Az asztma és a szteroidok

Az asztma a légutak szűkületével járó tüdőbetegség, amelynek a hátterében, különösen annak az idült formája esetén, gyulladás húzódik meg, ezért a gyulladásgátló szteroidok is ott vannak az orvosok fegyvertárában.

A becslések szerint százmilliók szenvednek asztmában a világon (hazánkban mintegy hatvanezer az ilyen betegek száma). Régebben az volt az általánosan elfogadott vélemény, hogy a hörgők simaizomzatának valamilyen ok miatti összehúzódása szűkíti a légutak átmérőjét, újabban azonban egyre elterjedtebb az a nézet, hogy az asztma valódi gyulladásos légúti betegség. Emellett az szól, hogy a beteg tüdejében (a hörgők falában vagy a bennük levő nyákban) föllelhetők mindazok a gyulladást előidéző (úgynevezett mediátor) anyagok, amelyek a hörgők simaizmának görcsét, nyálkahártyájuk vizenyőjét, ekképp a légúti ellenállás növekedését és ezáltal az asztmás tüneteket kiváltják.
Az asztmás tünetek (elsősorban a sípoló légzés, a köhögés és a légszomj) vagy rohamszerűen jelennek meg, vagy – mint az idült betegek esetében – csaknem állandóan panaszt okoznak. Ehhez a kezelés is igazodik. Míg az előbbi esetben a roham mielőbbi megszüntetésére törekszenek az orvosok, addig az idült betegek úgynevezett fenntartó kezelésére évekig-évtizedekig szükség lehet. Amennyiben a gyógyszeres kezelés eredményes, a betegek csekély mellékhatás(ok) árán viszonylag teljes életet élhetnek.

Hörgőtágítás, gyulladásgátlás

Minthogy a légúti szűkület oxigénhiányos állapotra, következésképp légzési elégtelenségre vezet, az első teendő az, hogy ezt megszüntessék. Erre a célra különböző gyógyszerek állnak az orvosok rendelkezésére. Nagyon fontosak az úgynevezett béta-adrenerg szerek, amelyeknek különösen a belélegeztetése hoz gyors javulást, ugyanis ellazítják a hörgők simaizmait. Amennyiben az orvosok úgy ítélik meg, hogy még szembeszökőbb izomlazításra van szükség, akkor ugyanilyen hatású teofillint vagy antikolinerg gyógyszert is társítanak hozzá. A mediátor anyagok szabaddá válásának megakadályozására, ekképp a fenntartó kezelésre – főleg a gyermekkorban – kiválóan alkalmas a dinátrium-kromoglikátot (kromolint) tartalmazó gyógyszer (ezzel a heveny asztmás roham nem orvosolható). Végül, de nem utolsósorban a gyulladásgátló szteroidoknak (ezek a mellékvesekéreg hormonjai vagy származékaik) is nagy hasznuk van az asztma gyógyításában, ugyanis a baj hátterében meghúzódó – már említett – gyulladást csillapítják. De míg a kromolin igen hosszú ideig adható különösebb mellékhatás nélkül, addig a szteroidokkal csínján kell bánni, mert – elsősorban nagy adagban – olyan mellékhatásaik lehetnek, amelyek főleg a fejlődőfélben levő gyermekek számára előnytelenek, veszélyesek.
Akadnak azonban olyan orvosok – ilyen például a kanadai Nyugat-Ontario Egyetem belgyógyászati klinikáját és egyidejűleg az ottani Londonban levő Viktória Kórház allergiaklinikáját vezető J. H. Toogood professzor is –, akik a kis adagú szteroidokkal végzett tartós kezelést ártalmatlannak ítélik. A professzor több tudományos cikkében is beszámolt arról, hogy akár másfél évtizedes szteroidos kezelés után sem tapasztalhatók szóra érdemes mellékhatások, ha a gyógyszeradagot körültekintően választják meg. Ilyenkor ugyanis a szteroid nem avatkozik be a gyermek növekedésébe, nem ront esetleges cukorbaján, nem fokozza a légúti fertőzések gyakoriságát és súlyosságát, s nem módosítja érdemben a köztiagybeli hipotalamuszból és az agyalapi mirigyből álló szabályozórendszer működését sem. Minthogy azonban valamennyi ember másképp reagálhat a szteroidokra, valamennyi esetben meg kell határozni azt a gyógyszeradagot, amely az asztma ellen hatásos, ám érdemi mellékhatást nem idéz elő.
A szteroidos kezelés természetszerűleg nem azt jelenti, hogy egyidejűleg más asztma elleni gyógyszert nem kaphat a beteg. Bizonyos esetekben átmenetileg szükség lehet a már említett hörgőtágító szerekre és – főleg gyermekek esetében – a kromolinra is, mert a kombinált kezelés révén többoldali támadás indítható az asztma tünetei ellen.

Megelőzés

Minthogy az asztma kialakulását környezeti tényezők (virágpor, állati szőrök, háziporatka, penészgombák, cigarettafüst, légutakat izgató hatású gőzök stb.) is előidézhetik, ezeknek az esetleges bajkeltő szerepét tisztázni kell. Amennyiben valamelyikük bűnösnek bizonyul, nemcsak kezelni kell ellene a beteget, hanem mindent el kell követni avégett is, hogy lehetőleg ne kerüljön érintkezésbe vele. Habár százszázalékos megelőzésre nincs mód (lélegezni ugyanis akkor is muszáj, ha a levegő tartalmazza a bajt keltő anyagot), az orvosi tanácsok megszívlelése mégiscsak segítheti a baj elhárítását.

Dr. Z. K.