Egy 67 éves nő éppen megemelte az összecsukható heverőjét, amikor éles fájdalom
hasított a derekába. Nyomban lefeküdt, s erre valamelyest enyhült a panasza.
Minthogy azonban felkeléskor újra erősödött a fájdalma, orvoshoz fordult. A
fizikális vizsgálat során az ágyéka nyomásérzékeny volt, s a gerince melletti
izmok görcsösen összehúzódtak. A röntgenfölvételen jól látszott, hogy a második
ágyéki csigolyája megroppant, s annak környezetében is a csontritkulás jeleit
észlelték. A laboratóriumi eredményei ugyanakkor rendesek voltak, s az életmódjával
kapcsolatban föltett kérdésekre adott válaszaiból is csak az volt figyelemre
méltó, hogy nem szereti a tejet és a tejtermékeket, s hetente csak egyszer-kétszer
mozdul ki a lakásból egy kis sétára. A kórisméje csontritkulás miatt bekövetkező
csigolyatörés lett, ennek kialakulásában pedig elsősorban a kalciumhiányos étkezésnek
és a testmozgás hiányának lehetett szerepe. És még valaminek. Minthogy a nőnek
46 éves korában eltávolították a petefészkeit és a méhét, a csontjainak rendes
szerkezetéhez nélkülözhetetlen ösztrogén hormonból azóta hiányt szenvedett,
ugyanis nem részesült hormonpótlásos kezelésben. De az utcára meneteltől és
a napozástól való idegenkedése miatt 1,25-dihidroxi-kolekalciferolban sem dúskált.
Márpedig az a napsugárzás hatására a bőrben létrejövő D3-vitaminból képződik
a májban és a vesében való megmunkálódás révén, s elengedhetetlen a kalciumnak
a bélből való felszívódásához, valamint a csont egészséges szerkezetéhez. Az
elmondottak alapján magától értődik, hogy a beteget kalciummal, D-vitaminnal
és ösztrogénnel kezelték, aminek hatására nemcsak a csigolyája forrt össze,
hanem némi javulás következett be a csontritkulásában is.
|
1. ábra. A csont sűrűségének életkori változása |
Eltolódó egyensúly
A csontritkulást az idézi elő, hogy megcsappan a csontszövet mennyisége. Nemcsak
ásványi, hanem szerves anyagból is kevesebb lesz a csontban, úgyhogy a megmaradó
csontszövetben az ásványi és a szerves anyag aránya nem változik. Ez természetesen
kóros folyamat, még akkor is, ha az öregedés folyamán elkerülhetetlenül csökken
a csont sűrűsége és ekképp tömege (1. ábra). Rendesen ugyanis a csont felszívódása
és újraképződése egyensúlyban van egymással. A többi szövethez hasonlóan a csont
is állandóan átépül, megújul, s ebben minden pillanatban a csontváz teljes tömegének
körülbelül a 10 százaléka vesz részt. Egy-egy ponton mintegy száz napra van
szükség a csontszövet teljes megújulásához.
Ez a folyamat azzal kezdődik (lásd a 2. ábrát), hogy a mellékpajzsmirigy termelte
parathormonra és az 1,25-dihidroxi-kolekalciferolra fogékony elősejtekből csontfaló
sejtek alakulnak ki, s azok egy kis lyukat „rágnak” a csontba. Ezután az aktiválódó
csontképző sejtek veszik át tőlük a terepet, amelyek először csontszerkezet
nélküli szervesanyag-tömeget hoznak létre, s az fokozatosan kitölti a kis üreget.
Közben ásványi anyag (kalcium és foszfor) kezd beépülni a szerves anyagba, s
a kétféle (szerves és szervetlen) anyagból kialakul a csontszövet szabályos
mikroszkópos szerkezete.
A különböző életkorokban más-más arányban képződik és szívódik fel a csont.
A gyermekkorban a csontépítés felülmúlja a lebontást, így a csontok nagyobbak
lesznek. A fiatal felnőttkorban a csontépítés és
-lebontás egyensúlyban van, míg az öregedés folyamán az utóbbi folyamat kerül
előtérbe, s ennek következtében egy kissé a csontok „összemennek”. A csont sűrűségének
a megcsappanása azután csontritkulásra vezet, s ennek két típusát különítette
el az egyesült államokbeli Mayo Klinikán dolgozó B. L. Riggs. I-es típusúnak
azt nevezte el, amely a változás korával (a menopauzával) kapcsolatos, míg a
II-es típus az öregedésnek a következménye. Az előbbi jobbára a nők betegsége
(6:1 a nők és a férfiak aránya), míg az utóbbira kisebb női többség (2:1 arány)
jellemző. De a két típus a tekintetben is eltér egymástól, hogy az I-es típus
esetén eleinte fokozottan apad a csonttömeg, elsősorban a csontgerendázat szerkezete
gyengül meg, a csigolyákon kívül az orsócsont alsó része hajlamos törésre, s
csekély a vérben a parathormon mennyisége. A II-es típusú csontritkulás esetén
lassan, folyamatosan fogy a csonttömeg, a csontgerendázattal egyidejűleg a tömör
csont is ritkul, leginkább a csigolyák és a combcsontok hajlamosak törésre,
s a parathormonnak magas a szintje a vérben. Az I-es típus a nőknél – mint az
1. ábrán jól látható – a havivérzés végleges elmaradásakor (úgy az 53. életév
táján) válik szembeszökővé, amikor megcsappan testükben az ösztrogén termelése,
s a kezdeti gyors csontfogyás után a II-es típusúval párhuzamossá válik a csont
sűrűségének apadása.
