Megszólal a zamárdi temető

Az egykori Pannónia területén, a Dunántúl keleti felén a VI. század végéről, a VII. század elejéről származó avar temetőkre bukkantak. Eddig úgy vélték, hogy az avarok fontosabb szállásterületei az Alföldön voltak, a kagán székhelye pedig a Duna–Tisza között. Ennek ellentmondani látszik az, hogy a dunántúli temetők sokkal gazdagabbak, mint az avar kaganátus keleti felében lévők. Közülük is kiemelkedik a zamárdi temető. Olyannyira, hogy néhány kutató már ide helyezné át a kagán székhelyét. Szerzőnk tizenhét
éve ásatja a zamárdi lelőhelyet. Ennek során 20 000-30 000 nagy értékű lelet került elő, java részüket
azonban – pénz hiányában – még nem restaurálták, így tudományos értékelésük is késik.

Zamárdiban az első sírok 1972- ben kerültek elő, dr. Bakay Kornél harmincnégyet tárt fel. Somogy megye Múzeumi Igazgatósága megbízásából 1980-tól folyamatosan ássuk a temetőt, amely számos új vonással gazdagította az avarokról alkotott képünket. A temető méretei meghökkentők, a 400x200 négyzetméteres, ellipszis alakú területen eddig 2267 sírt tártunk fel, de feltehetően még 2000-3000 van a földben. A lelőhelytől keletre már az ötvenes években nagy kiterjedésű, körülbelül 200 x 150 négyzetméteres „salakmező”-t találtak. Ott később három VII. század végi, VIII. század eleji vaskohót tártunk fel, s az egyikben VII. századi játékedényre bukkantunk.

Összecsukható vasszékek
A temetőt – korai és kései sírjait egyaránt – a 800-as évek elején végigrabolták. Egyetlen érintetlen sír sem maradt, ám a leletanyag még

„Ugyanebben az időben bejött Bizáncba azoknak, akiket avaroknak mondanak, a furcsa népe, s összefutott az egész város megnézésükre, mert soha ilyen népet még nem láttak. Hátul nagyon hoszszú volt a hajuk szalagokkal megkötve és befonva. Egyéb viseletük a többi hunokéhoz hasonlított...”

(Theophanész)

így is fantasztikusan gazdag és sokszínű. Az avar típusú övek mellett megtaláljuk a frank Merovingok* országaiban honos szerkezetű öveket, az italo-langobárd öntött bronz övdíszeket és a bizánci formakincset is. (A Bizánci Birodalom adóját, aranysolidusok százezreit felemésztette az avarok pompa- és csillogásszeretete. Valószínű, hogy a pénzt beolvasztották. Mindössze egyetlen sírban találtunk a rablók által meghagyott, obulosként sírba helyezett bizánci aranyveretet.) A temető egyik jellegzetessége éppen a számtalan, idegen néptől származó vagy az ő hatásukat tükröző tárgy.
A temető korai szakaszából (VI. század vége, VII. század eleje) származó leletek egy része erőteljes itáliai kapcsolatot tükröz. Itáliai langobárd ötvösmesterek jelenlétére utal a 2144-es számú sír öntött bronz nagyszíjvége. Ezt az ásató számára egyértelműen csak itáliai langobárd ötvösmester készíthette az avarok között. Előlapján II. germán fogazásos állatkompozíció, hátlapján fogazásos szalagfonatos kompozíció látható. Az itáliai építészetben a VIII. század elején jelent meg az úgynevezett hurkolt szalagfonat – a szíjvég ennek VII. századi rokona, előképe.
A bizánci hatás alatt álló Itália irányába mutat a 870-es számú sír tausírozott* vas övgarnitúráján az ezüstberakású „vese” motívum is. Ennek csaknem pontos mása Castel Trosino langobárd temetőjében található meg. A talpas üvegpohár, illetőleg több öntött bronz tál és öntött bronz övgarnitúra analógjai szintén Itáliából ismeretesek.
Korai sírokból összecsukható vasszékek is előkerültek. (A kölkedi avar temető hasonló vasszékeit feltehetően ugyanabban a műhelyben ugyanaz a mester készítette.) Ezek az ezüst- és bronzberakásos ülőalkalmatosságok a VI. század végén készülhettek a bizánci kultúrkörhöz tartozó Itáliában, és a VII. század első felében kerültek a zamárdi avar temetőbe. A kecses székek felületét késő antik díszítőelemek borítják (meander, kettős meander, szvasztika*, halszálka, spirál, leveles inda, hullámvonal, megerősített hullámvonal stb.), de látható rajtuk vadászkutya-figura és – a három restaurált szék közül kettőn – kereszt is. Hasonló keresztet az itáliai Ravennában bizánci ötvösremekeken találhatunk.

