vegye feleségül az õ leányát, és jöjjön hozzá a konstantinápolyi udvarba, ahol majd elõkelõ nevelésben részesül. Béla mint a császári cím örököse is szóba jöhet, hiszen neki, a császárnak nincs fiúgyermeke. III. István beleegyezett az ajánlatba, így került Béla 1163-ban a bizánci császári udvarba, ahol rövidesen Mánuel császár leányának a jegyese lett.
Az elkövetkezõ években a fiatal magyar herceget a császár valóban az utódjaként nevelte. Magával vitte Bélát a hadi vállalkozásokba, részt vett a politikai vitákban. Magasabb szintû iskola nemigen képzelhetõ el. A császári udvarban a magyar herceget, persze, többen idegennek tekintették, aki csak véletlenül került a hatalom közelébe, ám Mánuel császár megvédte a politikai támadásoktól és cselszövésektõl.
| III. István király, Béla bátyja |
 |
Néhány évvel késõbb azonban a császárnak fia született, Béla pedig - érthetõen - nemkívánatossá vált Konstantinápolyban. A jegyességét gyorsan felbontották, és maga Mánuel igyekezett mielõbb eltávolítani az udvarból. Erre hamarosan kitûnõ alkalom kínálkozott, amikor 1172-ben Béla bátyja, III. István király meghalt. (Beszélték, hogy Béla mérgeztette meg, de ez valószínûleg nem igaz.) Hívei hazahívták a herceget, két trónkövetelõ nagybátyja már nem élt, Mánuel császár pedig természetesen pártfogolta a magyarok kívánságát. A fiatal, de már sokat tapasztalt Béla nem töprengett: idõközben kapott feleségével, Châtillon Annával (Ágnessel), az antiochiai (Kis-Ázsia) fejedelemasszony leányával 1172 elején hazatért. Itthon azonban nem mindenki fogadta barátságosan az idegenbõl jött fiatalembert. A magyar nemesség egy része a bizánci politika újbóli megerõsödésétõl tartott, az egyház vezetõi pedig aggódtak, hogy Béla a görögkeleti egyház híve lett. Ezekrõl a feltevésekrõl rövidesen kiderült, hogy alaptalanok: Béla ugyan megegyezett Mánuel császárral, de ennek csupán az volt a lényege, hogy a Magyar Királyság politikája nem lesz ellenséges a Bizánci Birodalommal szemben.
Ám Lukács esztergomi érsek, korának egyik legmûveltebb, a párizsi egyetemen tanult, rendkívül szigorú erkölcsû egyházi embere nem volt hajlandó Bélát magyar királlyá koronázni. A herceg tárgyalással próbálta rendezni kettõjük ellentétét, de Lukács hajthatatlan maradt. Béla ekkor bravúrosan megkerülte a nyakas fõpapot, III. Sándor pápa közvetlen segítségét kérte, aki végül Adorján kalocsai érseket bízta meg a koronázással. Elõtte azonban Béla oklevélben leszögezte, hogy ez egyszeri, kivételes alkalom, s a magyar királyokat ezentúl is az esztergomi érseknek kell megkoronáznia. Ez a megoldás elõrevetíti Béla diplomáciai módszereit. A fiatalember az esztergomi érsekkel való vitájában nem nyúlt erõszakhoz, mint korábban például III. István, a bátyja tette. Lukács érsek pedig kénytelen volt elfogadni, hogy Béla uralkodása törvényes, hiszen pontosan szentesített jogi hátteret kapott. A késõbbiekben is többször volt ellentét a magyar egyházi vezetõk és Béla között, de ez sohasem járt azzal a következménnyel, hogy a király a görögkeleti egyházhoz fordult volna érdekei érvényesítéséért. Maga az a tény, hogy III. Sándor pápához fordult Lukács érsekkel való vitájában, egyértelmûvé tette, hogy Béla a latin kereszténység híve, ugyanúgy, mint Szent István óta minden elõdje.
A francia mûveltség beáramlása Béla apjának, II. Géza királynak az uralkodása idején kezdõdött. Ekkor vonult át Magyarországon a második keresztes hadjárat a Szentföld felé. Az egyik vezetõje VII. Lajos király volt, akivel Géza szövetséget kötött. Ekkortól kezdve egyre több magyar egyházi ember tanult Párizsban.
Ez a kölcsönhatás megszakítás nélkül folytatódott Béla uralkodása idején is. Elsõ felesége a kis-ázsiai, de francia eredetû antiochiai fejedelemasszony leánya volt, a második pedig már tõrõlmetszett francia, VII. Lajos király leánya, Capet Margit lett. A francia királynékkal francia szerzetesek és lovagok érkeztek Magyarországra, akik birtokokat és kiváltságokat kaptak. Az 1180-as években az ország szépen gyarapodott mûveltségben, és ez magával hozta a gazdasági fejlõdést is. Ezt az a "kimutatás" bizonyítja talán a legegyértelmûbben, amely III. Béla királyi jövedelmeit tételesen felsorolja és összegzi. Ez a lista nem Magyarországon maradt fenn, hanem - másolatban - Franciaországban, így nem tudjuk biztosan, hogy pontosan mikor és milyen céllal készült, mindenesetre egyedülálló pénzügyi forrás Árpád-házi királyaink korából. Egyes vélemények szerint III. Béla második házasságát megelõzõen, 1186 körül készülhetett, hogy bizonyítsa a Magyar Királyság gazdasági erejét. Más elképzelés szerint, bár a "jövedelem-kimutatás" célja valóban erõdemonstráció volt, késõbb készíthették, esetleg III. Béla fiának, Imrének az esküvõje elõtt, 1196 körül. Béla ugyanis a nyugati kapcsolatok továbbépítése érdekében a távoli Aragónia (Észak-Spanyolország) királyának, III. Alfonznak a leányát kérte feleségül fiának.
