AZ ÉLET ÉS TUDOMÁNY MELLÉKLETE

Technikatörténet
Fénycső vagy neoncső?

Nem nyelvészeti kérdés áll a címben. Bár a világításra szolgáló fénycsövet gyakran mondják neoncsőnek, ez nem a cső másik neve, hanem egyszerűen tévedés. Van neoncső is, fénycső is, de a kettő nem ugyanaz.
A világítócsövek története a múlt század közepén kezdődött. Ekkor sikerült Heinrich Geissler német üvegfúvó mesternek olyan leforrasztott vákuumcsövet készíteni, amelybe hosszú idő alatt sem jut be a levegő. Üvegcső végeibe egy-egy platina elektródot forrasztott, ezután a csőben levő levegő nyomását vákuumszivattyúval körülbelül ezredrészére csökkentette, majd a csövet végleg leforrasztotta. Ha az elektródokra néhány ezer voltos feszültséget kapcsoltak, a csőben halvány fényű kisülés keletkezett. A csövet próbálták világításra használni, de fénye túlságosan gyenge volt.

Geissler-cső,
a fénycső és a neonreklám közös őse

A Geissler-cső érdekes kísérleti eszköz maradt. Különlegessége, hogy a kisülés pontosan követi a cső alakját, akkor is, ha furcsa, kacskaringós formájúra hajlítják. Innen már csak egy lépésre volt a fényreklámok készítése. Az üvegtechnikusok a csövet betű alakúra tudják hajlítani, a betűkből azután reklámszöveget lehet összerakni. A betűk fénye nem túl erős, de ahhoz elég, hogy olvasható legyen.
Még látványosabbá teszi a feliratot, ha ritkított levegő helyett egyéb kisnyomású gáz van a csőben. A kibocsátott fény színe a gáz atomjának vagy molekulájának szerkezetétől függ. A széndioxid fehér, a higanygőz kék, a neon pedig ragyogó piros fényt ad. Mivel a neon fénye a legfeltűnőbb, leggyakrabban ezt a gázt használták a fényreklámokban. Ebből adódott, hogy a köznyelv minden fénycsövet neoncsőnek nevezett.
A szakszerűtlen szóhasználat nem okozott gondot, mert a reklám fénycsövek zöme tényleg piros fényű neoncső volt.
A zavar az 1940-es években kezdődött, amikor kifejlesztették a kiváló hatásfokú, fehér fényű világítási fénycsövet. Az új, energiatakarékos fényforrás rohamosan elterjedt, főleg műhelyek, iskolák, irodák, üzletek világításában. Bár a neonhoz semmi köze sincs, rajta ragadt a neoncső elnevezés.
Miért ad a mai fénycső sokszorta több fényt, mint az egykori Geissler-cső? A kérdésre a kibocsátott sugarak vizsgálata ad választ. A Geissler-cső is bőségesen bocsát ki sugarakat, csakhogy nem a látható, hanem a láthatatlan, ibolyántúli (UV) tartományban.
A mai fénycsövek belső felülete fluoreszkáló porral van bevonva, amely az ibolyántúli sugarakat látható fénnyé alakítja át. Energiafogyasztása ötöde az izzólámpáénak. A lakásokban nem volt sikere a hosszú fénycsőnek. Nem illeszkedett a szokásos lámpák alakjához, kékesfehér fényét pedig barátságtalannak, hidegnek találták. Ezen a területen egy darabig még megtartotta vezető szerepét az izzólámpa, de az 1973-as energiaválság egyre időszerűbbé tette takarékos fényforrással való felváltását. Elkezdődött a kompakt fénycső fejlesztése.
A mai kompakt fénycső alig nagyobb az izzólámpánál, a hagyományos lámpák foglalatába csavarható. A benne levő fénypor az izzólámpáéval csaknem azonos színű fényt ad. A lámpafejben elektronikus átalakító van, amely a hálózat 50 Hz-es feszültségét nagyobb rezgésszámúra, kb. 30.000 Hz-esre növeli. Ilyen nagy frekvencián a fény teljesen egyenletes, elmarad a korábbi fénycsövek kellemetlen tulajdonsága, a fény rezgése, villogása. Nagyfrekvenciás táplálásnál a cső azonnal gyújt, az egyszerű gyújtás megnöveli az élettartamot. A kompakt fénycső élettartama körülbelül tízszerese az izzólámpáénak.
A kompakt fénycső alapelve azonos a korábbi fénycsőével, de sokkal inkább hasonlít az izzólámpára, ezért szerencsére ezt a típust nem nevezik neoncsőnek. Ne hívjuk így a hagyományos fénycsövet se – ez az elnevezés kizárólag a piros fényű reklámcsövet illeti!

Dr. Jeszenszky Sándor
(Magyar Elektrotechnikai Múzeum)