Szexualitás és kultúra

A VISELKEDÉS CSATORNÁI

Desmond Morris Az emberi nem: férfi és nő című filmsorozatának vitát kavaró gondolataihoz csatlakozva ezen a héten az emberi szexualitást a múltban és a jövőben alakító biológiai és kulturális tényezőkről írunk.

A különböző emberi kultúrákban nagyon eltérő viselkedésformák kísérik a szexualitást. Némelyikben erős a férfidominancia, és az aktus csak a férfiak örömszerzését szolgálja. Másutt ez a funkció teljesen kiegyenlített lehet. Előfordul, hogy a szerelemmel kapcsolatos szexualitás a gyerekekre és a fiatalokra irányul, akik amúgy is szerető, a szülői viselkedést ébresztenek a felnőttekben. Az állatoknál ilyesmi nem fordul elő, mégis, bizonyos mértékig ez is evolúciós örökség. Valószínűleg az ember evolúciójának korai időszakában a fiatalokkal kapcsolatos szexuális aktivitás a cikkünk előző részében említett stresszoldó viselkedéshez kötődik – ugyanúgy, mint ma a törpecsimpánzoknál, a bonobóknál. Sőt, vannak olyan társadalmak, amelyekben ez a rendszer intézményesült, és például a fiúgyerekek életük egy időszakában az apa barátainak szexuális partnerei lesznek. A modern európai kultúrákban és más társadalmakban ezt pedofiliának nevezik, és súlyos bűnnek számít.

A hiányzó nőstény

Homoszexualitás – igaz, nagyon ritkán – az állatok körében is előfordul, de a főemlősöket kivéve kizárólag mesterséges tartásban, és mindig a hiányzó nőstény helyettesítésére szolgál. A főemlősök között sokkal gyakoribb, valószínűleg lappangó biszexualitás áll mögötte. Az embernél is meglehetősen gyakori, főképp a zárt, egynemű csoportokban, táborokban, börtönökben, bizonyos helyzetekben a katonaságnál akad rá példa. A férfiak ilyen esetekben a női jellegzetességekhez vonzódnak, és általában amint kikerülnek az egynemű közösségből, visszatérnek a heteroszexualitáshoz. Más esetekben nem az izoláció váltja ki a homoszexualitást, ekkor a homoerotikus vonzódás a férfias jellegzetességekre irányul, és a partnerek között tartós kötődés is kialakulhat. A tartósan homoszexuális nők a nőies tulajdonságokhoz vonzódnak, és ugyancsak tartósan kötődhetnek. A kizárólagos homo- vagy heteroszexualitás között folyamatos az átmenet. Egy etnográfiai katalógus alapján, több száz különféle kultúrában végzett becslés szerint, a társadalmak 60 százalékban megtűrték vagy intézményesítették a férfiak homoszexualitását, de még azokban a társadalmakban is előfordul, ahol devianciának tekintik. A női homoszexualitás kevésbé gyakori, és sehol sem intézményesült.

Férfi–férfi kötődés

A szociobiológia* magyarázata szerint a homoszexualitás biológiai szempontból normálisnak tekinthető. A homoszexuális férfi vagy nő altruisztikus gének* hordozója, és a segítsége előnyös annak a csoportnak, amely a homoszexualitást előidéző génkomplexet hordozza. Az összetettebb magyarázat valószínűleg közelebb áll a valósághoz: az emberi evolúció kezdetén csökkennie kellett a hímek közötti rivalizációnak, s ennek az egyik eszköze lehetett a homoerotikus vonzódás erősödése. A bonobóknál is azt látjuk, hogy az agresszió és egyéb stresszhatások csökkentésének hatásos eszköze a szex.
A csoporttársadalmakban, evolúciós szempontból is számottevő ideig, jellemzően több volt a férfi, mint a nő. Ennek részben a szülés miatti nagyobb női halandóság, részben pedig a leánycsecsemők megölése lehetett a magyarázata. A számítások szerint tíz nőre tizenhárom férfi jutott. A csoport védelme, a folyamatos törzsi háborúk miatt szükség is volt a több férfira. A poligámia jóvoltából a domináns férfiak nagyobb arányban részesedtek a női populációból. Ebben a helyzetben evolúciós szempontból előnyös, ha a férfiak szexuális vetélkedésének biológiai és kulturális korlátai vannak. Ennek egyik eszköze lehetett a férfiak homoszexualitásának felerősödése, s ez még lappangó formájában is számottevően hozzájárulhatott a férfi-férfi kötődés erősödéséhez. A nyugati társadalmak korai fejlődésük során, különösen a zsidó-keresztény kultúra megjelenése idején olyan körülmények között éltek, hogy a gyors szaporodás a csoport számára nagy előnyökkel járt. A pásztortársadalmaknak állandó problémája volt az intenzív terjeszkedés, érthető tehát, hogy ezek a kultúrák igyekeztek elnyomni a homoszexualitást, és mint természetellenes viselkedést minden eszközzel megbélyegezni. Ennek nyomai jól kimutathatók a Biblia szövegében. A globális társadalom felé haladó emberiség fő problémája a népesség gyarapodásának minden módon való csökkentése, várható tehát, hogy a homoszexualitással szembeni attitűd ennek megfelelően változni fog.

