A MAGYAR JELNYELV SZÓTÁRA

Ne süketelj, nem lehetsz ennyire süket! Mi van, süket vagy?! A magyar nyelvben számtalan olyan – legtöbbször nem túl hízelgő – kifejezés él, amely nem halló embertársainkra utal. Gyakran látjuk is őket a buszon vagy a villamoson, amint a kívülállók számára követhetetlen kódrendszerrel, a két kezükkel kommunikálnak, „mutogatnak”. Köztünk élnek, sokan vannak, mégis csak ritkán gondolunk arra, milyen érzés egy hangtalan világban élni, s hogyan kommunikálnak látható jeleikkel.

Kik a siketek? Ennek a kérdésnek kétféle megközelítése lehetséges. Egyfelől olyan emberek, akik csupán a 80-90 decibellnél erősebb hangokat érzékelik, s a legtöbb esetben ezeket is csak rezgés formájában. A beszédet hallókészülékkel sem értik meg, bár sokuknak segíthet ez az eszköz az erősebb hangok (például a telefoncsörgés, az ajtócsapódás) észlelésében. Megtaníthatók a magyar beszédre, hiszen hangképző szerveik épek – ugyanakkor nem hallják sem a tanárt, sem önmagukat, így az általuk kiadott hangok gyakran torzak, beszédük rossz ritmusú, intonációjuk nem követi a magyar nyelv kiejtési szabályait. Szókincsük, nyelvtani tudásuk sokszor szegényes, mivel a bonyolult rendszerű magyar nyelvet nem szüleiktől, hanem – a halló külföldiekhez hasonlóan – tanórákon sajátítják el, átlagosan tízéves munkával.
Röviden: a siketek olyan emberek, akik nem hallanak, és ennek következtében rosszul vagy esetleg egyáltalán nem beszélnek. Ebben az értelemben tehát fogyatékosnak tekinthetők, akár a vakok vagy a mozgássérültek.

Egy másik megközelítés nem kezeli egyformán a siketeket és a többi csoportot, a hallás hiányát nem tekinti a fogyatékosság megkülönböztető kritériumának. Eszerint nem arra kell alapozni a definíciót, hogy milyen hiányossággal élnek együtt a siketek, hanem arra a többletre, arra a különleges értékre, amely csak az övék. Ez a többlet a jelnyelv és az arra épülő siketkultúra, amelyet a nagyothalló vagy a halló emberek is magukévá tehetnek, a magukénak érezhetnek. Az Európai Unió több országában, így Finnországban is törvény mondja ki, hogy a siketek nyelvi és kulturális kisebbséget alkotnak, ugyanúgy, mint a finnek között élő svéd vagy lapp nemzetiség.
Az utóbbi álláspont már hazánkban is terjed, bár várhatóan csak hosszú harcok árán lehet majd elfogadtatni a társadalommal. Nem csupán az új megoldásokra kevésbé érzékeny illetékesek vannak ellene e gondolatnak, hanem a siketközösség egy része is, mivel úgy érzik, hogy magyar identitásukat kérdőjelezik meg a siketkultúrát előtérbe állító szakemberek. Az utóbbi vélemény, persze, nem helytálló, hiszen az említett nyugat-európai országokban nem idegeneknek, hanem kétnyelvű, kettős kultúrájú állampolgárnak tekintik a siketeket, akárcsak Magyarországon a nemzetiségeket. Igaz, a siketeknek nincs anyaországuk, s nincs egyetlen közös nyelvük, amelyet az egész világon használnának. Az azonban nem hagyható figyelmen kívül, hogy számukra szülőhazájuk hivatalos nyelve iskolában tanult idegen nyelv, míg a jelnyelvet természetes módon, siketcsaládban felnövő társaiktól sajátítják el a korai gyermekkorban. Többségük számára a jelnyelv nem egyszerűen mankó, kommunikációs segédeszköz, mint a hallókészülék, hanem mindennapi életük szerves része, álmaik és gondolataik nyelve, az információhoz jutás elsődleges módja.

