Miért isznak a nők?

Természetesen sok oka lehet annak, ha egy nő rendszeresen több alkoholt fogyaszt a kelleténél, ám egy sajátos jelenségnek érdemes külön figyelmet szentelnünk. Több kutatónak is feltűnt, hogy ama nők körében, akiknek evészavaraik vannak – és itt főleg a rendszeres “túlevés”-re kell gondolnunk, amely kétségbeesett fogyókúra-kísérletekkel váltakozik –, nagyobb valószínűséggel fordulnak elő az alkohollal kapcsolatos problémák. Vajon milyen közös eredet mutatható ki e között a két, az egészségesre egyaránt veszélyes lelki rendellenesség között?
Lina A. Riccardelli, az ausztráliai Deakin University kutatója – két munkatársával közösen – olyan vizsgálatba kezdett, amelynek alapgondolata egy kissé talán különösnek tűnhet föl. Az e felmérésben önként részt vevő 114 fiatal nőnek olyan kérdéssorokat kellett kitöltenie, amelyek alkoholfogyasztási szokásaikra vonatkoztak (milyen gyakran és milyen mennyiségben isznak alkoholt?; kialakult-e bennük a szeszesitalra irányuló függőség?). További kérdések az evéssel kapcsolatos gondjaikat firtatták: szoktak-e fogyókúrázni?; éreznek-e ellenállhatatlan vágyat az indokolatlan evésre? Ez utóbbi hajlamot egyebek között a következő kérdésre adott osztályzat jelzi: “Amikor megérzem egy sülő hússzelet illatát, vagy egy falat zaftos húst látok, alig tudom megállni, hogy bele ne harapjak, még akkor is, ha éppen most fejeztem be az étkezést."
A vizsgálatban az volt az újszerű, hogy az említett kérdőívek mellett egy olyan teszt is helyet kapott, amely a nemi szerepet vizsgálta. Ez azt mérte, hogy a válaszadóra mennyire jellemzőek a kedvező és a kedvezőtlen nőies, illetve férfias tulajdonságok. Jellegzetesen férfias és kedvező vonás például a magabiztosság; jellegzetesen nőies – ugyancsak kedvező – vonás pedig egyebek között a gyermekszeretet. Férfias, de kedvezőtlen jellegzetesség például az uralkodási vágy; nőies, de nem előnyös személyiségvonás például az arra irányuló fokozott igény, hogy mások elfogadjanak bennünket.
A felmérés legérdekesebb eredménye az volt, hogy azok a nők, akikre a leginkább volt jellemző az alkoholfüggőség és a gátlás nélküli “túlevés”, magas pontszámot értek el a kedvezőtlen férfias tulajdonságok tekintetében. Az is kiderült, hogy azok a nők, akikre viszonylag nagy mértékben voltak jellemzőek a – kedvező vagy kedvezőtlen – férfias tulajdonságok, nagyobb gyakorisággal számoltak be alkoholfogyasztással és evéssel kapcsolatos problémákról.
Riccardelli és munkatársai ezt azzal magyarázzák: napjainkban a nőkkel szemben sokszor az a társadalmi elvárás érvényesül, hogy legyenek férfiasabbak, töltsenek be a férfiakéhoz hasonló szerepet. Ez pedig gyakorta ellentétbe kerül a nőknek már régebben elsajátított, nőies nemi szerepének jellegével. Ez a nemiszerep-konfliktus olyan feszültséget okoz, amelyet sok nő – más lehetőséget nem látva – fokozott evéssel és szeszfogyasztással próbál elviselhetővé tenni.

Mannhardt András