Jobbára a nő a “bűnös”

A MEDDŐ HÁZASSÁG

A gyermektelenségért vagy a feleség, vagy a férj okolható, de az is előfordul, hogy az egyébként termékeny házastársak csak együtt terméketlenek. Emellett az szól, hogy külön-külön nemi társsal akár gyermekáldásban is lehet részük. Az orvosi és a pszichológusi (merthogy a meddőségnek lelki oka szintén ismeretes) kezelés azon fordul meg, hogy miért nem esik teherbe a feleség.

A meddőségnek elsődleges és másodlagos válfaját különböztetik meg az orvosok. Az előbbiről akkor beszélnek, ha a védekezés nélküli közösülések dacára egy év alatt nem esik teherbe a még sohasem fogamzott nő. A meddőség akkor másodlagos, ha a nőnek már volt terhessége, ám az nem ismétlődik meg az egyévi rendszeres és védekezés nélküli nemi élet ellenére. Az orvosi statisztikák azt mutatják, hogy ez nem ritka dolog. A fejlett országokban a nők 10–15 százaléka meddő, s ez igen nagy hányad, hiszen csupán az Egyesült Államokban csaknem ötmillió nő életét keseríti meg (közülük 2,2 millió elsődleges, míg 2,7 millió másodlagos meddőségben szenved). Ez, persze, nem jelenti azt, hogy ennyi nőnek sohasem lehet gyermeke, hiszen egy felmérés szerint az 1988-ban meddőség miatt orvoshoz forduló egymillióháromszázezer nő csaknem fele különösebb kezelés nélkül is teherbe esett a következő évben. A termékeny korú nők korcsoportonkénti elemzése arra hívta fel a figyelmet, hogy mostanában csak a húsz-huszonnégy évesek táborában nő a meddők aránya, amit a nemi úton terjedő betegségek szövődményének vélnek az orvosok. Ezzel kapcsolatban csak az a gond – mint azt az egyik kaliforniai orvosi központban dolgozó P. Trantham megjegyezte –, hogy nemcsak ebben az életkorban fordulnak elő nemi úton terjedő betegségek, márpedig akkor más korcsoportokban is növekednie kellene a meddő nők arányának.

A teherbe esés feltételei

Meddőség, persze, csak akkor következik be, ha a házastársak nemi szerveinek szerkezete vagy működése rendellenes, illetve valamelyikük olyan lelki zavarban szenved, amely megakadályozza a fogamzás bekövetkezését. Magától értődik, hogy ha a női vagy a férfi nemi szerv kórosan fejlődik – ennek jó néhány válfaja ismeretes –, ki sem alakulnak ivarsejtek, vagy azok nem egyesülnek az embrionális fejlődés kezdetének számító megtermékenyített petesejtté (zigótává). Bármilyen meglepően hangzik is, megjelent már olyan házaspár az orvosi rendelésen, amelyről kiderült, hogy a feleségnek nincs hüvelye. Ilyenkor nincs mód közösülésre, s minthogy rendszerint a méh is hiányzik vagy csökevényes, gyermek akkor sem foganhat, ha a hüvely sebészeti kialakításával megteremtődnek a nemi élet feltételei. Az szintén előfordul, hogy a fiúgyermek heréi nem vándorolnak le a herezacskóba, hanem a hasüregben maradnak, vagy elakadnak a lágyékcsatornában (ezt rejtettheréjűségnek nevezik), s emiatt zavar támad a hím ivarsejtek képződésében és a termékenységben.
Az elmondottakból kiteszik, hogy a teherbe eséshez ép és rendesen működő nemi szervekre van szükség. A nők esetében a köztiagybeli hipotalamusz, az agyalapi mirigy és a petefészek megfelelő hormonjainak hatására a petefészekben pete kell érjen, s annak akadálytalanul el kell jutnia a petevezetéken át a méhbe. Nemi hormon idézi elő azt is, hogy ekkorra a méh nyálkahártyája felkészüljön a pete befogadására, ha az előzőleg, a petevezetékben megtermékenyült. Végül az is a hormonoktól függ, hogy a nő ki tudja-e hordani a magzatot.
A férfi termékenysége a herékben képződő hím ivarsejteken múlik. Ezeknek közösüléskor a nő hüvelyébe kell jutniuk, s onnan vándorolnak arra a helyre (többnyire a petevezeték felső szakaszára), ahol a petesejttel összetalálkozva elvégzik biológiai feladatukat, a megtermékenyítést. A közösülésnek fontos feltétele a hímvessző merevedési képessége, mert ennek híján egyrészt a hímvessző csak nehezen erőltethető be a hüvelybe, másrészt nemigen következik be magömlés, márpedig e nélkül nincs mód a petesejt megtermékenyülésére.
Járulékos tényezőként szokták megemlíteni a hüvelyi nyákot is, amely elősegíti a hím ivarsejtek előrehaladását. Elvétve azonban a meddőség létrejöttében is közreműködik, ha olyan ellenanyagok vannak benne, amelyek a nő számára testidegen hím ivarsejteket hatástalanítják.

