|
Az újdonsült
|
Az orvostudomány történetében nincs példa arra, hogy ugyanannak a fölfedezéséért
kétszer is odaítéljék a Nobel-díjat. Márpedig most ez történt. Az amerikai D.
C. Gajdusek professzor ugyanis 1976-ban azért részesült a legnagyobb tudományos
kitüntetésben, mert felismerte, hogy az említett betegségeket (igaz, akkoriban
még csak a kurut, a Creutzfeldt–Jakob-betegséget és a súrlókórt említették meg)
úgynevezett lassú vírusok keltik. Ezekről csupán anynyit tudtak, hogy nincs
bennük nukleinsav, tehát nem lehetnek hagyományos vírusok. A vírusokban ugyanis
vagy dezoxiribonukleinsav (DNS), vagy ribonukleinsav (RNS) fordul elő örökítőanyagként.
Prusiner professzor alig több mint fél évtized múltán figyelt fel arra, hogy
a bevezetőben felsorolt emberi és állati betegségeknek (köztük azoknak is, amelyeket
később ismertek fel) a prionnak elnevezett fehérje az okozója, vagyis a lassú
vírus meg a prion egy és ugyanaz. Prionos és prionos betegség között azonban
különbség van a tekintetben, hogy a kuru, a Creutzfeldt– Jakob-betegség, a súrlókór
és a kergemarhakór fertőzéses jellegű, míg a Creutzfeldt–Jakob-betegségnek olyan
válfaja is van, s ilyen a Gerstmann-Sträussler–Scheinker-betegség, valamint
a halálos családi aluszékonyság is, amelyet a prionfehérjét kódoló, s a 20.
kromoszóma rövid karján helyet foglaló génnel kapcsolatos örökletes változás
okoz. S ezzel nem ér véget a sor, hiszen az emberi prionfehérjének eddig tizennyolcféle
változatát mutatták ki a kutatók. Mindez azt jelzi, hogy a priongén benne van
a DNS-ünkben, melynek alapján rendes prionfehérje (PrPC) szintetizálódik az
agyi sejtekben. Bajt az idéz elő, ha szerkezeti módosulás után kóros prionfehérje
(PrPSc) jön létre belőle. Az azonban, hogy ez pontosan miképp következik be,
még tisztázásra vár.
Nevető kannibálok
Mi jellemző a prionos betegségekre? Egyöntetűen az, hogy a központi idegrendszer
károsodik, s minthogy az idegsejtek pusztulása feltartóztathatatlan, a baj előbb-utóbb
halálra vezet. Elsőként – 1957-ben – a Gajdusek professzor által fölfedezett
kurut ismerte meg részletesebben a világ, amely az Új-Guinea felföldjén élő,
a fore nyelvcsoportba tartozó bennszülöttek betegsége volt. Rendszerint izomremegéssel
kezdődött, s a végső szakaszban a test annyira megmerevedett, hogy az ingerekre
sem reagált. A mozgások kivitelezéséért és összerendezettségéért felelős kisagy
bántalmára utalt, hogy a betegekre megakadályozhatatlan nevetési rohamok törtek
rá, ezért annak idején „nevető halál”-ként is emlegették ezt a betegséget. A
kutatások feltárták, hogy a kuru azért terjedt a bennszülöttek körében, mert
bevett szokásuk volt a szertartásokkal kísért (rituális) emberevés, amikor is
halottaik agyát is elfogyasztották. Márpedig ha abban föllelhető volt a betegségkeltő
prion, akkor megfertőződtek vele. A fertőzés tehát emberről emberre terjedt,
ám Gajdusek professzor 1966-ban azt is bizonyította, hogy a kuruban elhunytak
agyából készített kivonattal a csimpánzok is megfertőzhetők, aminek hatására
egy-három év múltán kuruszerű betegséget kapnak.
 |
Efféle fehérjehalmazokba
|
A mintegy hetven év óta ismert Creutzfeldt–Jakob-betegség sajátos agyvelőbántalom.
A beteg eleinte fáradékonyságra, aluszékonyságra vagy éppenséggel álmatlanságra
panaszkodik, majd az agyvelő szivacsos pusztulása miatt közöny lesz úrrá rajta,
s az elbutulás jelei is mutatkoznak. Az agykérgi működések zavarát a gondolatok
kifejezésére és az olvasásra való képtelenség, a tárgyak fel nem ismerése, a
beszéd megértésének a hiánya és a begyakorolt mozgások hibája is jelzi, jelezheti.
Ez esetben sem ritka, hogy a kisagy károsodása miatt rendszertelenné válnak
a mozgások, s ha a gerincvelőben is idegsejtpusztulás következik be, abból izomsorvadás
származik.
Ez a betegség szerencsére ritka: a felmérések szerint egymillió emberből egy
kapja meg. Az eseteknek azonban csak kevesebb mint az egy százalékát okozza
fertőzés, a többi örökletes (10–15 százalék) vagy ismeretlen eredetű. A prionos
Creutzfeldt–Jakob-betegségben meghaltak agyából csaknem mindig sikerült kimutatni
a PrPCJD jelű prionfehérjét.
