![]() |
István arany-pénzének elő és hátlapja
|
![]() |
III. Béla rézpénzének elő- és hátlapja
|
|
A középkori Európában kizárólag az „Isten kegyelméből” uralkodó királyokat illette meg szuverenitásuk alapján a pénzverési jog. Királlyá koronázása után István is haladéktalanul megindította az önálló magyar pénzverést. Ahogy több intézményének példáját – rokoni kapcsolatok folytán – Bajorországból vette, így járt el ebben az esetben is. Ez az átvétel azonban nem nevezhető szolgainak, a pénzek bajoros mintáit a magyar ötvösök saját ízlésviláguknak megfelelően átalakították. Így került István első pénzének előlapjára a magyar királyi hatalom egyik jelképe, a lándzsa, LANCEA REGIS (a király lándzsája) felirattal, hátlapjára pedig a bajor pénzekről jól ismert karoling templom ábrázolása, oly módon átalakítva, hogy inkább honfoglalás kori motívumra hasonlít, semmint bajor előképére. A REGIA CIVITAS (királyi város) körirat a kibocsátás helyére utal, ezt a kutatás mai állása szerint István király székvárosával, Esztergommal azonosíthatunk. Később az éremkép egyszerűsödött, egyenlő szárú kereszt lett belőle, körülötte az uralkodóra (STEPHANVS REX) és Esztergomra (REGIA CIVITAS) utaló felirattal.
Vitatott aranypénz
István pénzei kitűnő minőségű ezüstből készültek, így külföldön is szívesen
fogadták őket. Nyugat-Európában igen gyakoriak az éremleletekben, de főként
Skandináviában fordulnak elő. Ott még a másolásukkal – hamisításukkal – is megpróbálkoztak.
Az utánveretek készítői a magyar denár nemzetközi jó hírét próbálták saját anyagi
hasznukra fordítani, de a pénzek elnagyolt, igénytelen kivitelezése, zavart
éremképe rögtön elárulja, hogy nem magyar verdében készültek.
Ebben az időben a nyugat-európai kapcsolat mellett még igen élénk volt a keleti
bizánci is. Írott források és leletek alapján kimutathatók a magyar pénzforgalomban
a bizánci solidusok, a korabeli Európa egyedüli aranypénzei. Ez az alapja annak
a közelmúltbeli elméletnek, miszerint az a három ismert aranypénz – előlapján
egy uralkodó képével és a STEPHANVS REX felirattal –, amelyet bizánci hatásra
Magyarországon vertek, vagy István uralkodása idején, vagy szentté avatásakor,
1083-ban készült. Ha ez a teória igaznak bizonyulna, hihetetlen szenzációt jelentene,
mivel Nagy Károly óta ez lenne az első európai aranypénz a bizáncin kívül. A
problémára azonban még nincs megnyugtató válasz. Az ellentábor szerint a pénzek
az újkori historizáló szellem termékei, akárcsak az úgynevezett „Attila-pénzek”,
de mivel aTörténeti Kiállításnak biztos alapokra kellett épülnie, nem kerülhettek
a tárlókba.
István közvetlen utódai idején nem változott jelentősen az érmek képe. Orseolo
Péter pénzein a REGIA CIVITAS feliratot a PANNONIA váltja fel. Salamon pénzein
jelenik meg első ízben az uralkodó ábrázolása, bár még igen sematikus formában,
s ezzel egy időben megkezdődik a hátlapi éremkép elsatnyulása. Ettől kezdve
hosszú időn át a magyar pénzeknek csak az előlapját dolgozzák ki, a hátlapot
elhanyagolják. Szintén ebből a korból származik az első fennmaradt magyar verőtő,
amellyel Salamon egyik denárjának az előlapját készítették.
A Német-római Birodalomban a császár az idők folyamán az egyházi és világi tartományuraknak
adományozta pénzverési jogát. Így verhettek önálló pénzt hercegségek, grófságok,
érsekségek, püspökségek, de még városok, sőt monostorok, apátságok is. Magyarországon
azonban másképp alakult a helyzet. A szilárd központi hatalomnak köszönhetően
a magyar király a pénzverést – néhány, rövid ideig tartó időszaktól eltekintve
– mindenkor kizárólagos jogaként tartotta meg. A kivételes alkalmak közé tartozott
a XI. század közepén a hercegi pénzverés: I. András uralkodása alatt Béla és
Salamon idején Géza herceg az ország egyharmadának uraként bocsátottak ki önálló
pénzt BELA DUX, illetve DUX MUONAS felirattal (Géza a keresztségben a Magnus
nevet kapta). A herceg trónra lépésével ez a rendszer örökre megszűnt.
