A tudomány képes arra, hogy megállapítsa, ki mennyire érzékeny a tudati állapot
módosulására, vagyis ki mennyire hipnábilis: fogékony a hipnózisra. Ezt a fogékonyságot
állandó (sztenderd) eljárásokkal mérik. Ezeket 1957-ben a Stanford Egyetemen
Ernest Hilgard professzor munkacsoportja dolgozta ki, s azóta az egész világon
elterjedtek. Mi is ezeket használjuk. A vizsgálatvezető például olyan sugallatokat
(szuggesztiókat) ad a vizsgálati személynek, hogy emelje föl a karját, és képzelje
el, hogy elnehezül. Abból, ki hogyan válaszol ezekre a mindig azonos módon adott
szuggesztiókra, következtetni lehet rá, hogy a szóban forgó személy mennyire
fogékony a hipnózisra. (Ha például leereszkedik a karja az előbbi szuggesztióra,
akkor fogékonynak bizonyult erre.)
Van, aki kicsit, van, aki nagyon
Az emberek között ezen a téren nagy különbségek mutatkoznak. Az embereknek körülbelül
a négyhatoda közepesen fogékony. Ez azt jelenti, hogy vannak olyan sugallatok,
amikre válaszol, amiket át tud élni, például érzékeli a sugalmazott ízt, de
más, összetettebb
|
utasításokat nem tud végrehajtani. A fennmaradó kéthatodból az emberek egyhatoda
szinte egyáltalán nem fogékony a hipnózisra. Ôk csak nagyon nehezen hozhatók
olyan állapotba, hogy végrehajtsák a hipnózisban kapott utasításokat. A másik
egyhatod ellenben nagyon fogékony, és tagjai a legkülönbözőbb sugallatokra válaszolnak.
Kutatócsoportunk már tizenöt éve tanulmányozza a hipnózist egy úgynevezett több
dimenziós interakciós kutatási módszerrel. A hipnózis minden befolyásoló tényezőjét
igyekszünk figyelembe venni, rögzíteni vagy mérni, más szóval: a kezünkben tartani.
Nem csak a hipnotizált személyt, hanem a hipnotizőrt is megfigyeljük. Ilyen
módon a hipnotikus állapot kialakulását a személyek közötti kölcsönhatásban,
az interakcióban tudjuk megragadni, abban a folyamatban, amelyben az létrejön.
A vizsgálatot már a hipnotikus állapot kialakulása előtt megkezdjük. Nem mindegy
ugyanis, hogy a kísérleti személyek milyen előzetes elvárással érkeznek a vizsgálatra.
Megérkezésüktől kezdve az összes szóbeli és a szavak nélküli – vagyis a gesztusaikban,
a mimikájukban, a tekintetükben kifejeződő – megnyilvánulásukat nyomon követjük,
majd azokat a változásokat is rögzítjük, amelyek a hipnotizőr és a hipnotizált
között a hipnózis létrejöttét kísérik. Nyomon követjük a két résztvevő kapcsolatának
alakulását és azt, hogy viselkedésük miképp változik a hipnózisban kapott különféle
szuggesztiók alatt. Közben rögzítjük az élettani változásaikat, a szívműködésük,
légzésük, izomműködésük változásait, az agyuk elektromos aktivitását, nyomon
követjük a szemmozgásukat és folyamatosan mérjük az úgynevezett bőrgalvános
reakcióikat. Ez utóbbi az érzelmi állapotok változásának nagyon jó mutatója.
Utólag részletes élménybeszámolókat is kérünk a részvevőktől.
Aktív-éber hipnózis
Ezekkel a módszerekkel nemcsak a hagyományosan ismert hipnotikus állapotot,
hanem az úgynevezett aktív-éber hipnózist is vizsgáljuk. Ez utóbbi esetben a
kísérleti személy egy kerékpár ergométert hajtva kerül a módosult tudatállapotba.
