A Parajfalók klubjában végeztünk néhány kísérletet a kerékkel. A „bioenergia”,
„életenergia”, „vitalitás” fogalom az általunk ismert fizikai vagy biológiai
szakirodalomban sehol sem szerepel, mérésükre nincs elfogadott eljárás. Nem
tudunk tehát foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy a készülék valóban méri-e az
ember „bioenergiáját”. Ez szubjektív megítélés kérdése, aszerint, hogy ki mit
ért „bioenergián”. Az ismertetőnek az az állítása, ami szerint a készülék forgásának
fizikai oka ismeretlen, arra indított minket, hogy e forgás fizikai mechanizmusával
foglalkozzunk.
Ha egy mozgásról nem tudjuk, fizikailag hogyan jön létre, annak parajelenségszaga
van, pláne, ha az ismertető a „bioenergiát” kapcsolatba hozza a kínai Csi-Kung-technikával,
az agykontrollal, a káros földsugárzás zónáival és a víz rendezettségével.
|
Az Egely-kerék leszedett fedőlappal. Ha a fedőlap rajta van, a kerék nem forog |
1. A jelenség tömör leírása
A tenyerünket ívben behajlítva tegyük a kerék mellé, minél közelebb, de ne érjünk
hozzá. Az esetek többségében a kerék hamarosan forogni kezd, általában a tenyér
felől az ujjak irányába, de vannak kivételek. A forgás ritkán egyenletes; a
sebessége szinte pillanatról pillanatra ingadozik, meg-megáll, átmenetileg az
ellenkező irányba fordul. Rendszerint minden próbálkozáshoz más sebességgel
sikerül megforgatni a kereket, a két kéz szinte mindig különbözően forgat. Néhány
ember úgy érzi, összefüggés van pillanatnyi forgatási képessége és fizikai vagy
szellemi állapota között, mások szerint a hatás véletlenszerűen alakul, s vannak,
akik úgy vélik, hosszú gyakorlással sikerül a forgás sebességét akaratlagosan
szabályozniuk. (Egely szerint „a fordulatszám erősen függ fittségünktől, koncentrálóképességünktől,
s mindig a pillanatnyi állapotunkat mutatja”.)
2. Egyszerű kísérletek
Vajon mit forgatunk: közvetlenül a kereket vagy a körülötte levő levegőt? Maga
Egely évekkel ezelőtt megállapította, hogy a zárt térben levő kereket kívülről
nem lehet megforgatni. (Például akkor, ha a készüléken rajta van a műanyag tető.)
A feltaláló ebből arra következtetett, hogy az ismeretlen bioenergia nem hatol
át szilárd tárgyakon. Mivel a bezárás egyúttal a levegő áramlását is akadályozza,
kézenfekvő a kérdés: nem a levegőt forgatja-e a kéz, s a kereket már a levegő
ragadja magával?
A bezárást mi is kipróbáltuk, és a kereket valóban senki sem tudta közülünk
megforgatni. Ezután a kézzel együtt helyeztük zárt térbe, átlátszó polietilén
zacskóba. Ezt a próbát írta le több változatban az interneten erno@arrabonet.gyor.hu.
Ezzel összhangban mi is minden esetben azt kaptuk, hogy ha a zacskó tényleg
zárt – vagyis össze van fogva a belenyúló ember csuklójánál -, akkor a kerék
nem forog, vagy a forgása csaknem nullára lassul; néha ide-oda mocorog, de ezt
megteszi kéz nélkül is. Az eredmény elég meglepő, ha a
 |
A műszer lelke a könnyűfémbôl készült, finoman felfüggesztett forgótárcsa. A szélén a fogak a kijelzô fényáramkörének megszakítására valók |
bioenergia hipotéziséből indulunk ki, hiszen a kéz és a kerék között semmiféle
akadály nincs. Ha ragaszkodunk ehhez a feltevéshez, akkor úgy látszik, hogy
pusztán a zárt tér miatt vagy nem képes a bioenergia a kézből kilépni, vagy
a kilépő energia nem forgatja meg a kereket. A kísérlet kimenetele mégis inkább
azt a feltételezést támasztja alá, amely szerint a kerék forgásához szükség
van arra, hogy a levegő szabadon áramolhasson a kerék körül.