Tüszőrepedés nélkül nem megy

A női meddőségnek az a fő oka, ha a petefészekben nem érik meg fogamzásra alkalmas petesejt, s az nem válik szabaddá képződésének helyéről, a tüszőből. Más szavakkal, ha a tüszőrepedés (szakmai szóval: ovuláció) elmarad. Ez rendszerint a havi vérzés hiányával vagy csökkent mennyiségű vérzéssel társul. Ezért jobbára a hormonális rendszer hibás működése marasztalható el, s a hiba a hipotalamuszban ugyanúgy előfordulhat, mint az agyalapi mirigyben, a pajzsmirigyben, a mellékvesekéregben és magában a petefészekben.
A hipotalamuszban képződik az a hormon (ennek GnRH a nemzetközi rövidítése), amely az agyalapi mirigy megfelelő hormonjait mozgósítva a tüszőérést és -repedést, valamint a méhnyálkahártyának a megtermékenyített petesejt befogadására való felkészülését szabályozza. Ha a GnRh örökletes vagy szerzett ok miatt nem tölti be feladatát, a tüszőérés és -repedés elmarad. Szerzett ok lehet a lányok körében nem ritka lelki eredetű, kóros étvágytalanság (orvosi nevén anorexia nervóza), az igen erős testi igénybevétel (ez különösen a hosszútávfutókra jellemző), a fokozott stressz, bizonyos idült betegségek és vegyi anyagok (gyógyszerek és kábítószerek rendszeres szedése).

A petefészekben minden havi vérzési ciklus során megérik egy petesejt

A tüszőrepedés elmaradása és vérzéshiány miatt orvoshoz forduló nők egyötödének az agyalapi mirigye működik rendellenesen. Ezt a petefészket a saját hormonjainak termelésé-re késztető agyalapimirigy-hormon hiánya ugyanúgy előidézheti, mint a tejelválasztást serkentő hormont (a prolaktint) termelő daganat (erre tejcsorgás is felhívhatja a figyelmet), továbbá bizonyos gyógyszerek szedése. A tüszőérlelő hormon híján ugyanis nem indul meg a petesejt érése, míg a sárgatestképző hormon hatásának zavara viszont a tüszőrepedés folyamatát és a méhnyálkahártya érését, azaz a megtermékenyített petesejt befogadását zavarja meg.
A pajzsmirigy túlzott vagy a rendesnél jóval csekélyebb hormontermelése szintén vérzéshiányra, szabálytalan havi vérzésre és meddőségre vezethet. Például csökkent pajzsmirigyhormon-termelés esetén a hipotalamusz TRH betűjelű hormonjának hatására az agyalapi mirigy fokozott mennyiségben választja el a pajzsmirigyműködést serkentő hormonját (a TSH-t), s ekképp a pajzsmirigyben több saját hormon képződik. Igen ám, csakhogy ilyenkor a hipotalamuszban valamiképp a prolaktin elválasztásáért felelős mechanizmus is működésbe lép, s ennek – mint mondottuk – vérzészavar és tejcsorgás lehet a következménye.
A mellékvesekéreg veleszületett vagy daganat miatti túlzott működése a férfihormonok termelésének fokozódása révén avatkozik be a tüszőérésbe és -repedésbe, valamint a havi vérzési ciklusba. Ugyanez mondható el arról a petefészek-betegségről (a Stein–Leventhal-tünetegyüttesről) is, amelyben több tömlő (ciszta) figyelhető meg a nemi mirigyben, s a vérben nő a férfihormon mennyisége. Az amerikai R. S. Swerdloff és munkatársai azt tapasztalták, hogy az utóbbi betegségben szenvedő nők 74 százaléka meddő, 61 százalékán fokozott szőrnövekedés és pattanásképződés figyelhető meg, 51 százalékuknak nincs havi vérzése, 41 százalékuknak pedig rendellenes a menstruációja.