Közben nincs semmiféle ingermegvonás, minden teljesen szokásos megvilágításban
történik, és szó sincs alvásról: a kísérleti személy végig nyitott szemmel hajtja
a pedált. Feszülést kezd érezni a combjában, a vér dobolni kezd az ereiben,
kimelegszik, izzadni kezd. A hipnotizőr a testi változásokról folyamatosan visszajelzést
ad a kísérleti személynek, s így fokozatosan átveszi az ellenőrzést annak tudatos
cselekedetei fölött. Az ember tudatosan átéli azt, amit tesz vagy csinál, érzi,
ami a testében történik, és cselekedetei közben, gyakran belső beszéd formájában
meg is fogalmazza, hogy mi az, amit éppen tenni akar, mintegy önmagának adva
parancsokat mozdulatai végrehajtására. A hipnotizőr, amikor állandóan kimondja
azt, amit a hipnotizált érez, valójában átveszi a tudatos ellenőrzést annak
belső érzései felett.
Amikor a kísérleti személynek már nagyon nehéz kerékpároznia, a hipnotizőr ezt
mondja neki: „Mintha egy szellő elfújná a fáradtságát, lassan már teljesen magától
jár a lába, nem kíván erőfeszítést”. És a személynek, akinek eddig nagyon nehéz
volt kerékpároznia, ettől kezdve teljesen könnyedén kezd el járni a lába, szinte
automatikusan hajtja a pedált. Ebben az állapotban a hipnotizált személy, ugyanúgy,
mint a hagyományos hipnózisban, különösen fogékony lesz a legkülönbözőbb szuggesztiókra.
Boldognak látszik, élénk képzeleti képeket kezd átélni. Az egyik kísérleti személy
például azt látta, hogy egy gyönyörű bálteremben van, és a kedvesével keringőzik.
Merőben más az a világ, amibe a személy ilyenkor beleképzeli magát, mint amiben
egyébként él. Míg a hagyományos hipnózisban a személyek általában megterhelő
emlékeiket élik át újra, az aktív-éber hipnózisban álmukban többnyire a szeretett
személyek jelennek meg.
A hipnózis befejezése után a hipnotizált gyakran nem emlékezik arra, hogy mi
történt vele. A hipnotizőr azonban megfelelő technikával fel tudja oldani ezt
az emlékezetkiesést (amnéziát), és a kísérleti személy már el tudja mesélni
az élményeit.
A mozgásos aktivitás önmagában nem elegendő ahhoz, hogy a módosult tudatállapot
létrejöjjön. Az ellenőrző kísérletben a személyek ugyanannyi ideig hajtották
a pedált, de az állapotukra vonatkozó megjegyzések, a visszajelzések nem hangzottak
el, azaz elmaradt a hipnózis-indukció.
Amikor a kerékpár hajtásában az ellenőrző kísérletben résztvevők elérkeztek
ahhoz a ponthoz, amikor a szuggesztióknak kell elhangozniuk, ezek ugyanúgy szóltak,
mint az aktív-éber hipnotikus kísérletben. Az ellenőrző kísérletben résztvevők
azonban sokkal kevesebb utasítást hajtottak végre, mint az aktív-éber hipnózisba
került személyek. Ez azt mutatja, hogy hipnózisban megnő a szuggesztiók iránti
érzékenység, bár valamelyest szokásos éber állapotunkban is fogékonyak vagyunk
a szuggesztiókra. Ki vagyunk téve annak, hogy a bennünket érő szuggesztiók közül
bizonyosakat kövessünk. Ezért van az, hogy a reklámok általában erősen hatnak
az emberekre. A vizsgálatok szerint a hagyományos és az aktív-éber hipnózisban
tizenkét szuggesztió közül átlagosan mintegy hatot hajtanak végre a kísérleti
személyek.
 |
 |
 |
 |
Aktív-éber hipnózisban a kísérleti személy végig nyitott szemmel hajtja a pedált. Egyre nehezebben pedálozik, majd a ipnotizőr azt mondja neki: „Mintha a szellő elfújta volna az Ön fáradtságát...” |
|||
Három jellemző
A hipnotikus módosult tudatállapot élményének három jellemző tulajdonsága van.
Az első az, hogy a személy elveszti tevékenységének céltudatos jellegét, nem
látja többé cselekedeteinek a célját, nem tervezi meg mozdulatait. A módosult
tudatállapotba került személy sodródik, és azt teszi, amit mondanak neki. A
mindennapi életben is számtalan esetben előfordul, hogy ki vagyunk szolgáltatva
a körülményeknek. Ilyenkor nem mi magunk döntjük el, hogy mi történjék velünk,
vagy nem tudjuk, hogy mit kell tennünk, és azt csináljuk, amit mások mondanak
nekünk.
