A tokaji bor védelmében

A tokaji borvidék története nagyjában ugyanolyan viharos, mint amilyen egész országunké. Mindenesetre nedűje a magyar ember számára – különösképp Kölcsey himnuszának köszönhetően – nem csupán egyike borfajtáinknak. Talán ezért is kapjuk fel a fejünket, ha külföldön készített „tokaji” márkanevű itallal találkozunk.

A helyi hagyomány szerint a tokaj-hegyaljai borvidék a sátoraljaújhelyi Sátor-hegynél kezdődik, és egy másik, az abaújszántói Sátor-hegyig terjed, a középkori oklevelek tanúsága szerint: Incipit in Sator, desinit in Sator. E történelmi borvidék pontos határa azonban az idők folyamán meglehetősen sokszor módosult. Az 1700-as években például a „legilletékesebbként” számon tartott német borkereskedők huszonegy települést számítottak ide.
A mostani lajstromból már jó ideje hiányzik Kistoronya és Szőlőske neve. A történelmi borvidékből ez a két település, továbbá a Sátoraljaújhely egykori külterületéből kivágott Kisújhely (a mai Slovenské Nove Mesto) a trianoni és a párizsi békeszerződések következményeként Csehszlovákiához, mára pedig Szlovákiához került.
A kistoronyai és a szőlőskei szőlőhegyek ugyanúgy állnak, mint valaha, a Nap ugyanúgy süti őket, mint egykoron, s az ott élők jó esetben ugyanúgy művelik a szőlőt, mint őseik. Sokuk mégsem érti: ha munkájuk eredménye valamikor tokaji feliratú palackokba került, ma – elvileg – miért ne írhatnák rá ugyanezt a megnevezést? De valójában melyik borvidékhez is tartozik a két település?

A Zempléni-hegység vonulata keleten a Ronyva-pataknál ér véget. A jelenlegi országhatárt jelentő Ronyván túl a Borsi-patakig egy mintegy 4 kilométernyi sík földsáv, a Sűgő-tábla található. A Borsi-pataktól keletre húzódik az a hegyvonulat, amely a szlovákiai Tokaj-régiót alkotja. Ez a dimbes-dombos vidék a Sajóig tart. Ennek az ottani partján áll a ma már egyszerű falucskává jelentéktelenedett Zemplén, az egykori megyeszékhely. Kistoronya szőlői a tengerszint felett 380 méternyire magasodó Simoni-hegynek, Szőlőskéié pedig a 270 méteres Bocz-hegynek a déli lejtőin vannak. E területek termőhelyi adottságai nem csak azért szerényebbek a határon innenieknél, mert kisebbek a hegyeik. Azért is mostohábbak, mert északról nem áll ott mögöttük a Zempléni-hegység, az Alacsony- és a Magas-Tátra többlépcsős vonulata.

Abaújszántó szőlődűlői

E vonulatok a hegyoldalon lévő termőterületeknek védelmet nyújtanak a gyors hidegbetörések ellen, megteremtve a jellegzetes tokaji mikroklímát; az a szeptember első felében várható esőzések után, általában a szüret előtt, egy kellemes, hosszú és száraz vénasszonyok nyarával „kényezteti” az aszúsodó fürtöket.
Ha felütjük Fényes Elek 1851-ben kiadott monográfiáját, Magyarország geographiai szótárát, érdekes adalékokat találunk benne: „Kis-Toronya, magyar falu, Zemplén vmegyében, Ujhelyhez 1m.-földnyire: 108 romai, 70 görög kath., 159 ref., 50 zsidó lak. Ref. templom. Ez a helység még a Hegyaljához tartozik, s északról e zárja be ezt a nevezetes bortermő vidéket. Bora fűszeres ízéért különösen becsültetik” – írja Kistoronyáról. Nagytoronyáról pedig a következő megállapítást olvashatjuk: „Szőlőhegye jó asztali bort terem, de már a Hegyaljához nem számíttatik.” Szőlőske településleírásában már semmi sem szerepel, ami hegyaljai „rokonság”-ra vagy a borkészítésre utalna. Ez a helyzet a szlovákok által a borvidékhez kapcsolt Kis- és Nagybári esetében is, míg Csarnahó nevével nem is találkozunk az idézett műben.

Hitelrontás

Az újabb- kori „népi építészet” a szlovákiai borvidéken...

