|
„Noha csak 17 éves vagyok, már régóta olvasom az Élet és Tudományt, hiszen
hetedikes korom óta vásárolom a lapot. Más irányú érdeklődésem és jó egészségi
állapotom miatt az egészségügyi vonatkozású írásokba épp csak beleolvastam,
most mégis az orvosi rovathoz fordulok kérdésemmel, mert bizonyos fokig engem
is érint a dolog. Barátnőm az egyik találkozásunkkor nagyon rossz kedvű volt,
láttam rajta, hogy sírt. Nagyfokú gyengeség és szívpanaszok miatt a nagymamája
kórházba került. Kiderült, hogy a nagymami vészes vérszegénységben szenved.
Az elnevezés nem sok jóval biztat, bár a kórházban azt mondták, hogy injekciókkal
javítani lehet rajta. Barátnőm úgy véli, hogy a szülei kímélik őt, s nem mondják
meg neki a teljes igazságot. Amikor utoljára jómagam is a nagymamájánál jártam,
az feltűnően rossz színben volt, s bár megfőzött, közben gyakran megpihent.
Emlékezetem szerint arra panaszkodott, hogy a lábai zsibbadnak. Ha jól tudom,
a vészes vérszegénység ma már nem olyan rossz kimenetelű betegség, mint amilyen
régen volt. Jó lenne, ha válaszában valami biztatót, reménykeltőt tudna írni.
Habár továbbra is a humán tárgyak elkötelezettje maradok, válaszát várva most
az Ön rovatával fogom kezdeni az Élet és Tudomány olvasását.”
Remélem, hogy mire ezeket a sorokat olvassa, a barátnője már megnyugodott, s
a nagymamája is jól van neki. A vészes vérszegénység ugyanis az egyik leglátványosabban
gyógyítható betegség. Mielőtt az Ön számára bizonyára unalmas dolgokra térnék,
lássunk egy kis történelmet!
 |
A századunk első negyedének a végén kiadott belgyógyászati tankönyv igen részletesen
ismerteti a vészes vérszegénységet, ám egy szót sem szól az okáról. A tünetek
pontos leírása a ma orvosának is élményt nyújtó olvasmány. A betegség kimenetelét
taglaló rész ma már orvostörténeti érdekesség: „A halál – többnyire hosszú és
változó, javulásoktól és visszaesésektől megszakított lefolyás után – szívgyengeség
vagy agyvérzés miatt következik be. A betegség tartama néhány hónap és egy-két
év között ingadozik.”
Az 1940. évi kiadású Klinikai terápia című szakkönyvnek a vészes vérszegénységet
tárgyaló fejezetében ez olvasható: „...súlyos, véglegesen ma sem gyógyítható
betegségről van szó.” A kezelést taglaló részben pedig gyakorlatilag ez a szó
érdemel említést: a májkezelés. E gyógyíthatatlannak vélt betegséget először
1926-ban gyógyították májkivonattal. A kutatások 1948-ban vezettek a kémiai
tisztaságú B12-vitamin létrehozására, s ezzel döntő fordulat következett be
a vészes vérszegénység kezelésében. A B12-vitaminnal kezelt betegek arról számoltak
be, hogy közérzetük hirtelen megjavult. Ekképp manapság a vészes vérszegénység
már korántsem olyan vészes baj.
Remélem, fölkeltettem annyira az érdeklődését, hogy a betegséget előidéző okot
és a tüneteket taglaló további részt szintén elolvassa.
A vészes vérszegénység oka a B12-vitamin hiánya. Ezt két dolog idézheti elő:
vagy kevés B12-vitamin van a táplálékban, vagy zavar támad e vitaminnak a tápcsatornából
való felszívódásában. Minthogy a B12-vitamin mindenféle állati eredetű ételben
föllelhető, főképp a vegetáriánusok körében fordul elő, hogy nem jut belőle
elegendő a szervezetbe. Egyébként a gyomorba kerülő B12-vitamin a fali sejtek
által termelt úgynevezett intrinzik faktorhoz kapcsolódik, mert csak ez a molekulaegyüttes
képes arra, hogy felszívódjon a vékonybélből. A vészes vérszegénységet gyakran
az okozza, hogy a gyomorban nem termelődik ez a faktor, s ekképp a táplálék
B12-vitaminja nem képes felszívódni. Emiatt azután B12-vitamin-hiány alakul
ki.
A középiskolai tankönyvben is benne van, hogy a rendes vérképzéshez okvetlenül
szükség van erre a vitaminra. Könnyen belátható, hogy ha a testből hiányzik
az intrinzik faktor, hiába adunk a betegnek a szájon át sok B12-vitamint, az
nem szívódik fel, hanem a széklettel kiürül. Ezért azután ezt a vitamint – a
tápcsatorna kikerülésével – az izomba adott injekcióban juttatjuk a szervezetbe,
s ott ez a vérképzésben betöltött szerepén kívül igen sok sejtfolyamatban is
részt vesz.
A vészes vérszegénységnek ez a formája tehát olyan betegség, amelyben a szervezet
elpusztítja a saját, intrinzik faktort termelő sejtjeit. Az egyéb okból, például
a gyomorműtét után létrejövő vérszegénységet az orvosok – megkülönböztetésképpen
– vészes vérszegénységszerűnek nevezik, mert ilyenkor is zavar támad a B12-vitamin
felszívódásában. A B12-vitamin-injekció természetszerűleg ez esetben is megszünteti
a tüneteket.
Igaz, hogy az Ön által szóba hozott betegségről csak röviden írtam, mégis bízom
benne: válaszomat kielégítőnek találja.
Dr. ÉT