A Gerstmann–Sträussler–Scheinker-betegséget a Creutzfeldt–Jakob-betegség egyik
válfajaként írják le a szakkönyvek. Egyebek között az jellemző rá, hogy a beteg
képtelen számolni, az ujjait megnevezni, a betűket összeírni és helyes (értelmes
szót adó) sorrendbe rakni, valamint a test jobb és bal oldalát megkülönböztetni.
A halálos családi álmatlanság pedig – mint az elnevezése is jelzi- alvászavarral,
valamint az akarattalan működések egyre súlyosbodó hibáival jár.
 |
A súrlókórra a juhok a legfogékonyabbak |
Kerge szarvasmarhák
A súrlókór az állatok leggyakoribb prionos betegsége. Igen nagy gazdasági kárt
okozott, amikor a negyvenes évek derekán egy rovar terjesztette vírusos betegség
ellen vakcinázták a juhokat, ugyanis az oltóanyagot olyan juhoknak a nyirokszövetéből
készítették, amelyek prionnal voltak fertőzve. A vakcinázás után több mint ezerötszáz
állat pusztult el súrlókórban. E betegség természetes úton való terjedését illetően
az amerikai H. B. Parry, a súrlókór jeles szakértője ama véleményének adott
hangot, hogy aligha terjed állatról állatra, inkább örökletes betegség lehet,
azaz mutáció húzódik meg a hátterében, tehát állattenyésztési módszerekkel (a
fertőzött állatok kiselejtezésével) lehet védekezni ellene. Mások (például A.
G. Dickinson és munkatársai) viszont azt hangoztatták, hogy a beteg állat igenis
megfertőzheti az egészségeseket, ám csak azok betegszenek meg, amelyek örökletes
háttér révén hajlamosak a prionos betegségre.
Alig több mint egy évtizeddel ezelőtt ütötte fel a fejét Nagy-Britanniában az
a prionos járvány, amelyet kergemarhakórnak (szivacsos agyvelőbántalomnak) nevezünk.
A vizsgálatok feltárták, hogy a tehenészetekben súrlókórral fertőzött juhok
maradékát is tartalmazó hús- és csontlisztet kevertek az állatok takarmányához,
s ennek következtében csaknem százhatvanezer szarvasmarha hullott el. Habár
azóta ilyen tápot nem kapnak az állatok, még az idén is jó néhány kergemarhakóros
eset volt Angliában, s olyan híresztelések is szárnyra keltek, hogy a beteg
állatok húsát fogyasztó emberre is átterjedhet a prionos betegség. Minthogy
csupán egy-két ilyen esetről tettek említést a szakirodalomban, valószínűleg
ezúttal is örökletes fogékonyság húzódhat meg az emberi prionos betegség kifejlődésének
hátterében.
Anélkül, hogy belemélyednénk a prionok molekuláris kutatási eredményeinek ismertetésébe,
ezúttal csak azt a két tényt említjük meg újra, amely mindenféle prionra vonatkozik:
1. ez a fehérjemolekula nem tartalmaz nukleinsavat, tehát nincs kódja ahhoz,
hogy újabb prionmolekulák szintetizálódjanak az információja alapján; 2. az
egészséges prionfehérje (PrPC) helyett megjelenő bajkeltő prion (PrPSc) létrejöttéhez
molekulaszerkezetbeli változásnak kell bekövetkeznie. Ráadásul ahhoz, hogy a
prion betegségkeltővé váljon, előbb egy X fehérjének nevezett, egyelőre ismeretlen
összetételű molekulához is hozzá kell kapcsolódnia. A kóros prionfehérjének
az agy bizonyos részein való lerakódását és kártételét pedig egy Y fehérjével
hozzák kapcsolatba a kutatók, s azt remélik, hogy ha az X és az Y fehérje képződésének
szabályozását jobban megismerik, be tudnak majd avatkozni a bajkeltő prion létrejöttébe
és hatásába.
Lassú és gyors törzsek
A kísérletek arra is felhívták a figyelmet: a kísérleti állatok fajának és törzsének,
valamint a priontörzseknek is szerepük van abban, hogy az állat megbetegszik-e,
s ha igen, milyen hosszú a lappangási idő. A tapasztalatok azt mutatják, hogy
mindig akadnak (nem is kevesen) olyan állatok, amelyek a bajkeltő prionnal való
beoltás ellenére is egészségesek maradnak. Ilyenkor az örökletes hát-tér lehet
olyan ellenálló – olvasható Prusiner professzor egyik nem régi tanulmányában
–, amely nem kedvez annak, hogy a betegség kifejlődjön. Annak alapján, hogy
a fogékony állatokban körülbelül százötven, illetőleg háromszáz napos lappangás
után jelenik meg a prionos betegség, gyors, illetőleg lassú hatásúnak mondják
a priontörzset. Éles határ azonban nincs közöttük. Ezt az is sugallja – mint
azt a már említett Dickinson és munkatársai megállapították –, hogy a szülőállatokat
viszonylag gyorsan megbetegítő priontörzs az utódokban hosszabb lappangási idő
után okoz betegséget.
Minthogy az emberi prionfehérje génjét sikerrel átültették egerekbe, ez lehetővé
teszi, hogy az örökletes és a biokémiai szinten végbemenő változásokat kísérleti
körülmények között elemezzék. E kutatásoknak az a nem titkolt céljuk, hogy az
orvosok majdan megelőzhessék a ma még gyógyíthatatlan prionos betegségeket.
Dr. Pécsi Tibor