Korai magyar pénzek

ISTVÁN KIRÁLY PÉNZÉT
IS HAMISÍTOTTÁK

A Magyar Nemzeti Múzeum új történeti kiállításának
első terme az Árpád-házi uralkodók korát mutatja be.
A tárgyak között vannak első királyaink által veretett
pénzérmék is, hiányoznak azonban azok
az aranypénzek, amelyekről nem tudni pontosan,
hogy a XI. vagy a XIX. században verték-e őket.

István arany-pénzének elő és hátlapja

Szent István denárja

III. Béla rézpénzének elő- és hátlapja

II. András denárja

III. András denárja a király portréjával

A középkori Európában kizárólag az „Isten kegyelméből” uralkodó királyokat illette meg szuverenitásuk alapján a pénzverési jog. Királlyá koronázása után István is haladéktalanul megindította az önálló magyar pénzverést. Ahogy több intézményének példáját – rokoni kapcsolatok folytán – Bajorországból vette, így járt el ebben az esetben is. Ez az átvétel azonban nem nevezhető szolgainak, a pénzek bajoros mintáit a magyar ötvösök saját ízlésviláguknak megfelelően átalakították. Így került István első pénzének előlapjára a magyar királyi hatalom egyik jelképe, a lándzsa, LANCEA REGIS (a király lándzsája) felirattal, hátlapjára pedig a bajor pénzekről jól ismert karoling templom ábrázolása, oly módon átalakítva, hogy inkább honfoglalás kori motívumra hasonlít, semmint bajor előképére. A REGIA CIVITAS (királyi város) körirat a kibocsátás helyére utal, ezt a kutatás mai állása szerint István király székvárosával, Esztergommal azonosíthatunk. Később az éremkép egyszerűsödött, egyenlő szárú kereszt lett belőle, körülötte az uralkodóra (STEPHANVS REX) és Esztergomra (REGIA CIVITAS) utaló felirattal.

Vitatott aranypénz
István pénzei kitűnő minőségű ezüstből készültek, így külföldön is szívesen fogadták őket. Nyugat-Európában igen gyakoriak az éremleletekben, de főként Skandináviában fordulnak elő. Ott még a másolásukkal – hamisításukkal – is megpróbálkoztak. Az utánveretek készítői a magyar denár nemzetközi jó hírét próbálták saját anyagi hasznukra fordítani, de a pénzek elnagyolt, igénytelen kivitelezése, zavart éremképe rögtön elárulja, hogy nem magyar verdében készültek.
Ebben az időben a nyugat-európai kapcsolat mellett még igen élénk volt a keleti bizánci is. Írott források és leletek alapján kimutathatók a magyar pénzforgalomban a bizánci solidusok, a korabeli Európa egyedüli aranypénzei. Ez az alapja annak a közelmúltbeli elméletnek, miszerint az a három ismert aranypénz – előlapján egy uralkodó képével és a STEPHANVS REX felirattal –, amelyet bizánci hatásra Magyarországon vertek, vagy István uralkodása idején, vagy szentté avatásakor, 1083-ban készült. Ha ez a teória igaznak bizonyulna, hihetetlen szenzációt jelentene, mivel Nagy Károly óta ez lenne az első európai aranypénz a bizáncin kívül. A problémára azonban még nincs megnyugtató válasz. Az ellentábor szerint a pénzek az újkori historizáló szellem termékei, akárcsak az úgynevezett „Attila-pénzek”, de mivel aTörténeti Kiállításnak biztos alapokra kellett épülnie, nem kerülhettek a tárlókba.
István közvetlen utódai idején nem változott jelentősen az érmek képe. Orseolo Péter pénzein a REGIA CIVITAS feliratot a PANNONIA váltja fel. Salamon pénzein jelenik meg első ízben az uralkodó ábrázolása, bár még igen sematikus formában, s ezzel egy időben megkezdődik a hátlapi éremkép elsatnyulása. Ettől kezdve hosszú időn át a magyar pénzeknek csak az előlapját dolgozzák ki, a hátlapot elhanyagolják. Szintén ebből a korból származik az első fennmaradt magyar verőtő, amellyel Salamon egyik denárjának az előlapját készítették.
A Német-római Birodalomban a császár az idők folyamán az egyházi és világi tartományuraknak adományozta pénzverési jogát. Így verhettek önálló pénzt hercegségek, grófságok, érsekségek, püspökségek, de még városok, sőt monostorok, apátságok is. Magyarországon azonban másképp alakult a helyzet. A szilárd központi hatalomnak köszönhetően a magyar király a pénzverést – néhány, rövid ideig tartó időszaktól eltekintve – mindenkor kizárólagos jogaként tartotta meg. A kivételes alkalmak közé tartozott a XI. század közepén a hercegi pénzverés: I. András uralkodása alatt Béla és Salamon idején Géza herceg az ország egyharmadának uraként bocsátottak ki önálló pénzt BELA DUX, illetve DUX MUONAS felirattal (Géza a keresztségben a Magnus nevet kapta). A herceg trónra lépésével ez a rendszer örökre megszűnt.

