Óriáshüllő Amazóniában. Gigantikus méretű hüllő tartja lázban Peru őserdei
lakosságát. Nuevo Tacna település lakói egy legalább negyven méter hosszú és öt
méter széles kígyószerű teremtményt láttak előbukkanni a dzsungelből, majd eltűnni
az Amazonas vizében. A szemtanúk szerint az állat közeledtével a föld megmozdult,
és vad szél kerekedett. A hüllő földgyaluként tarolta le maga előtt a fákat, és
hatalmas örvényt keltve csobbant a folyó vizébe. Persze lehet, hogy csak az Anakonda
című filmnek kikívántak ilyen módon reklámot csinálni.
„Marhalevél” kobráknak, skorpióknak, pókoknak. Alsó-Ausztriában mostantól
kötelező bejelenteni a kerületi elöljáróságon, ha egzotikus állatot tartanak.
Az állatok pótlása, illetve szaporítása azonban tilos. Bécsben már most is tilos
mérges állatot tartani, de sokan illegálisan nevelik ezeket a lényeket.
Kígyók Bécsben. Az utóbbi idők napos, meleg időjárásának hatására az osztrák
főváros hatalmas parkjaiban nagy számban bukkantak fel a siklók. Az esők utáni
hőségben, nem kis riadalmat okozva, szívesen sütkéreznek a napon. Sok bécsi a
rendőrséghez fordult, amikor kígyót látott. A szakértők szerint annyi sikló élhet
Bécsben, mint egér vagy patkány. Vannak, akik attól félnek, hogy terráriumból
szökött veszélyes kígyófajok bukkannak föl a városban.
Viperamarás gombászás közben.
Boldogkőújfalu határában vipera mart meg egy fiatalembert. Magyarországon évente
átlagosan két-három, néha hat-hét kígyómarásos beteg kerül kórházba. Hazai mérges
kígyó marásából eredő haláleset évtizedek óta nem fordult elő. A fokozottan védett
keresztes vipera marása ellen újabban igen hatásos gyógyszeres kezelést alkalmaznak.
A becslések szerint a védelemnek köszönhetően a Hernád folyón túli területeken
már több mint ezer vipera él.
Műmellper. A New Orleans-i bíróságon elmarasztalták a Dow Chemical vegyipari
céget, mert mulasztásokat követett el a szilikonbetétek előzetes kipróbálásában,
és szándékosan visszatartotta a beültetések veszélyére vonatkozó információkat.
A bírósági eljárást nyolc nő kezdeményezte, több mint tízezer, plasztikai műtéten
átesett társuk nevében.
Nyári szmog Párizsban. A hatalmas hőség, az erős napsugárzás és a légmozgás
hiánya miatt ismét erős légszennyezettség alakult ki Franciaország több nagyvárosában.
A legsúlyosabb a helyzet Párizsban, Strasbourgban és Lille-ben. Strasbourgban
egy időre másodfokú készültséget is elrendeltek, mert a földközeli ózon mennyisége
a város központjában elérte a köbméterenkénti 226 mikrogrammot. Az ózon mennyisége
Párizsban is meghaladta ezt a szintet.
Kozloduji atomstop. Bulgária egyetlen atomerőművének 1-es blokkját lekapcsolták
az energiahálózatról, mert a 440 megawatt teljesítményű reaktor turbinája leállt.
A 23 éve működő blokk környezetében a sugárzás szintje nem változott. A kozloduji
atomerőmű állítja elő Bulgária energiaszükségletének 40 százalékát.
Genetikai ujjlenyomat a gyomorfekély kórokozójáról. Amerikai kutatók azonosították
a gyomor- és nyombélfekélyt, valamint rákot okozó Helicobacter pylori baktérium
minden génjét. Örökítőanyaga 1590 génből áll, amelyek egy kör alakú kromoszómán
helyezkednek el. A baktérium genetikai állományának feltérképezése segítheti a
tudósokat abban, hogy célba vegyék az ellenség sebezhető részeit. A Helicobacter
pylori az ötödik olyan baktérium, amelynek sikerült megrajzolni a géntérképét.
A kutatók az egész anyagot ingyen teszik közkinccsé az interneten.
225 éves a virsli, pontosab-ban ennyi idős lenne a „feltalálója”, Georg
Lahner bécsi hentesmester. A bélbe töltött húsból készült, enyhén füstölt, megfőzni
valót majd kétszáz éve „nem lehet megunni”. Az új találmány gyorsan népszerűvé
vált, a császári család tagjai is szívesen fogyasztották. A nagy embernek születési
helyén, a svájci Gasseldorfban emlékművet állítottak.