A mezei csiperke higanytartalmát
1,2 és 33,6 mg/kg
közöttinek találták

Nehézfémhalmozók

A HIGANY
ÉS A GOMBÁK

Napjaink fontos vizsgálatai közé tartoznak
azok a kutatások, amelyek egy-egytoxikus
elem sorsának, mennyiségének alakulását
követik nyomon a táplálékláncban. Ilyen
kutatómunka folyik több éve tanszékünkön is,
részben az OTKA támogatásával. E program
keretében a gombák higanyartalmával
kapcsolatos kutatásokról számolunk be.

A lila tölcsér-
pereszke (fent)
és a vörösödő
őzlábgomba (lent)
tartalmazta
a legnagyobb
mennyiségű
(6-11 mg/kg)
higanyt

A májusi peresz-
kében
5 és 76 mg/kg
közötti
mennyiségben
találtak higanyt

A bimbós pöfeteg
higanytartalmát
is magasnak találtuk
(Dr. Rimóczi Imre
felvételei)

A talaj mállásából, valamint a szén elégetéséből – a becsült adatok szerint – évente 2300-3000 tonna higany szabadulhat fel. A különféle ipari és mezőgazdasági tevékenységek (például a kősó elektrolízise, a műszergyártás, a higanytartalmú csávázószerek használata) során is számottevő mennyiségű higany kerülhet a táplálékláncba.

Minamata, a minta
A növények higanytartalma általában nem múlja felül a 0,5 milligramm/kilogramm szárazanyagértéket, legfeljebb a bányákhoz közeli területek talajában fejlődő növényekben mutatnak ki ennél többet. A növényi eredetű élelmiszerek tényleges higanytartalmát nemcsak a termőhelyük, hanem sok egyéb tényező is befolyásolja. Például az, hogy milyen szerekkel kezelték, hányszor permetezték a növényt, milyen volt a higanyvegyület formája, mekkora töménységű szert használtak, és milyen volt a növények higanyfelvétele.
A talajok sok nehézfémet képesek tartósan megkötni és ezzel időlegesen kivonni a forgalomból. A vízi ökológiai rendszereket azonban nem védi ez a hatás, ezért az onnan származó élelmiszerek toxikológiai szempontból sokkal veszélyesebbek lehetnek. A tavi vagy tengeri eredetű élelmiszerek okozta higanymérgezések sajnálatos példája a Minamata-öbölben történt eset. A japán tengeröböl vizébe hosszú időn át hatalmas mennyiségű higanytartalmú hulladékot ürítettek, ennek következtében a víz átlagos higanytartalma a természetesnek több mint a tízezerszeresére emelkedett. A víz iganytartalma 1,6-3,6 milligramm/liter, az iszapé 22 és 59 milligramm/kilogramm között volt. A kagylók és a csigák testében 30 és 102 mg/kg közötti koncentrációt mértek, tehát a bioakkumuláció során a méreg igencsak feldúsult. A negyvenhat halálesetet és hetvenhét súlyos mérgezést okozó higanyszennyezés áldozatainak veséjében, májában és agyvelejében csaknem 100 mg/kg-os higanykoncentrációt mutattak ki, ez tíz- és százezerszeresen múlta felül a normál értékeket.
A sajnálatos módon másutt is előforduló Minamata-szindróma fő oka az, hogy a higany metil-higany formájában jut be a szervezetbe. A túlélők részleges vagy teljes paralízisben, mozgáskoordinációs zavarban szenvednek.