A kamara haszna
A XI. század közepén, második felében jelent meg a pénzújítás rendszere Magyarországon; Nyugat-Európá-ban akkor már bevett szokásvolt. Ennek értelmében az uralkodó eleinte kétévente, később minden évben új pénzt bocsátott ki. A régi pénzt erre kellett átváltani, s bizonyos illetéket levontak, Magyarországon általában a pénz értékének egyharmadát. Ez volt a kamara haszna, az uralkodó egyik legjelentősebb jövedelme. Ez a rendszer súlyos károkat okozott az ország gazdaságban és a pénzrontás melegágyává vált. Egyes uralkodók ugyanis gyors pénzszerzésre használták fel, és nyerészkedési célból a következő évben csökkentett finomságú, illetve súlyú pénzt bocsátottak ki, amit megpróbáltak ugyanolyan értékben elfogadtatni. Ennek következtében a XII. század folyamán a magyar pénzek súlya és anyaguk finomsága folyamatosan csökkent. Éremképük olyannyira egyszerűsödött, hogy XII. századi pénzeink zömét – felirat hiányában – nem tudjuk uralkodóhoz kötni. Ezeken a pénzeken már csak ornamentális díszítések figyelhetők meg, hozzávetőleges korukat csupán a leletadatok valószínűsítik úgy-ahogy.
A pénzverés megreformálására III. Béla tett először kísérletet a XII. század végén. Uralkodása alatt nagyobb pénzeket vertek finomabb ezüstből. Bizánci mintára rézpénzt is veretett, ennek egyik típusa különleges, tál alakú. Pénzei heraldikai szempontból is figyelmet érdemelnek, mivel elsőként az ő pénzén tűnt fel a magyar címer egyik eleme, a kettős kereszt. Szintén III. Béla uralkodásának idejébőlmaradt fenn egy gazdaságtörténeti vonatkozásból rendkívül érdekes statisztikai kimutatás, amely világos képet nyújt a középkori magyar királyság vagyoni helyzetéről, az állami jövedelmek nagyságáról. A kimutatásból kiderül, hogy a XII. század végén a magyar király éves jövedelme körülbelül megegyezett az angol és a francia uralkodókéval.
Ugyanebben az időben változott meg a pénzverési technika is. A magyar pénzek verőtöveit a nyugat-európai szokástól eltérően nem vésték, hanem poncolták. A verőtő felületébe különböző alakú (ék, kör, vonal stb.) ponctűket ütöttek, ezzel alakítva ki a feliratot és az éremképet. A XIII. századi pénzeink verőtöveinél már a vésés vált elsődlegessé, a ponctűk alkalmazása kisebb díszítésekre korlátozódott. Az éves pénzújítási rendszer azonban nem szűnt meg. Ennek következtében a magyar királyi pénz tekintélye tovább csökkent, s a mindennapi fizetésekben nem ezt, hanem veretlen ezüstrudakat, illetve jó minőségű idegen pénzt használtak. Legnagyobb mennyiségben a Karintiában vert friesachi denárok áramoltak be. II. András felvette a harcot ellenük: nagyobb és jobb minőségű pénzeket veretett. A megnövelt éremfelület több teret engedett a verőtövek vésnökeinek, így újra megjelentek a figurális ábrázolások, valamint a sávos címer.

Egyházi átok a kamarabérlőkre
Az éremképeken kívül a pénzverési adminisztráció is átalakult. Magyarország hosszú időn át egyetlen pénzverdéje Esztergomban működött, de a megnövekedett igényeket már nem tudta kielégíteni. A XIII. század első évtizedeiből ismeretesek az első nyomok, amelyek a pénzverés decentralizációjára utalnak. Ugyanakkor elterjedt a pénzverő kamarák bérbeadása is. A bérlők, akiket kamaraispánnak neveztek, éves szerződés alapján előre fizettek a kincstárnak, azután ők szedették be a jövedelmet, azaz övék lett a pénzverésből származó haszon. A bérletrendszer komoly hátrányokkal járt, mivel a bérlő kisebb-nagyobb visszaéléseket is elkövethetett, amit egy királyi tisztviselő nem tehetett meg. Gyakran panaszkodtak a zsidó és izmaelita kamarabérlőkre, míg végül az esztergomi érsek kénytelen volt egyházi átokkal sújtani a pénzügyek vezetőit. Mivel azonban éppen a zsidók és az izmaeliták értettek legjobban a pénzügyekhez, végül IV. Béla engedélyt kért és kapott a pápától szolgálataik igénybevételére.
Szintén IV. Béla korában kezdte meg működését a később oly híressé vált budai verde. A pénzverési alapsúly a korábbi font* és magyar márka* után a budai márka* lett. Akkoriban a bécsi denárok beáramlása veszélyeztette a királyi pénz monopóliumát. Az uralkodó ezért utasította a szlavón bánt, hogy a mindenkori király nevében értékálló pénzt veressen, s ez már nem esett az évi pénzbeváltási kötelezettség alá.
A pénzek képe javult. Az addigi sematikus királyábrázolások után az utolsó Árpádok korában, különösen III. András idején már szinte valósághű portrék készültek.
Az Árpád-ház kihalása után rövid ideig uralkodó Venceltől csak néhány pénztípust ismerünk, s az őt követő Ottó pénzérméiből is alig néhány példányt tart számon a kutatás.
A pénzromlás az utolsó Árpád-házi királyok minden erőfeszítése ellenére folytatódott, az állandó minőségű fizetőeszköz megteremtésének kísérlete sikertelen maradt. Ezt a folyamatot csak az Anjou-házból származó Károly Róbert állította meg, de ez már egy másik történet...

Tóth Csaba