Hátország és gyűjtőmedence

KELETI KELTA
KULTURÁLIS KÖZÖSSÉG

A Kárpát-medence keltaságának sorsa nem különbözött a kontinens nyugatabbi területein élő rokonaiétól. Függetlensége elvesztésében a római hódítás mellett komoly szerepe volt Burebista királysága megerősödésének: a dák offenzíva zúzta szét a Kr. e. I. század közepe táján a boiusok és a tauriscusok szövetségét. Végeredményben a Kr. e. I. század közepére a Dunántúl a későbbi Pannonia provincia része lett, míg az Alföldön Kr. u. 10 körül a szarmata jazigok telepedtek meg, észak felől pedig germánok húzódtak le a Kárpát-medencébe.

A "magyar kardstílus (lásd erről részletesen előző számunkat. – A szerk.) arabeszkjeivel párhuzamosan terjedt el Csehország irányából a Kárpát-medencében a "Plasztikus stílus". Térségükből díszfegyverek sora: a Ciumes,ti sisak, a dinnyési tőr, a bátai vadkan (talán hadijelvény vagy sisak applikációja volt) jelzi a katonai vezetőréteg érdeklődését a plasztikus barokkos díszítmények iránt.

Hellenisztikus hatás

Ezzel elérkeztünk a Középduna-medence La Tene kultúrájának regionális vonásaihoz. Van ugyanis egy olyan leletcsoport, amelynek elterjedési területe itt található és ezen kívül másutt vagy egyáltalán nincsenek vagy csak szórványos párhuzamai vannak. Ez az anyag jogosítja fel a kutatást arra, hogy az úgynevezett keleti kelta kulturális és művészeti közösségről, görög szóval koinéról beszéljen. A jelenség hátterében a La Tene elemek autochton fejlődése, illetve a szomszédos népek hagyományainak ösz-szeolvadása húzódik meg.

Bronzvadkan Bátáról	Kard markolat

A hellenisztikus hatás dokumentumait az elmúlt évtizedben azonosítottuk. A helyi agyagművesség egyik típusának, a nyugati kelta környezetben ismeretlen kantharoszoknak (kétfülű ivóedény) vizsgálata hozta az első idevágó eredményeket. Ezek lapos, széles változata helyi kora vaskori, ha úgy tetszik illíro-pannon gyökerű. A Kr. e. III. századi síregyüttesekben viszont az előbbiektől eltérő, nyúlánk, talpas kantharoszok tűnnek fel, amelyek több részletüket tekintve hasonlítanak a Kr. e. IV. század végére, illetve a Kr. e. III. század első felére keltezhető görög párhuzamaikra. Nem valószínű, hogy térségünkben a hellenisztikus kerámia hatásával lehetne számolni, ugyanakkor azonban hasonló típusú görög bronzedények kerültek elő a Kárpát-medence Kr. e. III. századi kelta sírjából például Szobon. Vagyis a forma bevezetését a La Tčne-művészetbe ezek alapján magyarázhatjuk. A Balkánról visszatérő kelták feltehetően hadi zsákmányként hozták magukkal a görög példányokat.
A hellenisztikus hatás másik példája a jászberény-cserőhalmi bronz ivókürt. A híres darab egy, a Kr. e. III. század második felére keltezhető sírból jött napvilágra. Az edény állat alakú végződése a görög tengeri sárkány, a Ketosz típusát utánozza.

Kelta pénzek

Az előkép többek között jól ismert az alexandriai művészet alkotásai között. Valószínűtlen azonban, hogy az átvétel színhelye Egyiptom lett volna, sokkal inkább Thrákiára kell gondolnunk, ahonnan az ikonográfiai típust ismerjük, s maga a rhyton is különlegesen fontos szerepet játszott a helyi arisztokrácia kultúrájában. Közvetve ezt a származást támasztja alá a maszkos üveggyöngyök esete. Ezek keleti kelta környezetben elterjedt típusát szemlélteti egy váci példány, amely egy Kr. e. 200 körüli temetkezésből került elő.