Analógiák az életfa ábrázoláshoz. Balra fent Pavia (VIII. század), balra lent Capua (X. század), Jobbra Veszelovói tarsolylemez


II. germán fogazásos állatstílus
Az egyik legszebb és legfontosabb leletcsoportot II. germán fogazásos állatstílusú (az állatok testét – avar módra – bekarcolták, „fogzták”) tárgyak alkotják. A temető e stílusban készült tárgyai kivitelezésükben megközelítik a Jankovich-aranyakét (ezek a színarany tárgyak az avarizált állatornamentikának mind a mai napig legszebb, klasszikus termékei). Eddig mintegy száz sírban találtunk ilyen leleteket – övgarnitúrákat, lószerszámdíszeket, női ékszereket (hajtűket, karpereceket, gyűrűket), cipő- és faszelencék vereteit stb. – (csak a restauráltakat számítva!). Eredeti germán tárgyak – nagyszíjvégek, lószerszámdíszek – is előkerültek, ezeken a germán állatornamentika természetesen, fogazás nélkül jelenik meg, s ezek szolgálhattak előképül a helyi mestereknek. A fogazás kezdeményei a korai sírok bizánci típusú övveretein és geometrikus szalagfonatos díszítményeken fordulnak elő.)
Különös lehet – s egyben bizonyítja, hogy a fogazás a korai avarok ízlését tükrözi – az 1280-as számú sír nagyszíjvége. Az övdísz alsó része klasszikus II. germán stílusban készült a VI. század végén, s akkor került valamilyen úton-módon Zamárdiba (a készítmény legközelebbi analógjai a St. Denis-i Arnegundis sír leletei). A felső csuklós veretrész tönkremehetett, s azt az ötvös már avar módra fogazással díszített résszel pótolta. A szíjvég hosszú életű volt, egy 670-680 utáni temetkezésből került elő. Hátoldalán több bekarcolt írásjel látható. Harmatta János professzor szerint ez az első türk rovásírásos felirat. Jelentése: „Esküt teljesíts, barátot, zsákmányt gyarapíts.” A második felirat egy török személynév szamarkandi szogd írással*: Toyan Er, az öv későbbi tulajdonosának neve. A harmadik felirat szamarkandi dőlt betűkkel bekarcolt szogd felirat: En Cigan Alqay – újabb türk személynév. (Harmatta János szerint a szíjvég szogd feliratai helyben készültek; ha ez így van, az Avar Birodalomban szogd ötvösök is működtek.)
A germán fogazásos állatstílus a VI. század végétől a VII. század utolsó harmadáig virágzott. A 670-680-as években az úgynevezett „rontott” változata jelent meg. A század végi új divat a karcolt-poncolt-szalagfonatos ornamentika, s bár az állatok eltűntek, a fogazás módosult formában
– halszálkaként vagy kettős halszálkaként – tovább élt és kisszíjvégeken viszontlátjuk a fogazásos állatstílus „8”-as motívumát, a hurkolt szalagfonatot poncolással díszítve.
1. Aranyozott öntött
bronz phalera
2. Ezüstberakásos, össze csukható vasszék, imitált bőr ülőrésszel
3. Nagygömbös
arany fülbevalópár
(Bojtár Ottó felvételei)
4. II. germán fogazásos
állat-
stílusban készült, aranyozott bronz övcsat
5. Ezüst karperec
6. Ezüstberakásos öntött bronz kancsó

