Csimpánz, oroszlán, ember

SZEXUALITÁS ÉS KULTÚRA
1. rész

Ezekben a hetekben vetíti vasárnap délutánonként az MTV1 a világhírű Desmond Morris Az emberi nem: férfi és nő című filmsorozatát. E sorozat vitát kavaró gondolataihoz csatlakozik kétrészes cikkünk, amely az emberi szexualitást alakító biológiai és kulturális tényezőkről ír.

Az emlősök körében az egyetlen utód létrehozásához szükséges szexuális aktusok száma egy és néhány között ingadozik, de van néhány feltűnő kivétel. Az egyik az oroszlán, nála egy utódra körülbelül háromezer párosodási aktus jut. A másik a bonobo vagy törpecsimpánz, igaz, az ő teljesítményét még nem számították ki. A harmadik az ember: nálunk ez az érték kétezer körül van.

Oroszlánciklus

Az öreg hím oroszlán heves harcokban űzi el a csoport fiatal hímjeit

Az oroszlánok csapatában a hímek egymás testvérei vagy féltestvérei, nem rokonai a nőstényeknek, akik szintén testvérek vagy féltestvérek. A párosodás és a szaporodás az úgynevezett oroszlánciklusban zajlik. Amikor egy csapatban a fiatal hímek egykorú csoportja közeledik az ivarérettséghez, a felnőtt hímek, az “apák” egy napon elzavarják őket. A fiatal hímek ezután kis csapatban élnek, majd néhány év múlva, amikor éretté válnak, megrohannak egy vegyes oroszláncsapatot, és megpróbálják elzavarni, megölni a nőstényeket birtokló hímeket. Ha sikerül, az új “apák” első tevékenysége az, hogy megölik a fiatal kölyköket. A nőstények ellenállása miatt akár egy hétbe is beletelik, amíg sikerül a csapatból minden kisoroszlánt eltávolítani.

A fiatal oroszlánok ötéves koruk előtt
nemigen juthatnak háremhez

A kölyök nélkül maradt nőstények szinte egyszerre kerülnek megtermékenyíthető állapotba, ösztruszba, és hajlandók párosodni az új hímekkel. A nőstények erős hajlandósága miatt a hímek között nem alakul ki versengés. Ez genetikai szempontból is érthető, hiszen ha egy aktus "eredménye" mindössze 1/3000 utód, akkor nemigen érdemes harcba keveredni miatta. A csapat hímjei tehát nem versengenek egymással, de vigyáznak arra, hogy idegen hímek ne közelítsenek a csoporthoz, nagyon agresszíven támadják őket. Öt-hat év múlva felnőnek az első hím kölykök, az öregek kitaszítják őket, és kezdődik az új ciklus.

A legszexuálisabb lény

A bonobók szexuális élete feltűnően élénk, és jellegzetességei sok tekintetben hasonlítanak az emberéire. A közönséges csimpánzokénál zártabb csoportokat alkotnak, s a csoport alapvetően a nőstények összetartására épül. A hímek kevésbé agresszívak. A bonobók az állatvilág “legszexuálisabb” lényei, gyakran végeznek önkielégítést, és kölcsönösen is szívesen végeznek maszturbációt a hímek is meg a nőstények is. Mindenfajta izgalom szexuális játékokban csillapul le, amelyben a kölykök is részt vesznek.
A nem párosodással kapcsolatos szexuális érintkezések között a leggyakoribb a nőstények “genitális dörzsölése”: két nőstény szemtől szemben ülve összedörzsöli genitáliáját.

A legszexuálisabb lény a bonobo

Ennek megfelelője a hímek fenék-fenék dörzsölése. Az anyák kétévesnél fiatalabb fiaik genitáliáit is gyakran dörzsölik a sajátjukéhoz. Az idősebb hímek is igen aktívak a szexuális játékokban, egymással, a fiatal nőstényekkel és a felnőttekkel egyaránt. A kölyköket nagyon érdekli a felnőttek szexuális tevékenysége, de, ellentétben a csimpánzokkal, nem akarják megszakítani, hanem szeretnének bekapcsolódni. A felnövekvő hímek szexuális játékai egyre ritkábban irányulnak az anya felé, és a nemi érés előtt hosszú időre csökken az érdeklődésük, hogy azután felnőttkorban újra feltámadjon. Az érés közeledtével a nőstények szexuális játékai is ritkulnak, a csoportos szexuális játékokban ők a perifériára húzódnak. Ivaréretté válva elhagyják a közösséget, és új közösségükben viharos szexuális játékkal szereznek új kapcsolatokat.
A felnőtt nőstények az ösztrusz idején kívül is – gyakorlatilag életidejük 70 százalékában – hajlandók párosodni, de ilyenkor a hímeknek sokáig kérlelni kell őket, és ajándékot, rendszerint táplálékot kell felajánlaniuk. A bonobóknál különül el először a szexualitás örömszerző és stresszoldó funkciója az utódok létrehozásának feladatától.