A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége régóta küzd a magyar jelnyelv jogi elismertetéséért, azért, hogy törvény szavatolja a siketek számára az életüket megkönnyítő szolgáltatásokat, valamint a kétnyelvű (magyarul és jelnyelven folyó) oktatás lehetőségét. Kérésüket a szakemberek – a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola illetékes tanszéke éppúgy, mint a kisebbségi jogokért felelős állampolgári biztos – eddig azzal utasították el, hogy a jelnyelv nem önálló nyelv, nem több az írásnál vagy a morzeábécénél, egyszerűen a beszélt magyar nyelv másfajta kódolása. Az elismertetés előfeltétele, hogy bizonyítsuk: a magyar jelnyelv teljes értékű, „valódi” nyelv, amelynek önálló szókincse és grammatikája van. E célból le kellene jegyezni mindazon sajátosságokat, amelyekben a magyar jelnyelv eltér más beszélt vagy jeleket használó nyelvektől, elsősorban a magyar beszédtől és írástól.

Mivel a nyelvtani szabályszerűségek feltárása hosszú időt vesz igénybe, célszerűnek látszott a jelkincs összegyűjtésével kezdeni a dokumentációt. A szótár elkészítése mellett szólt az is, hogy nyelvpolitikai jelentőségén túl ez a munka elősegítheti a standardizációt, vagyis a jelnyelvi normák kialakulását és elterjedését.

Az országban hét speciális általános iskola fogadja a siket tanulókat. Ennek megfelelően hét nyelvjárás (budapesti, váci, egri, debreceni, szegedi, kaposvári és soproni dialektus) él egymás mellett. Bár ezek az adott nyelvközösség számára igen fontosak, egy standard változatnak szükségét érzik a tolmácsok, a jelnyelvet oktató tanárok és gyakran maguk a siketek is. Beszélt nyelvek esetében a nyelvi normák természetes nyelvfejlődéssel jönnek létre az irodalom és a média közvetítésével, a jelnyelv esetében viszont nincs lehetőség ilyen eszközök alkalmazására. Segítené a nyelvi normák megjelenését, ha a magyar jelnyelv egy változatát tanórákon oktatnák a siket gyermekeknek az egész országban – erre azonban a speciális iskolák egyelőre nincsenek felkészülve, sőt, a siketeket oktató tanárok többsége elutasítja a jelnyelv hasznosságát, és nem is ismeri a jeleket.

A szótár kétségkívül elősegítheti azt a folyamatot, hogy a dialektusok eltűnése nélkül elterjedjen egy standard változat. Napjainkban kezd kiemelkedni a budapesti nyelvjárás. Ez azzal magyarázható, hogy a budapesti jeleket tanulják a jelnyelvtanfolyamok halló résztvevői, és ezeket használják a televízióban az elvétve „szóhoz jutó” jelnyelvi tolmácsok.

Mivel sem az időbeli, sem az anyagi keretek nem tették lehetővé, hogy az első jelnyelvi szótárban mind a hét nyelvjárás jelei helyet kapjanak, mi, szerkesztők a budapesti változat mellett döntöttünk. A szótárnak amúgy sem az a szerepe, hogy minden létező formát bemutasson, hanem hogy érzékeltesse, milyen gazdag és a beszélt magyartól mennyire eltérő a magyar jelnyelv. Természetesen nem tettünk le arról a célunkról, hogy egy későbbi kiadásba az összes nyelvjárás jeleit belefoglaljuk. A szótárba azok a budapesti jelek kerültek be, amelyek a középkorú, átlagos műveltségű siketek szókincséhez tartoznak. Ezeknek a magyar megfelelőiből alapfokú tankönyvek szójegyzéke és zsebszótárak alapján készítettünk listát, kiegészítve a siketek számára fontos fogalmakkal (például fax, nagyothalló), és mellőzve a társalgásukban ritkán használt fogalmakat (például a hangszerek nevét). A szótár első változatában nem jelennek meg olyan speciális stílusok, mint a szleng, a tabu szavak vagy az archaizmusok. A jelek száma egyelőre nem haladja meg a hétszázötvenet, mivel a minden szócikkhez tartozó illusztrációk nagy helyet foglalnak el. E „zsebszótár” így is háromszáz nagy alakú oldalon terpeszkedik.