Kereszt és ló egy sírban
A zamárdi avar temető korai sírjaiban talált keresztény jelképek nem az eltemetettekről, hanem készítőikről adnak hírt. Az itt nyugvó halottakat pogány, azaz avar módra hantolták el: a sírban ott vannak a nyílcsúcsok, az íjcsontok, a sír végében pedig külön gödörben a felszerszámozott ló. A kereszt, ha van a sírban, bizánci: ívelt oldalú, egyenlő szárú, s a szárak végei kiszélesednek.
A VII. századi sír-, illetve koporsókereszteket sima ezüstlemezből vágták ki. A koporsókereszt kiszélesedő szárain egy-egy hosszú szegecs van. Némely kereszt hátlapján finom, selyemszerű textil- és famaradványt találtunk. A sírkeresztet a sír két végében – a fejnél és a lábnál – találjuk. Ezek a keresztény jelképek az eltemetettekhez kapcsolódnak, s már szokásról vallanak...
Avar temetőink keresztény jelképei alapján nem beszélhetünk szervezett egyházi életről (kivétel Keszthely és Pécs környéke). A zamárdi – és a Balaton északi partján levő káptalantóti – avar temető keresztjei azonban bizonyítják: a VII. században Pannónia kellős közepén keresztény hittérí-tők eredményesen tevékenykedtek. (Más kérdés, hogy a koporsókeresztek használata nem feltétlenül párosult valóságos hitélettel.)

Az övről díszkorongok lógtak
Mindenesetre a temetőben a keresztény jelkép jól megfért a pogány hitvilággal. A VII. század végi, VIII. századi sírok jellegzetes tárgyai az áttört öntött bronz díszkorongok. Általában női sírokban fordulnak elő, ritkán férfisírokban is szíjelosztóként. A női viselet jellemzője a veret nélküli öv, amelyet vas- vagy bronzcsat fog össze, lemezes nagyszíjvégét csaknem a két boka között találjuk. A korongok az övről lecsüngő szíjról lógtak, bal oldalon viselték őket, néha két, három, négy darabot is. Óvó-védő szerepet töltöttek be, gonosz erők elhárítására szolgáltak. A sírokban együtt találjuk a keresztekkel! Melléjük gyakran vaskulcsot, vaskést, orsógombot, tűtartót is temettek. Az avar nők ékszerviseletére a nagyméretű gömb- és dodekaéder csüngős ezüst- és bronzfülbevalók jellemzők, ezek gondos bizánci jellegű ötvösmunkák. Ugyancsak gyakori melléklet a sírokban a kétnyelű vas vágószerszám, amely valamilyen konyhai munka elvégzésére szolgált.
A korongok díszítésük szerint geometrikus, növény-, állat- és emberfigurás motívumúakra oszthatók. A növénydíszek erősen stilizáltak, a bizánci művészetben gyakori az akantusz és palmetta motívum. Állatábrázolásaik között kígyókat, griffeket és más madarakat találunk. Kiemelkedően szépek az életfás korongok (ezekről még lesz szó). Emberábrázolású korong mindössze egy darab került elő, ezt egy lovas figurája díszíti.
A Kárpát-medencétől nyugatra alemann, frank területen a VII. században általános volt a bronzkorongok viselete, az avaroknál a VII. század végén, a VIII. század első felében vált divattá. A korongviselet tőlünk keletre – a Saltovo-majaki és a Lomatovo kultúra területén – is szokás volt. Az észak-kaukázusi alánok és az avarok korongjain sok rokon vonás fedezhető fel.

Griffes-indás népesség
Két zamárdi sírban – a hirdivel azonos – életfás öntött bronz korongot találtak. A hétágú életfa stilizált vázából nő ki, kétoldalt egymással szembenéző, egyik mellső lábukat felemelő, nyitott szájú kutyaszerű állatalakok láthatók. Az ábrázolás bizánci előképekre vezethető vissza. Például a hatrai domborművön szárnyas oroszlánok állnak egymással szemben. Ravennában a San Apollinare Nuovóban egy VI. század közepén készült márvány domborművön vázából kinövő szőlőinda látható pávák kíséretében és Krisztus-monogrammal. (A honfoglaló magyarok bezdédi tarsolylemezein két képzeletbeli szörny áll a palmetták közötti jobb és bal oldalon.)
A temető egy különálló késő avar sírcsoportjának kerek öntött bronz veretein felfedezhető a nagyszentmiklósi kincs szárnyas-koronás oroszlánja is. A griffes-indás népesség gazdag lovassírjaiból – ezek nagyrészt a temető délkeleti részén vannak – aranyozott öntött bronz phalerák*, egyenes talpalójú kengyelek, lovaik fejét díszítő csótár, lemezből kivágott, áttört orrdíszek és vastagon aranyozott övveretek kerültek elő.
A temető északi és déli szelete, valamint keleti vége még nincs feltárva, az ismert sírok zöme a VII. század második felére, a VIII. századra datálható. Most a fő feladat a leletek restaurálása és lerajzolása lenne. Pénz hiányában azonban csak porladnak a nagy értékű tárgyak.