Az egyén különféle szempontok alapján lehet egy csoport tagja

A vérfertőzés tabuja

A stabil kultúrák csatornákba terelik a közösség által elfogadott szexuális viselkedési formákat, sőt, a legtöbb kultúra azt is meghatározza, ki milyen körből választhat partnert. A vérfertőzés, a közeli rokonok (szülők, gyermekek, testvérek) közötti szexuális kapcsolat tabuja néhány kivételtől eltekintve minden kultúrában létezik. Többnyire szigorúan tiltják testvérek és féltestvérek házasságát, de megengedik vagy akár még bátorítják is az unokatestvérekét. Kevés kivételtől eltekintve – ilyenek például az inkák, a hawaiiak és az ősi egyiptomiak – a testvérházasságot csak a királyi családnak vagy más magas rangú társadalmi csoportnak engedték meg, és bonyolult hiedelemrendszerek szabályozták.
A vérfertőzés tabujának bizonyos előformái már a csimpánzoknál is megfigyelhetők. A felnőtt hímek az anyjukkal sokkal ritkábban párosodnak, mint más nőstényekkel, tehát a tabu kialakulásában valószínűleg biológiai tényezőknek is szerepe van. Az embernél jól ismert, hogy az együtt nevelt különnemű gyermekek felnőttkorukban nem éreznek szexuális vonzódást egymás iránt. Az izraeli kibucokban és a tajvani kínai családokban szokás volt, hogy a gyermekeket 2-3 éves korukban eljegyezték egymással, a menyasszonyt átvitték a vőlegény családjához, és a jegyesek együtt nőttek fel. E házasságokban később gyakori volt a szexuális vonzalom hiánya.
A kulturális tényezők más téren is meghatározók. Például számunkra semmi különös nincs abban, ha egy férfi feleségének halála után elveszi annak nővérét. Az angol törvények azonban még nemrégiben is szigorúan tiltották ezt, mert vérfertőzésnek tekintették.

A szexualitáson alapuló szövetségek helyét
a hatalom és a gazdaság szövetségei foglalják el

A kóros recesszív génhatások megnyilvánulása miatt az elsődleges rokonok kapcsolatából származó utódok között feltűnően nagy az örökletes rendellenességek aránya. Valószínűleg ennek elkerülésére szolgál a vérfertőzés tabuja, bár vannak más magyarázatok is. A pszichoanalitikus felfogás szerint a vérfertőzés bomlasztja a családi kötődést, az antropológiai elméletek szerint az exogámia* erősíti a családok kapcsolatait. Az a legvalószínűbb, hogy mindhárom tényezőnek szerepe volt a tabu kialakulásában.

Rokonsági rendszerek

A vérfertőzés tilalma mellett minden kultúra rokonsági rendszereiben vannak egyéb szexuális tilalmak is. A rokonsági rendszerek alapvető funkciója az, hogy meghatározzák, ki kivel köthet házasságot, és élhet szexuális életet. E rendszereknek azonban csak az egyik vonatkozása a szexualitást korlátozó előírás. Működésük fő funkciója a szövetségkötés valakikkel vagy valakik ellen, az erőforrás megosztása (ebből a szempontból a szexuális partner is tekinthető erőforrásnak), valamint a számon tartott leszármazás alapján bizonyos jogok, privilégiumok szabályozása. Az antropológia szerint a “rokonság” olyan, leszármazási kapcsolatokból és szociális kötődésekből (például adoptációból) létrehozott hálózat, amely modellezi a “szülőség” származását. Ez a rokonsági viszony jól illeszkedik a különféle kultúrákban őrzött szokásokhoz. A rokonsági rendszer az anya és az apa oldaláról való rokonokból alkot csoportokat a leszármazási szabályok segítségével. A patrilineáris rendszerekben csak a férfiakat, tehát az ős fiát, annak a fiát, és így tovább, a matrilineáris rendszerben csak a női sorokat veszik figyelembe. A kevert rendszerek ritkábbak.
Az egyén nemcsak egy banda, klán vagy törzs tagja, hanem a rokonság összefüggő láncolatának egy meghatározott pontja is, a hozzá tartozó jogokkal és kötelességekkel. A rokonság mértéke együtt jár a segítési kötelezettségekkel, és bizonyos kategóriák engedik meg vagy tiltják a házassági kapcsolatokat. Például a dél-amerikai janomamóknál csak az unokatestvérek léphetnek házassági kapcsolatra egy bonyolult, kétoldalú kereszt-unokatestvéri házassági rendszerben. Az apa saját gyermekeit nővére gyermekeihez adja házastársul, és viszont. Ha ez sok generáción keresztül ismétlődik, akkor kialakul a kettős rokonsági szerkezet, amely egyszerre teremti meg a házasság lehetőségét, és jelöli ki a segítendő, támogatandó rokonok körét. A rokonsági rendszer egyúttal csökkenti a nőkért folytatott versengést, mert mintegy előre meghatározza a lehetőségeket.
A modern társadalmak a biológiai adottságokból következő viselkedésformák egyre szélesebb tartományát tűrik el. A hatvanas évek “szexuális forradalma” éppen erről szólt. A szexuális tevékenység ma már alig befolyásolja a társadalom életképességét vagy a különböző erőforrások megszerzésének megkönnyítését. A szexualitáson alapuló szövetségek helyét egyre inkább a hatalom és a gazdaság szövetségei foglalják el, lehetővé téve a szexuális viselkedési formák szinte teljes szabadságát.

Csányi Vilmos