Azt, aki ma átlátogat Szlovákiába, s fölkeresi a tokaji borvidékről levágott településeket, igencsak tarka kép fogadja. A szőlők ott is lecsúsztak a hegyvidék szoknyájára, mint nálunk a hatvanas-hetvenes években. A szlovák állami gazdaságok ültetvényei nem a különleges minőséget adó, jó kitettségű hegyoldalakon találhatók, hanem az alsó, mindössze 0-10 százalékos lejtésszögű, traktorokkal is könnyen művelhető területeken, ott, ahol igazán borminőségű szőlő nem termeszthető.
Kistoronyán és környékén még nem indult meg a visszakapaszkodás a hegytető irányában, mint ahogyan ez a hazai Tokajban már örvendetes módon szembetűnik. A Slovenské Nove Mesto-i (kisújhelyi) Borászati Üzem tartja birtokában a területeket is, a palackozás jogát is. El vannak ugyan adósodva, s üzemegységeikben és szőlőültetvényeikben a hanyatlás, sőt, pusztulás jelei tapasztalhatók, mégis ragaszkodnak hadállásaikhoz. A privatizálás arrafelé még gyerekcipőben jár, bár Szlovákiában a bortörvény már az elmúlt évben megszületett (hazánkban mindössze két hete). A Kisújhelyi Borászati Üzem mintegy 450 hektár szőlőültetvényről származó saját szőlőt fogad be.

A tokajsky, vyber

A szlovákok e borvidéki bővítése nyilvánvalóan lefelé húzza az eredetileg Tokaj-Hegyaljához tartozó északi nyúlványon termő szőlő minőségi jellemzőit. A Nagytoronyában, Kis- és Nagybáriban termő szőlőkből készített nedű asztali bornak ugyan még megfelel, de a tokaji borvidék termékeinél már egy teljes kategóriával alacsonyabb színvonalat képvisel. S ne feledjük: Fényes Elek idejében a szőlőt még Kistoronyán és Szőlőskén is a hegyeken termesztették, nem pedig azok szoknyáin! Ez utóbbi egy újabb kategóriával gyengébb helyre sorolja a szlovákiai bort.
Valaha a Kisújhelyi Állami Gazdaság hozta létre a szőlőskei Mezőgazdasági Szaktanintézetet. A 170-180 diákot foglalkoztató szakmunkásképzőhöz mintegy 8-9 hektár szőlő, valamint egy 250 méter hosszú szép pince is tartozik. A mindössze tíz évvel ezelőtt épített labirintusban a kezdetek idején gönci hordók sokaságában érlelték a bort. Ma már az általános visszafejlődés jeleként a katonás rendben álló boroshordók üresen konganak, a friss bort – elenyésző érlelés után – még az újév beköszönte előtt eladják. A iskola diákjai sem tanulnak már szőlészet-borászatot: a lányokat szabás-varrásra, a fiúkat sütés-főzésre meg felszolgálásra okítják, s vendéglátóipari szakmunkás lesz belőlük.

A Szlovákiában palackozott tokajin kívül hazánk határain túl még két helyen készül „tokaji” márkanévvel bor. Az egyik Franciaország, s ott a termelés eredetileg Elzászban indult meg Tokay d’Alsace néven – állítólag – az 1500-as években Lazar de Schwendi zsoldosvezér által Magyarországról odatelepített veszszőkről. Észak-Olaszországban pedig egy Tocai Friulano elnevezésű szőlőfajtát, illetőleg az abból készült bort forgalmazzák. Ám a franciához hasonlóan ez az ital sem mutat rokonságot a mi tokaji borainkkal.

A szakiskola hatalmas labirintusa

A tokaji bor olyan nemzeti büszkeségünk, mint Belgiumnak a brüsszeli csipke, Olaszországnak a parmezán sajt vagy Franciaországnak a champagne-i pezsgő. Nyugat-Európában már régóta természetes, hogy egy-egy ország szigorúan védi nemzeti produktumainak márkanevét. Így például a nemzetközileg elterjedt és pezsgőként értelmezett champagne szót már nem szabad használni azokra a pezsgőkre, amelyek nem champagne-iak.
Érthető hát, ha hazánk is arra törekszik, hogy a „tokaji” elnevezést más ország ne használhassa italmárkanévként. Magyarország és az Európai Közösség között megszületett a bormegnevezések kölcsönös védelméről és ellenőrzéséről szóló egyezség, s ezt hazánkban az 1994. évi XI. törvény rögzítette. E megállapodás meghatározza azokat a földrajzi elnevezéseket, amelyeket más ország nem használhat márkanévként, és ennek értelmében a Tokay d’ Alsace, valamint a Tocai Friulano megnevezések elhagyására 13 éves türelmi időt kapott Franciaország és Olaszország.

