Egy Ázsia-kutató fotóalbuma

A „másik” Almásy

Almásy László Afrika-kutató napjaink egyik legnépszerűbb és legtitokzatosabb alakja. Édesapja,
Almásy György azon ban legalább ugyanennyire izgalmas személyisége volt a magyar tudománynak.

A törökszentmiklósi és zsadányi Almásy család „angol betege” (a világsikert arató amerikai film elnevezése alapján) az apjától, Almásy Györgytől örökölte a más világok megismerésének vágyát. Sőt, nagyapja, Almásy Ede, aki 1873-ban született, 125 évvel ezelőtt egyik alapító tagja volt a Magyar Földrajzi Társaságnak és élénk levelezésben állt Herman Ottóval. A családi birtok ekkor még a Vas vármegyei Felsőlendván (a mai Szlovéniában) volt, s ott született Almásy György 1867. augusztus 11-én. Aztán Almásy Ede megvásárolta Borostyánkő (ma az ausztriai Brenstein) várát, s a családot is odaköltöztette.
Almásy György a grazi egyetemen szerzett – a kor szokásának megfelelően – jogi doktorátust. Egy rövid ideig Budapesten dolgozott mint állami hivatalnok, majd hazatért a birtokot igazgatni. Érdeklődése – a végzettségének ellentmondva – inkább az állattan és különösen a

A Taskentben kiállított „vízum”, amellyel Almásy szabadon járhatott gyűjtőútján az országban

madártan felé irányult. (Korának nagy madarászával, Chernel Istvánnal közösen írt is egy könyvet madarainkról.) A Duna deltájában végzett madártani megfigyeléseivel pedig az Aquila című folyóiratnak az 1898. évi teljes számát megtöltötte (a térképmellékleteket nem más, mint Kogutowitz Manó készítette).
A Dobrudzsában eltöltött időn felbuzdulva a század utolsó éveiben egy nagyszabású kutatóútnak a terve fogalmazódott meg benne. S hamarosan expedíciót vezetett a Balkas-tó mocsaraiba és a Tien-sannak addig még tudós ember által nem járt havasaiba. Az expedíció másik résztvevőjének Stummer Traunfels grazi zoológust és preparátort választotta maga mellé. (Fő mentora Cholnoky Jenő volt, ő később már féltékenyen figyelte pártfogoltja sikereit). Almásyt nem elsősorban állattani megfigyelései és földrajzi fölfedezései tették elismert emberré, hanem pontos néprajzi megfigyelései és az ezekből levont következtetései. Tárgyszerű tanácsai szintén feltűnést keltettek.
A földrajzi fölfedezések vége felé az olvasóközönség még nem helyezte méltó polcra Almásy Györgynek az utazásról írt Vándorutam Ázsia szívébe című könyvét. A magyar földrajzi és néprajzi munkáknak e gyöngyszeme mára igazi könyvritkaság lett, s az utókor – legalábbis a szűk szakmai közönség – számára alapművé vált. (Egyébként e könyvét németül is szerette volna megjelentetni, ezért először németül vetette papírra, s azt Cholnoky fordította le.)
Második kirgíziai útjára – 1906-ban – Almásy id. Lóczy Lajos ajánlására az akkor fiatal tudóst, Prinz Gyulát és barátját, Herbert von Archert vitte magával. Prinzcel nem értették meg egymást: más társadalmi rétegből érkeztek, más eszközöket, más módszereket képviseltek, és más célokat vallottak magukénak, így útjaik hamarosan kettéváltak. Erről az útról csak Prinz tudósított, mégpedig az Utazásaim Belső-Ázsiába című könyve első részében. Almásy Györgyöt ezen az úton sem ragadta magával teljesen a földrajzi fölfedezések és a vadászat izgalma: volt ideje és érdeklődése, hogy szemlélődve járjon a tien-sani népek között. A mostanában előkerült és levelek formájában feleségének hazaküldött naplólapjai adnak hiteles képet arról, hogy hol járt, mit csinált az 1906. évi expedíció alatt.

