MAGYAR
TUDOMÁNY
ÉS TECHNIKA-
TÖRTÉNETI
MŰHELY

Bolyai Farkas 225 éve, 1775. február 9-én született Bolyán.

Diákéveiben megtanulta a német, a francia, az olasz, az angol, a héber és a román nyelvet. Rendkívüli fejszámoló képességével és zenei érzékével is kitűnt, tanárai csodagyerekként kezelték. Id. Kemény Simon báró 1787-ben a fia mellé fogadta mentornak. Bolyai vele tartott a kolozsvári református kollégiumba, majd 1795-ben ifj. Kemény Simonnal külföldi tanulmányútra indult. Göttingenben megismerkedett Carl Friedrich Gauss-szal, s a találkozásból életre szóló barátság szövődött. Bolyai az elsők közt őt értesítette arról, hogy megszületett gyermeke, a később világhírű matematikus lángész János. 1804-ben a marosvásárhelyi református kollégium matematika-, fizika- és kémiatanára lett. Magyar nyelvű szépírói munkásságát értékelve 1832-ben a Magyar Tudós Társaság levelező tagjául választotta. Első nyomtatott matematikai műve Az arithmetica eleje (1830) volt, fő munkája, a latin nyelvű Tentamen... (Kísérlet... 1832–1833) pedig a tudományos élettől elszigetelt szerző matematikai rendszerét tartalmazta. A függvényfogalom meghatározásában megelőzte Dirichlet, Lacroix és Lobacsevszkij munkáit. Új eljárással határozta meg néhány egyenlet közelítő gyökét, s konvergenciakritériumot állított fel a később Raabe-ről elnevezett pozitív tagú végtelen sorokra. Legismertebb elmélete az általa definiált végszerű területegyenlőség fogalmára épül: „két síkterület akkor végszerűen egyenlő, ha véges számú, páronként egybevágó darabokra osztható”. Utolsó matematikai műve, a Kurzer Grundriss... (Rövid vázlat...) 1851-ben jelent meg, ebben a legfontosabbnak tartott matematikai alapgondolatokat és fogalmakat foglalta össze. Bolyai Farkas Marosvásárhelyen hunyt el 1856. november 20-án.

Szerkeszti: Kiss Csongor