Hányan építették a piramisokat ?

Az ősi egyiptomi piramisok a régészet örök talányai. A legnagyobbat, a gizai piramist Kheopsz fáraó építtette Kr. e. 2500 körül. Eredeti magassága 147 méter volt, súlya több mint 7 millió tonna. Sok elmélet született a piramisokról, különösen az építési technikájukról. Kétezer évvel az építésük után az ókori görög történetíró, Hérodotosz százezer olyan embert említ, aki dolgozott a gúlán. Egy amatőr egyiptológus, Stuart Kirkland Wier szerint azonban Hérodotosz ebből a szempontból nem volt hiteles forrás, az építkezéshez mindössze 10 ezer rabszolga munkája kellett. Wier pontos becsléseket adott a munkálatok egyes fázisaihoz szükséges létszámról és az egyes szakaszok időtartamáról.

Az első kérdés az, hogy mekkora potenciális energiát képvisel a piramis (ebben az esetben az adott tömeg adott magasságra juttatásához szükséges energiáról van szó). Az összenergiát elosztjuk a ráfordított napok számával, megkapjuk az egy nap alatt elvégzett munkát. Az egyszerű gépekkel végzett napi munkát egy ember munkavégző képességével összehasonlítva, megállapítható az emeléshez szükséges emberek száma. Az egyik bizonytalan tényező a ráfordított idő. Kheopsz 23 éven keresztül uralkodott, tehát legfeljebb 23 évig tarthatott az építkezés. Ez 8400 napnak felel meg, feltéve, hogy folyamatos volt a munka. Wier becslése szerint a tényleges munkavégzés ennek a fele lehetett, vagyis 4200 munkanap.
A piramis magassága 146,7 méter, a gúla alapjának egy oldala 230,4 méter, a piramis térfogata pedig 2,6 millió köbméter. A mészkő sűrűsége 2,7 tonna köbméterenként, vagyis az építmény össztömege több mint 7 millió tonna. Így az elvégzett munka 2,52 billió joule volt. Egy ember naponta átlagban 240 ezer joule munkát tud elvégezni, ami azt jelenti, hogy 100 százalékos hatékonysággal 1250 emberre lett volna szükség. Wier itt figyelembe vett egy másfélszeres szorzót az emberi izomerő nem megfelelő felhasználása miatt. Számításba kell még venni a piramis szintjére emelést (19 méter). A tényleges munka során valószínűleg csúsztatószánokkal továbbították a kőtömböket, vagyis az emelési munkán kívül le kellett győzni a szánok és a talaj közötti súrlódást. A munkafolyamathoz hozzátartozott a kövek kibányászása, méretre faragása és a helyükre illesztése. Mindezeket figyelembe véve legfeljebb tizennégy emberre volt szükség naponta és köbméterenként.
Ha a gúla térfogatát elosztjuk a felépítésére fordított idővel, kiderül, hogy átlagban 310 köbmétert kellett beépíteni naponta. A különböző magasságokban azonban egyre több munka kellett egy köbméter beépítéséhez, úgyhogy ez a szám csak átlagos érték, habár az egyik építési mód a folyamatosan érkező kövek azonnali beépítése lehetett. A másik két lehetőség az volt, hogy egy magasabb kezdeti értékről (500 m3/nap) a 2000. naptól meredeken csökkentették a beépített mennyiséget, vagy egy közbülső értékről indulva (460 m3/nap) közel lineárisan lassították a tempót a 8600. napig. Ehhez természetesen változó munkáslétszámra és változó munkamegosztásra volt szükség. Wier szerint mindent egybevéve 12 800 embernél többre nem lehetett szükség az építéshez, ami az akkori lakosságnak mintegy 1 százaléka volt.
A számítást Wier a legnagyobb piramisra végezte el, a többi gúlához nyilvánvalóan kevesebb ember kellett. Így a gigantikus munkához képest mindig volt elég munkás a piramisok építéséhez.

(Scientific American)