Higanyos csiperke
A vadon termő és a termesztett gombák higanytartalmára vonatkozó első adatok az 1970-es évek közepe táján kerültek nyilvánosságra. A franciaországi mérések a mezei csiperke higanytartalmát 1,2 és 33,6 mg/kg közöttinek találták, a májusi pereszke esetében pedig 5 és 76 mg/kg között volt, míg a közismert és közkedvelt lila pereszke 1 és 67 mg/-kg-nyi mennyiségű higanyt képes felhalmozni. A legnagyobb higanykoncentrációt (több mint 80 mg/kg-ot) egy Amszterdam közelében gyűjtött nagyspórájú csiperke húsában mérték. A mérésekből egyértelműnek látszik, hogy a különféle gombacsoportok higanyfelhalmozó képessége különböző, és főként a csiperke nemzetség fajai járnak élen ebben.
Lengyel kutatók izotópos vizsgálatokat végeztek a higanykötés mechanizmusának felderítésére. A termesztett csiperkébe és a laskagombába izotóppal jelzett higanyt juttattak, és kimutatták, hogy ennek nagy része a 17 000 és 45 000 molekulatömeg közötti fehérjemolekulákhoz kötődik. Más modellkísérletek azt igazolták, hogy a termesztési alapanyaghoz (szubsztrátumhoz) adagolt higanysók 65-140-szeresen feldúsulnak a gomba micéliumában. A termesztett gombafajok tehát bizonyos környezeti kockázati tényezők esetén, sajnos, képesek arra, hogy számottevő mennyiségű higanyt építsenek be a testükbe. Ennek a toxikológiai és élelmiszer-higiéniai veszélye elég nagy ahhoz, hogy számolni kelljen vele.
A gombák (és más élőlények) testének higanytartalma egyre gyakrabban a környezeti tényezők, főként a környezetszennyezés miattnövekszik. Csehországban például egy 1786 óta működő ólomkohó közelében megvizsgálták a gombák nehézfémtartalmát. A lila pereszke és a vörösödő őzlábgomba tartalmazta a legnagyobb mennyiségű – 6-11 mg/kg – higanyt. Az e területről származó fajok átlagos higanytartalma is számottevően meghaladta a Csehország más, szennyezettnek nem mondható területeiről begyűjtött gombaminták higanyszintjét, és az értékek az üzemtől távolodva csökkentek

 

A norma



A higany átlagos hőmérsékleten cseppfolyós, fémes elem. Elemi állapotban ritkán fordul elő, egyik fontos ásványa a cinnabarit (HgS). A litoszférában főképp szulfid formájában fordul elő, majd baktériumok révén redukálódva fémes higany képződik belőle, amely viszonylag gyorsan metileződik. A vizekben a körülményektől függően különféle ionos formái is előfordulnak.
A higanyra vonatkozó nemzetközi egészségügyi szabványok (FAO/WHO) szerint a felnőtt szervezet számára megengedhető heti higanyfelvétel 0,3 mg, ebből azonban csak 0,2 mg-nyi lehet a legveszélyesebb, metil-higany formájú. A gombák higanytartalmának egészségügyi határértékére többféle szabvány is forgalomban van. A csehországi határérték (száraz tömegre számítva) 0,5 mg/kg, másutt 2 mg/kg. Ez a határérték azonban elég csalóka, hiszen a higany felhalmozódhat a szervezetben. Ezért helyesebb, ha az időegységre jutó, összes felvehető higanymennyiséget adjuk meg (amint láttuk, hetekre stb. vonatkoztatva). A magyar előírások szerint az ivóvízben a higany megengedett legnagyobb koncentrációja 1 mikrogramm/liter a szennyvízzel legfeljebb 5 mikrogramm/ liternyit lehet a befogadókba engedni.

.

