MAGYAR
TUDOMÁNY
ÉS TECHNIKA-
TÖRTÉNETI
MŰHELY

Zsolnay Vilmos keramikus, a modern magyar kerámia úttörője 100 éve,
1900. március 23-án hunyt el szülővárosában, Pécsett. 1828. április 19-én született.

Tanulmányait a bécsi Polytechnische Institutban végezte. Apja, Zsolnay Miklós 1852-ben Pécsett gyáralapítási kérelmet nyújtott be, s az engedélyt, illetve a létesítményt 1854-ben átíratta Ignác fiára. Ezt vette meg Zsolnay Vilmos, s ennek helyén létesült az Első Pécsi Czement, Chamotte és Tűzbiztos Agyagáruk Gyára, amelyben épületdíszítő terrakotta, tűzálló tégla és mázas használati edény készült. Mivel Zsolnay nem volt szakképzett keramikus, az üzem vezetésére külföldi szakembereket szerződtetett. Közben kémiát és technológiát tanult, s a külföldi szakemberektől szerzett tudásával 1872-től már maga vezette üzemét. A manufaktúra fejlesztése, az áru minőségének javítása és a költségek csökkentése érdekében rendszeresen vizsgálta a környéken található agyagokat. Állandóan kísérletezett az edény anyagának javításával, és igyekezett művészi színvonalra emelni a díszítést. Az 1878. évi párizsi világkiállításon egy addig nem ismert, a szakemberek által porcelánfajansznak nevezett termékkel jelent meg. A porózus cserepet magas hőmérsékleten olvadó, ólommentes mázzal vonta be, majd az alapmáznál alacsonyabb olvadáspontú mázzal adta meg a díszítést. Az eljárással elnyerte a világkiállítás nagy aranyérmét és a francia becsületrendet.
Az 1880-as évek közepén kezdte meg a kályhacsempe-, a sómázas kőagyagcső és a samotthoz hasonló masszaösszetételű, faragható pirogránit épületkerámia-elemek szállítását. A Mátyás-templom, a kassai dóm, a Vajdahunyad-vár, a máriafalvai templom és a Parlament jelzik sikereit.
Wartha Vince műegyetemi tanárral együttműködve az 1890-es évek elején kidolgozta a piros színű, eozinnak nevezett fémfényű mázat, majd az eozin zöld, kék és egyéb színben játszó változatát.

Szerkeszti: Kiss Csongor