Labirintusok világa Egy Szőlőskei magánpincészetben A szlovákiai állami területeknek egy igen kicsinyke részét mára felosztották, s a magángazdaság, bár fölöttébb szerény mértékben, de megindult. A magánpincék – különösen a kistornyaiak – még azok számára is látványosak, akik ismerik azokat a káprázatos mádi, tállyai és sátoraljaújhelyi föld alatti labirintusokat, amelyekben egy-egy pincetorokból gyakran több mint tíz irányban ágaznak szét a pincék, és különböző magassági szinteket foglalnak el. A hazai területeken lévő pincerendszereknél egyebek között azért is tetszik izgalmasabbnak a kistoronyai pincék világa, mert ezek sohasem láttak villanyfényt, s bennük teljes eredetiségében élvezhető az évszázados pincerendszerek hangulata. A vulkáni tufába vájt labirintusrendszerek a pincetorokból itt is több emelet mélységbe vezetnek, s a legváratlanabb csavarokkal fordulnak különböző irányokba. Egy-egy pince bejárati szakaszában mélyre kell hajolnunk, és csak ezen túlérve egyenesedhetünk ki ismét. A hagyomány szerint ennek az az oka, hogy az esetleges rablót, amint hétrét görnyedve belép valakinek a pincéjébe, a gazda könnyen fejbe kólinthatja, mivel abban a pozícióban nem könnyű a védekezés. Napjainkban Szőlőskén található a térség legeredményesebb magánpincészete, az egyetlen, ahol a magyarországi aszúval versenyképes bor érlelődik. A nehezen induló privatizáció miatt csak kis területen, mindössze 0,3 hektáron tudnak gazdálkodni, de környékbeli magángazdáktól – így a határon túli Magyarországról is – felvásárolnak hozzá 16 cukorfokot meghaladó minőségű hárslevelű, furmint és egy kevés muskotály szőlőt. A palackozást 120–150 ezer literrel kezdték, s ma már 200 ezer liternél többet termelnek évente. Az 1972-es, az 1975-ös, az 1983-as és az 1988-as évjáratokat tartják a legsikeresebbnek. Megkóstolva a tokajsky, vy,ber feliratú palackokat, bizony meg nem mondaná az ember, hogy a határ túloldalán palackozták azt az egyedi nedűt, amelynek kedvéért még Paracelsus is hazánkba látogatott. (Ő azért érkezett hozzánk a XVI. században, hogy megvizsgálja, valóban aranyat rejt-e magában a tokaji, mint ahogyan erről az akkori legendákból értesült.)

Diplomáciai úton

Más a helyzet Szlovákiával. Az ő – 1996-ban megszületett – bortörvényük Tokajská Oblast’ néven 908 hektáros területet jelöl meg. Az onnan származó borokat tokajiként forgalmazza, illetőleg indítja borversenyeken. E terület jócskán túlnyúlik az 1820-as években számba vett tokaji borvidékünkön, és – mint említettük – főképp sík vagy alacsony lejtésszögű földrészleteket foglal el. Az onnan eredő szőlőkből érlelt borral könnyen lejárathatják a tokaji megjelölést.
A sok nehézséggel bajlódó, de azért a minőség iránt mégiscsak elkötelezettséget vállaló, újjáéledő tokaji bor védelme érdekében nemzetközi jogászainknak a diplomáciában továbbra is mindent meg kell tenniük azért, hogy az eredetvédelem elvét következetesen érvényesítsék. A tokaji termelőknek pedig olyan minőséget kell produkálniuk, amely nem teheti kétségessé a hazai tokaji egyedi voltát.
Mindazonáltal gazdaságilag ideje lenne olyan körülményeket teremteni a tokaji gazdáink számára, hogy ne kényszerüljenek rá: szőlőtermésüket még préselés előtt eladják alföldi vagy éppen szlovákiai nepperek számára. Ha ugyanis jórészt Magyarországon termett bogyók nedvét tartalmazza a tokaji megnevezésű szlovák palack, akkor diplomáciai érveinket sem könnyű meggyőzően képviselni...

Dékány Tibor