Elemzés atomabszorpcióval
l993 és 1995 között kiterjedt vizsgálatsorozatot végeztünk hazánk különböző termőhelyein begyűjtött, ehetőnek ismert nagygombafajokkal. Most azokról a vizsgálatokról számolunk be, amelyeket e fajok sorozatának higanytartalmára végeztünk. A gombák aprítása, őrlése után az 1-1 grammos mintákat koncentrált salétromsavban, mikrohullámú roncsolóban tártuk fel, és atomabszorpciós technikával meghatároztuk a higanytartalmukat. Összesen száztizenkét minta higanytartalmát vizsgáltuk meg, ami hazai viszonylatban nagyszámú mintasorozatnak számít. A vizsgált gombák higanytartalma között igen nagy eltéréseket találtunk. A legalacsonyabb szintet a júdásfüle gomba egy mintájában mértük (0,054 mg/kg), a legmagasabbat a márványos tölcsérpereszke kamaraerdei mintájában (9,88 mg/kg). A legkisebb és a legnagyobb higanykoncentráció között tehát 183-szoros különbséget találtunk. Az összes mintát figyelembe véve a higanytartalmuk átlaga 1,72 mg/kg, s ez, sajnos, meglehetősen nagy érték. A vizsgált mintákat rendszertani hovatartozásuk, pontosabban gombanemzetségek szerint csoportosítottuk (1. táblázat). Viszonylag csekély higanytartalmúnak bizonyult a pénzecskegomba, a tuskógomba és a nemezestinóru nemzetség vizsgált fajai. A legtöbb higanyt a tölcsérpereszke (3,02 mg/kg szárazanyag), a csiperke és az őzlábgomba nemzetség fajai tartalmazták, e két utóbbi csoportban az átlag egyformán 2,94 mg/kg szárazanyag volt. A szakirodalom még sohasem hívta fel a figyelmet arra, hogy a bimbós pöfeteg higanytartalma is magas lehet, mi mégis 2,94 mg/kg-os átlagot találtunk, az értékek 0,93 és 9,47 mg/ kg között szóródtak.


1. táblázat. A különböző rendszertani csopor-tokhoz tartozó gombaminták átlagos
higanytartalma (mg/kg száraz tömegben)

2. táblázat. A Lepista nemzetség vizsgált
fajainak és mintáinak higanytartalma

Igen valószínűnek látszik az is, hogy például a Miskolc mellett (Lyukóbánya közelében), azaz feltehetően nehézfémekkel szennyezett termőhelyen gyűjtött gombaminták higanyszintjét nemcsak az eredendő felhalmozóképesség, hanem a környezet bizonnyal nagyobb higanyszennyezettsége is fokozta. A tölcsérpereszkék kiugróan magas átlagos higanyszintje összesen huszonegy gombamintán alapul, ezek a fakósárga tölcsérpereszke, a rozsdasárga tölcsérpereszke, a márványos tölcsérpereszke, a szürke tölcsérgomba és a lila pereszke fajokhoz tartoznak (2. táblázat). A részletes adatok azt is jelzik, hogy a hazánk különböző termőhelyeiről származó mintákból egyértelműen ezek a fajok, de még inkább a nemzetségük emelkedik ki higanyfelvevő és -felhalmozó képességével.

 

A gomba nehéz(fémes) étel
Kutatásainkban nem volt lehetőségünk arra, hogy megvizsgáljuk a higany felvételének, illetőleg felhalmozásának lehetséges módját, mechanizmusait. Az azonban enélkül is valószínűsíthető, hogy – a termesztett fajok higanykötő tulajdonságainak újabb vizsgálataival összhangban – itt is arról van szó: a gombák higanymegkötő képessége azért különböző, mert bizonyos gombák szervezetében olyan molekulák vannak, amelyekhez kötődni tud a higany. Emiatt ezek a gombák más fajoknál jóval nagyobb mennyiségben halmozzák fel a higanyt és más nehézfémeket. Ha ráadásul a környezet higanyterhelése is nagyobb az átlagosnál - ez, sajnos, nem ritka -, akkor még jobban feldúsul bennük a higany.
Vizsgálataink főképp ehető, jórészt közismert nagygombafajokra terjedtek ki, ezért az eredmény alapján a táplálkozás-élettani, toxikológiai szakembereknek figyelniük kell arra, hogy bizonyos esetekben a táplálékláncba a sok higanyt tartalmazó gombák is bekerülhetnek. Ez nem egy esetben oka lehet annak, hogy növekszik az emberi szervezetbe kerülő higany meny-
nyisége.


Dr. Vetter János