Az Északi-sark jégsapkája és az éghajlat

Az 1958 és 1976 közötti tenger alatti mérések adatait összehasonlítva az ebben az évtizedben végzett mérésekkel seattle-i éghajlatkutatók azt találták, hogy Földünk északi jégsapkája az eltelt idő alatt elveszítette vastagságának negyven százalékát. Az elmúlt években jó néhány tanulmány látott már napvilágot, amelyek szintén a jég vékonyodásáról számoltak be, de olyan széleskörű összehasonlító elemzés, mint a mostani, eddig nem készült.
Az eredmények nem egyszerű kis olvadásról számolnak be. Sajnos bizonyos, hogy nem kiegyensúlyozott a helyzet, ahol a csökkenéssel egyidejűleg máshol növekszik a jég tömege. A vizsgálatok a jégsapka teljes egészére kiterjedtek, ezért az általuk kimutatott csökkenés alapvető változást jelez. Az éghajlatkutatók egyelőre csak spekulálnak azon, hogy ez egy normális arktikus klímaváltozás rész-e, avagy az ember is közrejátszott-e a kialakulásában. Ennek eldöntésére csak az adatok sokkal részletesebb feldolgozása után kerülhet sor.

Abban a szakértők megegyeznek, hogy az Atlanti-áramlás viselkedése kritikus jelentőségű. Egy normális évszakos ciklus során a hideg sarki víztömegek az atlanti nyelőkbe kerülnek, miközben dél felé haladnak. Ezzel párhuzamosan más, a felszínhez közelebb haladó áramlatok meleg víztömegeket hoznak északra. Ez a nagyléptékű óceáni körforgás kulcsfontosságú mai klímánk kialakításában. Ha az Északi-sark jégtakarója egy részét elveszítené, azzal az északi félgömb klímája jelentősen megváltozhatna – igaz, előfordulhat, hogy az ebből származó hideg, nagysűrűségű víztömegek áramlása megakad vagy helyükre kisebb sűrűségű, el nem nyelődő víztömegek kerülhetnek.
Az Északi-sarkon szárazföldi és tengeralatti kutatásokat is végeztek, ebben az amerikai tengerészet tudományos expedíciója (SCICEX) főszerepet játszott, olyannyira, hogy az adatbázis alapját az általuk 1993 és 1997 között gyűjtött adatok szolgáltatták. Az 1958 és 1976 közötti időszakból származó, korábban titkosított amerikai és orosz adatokat időközben felszabadították, így azok is gyarapították az adatbázist.
Mégis, hiába a hosszú évtizedek alatt felhalmozott ismereteken alapuló számítások, a kutatást vezető Maykut óva int attól, hogy már most túl messzemenő következtetéseket vonjunk le az eredményekből. Az elemzés során a korábbi és az új adatokból azonos módszerekkel külön-külön egy-egy átlagos képet alakítottak ki. Ezek összehasonlítása alapján annyi biztosan kijelenthető, hogy valami változik. Az előrelátó szakértő azonban tudja, hogy a trendek vagy az okok felderítése önmagában kevés, igazából elsősorban arra jó, hogy a további kutatások szükségességét igazolja. A kutatók számára elengedhetetlen lenne a pontos diagnózis felállításához és a folyamatok alapos megértéséhez, hogy az utóbbi negyven évre vonatkozó részletes jégvastagsági adatokhoz korlátozás nélkül hozzáférhessenek.

(ABC News)