ESETEIM RADIESZTÉTÁKKAL

Az ember egyre többször hallja, hogy ismerősei varázsvesszős emberrel, radiesztétával méretik föl a lakásukat. A szakember hosszasan méreget, kideríti merre futnak a vízerek, aztán átrendezik a szobát, és megszűnnek a panaszok. Az alábbi esettanulmányból talán azok számára is kiderül, mit érnek az ilyen vizsgálatok, akik már-már maguk is hajlanának arra, hogy “szakemberhez” forduljanak.

Az utóbbi két-három évben több alkalommal is megmérettem a lakásomat radiesztétákkal. Az, hogy ki mit mér, elég eltérő: Hartmann-sugárzást és vízereket szinte mindenki, Ley- és Szent György-sugárzást már kevesebben. Néhányan az elektroszmogot is (van, aki műszerrel, van, aki ingával). Az alább ismertetett mérések eredményeit megőriztem. Mivel anyagi okokból nem minden esetben mérettem meg az egész lakást, van olyan mérés, amelyben csak az egyik szobába vannak berajzolva a sugárzások. A rajzok, persze, különböző méretűek és színűek, ezért mindet átrajzoltam, hogy a méret és a színek jelentése megegyezzen. Külön rajzoltam a vízereket (kékkel) és a Hartmann-sugárzást (pirossal), így könnyebb az összehasonlítás. Az utóbbi rajzokon bejelöltem azt is, hogy merre van észak. A rajzon két egymással szomszédos szoba látható, és szürkés színű téglalap jelzi az ágyat, amelyen alszom. A radiesztéták szerint a sugárzások akkor veszélyesek, ha az ember éppen bennük fekszik.
1. eset. Körülbelül 1995-ben mérték fel először a lakásomat. Egy ismerős ajánlott egy rokonszenves fiatalembert, aki el is jött hozzám. Egy tanfolyamon tanulta a mérés mikéntjét, és azóta sok lakás mérését végezte el. Nálam mindkét szobát, még az előszobát is megvizsgálta. A méréshez lengyel pálcát használt. Utóbb bebizonyosodott: ez volt az egyetlen olyan eset, amikor nem az derült ki, hogy valamilyen sugárzásban alszom. Igaz, erről a mérésről később egy másik radiesztéta azt mondta, hogy biztos nem jó, hiszen a Hartmann-sávokat nem észak–déli és kelet–nyugati irányban jelölte.
2. eset. A Petőfi Csarnokban egy Natura-napon, 1996-ban lehetőség volt arra, hogy egy radiesztéta ott helyben berajzolja a lakásban levő vízereket. Egy papírra felvázoltam a lakás alaprajzát, ő pedig fogott egy ceruzát és egy ingát. Az ingát a jobb kezében lógatta, a ceruzát pedig lassan végighúzta a lakás alaprajzának szélén. Amikor az inga megmozdult, tett egy jelet. A végén a jeleket összekötötte, és így kirajzolódott, hol is mennek a vizek. Ehhez az emberhez kétszer is odamentem (egy-másfél óra elteltével). Először az egyik, aztán a másik szobát rajzoltam le neki. Ez az oka annak, hogy ezen a rajzon a két szoba találkozásánál a vízér “megtörik”. Tulajdonképpen az az érdekes, hogy egészen jól összetalálkoznak, pedig nem mondtam meg neki, hogy a két szoba szomszédos. A radiesztéta szerint a sugárzás éppen az ágyam közepén halad át. Természetesen vehettem volna egy kis árnyékolólapkát, s ha azt a szobában megfelelően elhelyezem, kiárnyékolhatom az ágyamat.
3. eset. Egy évvel később szintén a Petőfi Csarnokban, szintén egy Natura-napon ugyanez a radiesztéta ismét berajzolta az általam felvázolt lakás alaprajzára a vízereket. A módszere ugyanaz volt, mint egy évvel azelőtt. Megkérdeztem tőle, hogy változhat-e a sugárzás egy év alatt. Azt mondta, csak földrengés esetén. Ez teszi igazán érdekessé azt a tényt, hogy a két évben két különböző helyre rajzolta a sávokat.

A lakás két szobájának alaprajza.
Baloldalt föntről lefelé a hat egymást követő vízérvizsgálat
(A vízereket kék vonalak jelzik) eredménye látható.
Jobboldalt a három Hartmann-háló vizsgálat eredménye ugyanott
(A Hartmann-vonalakat piros színnel jelöltük.
A szürke téglalap az ágy.)