A kamara haszna
A XI. század közepén, második felében jelent meg a pénzújítás rendszere Magyarországon;
Nyugat-Európá-ban akkor már bevett szokásvolt. Ennek értelmében az uralkodó
eleinte kétévente, később minden évben új pénzt bocsátott ki. A régi pénzt erre
kellett átváltani, s bizonyos illetéket levontak, Magyarországon általában a
pénz értékének egyharmadát. Ez volt a kamara haszna, az uralkodó egyik legjelentősebb
jövedelme. Ez a rendszer súlyos károkat okozott az ország gazdaságban és a pénzrontás
melegágyává vált. Egyes uralkodók ugyanis gyors pénzszerzésre használták fel,
és nyerészkedési célból a következő évben csökkentett finomságú, illetve súlyú
pénzt bocsátottak ki, amit megpróbáltak ugyanolyan értékben elfogadtatni. Ennek
következtében a XII. század folyamán a magyar pénzek súlya és anyaguk finomsága
folyamatosan csökkent. Éremképük olyannyira egyszerűsödött, hogy XII. századi
pénzeink zömét – felirat hiányában – nem tudjuk uralkodóhoz kötni. Ezeken a
pénzeken már csak ornamentális díszítések figyelhetők meg, hozzávetőleges korukat
csupán a leletadatok valószínűsítik úgy-ahogy.
A pénzverés megreformálására III. Béla tett először kísérletet a XII. század
végén. Uralkodása alatt nagyobb pénzeket vertek finomabb ezüstből. Bizánci mintára
rézpénzt is veretett, ennek egyik típusa különleges, tál alakú. Pénzei heraldikai
szempontból is figyelmet érdemelnek, mivel elsőként az ő pénzén tűnt fel a magyar
címer egyik eleme, a kettős kereszt. Szintén III. Béla uralkodásának idejébőlmaradt
fenn egy gazdaságtörténeti vonatkozásból rendkívül érdekes statisztikai kimutatás,
amely világos képet nyújt a középkori magyar királyság vagyoni helyzetéről,
az állami jövedelmek nagyságáról. A kimutatásból kiderül, hogy a XII. század
végén a magyar király éves jövedelme körülbelül megegyezett az angol és a francia
uralkodókéval.
Ugyanebben az időben változott meg a pénzverési technika is. A magyar pénzek
verőtöveit a nyugat-európai szokástól eltérően nem vésték, hanem poncolták.
A verőtő felületébe különböző alakú (ék, kör, vonal stb.) ponctűket ütöttek,
ezzel alakítva ki a feliratot és az éremképet. A XIII. századi pénzeink verőtöveinél
már a vésés vált elsődlegessé, a ponctűk alkalmazása kisebb díszítésekre korlátozódott.
Az éves pénzújítási rendszer azonban nem szűnt meg. Ennek következtében a magyar
királyi pénz tekintélye tovább csökkent, s a mindennapi fizetésekben nem ezt,
hanem veretlen ezüstrudakat, illetve jó minőségű idegen pénzt használtak. Legnagyobb
mennyiségben a Karintiában vert friesachi denárok áramoltak be. II. András felvette
a harcot ellenük: nagyobb és jobb minőségű pénzeket veretett. A megnövelt éremfelület
több teret engedett a verőtövek vésnökeinek, így újra megjelentek a figurális
ábrázolások, valamint a sávos címer.
![]() |
Egyházi átok a kamarabérlőkre
Az éremképeken kívül a pénzverési adminisztráció is átalakult. Magyarország
hosszú időn át egyetlen pénzverdéje Esztergomban működött, de a megnövekedett
igényeket már nem tudta kielégíteni. A XIII. század első évtizedeiből ismeretesek
az első nyomok, amelyek a pénzverés decentralizációjára utalnak. Ugyanakkor
elterjedt a pénzverő kamarák bérbeadása is. A bérlők, akiket kamaraispánnak
neveztek, éves szerződés alapján előre fizettek a kincstárnak, azután ők szedették
be a jövedelmet, azaz övék lett a pénzverésből származó haszon. A bérletrendszer
komoly hátrányokkal járt, mivel a bérlő kisebb-nagyobb visszaéléseket is elkövethetett,
amit egy királyi tisztviselő nem tehetett meg. Gyakran panaszkodtak a zsidó
és izmaelita kamarabérlőkre, míg végül az esztergomi érsek kénytelen volt egyházi
átokkal sújtani a pénzügyek vezetőit. Mivel azonban éppen a zsidók és az izmaeliták
értettek legjobban a pénzügyekhez, végül IV. Béla engedélyt kért és kapott a
pápától szolgálataik igénybevételére.
Szintén IV. Béla korában kezdte meg működését a később oly híressé vált budai
verde. A pénzverési alapsúly a korábbi font*
és magyar márka* után a budai
márka* lett. Akkoriban a bécsi denárok beáramlása veszélyeztette a királyi
pénz monopóliumát. Az uralkodó ezért utasította a szlavón bánt, hogy a mindenkori
király nevében értékálló pénzt veressen, s ez már nem esett az évi pénzbeváltási
kötelezettség alá.
A pénzek képe javult. Az addigi sematikus királyábrázolások után az utolsó Árpádok
korában, különösen III. András idején már szinte valósághű portrék készültek.
Az Árpád-ház kihalása után rövid ideig uralkodó Venceltől csak néhány pénztípust
ismerünk, s az őt követő Ottó pénzérméiből is alig néhány példányt tart számon
a kutatás.
A pénzromlás az utolsó Árpád-házi királyok minden erőfeszítése ellenére folytatódott,
az állandó minőségű fizetőeszköz megteremtésének kísérlete sikertelen maradt.
Ezt a folyamatot csak az Anjou-házból származó Károly Róbert állította meg,
de ez már egy másik történet...
Tóth Csaba