Egyiptológia:
Múmiák Völgye
Arannyal gazdagon díszített,
jó állapotban megmaradt százhat darab kétezer éves múmiára
bukkantak egyiptomi régészek az Al-Bahariya oázisban, Egyiptom
nyugati részén Bawiti város közelében, Kairótól 300
kilométerre délnyugatra.
A 6,5 kilométer hosszú nekropolisz
a görög-római időkből (Kr. e. 330 és Kr. u. 400
közöttről) származik. Az 54. számmal jelölt sírhelyen
egyelőre négy nagy, egymás mellett lévő sírtermet tártak
fel Mohammed Ayadi régész vezetésével. Ezek mindegyikéből
mintegy ötven-ötven, egymásra rakott múmia került elő –
jelentette be Gaballah Ali Gaballah egyiptomi Régészeti
Főfelügyelő. A halottak egy részén egyiptomi isteneket
ábrázoló aranymaszkok vannak, másokon vászonmaradványokat
találtak.

Mindez, és a gondosság, amellyel a múmiákat eltemették, arra vall, hogy a halottak életükben fontos személyiségek voltak, közülük némely a terület kormányzója lehetett. Az egyik terembe például hét darab, 7,5 méter x 3 méteres családi sírhelyet vájtak. Az egyikben a festett szarkofág egy férfit ábrázol. A képek azt is elárulják, hogy négy fia lehetett. Mellette feküdt a felesége és még huszonkilenc tetem. Nyilván valamilyen rokonságban álltak egymással. A halottak mellől az isteneknek szánt kisebb amulettek és halottsirató asszonyokat ábrázoló szobrocskák kerültek elő.

Az ásatás hat éve tart. Noha a leletanyag már is rendkívüli, a régészek még legalább 10 000 halott előkerülésére számítanak. Ennyi múmiát egy helyen még nem találtak, a lelőhelyet a Királyok és a Királynék Völgye mintájára a Múmiák Völgyének nevezték el.
Forrás: http://www.uk.sis.gov.eg