Vadászat és hűség

A bonobók szexuális élete sok tekintetben hasonló az emberéhez. Az ember szexualitása az evolúció során a szaporodást szolgáló ősi feladata mellett új szerepkörökre is szert tett: az utódok létrehozásán kívül örömszerző funkciót is kapott, és ez együtt járt a párhoz kötődéssel. Minden jel szerint a szexualitás biológiai funkciója az evolúció során azért változhatott meg, mert ez a forma lehetővé teszi, hogy szorosabb együttműködésre, munkamegosztásra képes csoportszerkezet alakuljon ki. Ehhez valamilyen módon csökkennie kell a hímek szexuális versengésének.
Az emberi szexualitás erősíti a párkapcsolatot, létrehozza azt a (hosszabb-rövidebb ideig tartó) monogám viszonyt, amely lehetővé teszi a szexuális versengés minimalizálását. A vadászó, kalandozó horda hímjei, férfiai többé-kevésbé biztosak lehetnek abban, hogy párjuk kötődik hozzájuk, és genetikai érdekeik, legalábbis statisztikai átlagban, ritkán kerülnek veszélybe.

Két nőstény szemtől szembe fordulva összedörzsöli genitáliáját

A különböző kultúrákban az elfogadott párkapcsolatok rendszerei megfelelnek ennek a biológiai alapnak. A kultúrák mintegy 40 százalékában találunk intézményesített monogámiát, de az intézményesen poligám társadalmakban is a férfiak nagy része monogám, csak a rangsor elején levők valódi poligámok. Mind a monogám, mind a poligám társadalmakban találni ellenkező irányú devianciákat: a monogám társadalmakban a barátnők (barátok) és a prostitúció formájában, a poligámokban pedig a kedvenc és főfeleségek intézményében. Tehát az ember monogám tendenciája erős, de nem teljes, és megnyilvánulását valószínűleg egyedi genetikai variabilitás is befolyásolja.

Termet és méret

Több vizsgálatban hasonlították össze a főemlősök ivarszervének és testének méretarányát a faj párosodási rendszerével. Az egy hímből és több nőstényből álló háremeket alkotó fajok, például a gorilla és az orangután szexuális dimorfizmusa* igen feltűnő. A robusztus felépítésű hímek megvédik a háremet a vetélytársaktól, de mind a gorilla, mind az orangután heréje viszonylag kicsi, és apró a péniszük is, merev állapotban mindössze 4 centiméter hosszú. Nőstényeik 5-6 évente egyszer kerülnek ösztruszba, igen ritkán párosodnak, a háremet tartó hím ezért feltétlenül előnyben van.

Egy merev ivarszervű bonobo - kezében szerelmi ajándékkal

Az előbbiektől eltérően a csimpánzok szexuális dimorfizmusa jóval kisebb, viszont apróbb termetük ellenére a heréik tömege háromszor nagyobb, mint a gorilláké, a péniszük pedig 8-10 centiméter hosszú. Ezek a tények összhangban vannak a csimpánzok párosodási rendszerével. A hímek csak együtt képesek megvédeni a nőstények élőhelyéül szolgáló területeket, tehát sok hímből és nőstényből álló csoportjukban poligámia alakult ki. Szexuális vetélkedésük nem testi agresszióban nyilvánul meg, hiszen nem is sokkal nagyobb termetűek, mint a nőstények. A domináns hímek általában eltűrik, hogy az alárendelt egyedek párosodjanak az éppen ösztruszban levő nősténnyel. A hímek a csimpánzoknál a spermáikkal vetélkednek, ehhez szükséges a nagy here és a viszonylag hosszú pénisz.

Párosodás és párosodás

Az előbbiekből saját fajunkra vonatkozóan is levonhatunk néhány következtetést. Az embernél a szexuális dimorfizmus mindössze 15–20 százaléknyira tehető, ez a monogám tendencia erősödését jelzi. A férfiak heréi aránylag nagyok, s feltűnően nagy és hosszú a péniszük (merev állapotban 15–20 centiméter). A nők emlői a szoptatási időszakon kívül is nagyok, teltek és szexuálisan vonzók, ez az emberi faj specifikuma. E jellegzetességek magyarázataként az vethető fel, hogy a Homo nemzetség hímjeinek és nőstényeinek csoportja sokkal zártabbá vált, mint legközelebbi rokonunké, a csimpánzé, s a poligámia visszaszorult. A monogámiára való hajlam tette lehetővé a párok kötődési mechanizmusainak kifejlődését, s ebben nagy szerepe van az ösztruszon kívüli szexuális aktivitásnak. Ennek kulcsingerei a női emlők és a nagy pénisz.
Az ember evolúciója során olyan párosodási mechanizmusnak kellett kifejlődnie, amely megengedi sok hím és sok nőstény szoros közelségét, alacsony szintre szorítja a hímek vetélkedését, de fenntartja a csoporton belüli szelekció lehetőségét is. A csoporton belüli páros kötődésen alapuló monogámia éppen megfelel ennek. Más fajok esetében a monogámia a faj többi egyedétől való elkülönüléssel jár, ám az ember alapvetően csoportlény mivolta kizárta ezt a lehetőséget. (Folytatjuk)

Csányi Vilmos

Kislexikon

Szexuális dimorfizmus (ivari kétalakúság): a magasabbrenű élőlények egyik általános sajátsága; ugyanannak a populációnak a különnemű egyedei eltérő genotípusúak, és küllemi jegyeik is különbözőek.