Bárdos Edith
régész

(A feltárást
a Nemzeti Kulturális Alap
eddig 1 millió forinttal támogatta.)

 


A hadakozó nép
Az avarok eredete a mai napig vitatott, csak annyi bizonyos, hogy a közép-ázsiai birodalmukat megdöntő türkök elől menekültek nyugat felé. Nyelvük néhány fennmaradt emléke valószínűsíti, hogy török nyelvűek voltak, némelyek szerint azonban vezető rétegük mongolul beszélt.
Baján kagán vezetésével a VI. században érték el a Kárpát-medencét. 567-ben szövetkeztek a langobárdokkal, hogy az Alföldön élő gepidáktól elfoglalják területüket. 568-ban a langobárdok önként elvonultak az egykori Pannóniából Itáliába, s helyükre az avarok nyomultak. Elfoglalták az egész Kárpát-medencét, majd birodalmukat a mai Belgrádig terjesztették ki. Támadásaik nyomán adót fizetett nekik Bizánc is.
Az avarok kiváló harcosok voltak, ők terjesztették el Európában a vaskengyel használatát. Egyes adatok szerint százezren lehettek, de a forrásokból tudjuk, hogy a megtámadott városokból százezerszám hurcolták el a foglyokat, akiket aztán letelepítettek a birodalmukban, s akik később szabad emberekké váltak. De önként is számosan települtek hozzájuk, például a bolgár Kuber a népével együtt. Számuk tehát jóval magasabb lehetett az eddig feltételezettnél.
A frank birodalom erősödésével területeik egyre csökkentek. A VIII. század végén a kagán mellett megjelent a jugurrus, az államügyek intézője, s ekkortól beszélhetünk náluk kettős fejedelemségről. A közigazgatási feladatokat a tarkánok látták el. Nagy Károly 800-ban legyőzte az avarokat, s kiterjesztette hatalmát a Kárpát-medence nyugati részére. A tiszántúli területet 3 évvel később a bolgár kán rabolta végig. Az avarok beolvadtak a környező népekbe, s amikor a magyarok a Kárpát-medencébe érkeztek, már csak elszórt csoportjaikat találták itt.

 


Népvándorlás kori művészeti stílusok
Az Európa különböző részein kialakult népvándorlás kori stílusok alapja a Fekete-tenger vidéki görög-római elemekkel és technikai fogásokkal bővült szkíta-szarmata, valamint az északi germán művészet sajátos keveréke. Ez új elemmel, belső-ázsiai állatstílussal egészült ki, amikor a hunok Európába települtek. A két művészet ötvözetéből jött létre az V. század közepén a korai népvándorlás kori művészet, amely különböző nomád népekkel nyugatra jutva az úgynevezett germán állatstílusban (I-III.) egészen a IX-X. századig virágzott és fejlődött.
Az állatstílus lényege, hogy a tárgyakat sas, vadkan, griff vagy egyéb állatok alakjára formálták vagy ezen állatok testrészeivel díszítették. A germán állatstílus jellegzetes darabjaira bukkantak Arnegundis királynőnek a St. Denis bazilikában felfedezett sírjában.
A langobárd díszítőművészet alapelemei a bizánci szalagminták, gót állatfejek. Fibuláikon látható először az I. germán állatstílus: sárkányfejű ragadozók testrészeiből szerkesztett, bonyolult kompozíciók, amelyek a II. állatstílusú tárgyakon már zsúfoltan jelentek meg. (A II. germán fogazásos állatstílus ez utóbbinak avarizált változata.) A VIII. századra az állatdíszítés egyre bonyolultabbá vált, s végül szalagornamentikává alakult (III. germán állatstílus).

 

Jankovich aranyak
Vadasi Jankovich Miklós 1830-ban ajánlotta fel a Magyar Nemzeti Múzeumnak gyűjteményét. Ennek része az a négy színarany, II. germán fogazásos állatstílusban készült lelet – egy kápaveret, egy övcsat, egy szíjvég és egy övdísz –, amely e stílus eddig ismert legmagasabb színvonalon készült darabja. Az ismeretlen lelőhelyről előkerült készítmények a VI. század utolsó harmadából származnak – a stiláris jegyek alapján elképzelhető, hogy nem egy időben készültek – és Bóna István véleménye szerint egy fejedelmi sír részei lehettek.