Pénzkezelési szokásaink

CSALÁDI “KÖLTÉSZET”

Pénzkezelési szokásaink átalakulóban vannak. Míg a hetvenes években a családoknak majdnem a felében a feleség feladata volt, hogy a pénzt beossza, addig a kilencvenes években már csak minden harmadik családban volt ez így.

A Társadalomkutatási és Informatikai Egyesülés (TÁRKI) 1998 nyarán végzett, összesen kétezer háztartásra kiterjedő adatfelvétele egyebek között a családok pénzkezelési szokásait vizsgálta. E kutatás eredményei szerint hazánkban jelenleg a házastársi, illetve az élettársi kapcsolatban élő személyeknek mintegy 60 százalékában a partnerek összeadják a jövedelmüket, és közösen döntenek annak elköltéséről. Feleennyien vannak azok, akik körében a feleség egymaga gazdálkodik a “közös kasszából”. A fennmaradó 10 százalék egy részét azok a háztartások teszik ki, ahol a férj látja el a pénzkezelés feladatát; ezek aránya mindössze 4 százalék. Ennél is alacsonyabb azoknak a háztartásoknak az aránya, ahol a felek egy bizonyos összeget a közösbe adnak, a maradék felhasználásáról pedig külön döntenek (3 százalék). Még ritkább az, hogy a partnerek nem hoznak létre közös kasszát, és mindkét fél maga dönti el, hogy mire költi el keresetét (2 százalék).

Az idősebbek tisztelik a hagyományt

Az, hogy egy családban a feleség vagy a férj, illetve hogy a felek közösen vagy részben közösen kezelik-e a pénzt, összefügg a partnerek életkorával, iskolai végzettségével, foglalkozásával, valamint anyagi helyzetével. E szokások kialakításában annak is nagy szerepe van, hogy a partnerek szüleiktől milyen pénzkezelési mintát tanultak el, és azt mennyire érvényesítik. E társadalmi és népesedési jellemzőket tekintve elmondhatjuk, hogy az idősebb korosztályok felé haladva egyre kisebb a közösen, viszont egyre nagyobb a feleség irányítása alatt álló “hagyományos családi kasszák” aránya.

A párkapcsolatban élő 18–34 éveseknek csaknem 70 százaléka közösen gazdálkodik, és alig 20 százalékuk említette, hogy náluk ez a feleség feladata. Az 55–64 év közöttieknek már “csak” 57 százaléka osztja meg egymással a pénzkezelés feladatát. A képzettebbek körében nagyobb arányban alkalmazzák a közös pénzkezelési formát, mint az alacsonyabb iskolai végzettségűekében. Ez utóbbiak között viszont gyakoribb az, hogy a családi kassza a feleség kezében van (40 százalék), mint a diplomával rendelkező megkérdezettek csoportjában (15 százalék). A diplomásokra jellemző az is, hogy az átlagosnál nagyobb hányadukban (7 százalék) kezeli a férj a család pénzét, és emellett az átlagosnál gyakrabban alkalmazzák a “részben közös” és “független” pénzkezelési módokat is (1. táblázat).
Az, hogy a partnerek milyen pénzbeosztással élnek, a háztartás jövedelmi helyzetével is összefügg. A szerényebb rétegek – a jómódúakkal ellentétben – nagyobb valószínűséggel alkalmazzák a hagyományos pénzkezelési formát. A háztartásokban az egy főre jutó évi jövedelem alapján számolt legalsó jövedelmi ötödbe tartozók 36 százalékában, míg a legfelső ötödbe tartozóknak csak 23 százalékában hárul a pénzbeosztás feladata a feleségre. A leggazdagabbak körében azonban nemcsak a közös (62 százalék), hanem a “részben közös” pénzkezelési mód (7 százalék) aránya is nagyobb az átlagosnál, ugyanakkor a férjre is gyakrabban hárul ez a feladat a legszegényebb ötödbe tartozókhoz képest.
Ennek az lehet az egyik magyarázata, hogy a különböző nagyságú jövedelemmel rendelkező háztartásokban nyilván eltérőek a pénzkezelési feladatok is, hiszen kiadásaik szerkezete szintén eltérő. A szegényebb háztartások költségvetésének ugyanis nagyobb hányadát a létfenntartásra fordított összegek teszik ki, míg a nagyobb jövedelműekében hangsúlyosabb a megtakarításoknak, a befektetéseknek az aránya. Ahol a pénz mindennapos beosztásáról van szó, ott a feleségnek, ahol esetleges üzleti befektetésekről is, ott a férjnek a szerepe fontosabb a pénzkezelés kérdéseiben. A legkevésbé hagyományos módon a képzettséget igénylő és nagy jövedelemmel együtt járó foglalkozásúak kezelik a pénzüket.
Az önállóak, a felső- és a középvezetők, valamint a szellemi foglalkozásúak 14-18 százalékában, míg az alacsony “státusú” foglalkozási csoportok – a betanított munkások és a segédmunkások – körében 35, illetve 46 százalékban a feleség osztja be a család pénzét. Ebből a szempontból a “legdemokratikusabb” csoportnak a szellemi foglalkozásúak látszanak, mert ott az esetek 70 százalékában a partnerükkel közösen döntenek jövedelmük beosztásáról és elköltéséről.
Mérvadó különbség van a pénzkezelési szokásoknak településtípus szerinti megoszlásában is. Vidéken – a népesség kormegoszlása, az alacsonyabb képzettség, a kedvezőtlenebb jövedelmi helyzet, valamint a tradicionálisabb környezet hatására – gyakoribbak a hagyományos pénzkezelési formák. Például a vidéki városokban minden harmadik párkapcsolatban, míg Budapesten minden ötödikben kezeli a feleség a “családi kasszát”.

