Technikatörténet:

Az elektrotechnika kezdetei

Bár a villamosságtan története az ókorba nyúlik vissza (a görögök már ismerték a dörzselektromosságot), a gyakorlati felhasználás, azaz az elektrotechnika nem egészen 200 éves. Születésének éve 1800: az olasz Alessandro Volta ekkor hozta nyilvánosságra találmányát, a galvánelemet.
Miért csak ettől kezdve beszélünk elektrotechnikáról, noha már régebben is léteztek elektromos eszközök (az elektroszkóp, a leideni palack és a villamos töltést szolgáltató dörzselektromos gép)? Ennek az az oka, hogy a dörzselektromos gép árama csupán néhány mikroamper (milliomod amper) volt, vagyis olyan elenyészően gyenge, hogy felhasználása nyilvánvalóan szóba sem jöhetett. Ezzel szemben a galvánelem néhány amperes áramot adott, milliószor nagyobbat, mint a dörzselektromos generátorok. Ekkora áram már lehetővé tette azoknak a hatásoknak a felfedezését, amelyeken a gyakorlati hasznosítás alapul, például az áram hőhatását (ezáltal működik az ív és izzólámpa), mágneses terét (elektromágnes, villanymotor, távíró), elektrokémiai hatását (vízbontás, fémek előállítása, galvanizálás).

A víz szétbontása galvánteleppel

Érdekes, hogy a villamosság első gyakorlati felhasználására az elektrokémia területén került sor. Az angol Carlisle és Nicholson már a galvánelem feltalálásának évében, 1800-ban alkotóelemeire, hidrogénre és oxigénre bontotta a vizet, 1808-ig pedig az ugyancsak angol Davy hat addig ismeretlen fémet állított elő elektrolízissel. A galvanizálás, különösen az arany és ezüstbevonatok készítése rövidesen jól jövedelmező ipari eljárás lett. Az elektrokémiát az áram hőhatásának világításra való felhasználása követte: Davy 1812-ben mutatta be a közönségnek a szénrudas ívlámpát. Az áram mágneses hatását a dán Oersted fedezte fel 1820-ban, ennek alapján készültek az első elektromágnesek és villanymotorok (így Jedlik Ányos "villamdelejes forgony"-a 1829 körül).

Dr. Jeszenszky Sándor
Magyar Elektrotechnikai Múzeum