Összenövés, időzítés

A női meddőségnek a hormontermelő mirigyeken (a petefészket is beleértve) kívüli okai is lehetnek. Gyakori, hogy a petevezeték átjárhatósága valamilyen ok (például gyulladás) miatt romlik, vagy összenövés miatt el is záródik a nyílása. Ilyenkor a petesejt elakad benne, amiből csak akkor származik gond, ha a megtermékenyülése után a petevezeték falába beágyazódik és fejlődni kezd. Ebből méhen kívüli terhesség lesz, amely – ha nem veszik időben észre – a nő életét is veszélybe sodorhatja.
Abból szintén meddőség származhat, ha valahol a méhen kívül rendellenesen méhnyálkahártya fordul elő. Ezt a betegséget endometriózisnak nevezik az orvosok (az endometrium ugyanis méhnyálkahártyát jelent), amely az esetek egyharmadában tünetek nélküli, ám előbb-utóbb fény derül rá, már csak azért is, mert a benne szenvedők 70 százaléka meddő. A tünetek közül említésre méltó, hogy a betegek 65 százaléka fájdalmas, 10 százaléka pedig szabálytalan havi vérzéssel bajlódik, s az egyharmaduk a közösülésben sem leli különösebb örömét, mert az fájdalommal jár, s emiatt a nő sokszor el sem jut a kielégülésig.
A méh ritkán marasztalható el a teherbe esés elmaradásáért, mert ez fejlődési rendellenesség (például kétszarvúság) és simaizomdaganat (mióma) esetén is bekövetkezhet, az azonban már más kérdés, hogy a nő ki tudja-e hordani a magzatát. A tapasztalatok szerint ugyanis ilyenkor gyakoribb a terhesség megszakadása, mint ép szerkezetű méh esetén.
A szerkezeti és hormonális rendellenességeken túl az is meddőségre vezethet, ha már öregek a petefészekben levő petesejtek (a nő 35–40 évesnél idősebb, következésképp a petesejtjei is ilyen korúak), mert nehezebben termékenyülnek meg, s gyakran megesik, hogy megtermékenyülésük után az osztódásuk (barázdálódásuk) leáll. De arra is akad példa, hogy a ritka közösülés rossz időzítése a meddőség oka. A nő ugyanis csak a tüszőrepedés után néhány napig fogamzóképes, ha tehát ebben az időszakban nincs a házastársával nemi kapcsolata, akkor nem is számíthat arra, hogy teherbe esik.

Nincs vagy kevés a hím ivarsejt

A hím ivarsejtek a herében alakulnak ki,
s a mellékherén át vezet a szabadba az útjuk

A férfi magától értődően meddő, ha nem képződnek hím ivarsejtjei, vagy képződnek ugyan, de azok életképtelenek. De közrejátszhat a meddőségben – mint említettük – a merevedés hiánya (az impotencia) csakúgy, mint a lágyéksérv (ez ugyanis összenyomhatja a lágyékcsatornában haladó ondóvezetéket). Az orvosok szerint azonban ajánlatos odafigyelni a túlzott alkohol- és kábítószer-fogyasztásra (az utóbbi csökkentheti a vér férfihormonszintjét, következésképp a közösülési képességet, valamint a hím ivarsejtek számát) és az erős dohányzásra is (ez a hím ivarsejtek mozgását károsítja). Ezeken kívül bizonyos gyógyszerek és a forróvizes fürdőzés sem tesz jót a férfi termékenyítőképességének. A here áthevülése ugyanis károsítja a hím ivarsejtek képződését.
Az elmondottakból kitetszik, hogy a meddő házaspárt vizsgáló orvosnak sok mindenre tekintettel kell lennie, mire rájön, hogy mi a baj oka. Ebben nemcsak a páciensek kikérdezése van a segítségére, hanem a fizikális és a laboratóriumi vizsgálatok eredményei is. A kezelés módja a kórismétől függ. Van olyan eset (például amikor súlyos fejlődési rendellenesség áll fenn), amikor az orvos semmit sem tehet, hiszen biológiai akadálya van a teherbe esésnek, de gyakori a sikeres beavatkozás is. Az amerikai H. W. Jones és J. P. Toner nagy beteganyagukon azt tapasztalta, hogy a megfelelőképpen kezelt meddő házaspárok felének előbb-utóbb gyermekáldásban lesz része.

(Az American Family Physician című folyóirat nyomán)