Családi minta

A család pénzgazdálkodási szokásai – a partnerek társadalmi és demográfiai jellemzőin kívül – az emberek életstílusával és életmódmintáival is összefüggenek. E minták kialakításában nagy szerepe lehet annak, hogy a partnerek milyen pénzkezelési mintát tanultak el szüleiktől. Az adatfelvétel erdményei azt mutatják, hogy jelenleg a párkapcsolatban élők 56 százaléka a szüleiével megegyező, míg 44 százaléka eltérő pénzkezelést folytat. A szülők szokásait leginkább a vidékiek és az alacsony iskolai végzettségűek követik, míg azt legkevésbé a fővárosiak és a diplomával rendelkezők teszik. A községekben élők 64 százaléka, a fővárosiaknak azonban csak 41 százaléka alkalmazza a szülei által alkalmazott pénzkezelési módot. A megkérdezettek iskolai végzettségét tekintve pedig a legföljebb nyolc osztályt végzettek 62 százalékával szemben a diplomásoknak mindössze 46 százalékát tekinthetjük “mintakövető”-nek (2. táblázat).

(%, N = 1148)

Forrás: TÁRKI Háztartási Monitor Vizsgálat, 1998)
Az oszlopok összege a kerekítés miatt nem minden esetben adja ki a 100 százalékot

A demokratikus pénzkezelési módok irányába való elmozdulást mutatja, hogy 45 százalékot tett ki azok aránya, akik annak ellenére, hogy szüleiktől a hagyományos pénzkezelési mintát látták, mégis a demokratikusabb, közös pénzkezelést alkalmazták. Azoknak viszont, akiknek már a szülei is közösen gazdálkodtak, csaknem 90 százaléka tekinthető mintakövetőnek. A szülői minták elhagyása nagy eséllyel akkor következik be, ha az egyének társadalmi-gazdasági helyzetük, életmódjuk megváltozása következtében (mobilitás) vagy éppen partnerük befolyásolására szakítanak a szüleik által alkalmazott pénzkezelési mintákkal.
A magyar családok a pénzkezelés módját tekintve számottevően eltérnek például a gazdaságilag fejlettebb angliai családoktól. Ott ugyanis a pénzüket közösen beosztó háztartások mellett azok dominálnak inkább, ahol a férj kezeli a pénzt. Ezenkívül a partnerek egymáshoz viszonyított társadalmi és gazdasági helyzete (dolgozik-e a feleség vagy sem, a felek közül ki a pénzesebb, illetve melyikük keres többet) szintén kihat arra, hogy hogyan osztják meg egymás között a pénzkezelés feladatát. Ellenben a magyar családokban egyelőre nem a partnerek egymáshoz viszonyított társadalmi és gazdasági “státusa”, hanem a család, illetve a pár társadalmi és gazdasági helyzete bizonyul meghatározó tényezőnek abban, hogy milyen pénzkezelési módot választanak maguknak.

Nagy Ildikó
(TÁRKI)