Ne csak olvassa, menjen orvoshoz!

Az igazat megvallva két dolog késztetett a levélírásra. Az egyik a témával kapcsolatos kérdés maga, míg a másik a lappangó íráskényszerem. Kedvelem a Négyszemközt az orvossal rovatot, s nem csak a válaszokért, hiszen azoknak a szakszerűsége és közérthetősége természetes kell legyen egy tudományos ismeretterjesztő lapban. Számomra igen megnyerő, hogy a kérdéseik kapcsán lehetőséget kapnak a levélírók véleményük, gondolatuk kifejtésére. Ezzel a lehetőséggel élnék én is az idei év nagy szenzációja, a »kék csoda«, vagyis a Viagra kapcsán. A nyár különösen kedvező légkört teremtett a vele kapcsolatos »pikáns« téma taglalására, holott az érintettek számára nagyon is fontos egészségügyi problémáról van szó. Felidéződik bennem a nagy nőcsábász hírében ál- ló nagybátyám emléke, aki negyvenes éveinek a végén elvesztette addigi legendás jó kedélyét. Kiskamaszként akkor nem egészen értettem a változás okát, de később, édesapám és a testvére közötti beszélgetésekre visszaemlékezve, megvilágosodott bennem nagybátyám szomorúságának a valódi oka. Emlékeimben kutatva úgy rémlik: apám azzal vigasztalta a bátyját, hogy van a baja ellen orvosság. Azóta természetesen tudok az afrodiziákumokról és az impotencia kezelésének egyéb módozatairól. A kérdésem ezzel kapcsolatos. Miben különbözik a Viagra a régebbi szerektől? Ha jól tudom, a kőrisbogárpor és a yohimbin is merevedést idéz elő. Mennyiben hozott áttörést a Viagra, s mitől jobb? A kérdésem, azt hiszem, azért is jogos, mert tudomásom szerint többen az életükkel fizettek ez említett gyógyszer okozta nemi képességért.”
A férfiúi gyengeség, mint azt a nagybátyjára való emlékezése is példázza, a testieken kívül igen súlyos lelki megrázkódtatással is jár. A felmérések alapján úgy vélik a szakemberek, hogy a negyven éven felüli férfiak több mint egyharmadának kell az impotencia rémével szembenéznie. Talán túlzásnak tetszik a rém kifejezés, de a kérdőívekre adott válaszok szerint a férfi nem kerülhet nagyobb nemi problémával

A hímvessző keresztmetszete.

szembe, mint hogy nincs merevedése (erekciója), vagy az túl gyorsan megszűnik. Emiatt ugyanis képtelen a közösülésre. Noha egy kudarc is súlyosan megviselheti a férfit, szerencsére azonban nem mindig jelent valódi zavart, ha egyszer-kétszer csütörtököt mond. Fáradság, levertség, lelki vagy egyéb egészségügyi probléma is okozhat átmeneti szexuális gyengeséget. Ha ellenben ez gyakran előfordul, valóban foglalkozni kell vele. Míg régebben elsősorban lelki tényezők merültek fel az impotencia okaként, mára nagyjából egyenlő lett a szervi és a lelki okok gyakorisága. Egyszerű, de viszonylag jó útmutatást ad az orvosnak a reggeli merevedés hiánya vagy megléte. Míg az előbbi esetben valószínűleg szervi ok áll fenn, a reggeli merevedésről beszámoló beteg esetében lelki okok után kell kutatni. A férfiúi erő csökkenését ki-ki másképp éli meg, de a férfi- ak közül bizonyá- ra kevesen tudnak azonosulni ama német bölcselővel, aki nemi képességének a hanyatlását pozitívumként fogta fel, mondván: „egy gonddal kevesebb”. A merevedési zavarban szenvedő férfiak nemigen érik be e jó tanáccsal, ezért a többségük gyógyírt keres a bajára. Orrszarvúak ezrei pusztultak el csak azért, hogy a tülkükből nyert „friss erő”-vel indulhassanak a „gyengélkedő” vagy a magukat még acélosabbnak remélő férfiak a szerelmi harctérre. Ám a tülökből nyert csodaszerhez nehéz volt hozzájutni. Jóval könynyebben beszerezhető volt a kőrisbogárból készült por, amely valóban hatásos szer volt, de csak a vesék és a húgyutak gyulladásának az előidézésére. Gyógyszertanilag igazoltan is valódi ajzószer a yohimbin nevű alkaloid, amely a vérerek tágítása és a gerincvelői reflexközpontok izgatása révén fokozza a nemi szerv ingerlékenységét. Bizonyos esetekben segített a rászorulókon, de valójában amolyan ostor volt. Márpedig igazi nemi gyengeség esetén az ostor nem sokat ér. Áttörést a hímvessző barlangos testébe adott papaverininjekció hozott. A hatása látványos, ezért a szexfilmiparban is sűrűn használják, hiszen a szereplőknek nem kell szexuális érdeklődést tanúsítaniuk partnernőjük iránt. Az értágító Viagra abban különbözik a többi szertől, hogy helyreállítja a rendes merevedési folyamatot, s visszahozza a régi szép időket. A szexuális inger váltja ki ugyanis a merevedést, vagyis a Viagra csak a nemileg izgató partner jelenlétében hat. E gyógyszert eredetileg szívkoszorúér-tágítónak szánták, de a kísérletek során a férfi betegek merevedését észlelték, s ez arra utalt, hogy a hímvessző ereit is elernyeszti. Ennek a nem várt hatásnak a „rászorulókon” kívül vélhetően a gyógyszergyártó örült a legjobban, mert egyrészt egy forradalmian új szer birtokába jutott, másrészt egy szívgyógyszert aligha lehetne aranyárban értékesíteni. A megújult szexuális teljesítőképességet követő néhány haláleset okát még nem tisztázták kétséget kizáróan. Lehet, hogy a sokat akart a szarka, de nem bírta a... szíve effektusról volt szó, de a gyógyszer mellékhatásai is számításba jöhetnek. Ennek eldöntése a jövő sürgető feladata.

Dr. É. T.