|
|
Bármikor készült is, azt megállapíthatjuk, hogy Béla királyi jövedelmei hasonló arányúak voltak az angol és francia uralkodók bevételeihez, és a két császár, a német-római és a bizánci után következett!
Esztergomot a Magyar Királyság nyugati mintájú központjává építtette, az 1185-ben leégett bazilika helyére új, nagyobb és szebb templomot emeltek, a Szent Adalbert-székesegyházat. Ezzel egy idõben bõvítettek, átépítettek, illetve újjáépítettek több más székesegyházat is, így a székesfehérvárit, a kalocsait és a gyulafehérvárit. Egymás után épültek a ciszterci és a premontrei szerzetesek kolostorai és templomai, de a Magyarországra elsõként érkezõ bencések is emeltek templomokat például Vérteskeresztúron, Lébényben vagy Jákon. (Az új építészeti stílus, a román akkoriban érkezett francia területekrõl Magyarországra.) III. Béla adományt juttatott a jeruzsálemi bazilita kolostornak is, s a Szentföldre indított újabb keresztes hadjáratra szintén sok pénzt áldozott. A királyi hatalom megerõsödését jelezte a fényes királyi udvar is, valamint az, hogy õ volt az elsõ királyunk, aki egy egész vármegyét - Modrust - adományozott Bertalan vegliai grófnak, a Frangepán család õsének. (Hosszabb távon ez ugyan a tartományúri hatalom kialakulására vezetett, de a XII. század végén még csak a király gazdagságát mutatta.)
A Magyar Királyság belsõ erõsödése természetesen a külpolitikában is megnyilvánult, fõképpen 1180 után, Mánuel bizánci császár halálát követõen. Béla ügyességét és erejét a legjobban talán a harmadik keresztes hadjárat eseményei mutatják.
| Mánuel görög császár |
 |
Szaladin egyiptomi és damaszkuszi szultán 1187-ben legyõzte a jeruzsálemi latin királyság hadseregét, elfoglalta Jeruzsálemet, illetve a Szentföld nagy részét az európai keresztesektõl. A vereség az egész keresztény Európát felrázta. VIII. Gergely pápa még ugyanabban az évben újabb keresztes hadjáratot hirdetett meg. A következõ esztendõben, 1188-ban Fülöp Ágost francia király - Capet Margit királynõnk testvére - és Oroszlánszívû Richárd angol király nagy sereggel indult a Földközi-tengeren át a Szentföld felé, Barbarossa Frigyes német-római császár pedig a fiával együtt Magyarországon át vonult Jeruzsálem irányába. Béla fényes külsõségek közepette fogadta Esztergomban Frigyes császárt és lovagjait. A nyugati nemesek és lovagok csodálattal nézték az átépített Esztergomot, és errõl a korabeli történetírók részletesen be is számoltak. Arról is sokat szóltak, hogy Béla milyen vendégszeretettel fogadta a keresztes hadjárat résztvevõit: napokig tartó vadászatokat, lovagi tornákat rendezett a nyugati keresztesek tiszteletére, Frigyes császárnak és kíséretének pedig gazdag ajándékokat adott. Nagyon fontos volt az is, hogy a keresztesek egész Magyarországon olcsón juthattak élelmiszerhez.
A két uralkodó meglehetõs barátságba került egymással. Ennek a jele volt az is, hogy Frigyes császár kérésére Béla kiengedte a börtönbõl Gézát, tizenkét éve raboskodó öccsét, akit azonnal több ezer magyar katona élén csatlakoztatott a Szentföldre igyekvõ csapatokhoz.
A keresztes sereg Magyarországon átvonulva ért bizánci területre, ahol már korántsem volt ennyire barátságos a fogadtatás. Olyannyira, hogy a két császár veszekedése már-már fegyveres harc kirobbanásával fenyegetett. Ekkor lépett közbe Béla: tárgyalásokat kezdeményezett a két uralkodóval. A magyar király teljesen egyenlõ politikai félként szerepelt a két császár között, akik elfogadták diplomáciai érveit, s félretették ellentéteiket a keresztes hadjárat idejére.
A XII. század végén a Magyar Királyság Európa egyik vezetõ hatalmának számított, fõként gazdasági és politikai téren. III. Béla békés politikája mellett is erõskezû uralkodó volt, bebörtönöztette a hatalma ellen forduló öccsét, Gézát is, bár végül - igaz, többévi fogság után - szabadon engedte. Példaképe I. László volt, akit az õ uralkodása idején, 1192- ben avattak szentté.
|
|
|
|
