AZ ÉLETTANI HANGTAN MEGALAPÍTÓJA

Mi, magyar fül-orr-gégészek büszkék vagyunk arra, hogy az egyensúlyszerv kutatásában Hőgyes Endre és a szintén orvosi Nobel-díjas Bárány Róbert, a közép- és a belső fül vizsgálatában pedig Békésy György élenjáró eredményeket ért el. Békésy munkássága alapján figyelt fel a világ a fül és a hallás kutatásának fontosságára.

A fül működése évszázadok óta foglalkoztatja az orvosokat. Antonius Scarpa olasz anatómus kézi nagyítóval tanulmányozta a közép- és a belső fület, s felfedezte a hártyás labirintust. Honfitársa, Corti 1851-ben leírta a később róla elnevezett Corti-szervet és az érzékelő szőrsejteket. A belső fül részletes anatómiáját Retzius svéd kutató mutatta be Stockholmban megjelent munkájában. A német Helmholtz pedig 1863-ban összegezte a hallásról szerzett addigi ismereteket, s rezonanciaelméletével matematikailag és fizikailag is igyekezett megalapozni ezt a fizikai-biológiai folyamatot.

A telefon, az elektroncső és a rádió-cső felfedezése újból ráirányította a figyelmet a közép- és a belső fül működésére. Bekapcsolódott a hallás kutatásába Békésy György is, aki megalapította az élettani hangtan (akusztika) modern formáját, s elősegítette a rohamos fejlődését. Stevens, a Harvard Egyetem Akusztikai Laboratóriumának vezetője már a harmincas években kapcsolatba került Békésyvel, s közös munkájuk tovább folytatódott, amikor Békésy az Egyesült Államokba költözött. A hallószervbeli (csigabeli) mikrofon- és működési (akciós) potenciált Galambos, Stevens és Davis ismertette, ám az egyenáramú (DC-) potenciált Békésy írta le 1952-ben.
A bonctani és élettani alapok lerakása után Békésy a róla elnevezett halláselmélet mellett a középfül, a hallócsontok, a dobhártya, valamint a közép- és a belső fül határán levő hártyás ablakok működésével is részletesen foglalkozott.

A hangvezető rendszer csodálatos tulajdonságát Békésy nemcsak emberi tetemek, hanem különböző emlősök, egyebek között tengerimalacok és elefántok fülén is tanulmányozta. Vizsgálatait rendkívül szellemes berendezést alkalmazva elektromos és sztroboszkópos megfigyeléssel egészítette ki. Tanulmányozta a kalapács, az üllő és a közöttük levő ízület mozgását, erősítő szerepét (lásd ábránkat – A szerk.). A dobhártyára erősített igen kis tükörrel mérte e hártya mozgását különböző erősségű hangok hatására. De a kengyel mozgása sem kerülte el a figyelmét. Békésy bebizonyította, hogy hang hatására a kengyel nemcsak benyomódik a belső fülbe, hanem mindkét tengelye körül mozog is, s ez elsősorban a hangerőtől függ. Gyenge hang esetén a függőleges tengely, erősebb hang hatására a hosszanti tengely körül mozog, így a rezgés kevésbé terjed a csiga belsejébe. A kengyel tehát nem dugattyúként, hanem ablakszárnyszerűen mozog. Az üllő szára úgy illeszkedik ide, hogy az ajtószárnyszerű mozgást a leghatásosabbá tegye. Túl erős hangok esetén megbomlik a hallócsontláncolat egyensúlya, s ez olyan kengyelmozgást eredményez, amely vízszintes, a kengyel talpának hosszanti átmérőjével párhuzamos. Békésy szerint ez a mechanizmus sokkal hatásosabban védi a fület a túl erős hangokkal szemben, mint a középfül izmai.

Békésy mindkét középfülbeli ablak (az ovális és a kerek ablak) működését vizsgálta, s a dobhártya árnyékoló szerepét, valamint a kerek ablak tevékenységét szintén tisztázta. Minthogy a két ablak között eltérő a hangnyomás, a dobhártya és a hallócsontok hiánya esetén a hozzájuk elérő hangok az interferencia jelenség alapján gyengülnek, így a hallás nagymértékben csökken.
Békésy megállapította, hogy bár a két ablak más-más távolságra van a hallójárat bemenetétől, de annyira kicsi a távolság, hogy dobhártya és hallócsontláncolat híján a nyomáskülönbség is kicsi, ezért a fáziskülönbség csekély. Ha a fáziskülönbséget műdobhártyával helyreállítjuk, nagymértékű hallásjavulás következik be. Ezenkívül Békésy a dobhártya kisebb-nagyobb mérvű hiányának a halláscsökkenésre gyakorolt hatását is vizsgálta.