A XIX. századi metszeten még látszik az egykori kelta fal nyoma

Első benyomásra a pun amulettek nagy családjába sorolható a darab, valójában azonban párhuzamaival együtt a Fekete-tenger vidékén készült a Kr. e. IV. század végén, s nagy népszerűségnek örvendett Thrákiában és általában a keleti kelta környezetben. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a Kr. e. III. század folyamán a thrákiai kelta hatalom jóvoltából a Fekete-tenger hellenizált vidékei és a Kárpát-medence között régészetileg kimutatható kapcsolat alakult ki. A keleti kelta pénzverés kezdetei a balkáni vándorlásokat közvetlenül követő időszakba nyúlnak vissza.

Festett kerámia a Gellért hegyről
(Kr. e. I. század)

Számos kronológiai támpont bizonyítja, hogy a Kárpát-medencében a kelta pénz a Kr. e. III. században született meg. Ez az időpont megfelel annak a periódusnak, amikor területünkön a hellenisztikus hatás kimutatható.

Keverékművészet

A trák és az illír kultúrával való tartós érintkezés és keveredés mély nyomokat hagyott a La Tene-kultúrán. A kapcsolatok különösen a Kr. e. III. században váltak intenzívvé, annak következtében, hogy az Észak-Balkánon megszilárdult a scordiscus hatalom. Ugyanakkor az “illíro-pannon” alapréteg a Kárpát-medence La Tene-műveltségének formálódásában már korábban is jelen volt. Mindenesetre a balkáni elemek észak felé való közvetítésében a scordiscusok nyilvánvalóan alapvető szerepet játszottak. Igen jó példa erre a bronz asztragalosz övek esete. (Az elnevezés arra utal, hogy az öv öntött elemei a görög asztragalosz-motívumra hasonlítanak.) Ezek az övek a Hallstatt-kor végén a pannon törzsek "nemzeti" viseletéhez tartoztak. A scordiscusok, miután az előbbi nép territóriumát jórészt megszállták, Kr. e. 278 után átvették ezt a divatot, majd elterjesztették a Kárpát-medence északabbi térségeiben is.
Az álfiligrán díszítést kelto-illír keverékstílus kialakulásának jeleként értékelik. Ez a felfogás azonban legfeljebb a Szárazd-Regölyről (Dunántúl) származó aranykincs esetében fogadható el. Az idetartozó ékszertípusoknak (kannelurázott csövek, szegmentált gyöngyök) jó párhuzamai vannak a Balkánról. Ugyanakkor a kerékamulettek, a gyöngyökön ábrázolt maszktípus La Tene kelta hagyományra utal. A kutatások mai állása szerint a kincs a scordiscus kulturális szféra jellegzetes produktuma a Kr. e. III. század végéről vagy inkább a Kr. e. II. századból. A Kárpát-medence La Tene-kerámiája illíro-pannon összetevőinek feltárása újabban számos tanulmány tárgya volt. Elsősorban a kétfülű edények egyik csoportja jelzi a hagyomány fontosságát, amely mindenekelőtt a fülek állat alakú díszítményein tükröződik, ami lehet bika- (Kósd) vagy kosfej (Aporliget, Csobaj).

Kerék alakú díszitmény

A Kárpát-medence keleti felében a kelták és a szkíta kultúrájú őslakosság keveredésének egyik jele az anyagi kultúrában az egyfülű csészék divatjának kialakulása. A forma végső soron a görög kyathoszra (magasfülű csésze) vezet vissza, amelyet a thraco-szkíta kultúrkör Hisztria kolónia (Románia) hatására vett át a Kr. e. VI. században. A La Tene-műhelyekben a Kr. e. III. század első felében kezdték készíteni a változatos díszítésű “keltizált” korsókat, amelyek fő elterjedési területe az Alföld volt. A kelto-szkíta kapcsolat leglátványosabb dokumentuma azonban a lábatlani, Kr. e. III. századi kelta sírból származó urna, melynek vállát bekarcolt állatküzdelem-jelenet díszíti két nyúlánk testű ragadozóval és egy összerogyó, hátranéző cervidával. Az előkép a sztyeppei művészet ismert ikonográfiai típusa, amelyet azonban kelta fazekas dolgozott fel.