Egy jelnyelvi szótárban a szócikkeket a jelek alkotórészei alapján, alfabetikusan vagy témakörök szerint rendezhetjük. A tematikus rendezés a gyakorlati használat szempontjából nem túl előnyös, mert számos szót nem lehet egy-egy nagyobb témakörbe besorolni (ilyen például maga a téma szó). A magyar ábécé szerinti rendezés nagyon egyszerű lenne, de volna egy hátránya: funkcionális korlátozást jelent, hiszen így egyirányú, magyar–magyar jelnyelvi szótárt készítünk, s az ellenkező irányban nem lehet keresni. Ezért választottuk a kézformák szerinti rendezést, az egyetlen megoldást, amely nyelvészeti szempontból szakszerűnek mondható. Így a szótárt egy betűrendes mutatóval kétirányúvá tehettük.
A kétirányú keresésnek azonban ára van: a kézformák szerinti rendezés némileg megnehezíti a szótár használatát, a halló felhasználóknak meg kell tanulniuk a különböző jelöléseket és a rendezés szokatlan logikáját, amely a jelek alkotórészeire, elsősorban a kéz formájára épül. Ennek megértését segíti a kötet részletes bevezetője, amely a siketekkel és a jelnyelvvel kapcsolatos alapismereteken túl a szótár használatának magyarázatát is magában foglalja.

Mint már említettük, a jelnyelvi szótár szócikkei arányaikban különböznek egy beszélt nyelvi szótár hason-ló egységeitől. A formai információ ugyanis nem merül ki a fonetikus átírásban, mint egy beszélt nyelvi szótár esetében, hanem részletes és gyakran bonyolult leírást jelent (milyen az ujjak helyzete, merre néz a tenyér és az ujjak töve, hol helyezkedik el és hogyan mozog a kéz, mi jelenik meg eközben az arcon). Ezek lejegyzésére azért volt szükség, mert a jelek többsége mozgáselemet tartalmaz, így a szöveget kísérő fényképek még a mozgást jelző nyilakkal kiegészítve sem mindig elég egyértelműek.
A szótár képeit nem fényképezőgéppel készítettük, hanem videofelvételekből vágtuk ki számítógépen. Ez egyrészt olcsóbb megoldás volt, másrészt lehetővé tette, hogy kiválasszuk az optimális állóképeket, amelyek tisztán és egyértelműen ábrázolják az adott jeleket. A felvételeken négy siket modell szerepel semleges háttér előtt, sötét ruhában. A szótárba kerülő formákat nem ők választották ki, hanem a felvételt vezető egy vagy két siket személy, a Jelnyelvi Bizottság tagjai, akik folyamatosan „diktálták” a felveendő jeleket.

A halló jelnyelvtanulóknak sokat segíthet a Megjegyzés rovat, amely motivált jelek esetén a jel és a jelentés valószínű kapcsolatára utal. Ugyanebben a rovatban találjuk a változatokra és a jelhasználatra utaló megjegyzéseket is. A jelentéstani információkról itt csak annyit, hogy minden szócikk elején felsoroljuk a jel összes magyar megfelelőjét, amelyek lehetnek szinonimák vagy teljesen eltérő jelentésű szavak is. Ugyancsak a nyelvtanulók dolgát könnyítendő, felsoroljuk mindazokat az összetételeket, amelyeket – a magyar szóösszetételeknek megfelelően vagy azoktól eltérően – az adott jelből kell képezni (például: NAGYAPA = IDŐS + APA).
A jelentéstani információk szerkesztése során felmerült az idiómák* kérdése is. A jelnyelvi idiómák összegyűjtése nagyon fontos feladat, hiszen ezek tökéletesen alátámasztják azt az állításunkat, miszerint a magyar jelnyelv a beszélt magyartól és a többi jelnyelvtől független, önálló nyelv. E kötet szerkesztésekor, sajnos, nem gyűjthettük össze az úgynevezett siketes jeleket, speciálisan jelnyelvi kifejezéseket, de a tervek közt szerepel egy külön idiómagyűjtemény összeállítása is.

&
Kislexikon

Idiómák: olyan, a nyelvre vagy a nyelvjárásra jellemző fordulatok, amelyeket csak körülírással lehet más nyelvre lefordítani.


Segítőkész	Kicsi	Egér