Amikor a kerék és a forgató kéz fölé papírlapot tettünk, azaz megakadályoztuk,
hogy körülöttük fölfelé áramoljon a levegő, a forgás akkor is szemlátomást gátlódott.
Ahogy a lapot feljebb és feljebb emeltük, a kéz forgatóképessége fokozatosan
visszatért eredeti mértékére. Szerintünk ez a legegyszerűbben úgy értelmezhető,
hogy a forgató hatáshoz leginkább felfelé szálló levegőre van szükség. Ebből,
persze, még nem tudjuk, hogy maga a forgás mitől indul be.
A következő kísérletben a tenyér mellett láthatóvá tettük a levegő áramlását,
úgy, hogy felül zárt dobozban füstölőpálcát égettünk, és a füst egy kis lyukon
fönt kijöhetett. Ekkor a következőket figyeltük meg: amikor a helyiségben nincs
légáramlás, a füst vékony, egyenes oszlopként száll fölfelé. Ha az oszlop mellé
helyezzük behajlított tenyerünket – ugyanolyan helyzetben, mint a kerék forgatásakor
-, a füst a tenyér felülete felé húz, és ott halad tovább fölfelé, s eközben,
körülbelül a tenyér közepe tájára érve örvénylő mozgásba kezd. Az örvénylés
leggyakrabban olyan, hogy a levegő forgási iránya a tenyér-
től az ujjak felé mutat, de gyakori az ellencsapás is, és a mozgás általában
elég kaotikus. Természetesen ügyelni kell arra, hogy a helyiségben másféle légáramlások
ne legyenek, mert a füst olyan érzékeny, hogy a levegő minden apró rezdülését
követi.
Ha a füst mellé a tenyerünkkel együtt egy Egely-kereket is elhelyezünk, jól
látszik, hogy a kerék pillanatnyi forgásiránya mindig összhangban van a légáramlás
irányával. Szerintünk tehát nincs szükség arra a feltételezésre, hogy a kéz
a kerékre bármiféle más erővel hat, Nagyon valószínű, hogy bármilyen energia
lép is ki a kézből, az a levegőben kelt áramlást, és a kereket már ez az áramlás
forgatja meg.
 |
Az egyik kéz inkább erre, a másik inkább arra forgatna, a kerék tanácstalanul áll (Bojtár Ottó felvételei) |
3. Hogyan forgatja a kéz a levegőt?
Az ismert fizikai hatások közül az embernek leginkább a hőhatás és az elektrosztatikus
hatás jut eszébe, ezek azok, amelyek a kerék forgásánál szóba jöhetnek. Az utóbbi
azért, mert naponta tapasztaljuk, hogy az ember keze magától feltöltődhet sztatikus
elektromossággal. Erről a hatásról azonban hamar kiderült, hogy három okból
is kevéssé valószínű. Egyrészt nehezen képzelhető el, hogy egyenes vonalban
ható erő miképp tudna forgást előidézni egy körszimmetrikus keréken, másrészt
az elektrosztatikus erő nem a levegőre hatna, hanem a kerékre, tehát a zárt
tér nem gátolná, harmadrészt amikor a kerékre vagy a készülék műanyag házára
szabad töltést juttattunk, attól a kerék és a ház valamelyik ponton rögtön összetapadt
a megosztás miatti vonzóerő következtében, tehát a töltés nemhogy forgatni nem
tudott, hanem egyenesen akadályozta a forgást.
És mi a helyzet a hővel? A tenyér mellett a füst jól láthatóan egészen a bőrfelülethez
hajlik, nyilvánvalóan azért, mert a tenyér melegebb a környező levegőnél, tehát
mellette a levegő felmelegszik, és felfelé áramlik. A tenyér alsó részén emiatt
oldalirányban is szívóhatás lép fel. Ha a tenyér felülete egyenletes volna,
és a hőmérséklet homogén módon oszlana el rajta, akkor nem várhatnánk, hogy
az áramló levegőben örvények alakuljanak ki. Ellenben ha a hőmérséklet eloszlása
nem egyenletes, a melegebb részek mellett a levegő nyilván gyorsabban áramlik
fölfelé, így helyileg is létrejöhetnek oldalirányú áramlások.