Az egyik kísérleti személyünk szinte költőien fogalmazta meg, hogy mi történik
vele hipnózisban: „Mindegy, hogy egy fotelban ülök, egy ágyon fekszem vagy a
kerékpárt hajtom, teljesen megváltozik minden. Éberen, ha teszek valamit, elképzelem,
hogyan is lesz, mint is lesz, és felelős vagyok érte. De hipnózisban nem tervezek
el semmit. Itt az élő lelkiismeret Ön lesz.” Nagyon nagy felelősség ez mindazoknak,
akik ilyen állapotot létrehoznak, vagy akik beszűkült tudatú emberekkel kerülnek
kapcsolatba.
Hipnóziskísérleteink során második jellegzetességként a kísérleti személyek
mintegy hatvan százalékban a valóságellenőrzés hiányát említették. Ezt éljük
át álmunkban, amikor nem tudjuk eldönteni, hogy álmodunk-e, vagy ébren vagyunk.
A valóság ellenőrzéseként ilyenkor megcsípjük magunkat, azaz egy akaratlagos
mozgást hajtunk végre, és éppen ezáltal tudjuk elválasztani az álmot a valóságtól.
Módosult tudatállapotban az ilyen ellenőrzésre az akaratlagos mozgás kezdeményezésének
a hiánya miatt nincs lehetőségünk. Ilyen állapotban ezért a legfájdalmasabb
beavatkozást is képesek vagyunk fájdalomérzés nélkül átélni. A módosult tudatállapot
egyik legősibb jótékony hatása éppen az, hogy fájdalmat tudunk vele csökkenteni.
Az ókori Egyiptomtól kezdve vannak írásos emlékeink arról, hogy az emberi szóval
gyógyítani is lehet. Ez történik akkor is, amikor a kisgyerek a frissen szerzett
sebére anyai puszit kap, és elhangzik a varázsszó: „...és már nem is fáj”. És
csakugyan nem fáj többé, mert az anyai szeretettel adott sugallat valóban hat.
A harmadik hatás, amit hipnózis vizsgálatainkban a kísérleti személyek háromnegyede
megemlített, az az, hogy ebben az állapotban nagyon erősen beszűkül a figyelem.
Egy kísérleti alany az amerikai Stanford Egyetemen a német nyelvvizsgájával
küszködött. Ô sóhajtott fel így a hipnózis után: „Istenem, bárcsak a német vizsgámon
lettem volna hipnózisban! Úgy éreztem most magam, mint egy alagútban, ahol semmi
más fény nem volt, csak az Ön hangja. Így tudtam volna összpontosítani még a
németre is.” Az erősen beszűkült figyelem lehetővé teszi, hogy teljesen kiessenek
a környezeti ingerek, jelentéktelenné váljanak bizonyos máskor jelentős dolgok.
A módosult tudatállapotba került személy, vagy akár egy egész csoport és törzs
beszűkült figyelme semmi mást nem érzékel, csak például a hipnotizőrt vagy a
sámánt.
Csúcsélmény
Nem szükségszerű, hogy a módosult tudatállapotban elemi ösztönök szabaduljanak
fel az emberből. Mindösz-sze arról van szó, hogy itt a cselekedetek felelőssége
áttevődik valaki másra, arra, aki a szuggesztiókat adja. Háborúban támadáskor
például a parancsnok az, aki a szuggesztiókat adja.
Az átélés milyensége attól is függ, hogy mennyire passzív vagy aktív a személy.
Jellegzetes különbségeket találtunk a hagyományos ingermegvonásos hipnózis és
az aktív-éber hipnózis élményei között. Egyáltalán nem meglepő, hogy a kísérleti
személyek több mint 70 százalékban arról számoltak be: a kerékpár hajtása közben
sokkal éberebbnek érezték magukat, mint hagyományos hipnózisban. A másik különbség
azonban már nem volt ennyire nyilvánvaló. Az aktív-éber hipnózisban sokkal pozitívabb
érzelmeket éltek át, a hipnózisra nagyon érzékeny emberek valóságosan eksztázisba
kerültek. Olyan érzésekről számoltak be, amelyeket csúcsélménynek szoktunk nevezni.