Kirgizek között
Az ifjú
Almásy György...
... és
az idős
tudós
Almásy egy kőbaba társaságában
Vadászatról hazatérőben Borostyánkőn

Almásy György mindig jó érzékkel látta meg a lényeget, és nagyon pontos leírást adott a megfigyeltekről. Tájékozott volt korának keletkutatással foglalkozó szakirodalmában. Első utazása előtt török nyelvészeti tanulmányokat folytatott (miként unokája, Gömörey Zita is). Emellett oroszul szintén jól beszélt. Az orosz arisztokrácia és a kirgiz törzsfők előtt hiteles személyisége és kapcsolatteremtő ké- pessége tette lehetővé azt, hogy olyan helyekre is eljusson, ahova másnak csak nehezen vagy egyáltalán nem sikerülhetett. Almásy György életművében terepmunkái és azok leírásai a legértékesebbek. Később elsősorban néprajzi és orientalisztikai tanulmányokat készített; ezek az akkori Néprajzi Értesítőben és Munkácsy Bernátnak a Keleti Szemléjében láttak napvilágot.

Sántha István,
az ELTE belső-ázsiai tanszékének doktorandusza

Kipcsak törökök és kunok

Almásy György nevén kívül Vámbéry Ármin, Prinz Gyula és Mándoki Kongur István nevét kell okvetlenül megemlíteni a kirgizkutatások kapcsán. E magyar tudósokat – akárcsak napjainkban – két okból is foglalkoztatta a kirgizek mai kultúrája. Először azért, mert a kirgizkutatás eredményei egyrészt elsősorban időrendileg és földrajzilag behatárolják, hogy a hátrahagyott magyarok miként olvadtak be az ott élő népek közé, másrészt a magyarságba beolvadt kun elemeket segítenek meghatározni. Julianus barát 1235-ben – első útja során – még rátalált azoknak a Volga-vidéken maradt magyaroknak a maradványaira, akiket aztán a „mongolok” pusztításai után valószínűleg a szomszédos kipcsak török (baskír, csuvas, tatár stb.) népek olvasztottak magukba. Másodszor, mert – Dzsingisz kán seregei által a Kárpát-medencébe űzetve – a tatárjárás előjeleként megjelent kipcsak kunok fő serege IV. Béla jóvoltából a Magyar Királyság területén telepedett le. A magyarországi kunok rokonai – a kipcsak törzsek – után ma leginkább Kirgíziában és Észak-Kínában nyomozhatunk eredményesen.

Az Iszik-köl menti Przsevalszky falu iskolája
előtt a tanítóval és annak szolgájával
(Almásy György saját, eddig publikálatlan felvételei az 1906. évi útjáról)

A kirgizek ősei nem éltek mindig a mai lakóhelyükön. Ma is tudunk olyan jenyiszejiekről, akiket az őseiknek tekinthetünk. Így számításba vehető egy szibériai hegyvidéki jellegű lakóhely: az Altaj- és a Szaján-hegység vidékének a pereme. Ennek füves puszta jellegével együtt jár elsődlegesen a vadászó és emellett egy korai nomád állattartó életforma. Ez abból is adódik, hogy a két magyarországnyi Kirgizisztán a Tien-san területén húzódik, átlagosan két és fél ezer méter magasan a tengerszint fölött. Az ott lakó mintegy két és fél millió kirgizen kívül találunk még szláv nyelvűeket (oroszokat és ukránokat), török nyelvűeket (üzbégeket, tatárokat, kazakokat, tádzsikokat és ujgurokat), tien-sani kínaikat (dungánokat) és mongol nyelvűeket (szárt-kalmakokat).
A többi közép-ázsiai néppel ellentétben a kirgizeket inkább a mongoloid vonások jellemzik. Nyelvük a kipcsak török nyelvek közé tartozik. Könnyen megértik egymás nyelvét a kazakokkal, de a szibériai altajiakkal is. Hajdan elsősorban nomád pásztorkodást folytattak, de mára már a földművelés sem ritka körükben, és legalább télre minden kirgiz állandó településen húzza meg magát. Társadalmukat az öregek és az ősök feltétlen tisztelete jellemzi. A családokat a férfiak ágán tartják számon, de a kirgizek mindennapi életét mindmáig át meg át szövik egy hajdani anyai jognak a maradványai. Vallásuk a felszínen mohamedán köntöst öltött, ám a falusiak életét a sámánhit határozza meg.