Kontakthőmérővel több ponton megmértük a tenyér hőmérsékletét, és valóban változékonynak
bizonyult. Méghozzá összhangban állt a füst mozgásával: a legmelegebb a tenyér
közepén volt, a leghidegebb az ujjak végén, másutt a kettő közötti értéket mértünk.
Az egyes pontok közti eltérés egyénenként változott, a két szélső hőmérséklet
különbsége általában 2 Celsius-fok körüli volt.
Készítettünk egy egyszerű „műkezet”, amellyel azt akartuk ellenőrizni, hogy
a tenyér jellemző hőmérséklet-különbségei képesek-e a füsttel megjelenített
áramlásokat kiváltani. A „műkéz” egy téglalap alakú, körülbelül 13 x 20 centiméteres,
félkörben meghajlított, az egyik részén feketére festett alumíniumlap volt.
Ezt egy közönséges asztali lámpával megvilágítottuk. A besugárzás hatására a
fekete rész jobban felmelegszik, mint a fehér, a mi lámpánkkal legfeljebb 1
Celsius-fokos különbséget sikerült elérni. (Ezt szintén kontakthőmérővel mértünk.
Az ötlet egyébként nem a miénk volt, Jámbor László, a TIT munkatársa találta
ki néhány évvel ezelőtt.)
Azt, hogy az 1 fokos különbség milyen áramlásokat kelt, szintén füsttel jelenítettük
meg. Az áramlás képe ugyanaz volt, mint a tenyér körül, beleértve a kaotikus
helyi örvényeket és az átlagos áramlási irány időnkénti megfordulását.
Amikor a besugárzott műkezet tettük az Egely-kerék mellé, ugyanúgy, ahogy a
tenyerünket szoktuk, a kerék a műkéz hatására is forgásba jött. Ahogy a füst
mozgásából várható volt, a forgás sebessége folyton változott, hasonlóan a tenyérrel
forgatott kerékéhez. Általában nem haladta meg a két fordulatot percenként,
tehát az emberekkel összevetve a mi műkezünk „vitalitása” mérsékeltnek tekinthető.
Ha a forgás hőhipotézise igaz, a sebességváltozás részben abból ered, hogy a
kéz hajszálereiben a véráramlás nem mindig egyenletes, így a helyi melegedés
mértéke is ingadozó. Mivel a vér áramlását több élettani folyamat befolyásolja,
azokra pedig további pszichikus tényezők hatnak (ezt a kísérleti pszichológia
az ujjakon átáramló vér mennyiségének pletizmográfiás mérésével mutatta ki),
nem lenne meglepő, ha összefüggést találnánk a kerék forgási sebessége és bizonyos
lelki történések között. Ez a lehetséges összefüggés még feltárásra vár, bár
a kapcsolathoz nincs szükség ismeretlen „bioenergiára” vagy „életenergiára”.
4. Ellenérvek a termikus áramlás hipotézisével szemben
Azt már régebben észrevettük, hogy a kereket kesztyűben is meg lehet forgatni.
Első látásra ez ellentmond a fenti feltevésnek, ugyanis valószínűtlen, hogy
a kesztyű felületén is ugyanolyan mozaikszerűen oszlik el a hőmérséklet, mint
a tenyéren. Kontakthőmérővel megmértük a hőmérsékletet különféle kesztyűk több
pontján, s kiderült, hogy várakozásunkra rácáfolva a hőmérséklet eloszlása igenis
követi a tenyérről már ismert eloszlást. Például a tenyér közepe és az ujjak
közötti viszonylag nagy különbség még bundás téli kesztyűn, sőt a tűzoltók által
használt azbesztkesztyűn is kialakul, mégpedig néhány másodpercen belül.