Az aktív-éber hipnózis módszerének kidolgozásakor, az eljárás megtervezésekor
nem gondoltam, hogy az ilyen módon előidézett állapotnak más eredménye is lesz
azon kívül, hogy kimutatjuk: így is létrehozhatunk módosult tudatállapotot.
A valóság azonban sokkal gazdagabbnak bizonyult annál, amit vártam. Az egyik
kísérleti személy, egy fiatalember nagyon nagy ellenállásra állította be a kerékpár
ergométerét. Hamarosan iszonyú erőfeszítéseket kellett tennie, hogy tekerni
tudja a pedált. Egész teste meggörnyedt, izzadt, és láthattuk, hogy hamarosan
képtelen lesz tovább tekerni. De amikor elhangzott a fáradtságot feloldó szuggesztió,
a fiatalember kihúzta magát, és diadalmas arccal, könnyedén kezdte tekerni a
pedált. Közben boldog mosoly ömlött el az arcán, amit – úgy gondoltam – önmagában
az a tény, hogy könnyebben tudta tekerni a pedált, nem indokolhatott. A hipnózis
végeztével és az amnézia feloldása után ez a férfias, atlétikus termetű fiatalember
rám nézett, és a szemében két könnycsepp jelent meg: „Köszönöm Önnek. Ez valóságos
csúcsélmény volt. Nagyon nehéz volt az elején hajtani a pedált. De amikor azt
mondta, hogy egy szellő elfújja a fáradtságomat, nemcsak egészen könnyűvé vált
a tekerés, hanem valami olyasmit éltem át, amit még soha. Hirtelen kitágult
ez a terem. Megszűntek a falak. Ott voltam egy friss, kora nyári hajnalon a
parti hegység tetején. Kelt fel a Nap. Vöröses sugarakkal bearanyozta az óceánt
és a hegyet. Ahogy álltam ott, egyszer csak azt éreztem, hogy a Világegyetem
és én egyek vagyunk.”
A módosult tudatállapotok tehát nem csak a tudaton innen vihetnek bennünket
valami ősi, állati létbe, s nem csupán az ösztönöket, az iszonyú félelmet és
a mérhetetlen agressziót szabadíthatják fel, hanem képesek olyan állapotot is
létrehozni bennünk, amit mindennapi életünkben csak nagyon intenzív érzelmi
állapotban, például a szerelemben élünk át, amikor képesek vagyunk túllépni
önmagunk korlátain, és egy másik emberrel igazán találkozni.
Utat engedve egymáshoz
Az emberi tudat megjelenése óta a tudatos és a tudattalan tartományok állandóan
együtt vannak bennünk. Mindaz, ami a törzsfejlődés során felhalmozódott az élővilágban,
bennünk is ott van. És néha, rendkívüli pillanatokban eltűnik az a már kisgyermekkorunkban
jól kiépült határ, amellyel elkülönülünk a környezetünktől.
A hipnózis bejezése után a hipnotizáltak sokszor számoltak be arról, hogy úgy
érezték, mintha összeolvadtak volna a hipnotizőrrel, mintha a két személy, a
hipnotizőr és a hipnotizált nem is két különálló ember lett volna. Mintha a
hipnotizőr utasításai a hipnotizált fejéből szólalnának meg. Más módosult tudatállapotban
nemcsak két személy, hanem akár egy egész csoport minden tagja is úgy érezheti,
hogy összeolvad egymással, utat engedve egymáshoz és az egész természethez.
Az emberek ilyenkor megtalálják az utat a személyen túli (transzperszonális)
lét felé. A transzperszonális lét kérdése évezredek óta foglalkoztatja az emberiséget.
A legkülönbözőbb gondolkodási rendszerekben keresték rá a magyarázatot, általában
valamilyen vallásos választ adtak rá.
Az emberben tehát egyszerre van jelen a tudat, amely képes arra, hogy elkülönítse
magát a világtól, megfigyelje önmagát, elválassza a bennünk élő múltat a jelentől,
és elképzelje a jövőt, valamint az a többnyire öntudatlan tartomány, amely a
módosult tudatállapotú személynél úgy bukkan elő, hogy felszínre törhetnek benne
az elemi ösztönök, de az a nemes törekvés is, hogy túllépjen tudatos léte korlátain,
és a tudatos értelemmel föl nem fogható megismerés határain túli transzcendentális
világba kerüljön.
Dr. Bányai Éva
egyetemi docens