 |
2. ábra. A csont újraképződése |
Hiánypótlás
Minthogy az orvosok a súlyos csontritkuláson nem képesek érdemben javítani,
mindent el kell követni azért, hogy a bajt megelőzzék és lassítsák. Első helyen
az étkezést kell megemlítenünk, mert szervezetünkbe a táplálékkal jutnak be
azok az ásványi anyagok, amelyek elengedhetetlenek az egészséges csontfejlődéshez.
Fontos szabály, hogy naponta legalább 1000 milligramm kalcium jusson be a gyermek
szervezetébe (ennyi kalcium körülbelül 1,2 liter tejben van), mert ekképp nincs
akadálya annak, hogy csonttömege elérje a testmagasságához viszonyított legnagyobb
értéket. Hasonlóképpen sok kalciumra van szükségük a változás korán túl levő
nőknek is; nekik napi 1200–1500 milligrammnyit ajánlanak az orvosok és a dietetikusok.
Ha az étrendben ennél kevesebb a kalcium, okvetlenül kell kiegészítés, s erre
a célra a kalcium-karbonát a legalkalmasabb. De az is jó hatású, ha az ivóvíznek
nagy a kalciumtartalma. A felmérések kimutatták, hogy a kemény (tehát kalciumos)
vizet ivó lakosság körében kevesebb csonttörés következik be, mint ott, ahol
lágy az ivóvíz.
Különösen az élet delén túl előnyös az esetlegesen hiányzó D-vitamin pótlása.
Mivel az a kívánatos, hogy a vér milliliterenként 20–30 nanogramm mennyiségben
tartalmazza e vitamin hatékony származékát, ha ennek a vérben mérhető szintje
15 nanogramm alá süllyed, a páciensnek körülbelül 400 egységnyi D-vitaminra
van szüksége tablettában, lehetőleg a többi vitamin társaságában (az öregek
tudniillik általában egyéb vitaminokból is hiányt szenvednek).
Ez még nem számít gyógyszerezésnek. Az viszont már igen, amikor az orvos a pajzsmirigynek
a csontképződésben fontos szerepű kalcitonin nevű hormonját rendeli és ösztrogént
is rendel a páciensnek. Habár a kalcitonin gátolja a csontfaló sejtek aktivitását,
s csökkenti a csonttörések számát, a Bostoni Orvostudományi Egyetem belgyógyászatán
dolgozó R. M. Levin docens szerint egy-két évnél tovább nem hatékony a költséges
injekciós kúra. Ezért általában a nagyon idős, csigolyatörésben szenvedő betegeket
szokták vele átmenetileg kezelni.
Az ösztrogénpótlás viszont valóságos csodaszer a változás korán túl levő nők
csontveszteségének megakadályozásában, lassításában. A tapasztalatok szerint
minél előbb el kell kezdeni az ösztrogénes kezelést, mert – mint az 1. ábra
is mutatja – a havivérzés végleges elmaradása után gyorsan kezd csökkenni a
csont sűrűsége. A hatásmechanizmust illetően megjegyezzük, hogy ez a női hormon
elsősorban a csont felszívódását gátolja, nem pedig a csontképződést serkenti.
Ellenjavallatként csak bizonyos daganatok jönnek számításba, bár a közelmúltban
e téren is történt előrelépés. Minthogy a nőnek az idejében elkezdett ösztrogénpótlás
hatására újra havivérzései lesznek, az Egyesült Államokban ezzel magyarázzák
azt, hogy miért olyan kevés nő szánja rá magát ilyen kezelésre. De az is jórészt
ennek a következménye, hogy ott évente kétszázötvenezer combnyaktörés következik
be csontritkulás miatt, ennek 12–20 százalékos a halálozása, s az életben maradottak
kezelése és ápolása 7–12 milliárd dollárba kerül évente.
Dr. Baranyi Imre