A mi műkezünk hatására a kerék még az emberi átlagnak megfelelő sebességre sem
gyorsult, ezért elképzelhető, hogy az emberek esetében a hőhatáson kívül valami
más is szerepet játszik a forgatásban. Ha így van, ez a valami lehet akár az
ismeretlen bioenergia is. A mi kísérleteink alapján ez a lehetőség nem zárható
ki, hiszen általában egy ismeretlen hatásmechanizmust nem zárhatunk ki azzal,
hogy belátjuk egy ismert mechanizmus lehetőségét vagy akár valószínűségét. Persze,
figyelembe kell venni, hogy a mi műkezünk nemigen hasonlít az emberi kézre,
tehát nem várhatjuk tőle, hogy az eredeti jelenséget teljes egészében reprodukálja.
Annál kevésbé, mivel a kereket már sok ember, sokféle kéz kipróbálta, és ezekhez
egyformán hasonló hatást egyetlen műkéz sem hozhat létre. Még akkor sem, ha
a hatás alapvető, és minden emberre közös tulajdonságai a műkézre is érvényesnek
bizonyultak. Mi azt mutattuk meg, hogy inhomogén hőmérsékletű, behajlított lap
pusztán a hőhatásával képes kiváltani a kerék forgását, hasonlóan változó sebességgel,
mint ahogy az emberi tenyér.
(A kísérleti munkában részt vett: Faragó Anita, Gombárszky Dénes, Gräff Zoltán,
Király Levente, Pap Éva, Paulinyi Tamás, Puha Titusz, Rudó György, Takács Gyula
és Vassy Zoltán.)
Vassy Zoltán
Ez a cikk az alábbi honlapon is olvasható: www.ps.elte.hu/~aion
A kerék el van vetve?
|
 |
minőségileg kielégítően magyarázza, várható, hogy a mennyiségi részletek
magyarázatára is alkalmas lesz, ezért a kísérleteket érdemes a megkezdett
módon folytatni. Például úgy, hogy az emberi kézhez részleteiben is hasonló,
pontonként különböző mértékben melegíthető műkezet szerkesztünk.
Talán nem kell magyaráznunk, hogy a parajfaló (Parafagus mistitoxicus)
mentalitásnak leginkább a harmadik változat felel meg. Éppen azért kezdtünk
parajelenségekkel foglalkozni, mert nem voltunk megelégedve sem az ilyen
jelenségek létét a végletekig tagadó, sem a mindenütt misztikus hatásokat
kereső gondolkodással. A klub megalakulása óta többször tapasztaltuk,
hogy ez a „nyitott” stratégia nagyon megnehezíti egy-egy téma kielégítő
lezárását. Utóbb rendszerint kiderül, hogy érdemes lenne még jó néhány
kísérletet elvégezni. A lehetőségeink azonban korlátozottak, hiszen csak
amatőrök klubja vagyunk. Ezért nem gondoljuk, hogy egyszer csak előállhatunk
egy tökéletes műkézzel, amelyen néhány kapcsoló állítgatásával bármely
kéz hőeloszlását utánozhatjuk. Vagy épp ellenkezőleg, az emberi forgatásban
találunk valami olyan sajátosságot, amely semmiképpen nem magyarázható
a hőhatással.
Azoknak, akik addig is szeretnének többet megtudni az Egely-kerékről,
azt ajánljuk, hogy végezzenek saját kísérleteket. Mint kiderült, a mieink
is elég egyszerűek voltak, nem kellett hozzájuk bonyolult és drága berendezés.
Sőt, még a kereskedelemben kapható Egely-kerék egy példánya sem szükséges,
készíthetünk hasonlót házilag is . Vágjunk ki egy körlapot kartonpapírból,
és két szál cérnával négy ponton függesszük fel egy hosszabb, legalább
egyméteres cérnaszálra! Az utóbbi lényegében torziós ingát hoz létre,
amely igen kis ellenállással képes elcsavarodni. Ezután már csak ötletek
kellenek, és józan ész.