Koiné-szemlélet

A lábatlani ábrázolás azért is izgalmas, mert jól mutatja, hogy a keleti kelta művészet hogyan fogadta be az idegen hatásokat. Ezek nem keverékstílusok kialakulásához, hanem az átvett motívumok autonóm felhasználásához vezettek. Az urnán a sztyeppei motívum geometrikus átfogalmazása történt meg, ahogy erre más La Tene-edényeken is van példa; ennek az ábrázolásmódnak egyébként a Kárpát-medencében kora vaskori gyökerei vannak. A jellegzetes koiné-szemlélet dokumentumai közé kell sorolni az állatfejjel díszített úgynevezett ál-kantharoszokat és az egyfülű kancsókat is, amelyek némelyikén megjelenő emberi fejek (Balatonederics), maszkok (Novo mesto), anthropomorf fülek (Kakasd) Itália szerepére utalnak a keleti kelta művészet történetében. Ennek magyarázatául a Po-vidéki boiusok Pannoniába való bevándorlása kínálkozik.

Kelta urna, rajta állatküzdelem-jelenet
két nyúlánk testű ragadozóval
és egy összerogyó,
hátranéző cervidával
(Lábatlan, Kr. e. III. század)

Az utóbbi évek magyar kutatásainak talán legfontosabb eredménye a keleti kelta kulturális és művészeti koiné kialakulásának, sajátosságainak kidolgozása volt. A munka során arra is fény derült hogy a korábbi felfogástól eltérően ez a jelenség az oppidumok korával nem szűnt meg. A már elemzett geometrikus látásmód nyilvánvalóan egyik legfontosabb előzménye, s egyben forrása volt a késő La Tčne-kor szinte kizárólagosan mértanias ábrázolásainak. Fontos új leletek szemléltetik, hogy a vázák díszítményei között nemcsak dekoratív, hanem figurális motívumok is vannak, mint ezt egy Gomolavából (Szerbia) való besimított, egy gellérthegyi bekarcolt vagy egy tokodi festett díszű cserépen látjuk.

A fémművesség geometrizáló ízlése ugyancsak mutat balkáni összefüggéseket: a nyergesújfalui és a törökszentmiklósi bronz övlemezek a Novo mesto (Szlovénia) és Karaburma (Szerbia) között elterjedt úgynevezett Laminci típusú övlemezekkel függnek össze. Ez önmagában is jelzi, hogy az oppidumok korában sem szűnt meg a keleti kelta művészet balkáni orientációja. Ennek a tételnek további bizonyítékai is vannak: a regölyi típusú ezüstfibulák, a Kr. e. I. száza-dot megérő asztragalosz-övek, vagy az 1984-ben Tiszafüreden feltárt áldozati edény (úgynevezett ál-kernosz) plasztikus maszkdíszítéssel.

Ez a rövid áttekintés közvetve arra is utal, hogy az utóbbi években fellendült az oppidum-korszak kutatása. Ma már tarthatatlanná vált az a felfogás, miszerint az erődített magaslati települések a keleti kelták defenzívába vonulása miatt, a Kr. e. II. század végénél nem korábban, vagyis a kimber vándorlás után alakultak ki. Velem-Szentviden (Dunántúl) a Kr. e. III. század elejétől, Gomolaván a Kr. e. II. század elejétől folyamatos településsel kell számolni. A francia-magyar oppidumprogram jóvoltából egyre többet tudunk ezeknek a településeknek a szerkezetéről, erődítési rendszeréről. Különösen a gellérthegyi eraviscus település erődítményeinek feltárása számít látványos eredménynek.

Szabó Miklós