S. I.

 

Végtelennek tetsző vonatozás

Baku, 1906. május 6.
Unalmas vonatozás után, ma reggel egészségesen érkeztünk meg Bakuba. Pesten minden a terv szerint haladt, de Lóczy (Lóczy Lajos, a kor geológus-geográfus doyenje – S.I.) nem jött ki minket elbúcsúztatni, mert a Vezúvot vizsgálta éppen ekkor Nápolyban. („Szily apó” ajánlja magát.)
Budapesttől Lembergig az út hosszú és unalmas volt. Ott Ali várt ránk, és mint jó öreg „galíciai” mutatta meg a várost nekünk. Podwoloczykában Ostersetzer azzal a rémhírrel fogadott minket, hogy a fegyverek szállítását nem engedélyezik. Így az osztrák vám mindenhatójával már kialakított barátságunkat itt is meg kellett újítanunk (amit a good prince és Archer [Almásy barátja és útitársa – S.I.] ütöttek nyélbe). Magunkkal vittük Woloczykába a szeretetre méltó lengyelt, hogy a nagyhatalmú hivatalnoknál közbenjárjon az érdekünkben. Az intervenciónak köszönhetően rövid időn belül megkaptuk a szükséges iratokat és minden formalitás simán elintéződött. Az orosz vám mindenhatója ezek után a szárnyai alá vett minket. Kijárta, hogy a zsúfolásig megtelt vonaton külön fülkét kaphassunk, pedig mi csak hárman voltunk. Elkezdődött a végtelennek tűnő vonatozás, ezt időnként csak a kényelmes fülkék feledtették. Étkező kocsit nem találtunk. A vonat tíz-húsz percet várakozott egy állomáson, ekkor kellett gyorsan vásárolnunk ennivalót. Rosztovban a vonat másfél órát állt, ez az idő elég volt arra, hogy egy jó talponállót találjunk. Az állomásokon általában jó talponállók üzemelnek, van köztük egy-kettő kiváló is, de roszszat egyáltalán nem láttam. Útközben a vonat kissé kiürült, így Rosztovtól egyedül utaztunk. Útitársul egy perzsa „herceg” kapcsolódott hozzánk, aki mint belügyminisztériumi hivatalnok dolgozik. Éppen most utazik vissza párizsi szabadságáról és így ha egy kicsit is, franciául tudtunk beszélgetni egymással. A mai napot fürdéssel töltjük. Aztán elküldjük Goldlusttal poggyászunkat, mert este indul a hajónk.
Következőevelemet Szamarkandból küldöm. Az időjárás kellemes, amúgy amilyen júniusban szokásos, az igazi forróság még nem érkezett meg.

(Almásy Györgynek 1906. évi kirgíziai útjáról vezetett naplólevelei közül az első. Ezeket feleségének küldte – német nyelven. Magyarra unokája, Gömörey Zita fordította.)

 

 

Úti csecsebecse helyett egy akin

Turgán karöltve az Almásy
fiúkkal: Jánossal és Lászlóval (az Afrika-kutatóval)
Turgán vizitkártyája

Almásy György második kirgíziai útjáról egy énekmondót – „akint” hozott – magával Borostyánkő várába. A fiatal kirgiz érthetően nagy feltűnést keltett a helyi lakosság körében. Almásy György előtt is volt már rá példa, hogy magyar utazó nem egyedül tért haza keleti útjáról. Ez azzal is magyarázható, hogy odakint mindig akadt egy-egy olyan – értelmes és nyitott szellemű – ifjú, aki vállalkozott a nyugati kultúra megismerésére. (Az ilyen toborzásban Vámbéry Ármin volt az úttörő.) A hazájában kiállított vizitkártya voltaképpen egy korabeli arcképes „munkavállalási engedély” a külföldi ottartózkodás idejére. Almásy György nagy hasznot remélt Turgán borostyánkői tartózkodásától, mivel így minden nehézség nélkül folytathatta Kirgíziában megkezdett folklorisztikai gyűjtéseit. Közben családjának többi tagja szintén megismerkedhetett élőben a Kelet varázsával.