4. eset. 1998 októberének végén magukat profinak vallók jöttek a lakásomba, hogy felmérjék, miképp állok a sugárzásokkal. Azzal kezdték, hogy elektroszmogot mértek valami műszerrel, amely néha finoman csipogott, az elektromos berendezések közelében pedig hangosan sípolt. Aztán iránytűvel megnézték, merre van észak, majd egy teleszkópos lengyel pálcával végigmentek a szobán, és bejelölték a Hartmann-sugárzást. A földre piros színű szalagokat fektettek, azok jelölték a sugárzás irányát. Nagyon szemléletes volt. Ezután a vízeret kezdték keresni, szintén lengyel pálcával. Ezt zöld színű szalagokkal jelölték. Úgy látszott, szerencsém van, mert kiderült, hogy vízér csak a szoba sarkában lelhető fel. De a Hartmann-sugárzás csaknem pontosan az ágyam közepén megy keresztül, sőt, a merőleges vonalak itt keresztezik egymást – ez a lehető legrosszabb. Az ágy nem mozdítható el úgy, hogy jobb helyre kerüljön, de megvehettem volna azt a kis szerkentyűt, amely az ágy alá helyezve kiküszöböli a káros sugárzásokat.
5. eset. 1998 november elején megint egy olyan ember járt a lakásomban, aki intenzíven foglalkozik a radiesztézia kérdéseivel, még tanfolyamokat is tart. Először egy kétcsöves Geiger–Müller-számlálóval a gamma-sugárzást mérte meg, mondván, ha az magas, akkor fölösleges mást is mérni. (Szerencsére csak “20” volt, ez még épp elfogadható.) Elsőként a Szent György- és Ley-sugárzást mérte. Ezek elég ritkák, a szobában egyik sincs. Ezután a Hartmann-sávok mérése következett lengyel pálcával. Először ő is az észak–déli irányt határozta meg iránytűvel, majd elkezdte keresni a sávokat. Az eredményt én rajzoltam be a szoba alaprajzára. A vízerek keresése meglepő eredményt hozott, szerinte négy vízér folyik keresztül-kasul a szoba alatt. Mivel az ágyamon többféle sugárzás is átmegy, tőle is vehettem volna egy lapot, s ha azt az ágytól távolabb megfelelően elhelyezem, magához vonzza a káros sugárzások 85 százalékát.
6. eset. Ugyanaz az ember, aki a második és a harmadik esetben is szerepelt, egy újabb Natura-napon (ezúttal Kőbányán) ismét berajzolta a szobám alatt haladó vízereket. Az eredmény mindkét korábbi rajzától különbözött. Ekkor is megkérdeztem, előfordulhat-e, hogy megváltozik a vízerek futása. Most azt mondta, ez megeshet, ezért is kell többször megnézetni. Arra azonban nem adott választ, hogy ha ilyen gyorsan változhatnak a dolgok, miképp feküdhet az ember évekig a sugárzásban. Most is megvehettem volna tőle ugyanazt az árnyékolólapocskát, amelyet az előző két alkalommal árult. Önmagával is ellentmondásba került, mivel a rajz szerint tetőtől talpig benne fekszem egy vízérben, amikor pedig rajtam mérte ugyanezt, az derült ki, hogy csak a derekam környéke van kitéve a vízérnek. Erre azt mondta, érdekes, de különösebben nem akadt fenn rajta.

Idézetek radiesztétáktól

A Hartmann-hálót és más földsugárzásokat a radiesztéták szokásos módszerével mutatják ki, azaz inga vagy hajlított pálca mozgását figyelik a vizsgált területen való lépkedés közben. A zónák helyét az inga vagy pálca a lengési irány megváltozásával, illetve bemozdulással jelzi. A Hartmann-hálón kívül a vízerek sugárzását tartják különösen fontosnak, mivel sok természetgyógyász szerint ez a kétfajta sugárzás az egészségre káros hatású.
“Földünk mélyebb rétegeit, talaját, bioszféráját és erőterét egy ez ideig alig vizsgált, csodálatos szimmetriába rendeződött sugárzás járja át. E sugárzás (amely igen sok összetevőből áll, s melynek intenzitása dinamikusan változik), a fényhez hasonlóan megtörhető, alakítható, interferálható, részeire bontható. Ez a sugárzás alapvetően természetes eredetű, s azt a talaj mélyebb rétegeinek geológiai adottságai, a felszínen és a mélyben folyó vizek áramlásai, a felszín tereptárgyai és sok egyéb hatás megtörik, szétszórják, torzítják.”
“Pontosan úgy, ahogy azt a térképeken a hosszúsági és szélességi körökkel jelöljük, a földgolyót észak-déli és kelet-nyugati erővonalak futják körül.”
“E rendszert egymástól függetlenül két magyar ember is felfedezte: Csalány Ferenc gépészmérnök és Hermadi Mihály orvos, ezeket az ingersávokat a világ mégis egy harmadik személyről, Hartmann-hálónak nevezi.”
“A minden zavaró tényezőtől mentes Hartmann-háló ingersávjainak egymástól való távolsága hazánkban 2,3 – 2,8 méter.”
“A természetes eredetű, földfelszín alatti vízerek ingerzónái, egyéb energikus földsugárzások, valamint a mesterségesen telepített technológiai eszközök által keltett sugárzások és földsugárzások eltorzítják e háló méreteit, emiatt a legtöbb esetben a fentiektől eltérő értékek mérhetők.”

(Szőke Lajos – Tóth Tamás: Bérlet a harmadik évezredhez. Radiesztézia tudományos igénnyel.)