Rhorer László orvos, röntgenológus, egyetemi tanár, a hazai biofizika előfutára
125 éve, 1874. október 18-án született Budapesten.

Orvosdoktori diplomáját a budapesti Tudományegyetemen szerezte meg 1897-ben. Előbb kórbonctani gyakornokként Pertik Ottó professzor mellett dolgozott, majd a budapesti Állatorvosi Főiskola vegytani tanszékén lett tanársegéd, később adjunktus. A főiskolán 1908-ban nyilvános rendkívüli tanárrá, 1910-ben a fizika nyilvános rendes tanárává nevezték ki. 1923-ban a pécsi Erzsébet Tudományegyetem orvosi fizikai tanszékén lett egyetemi tanár, s haláláig az intézet igazgatójaként dolgozott.
Kutatómunkájában a fizika, illetve a fizikai kémia és az orvostudomány határterületei foglalkoztatták. Tudományos közleményei felölelték az orvosi fizika számos területét: foglalkozott a vesék ozmózisnyomásának mérésével, a gyomor és a belek reszorpciójával (visszaszívásával), a kininszármazékoknak és az ásványolajoknak a tejsavas erjedésre tett hatásával. Eljárást dolgozott ki a vizelet savasságának elektrometriás mérésére, illetve a fehérjék savkötő képességének meghatározására.
Az életjelenségek fizikokémiai törvényszerűségeit újszerűen bemutató, saját vizsgálatokon alapuló Orvosi fizikai chemia című könyve 1911-ben jelent meg. A budapesti orvosegyesület 1912-ben neki ítélte a Balassa-díjat. Előszeretettel foglalkozott az állatorvos- és orvostanhallgatók fizikaoktatásával. Physica című tankönyvéből több nemzedék tanulta a fizika alapjait. Élete utolsó két évtizedében főleg a röntgensugárzás biológiai hatását és orvosi alkalmazásának lehetőségeit kutatta. Budapesten hunyt el 1937. augusztus 25-én.

Szerkeszti: Kiss Csongor