Békésy vizsgálatainak a sebészek nagy hasznát veszik. Az amerikai Lempert laboratóriumában is kutatott, s ott tanácsaival és méréseivel elősegítette a hallásjavító műtétek eredményeinek javulását. Később Samuel Rosen New York-i fülsebész, aki a kórosan rögzült kengyelt mozgóvá tevő első műtétet végezte, szintén hasznát vette Békésy tanácsainak. Rosen 1962-ben a budapesti fül-orr-gége klinikán is járt, s elmesélte Békésyvel kapcsolatos élményeit, s azt, hogy Békésy új audiométerét (hallásvizsgáló készülékét) Amerikában széles körben alkalmazzák a műtétekhez. De arra is alkalmas, hogy a beteg maga is mérhesse a hallását. Ezenkívül Békésy a csendes szoba kialakításával és a vizsgálóhelyiség megtervezésével is nevet szerzett.

Békésy egyik, a belső fül vizsgálatához készített kísérleti eszköze

Az új hallásjavító műtétekhez (a dobhártya és a hallócsontok pótlásához), valamint elektródnak a csigába ültetéséhez Békésy munkássága szintén alapot szolgáltatott.
A második világháború előtt az idült középfülgyulladás, valamint a dobhártya és a hallócsontok betegségei igen gyakoriak voltak. A fertőző betegségek – a vörheny (skarlát), a kanyaró, az influenza – a hallócsontok, valamint a dobhártya sérülését és pusztulását idézhetik elő. Ezek a betegségek nagyfokú vezetéses halláscsökkenésre vezetnek. Zöllner és Wullstein, a két zseniális fülsebész (az előbbi Freiburgban, az utóbbi Würzburgban működött) a dobhártya és a hallócsontok műtéti pótlásával forradalmasította a középfül sebészetét.

A kengyel sebészete is hamar elterjedt Magyarországon, s Közép-Európában az elsők között végeztük a hallócsont eltávolítását. Ma már ez rutinműtét, amelyre az összes egyetemi klinikán és a nagyobb fülészeti központokban sort kerítenek.
A legújabb hallásjavító műtét során – mint mondottuk – elektródot ültetnek be a csigába. Az ötlet ezúttal is részben Békésytől ered. Gyakran tartózkodott Los Angelesben régi barátjánál, Kelemen Györgynél, aki a House Intézet kutatólaboratóriumát vezette. Itt adott Békésy tanácsokat az elektród beültetésével kapcsolatban. Ennek alapján végezték a House Intézetben az első sikeres beültetést. Erről Kelemen György professzor számolt be honi fülészeinknek.
Békésyvel való találkozásom igen nagy benyomást tett rám. 1962-ben az Audiológiai Világkongresszuson jöttünk össze, amikor is hosszasan beszélgettünk, s e beszélgetés nagy hatással volt további tudományos munkásságomra.

Kedves Mama!

Meg kell bocsássatok, amiért olyan sokáig nem írtam, de itt két hónapja egy bizonyos Strum und Drang korszakban élek. Előbb Angliában voltam három hétig, több előadást tartottam, s igyekeznem kellett, hogy eredményes legyek, mert az angolok mások, mint a magyarok. Úgy hiszem, sikerrel jártam, de nagyon kifáradtam. Visszaérkezésemkor több előadásom volt, és az elmúlt csütörtökön egy kitüntetés átvételére New Yorkba utaztam. Megérkezésemkor derült ki, hogy egyidejűleg két díjat kaptam, a halláskutatási mellé a Nobel-díjat is. Perceken belül mintegy 30 fotós vett körül, s mindenfélét kérdeztek. Persze nem ment simán, de nem voltam ideges. Az egyik körülbelül 70 felvételt készített, s a legnagyobb gondom az volt, hogy a forró lámpáktól kimelegedtem, és a levegőn megfáztam. Ez megkeserítette a dolgokat.

Békésy György átveszi a Nobel-díjat (1961)

Remélem, hogy rövidesen rendbe jövök. Stockholmba kell utaznom, és ottanra egy frakkot kell vennem, mihelyt lehet, talán már reggel megveszem. Borzasztó, hogy az én koromban ilyesmire kell vetemedjek, de nincs kiút, mert a meghívó frakkviselésre kötelez. Azt hiszem, december 10-én délutánra már túlélem az egészet. Mindent összefoglalva: szeretnék gratulálni neked, hogy fiad, minden fogyatékossága ellenére, idáig jutott. A laboratóriumban természetesen nagy a felindulás, mert több mint 100 táviratot kaptam, például az USA elnökétől, Tokióból és Palesztinából. Ami megörvendeztetett, néhány távirat volt Magyarországról, főleg a Posta Kísérleti Állomásé. Mindezek sok régi emlékemet idézik fel. Sajnos két nap múlva el kell utaznom az USA másik felébe néhány előadást tartani. Sok üdvözlettel mindnyájatoknak,

Gyurkád.

1961. október 23.