Emlékezés Gábor Dénesre 1.

A CSALÁD

Száz évvel ezelőtt, 1900. június 5-én Budapesten született Gábor Dénes.
Természettudós, villamosmérnök, Nobel-díjas feltaláló volt, továbbá a Royal Society rendes (1956), a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja (1964), a Brit Birodalmi Rend lovagja (1970), a National Academy of Sciences (USA) külső tagja (1970), a southamptoni (1970), a delfti (1971), a surreyi (1972), a cityi (1972), a londoni (1973) és a columbiai (1975) egyetemek díszdoktora.
Az elektronmikroszkóp című könyvében (1944) az optikai lencsék aberrációját elemzi, s felvillantja a különféle atomok „látásának” lehetőségét. Felismeri a kis nyomású neongáz, higany- és nátriumgőz plazmaállapotának számos törvényszerűségét.
A második világháborút követő években kezd az elektronmikroszkópiával és általában a szabad elektronok külső térbeli mozgatásával foglalkozni. A megkezdett út az elektron- és az ionfizikától az elektronmikroszkópián át elvezet az optikához és az információelmélethez. Mindeközben – mintegy mellékesen – megszületik a holográfia, amelynek fölfedezése húsz évvel megelőzi műszaki megvalósításának lehetőségeit.
Gábor Dénes 1949-től a londoni Imperial College-ban ad elő elektronikát. 1958-ban az alkalmazott elektronfizika professzorává nevezik ki. Szerkeszt egy Wilson-féle ködkamrát, s abban a részecskék sebessége is mérhető. Alkot holográfiai mikroszkópot, univerzális analóg számítógépet, lapos, színes tévéképcsövet és egy új típusú termionikus átalakítót. Elméleti munkája elsősorban a hírközléselmélet területén számottevő. Az Imperial College professzori székfoglaló előadását elektronikai találmányairól és azoknak a civilizációra gyakorolt hatásáról tartja.
A holográfia feltalálásáért és lehetőségeinek kiaknázásáért 1971-ben kap fizikai Nobel-díjat. E díj átadásakor tartott beszédében a holográfia további felhasználásának a lehetőségeire hívja fel a figyelmet. A hologramban tárolt információsűrűség nagyságrendekkel meghaladja a hagyományos számítógép-memóriákban tárolható információ sűrűségét, ráadásul az információ is sokkal gyorsabban előhívható. Ugyanakkor a megfelelő módon készített hologram megvalósítja a rendezetlen kódolás információelméleti ideáját: a hologramnak egy-egy kicsinyke részlete is tartalmazza a hologramon egyenletesen eloszlott teljes információt.
Gábor Dénes hagyatékát Angliában, Londonban az Imperial College-ban őrzik; ott állandó kiállításon mutatják be azokat a tárgyakat, amelyek a professzort körülvették, kitüntetéseit is, köztük a Nobel-díjat. Az Imperial College-ban tisztelettel és szeretettel őrzik Gábor Dénesünk emlékét. Büszkék arra, hogy ott tanított ő, akit oly szerény és áldozatos lelkű tudósnak ismertek.
Gábor Dénes előre sejtette a jövő változásait. Írásaiban megmutatta számunkra azt az utat, amerre haladnunk kell. A jövőnk feltalálása című könyvének alapgondolata: „A jövőt nem lehet előre megjósolni, de a jövőnket fel lehet találni.” Műveiben foglalkozik az egyéni és a társadalmi fejlődésnek a fejlett technológia korszakában való lehetőségeivel. A jövő kulcskérdése a társadalmi méretű tanulás. A pedagógiát évszázadok óta nem érte olyan kihívás, mint századunk második felében. Követelmény lett a tudásalapú társadalom megalkotása, az információs társadalom kimunkálása. „Jövőnk feltalálásához” a társadalmat a teljes körű, lehető legmagasabb színvonalú tudományos ismeretanyagra kell felkészíteni!
Gábor Dénes professzor sokoldalú, kitartó és roppant alapos, nagy matematikai apparátust felhasználni tudó kutatómérnök volt. Szeretetreméltó egyénisége művein keresztül is átsüt. Progresszív, humanista lévén minden haladó törekvést támogatott.

Dr. Kovács Magda
elnök (Gábor Dénes Főiskola)

 


Gábor Dénes
(1900–1979)

Gábor Dénes édesapja, Günszberg Bernát
Heves megyéből jött fel Budapestre, a nagy
hatalmú Általános Kőszénbánya
Részvénytársaság tisztviselője lett. Szorgalma,
megbízhatósága révén egyre följebb jutott
a ranglétrán. Majd 32 évesen, 1899-ben
nőül vette egy órásmester
leányát, a gyulai születésű és színészi
ambícióiról a házasságuk miatt lemondó,
20 esztendős Jakobovits
(más nevén Kálmán) Adélt, s beköltöztek
a VI. kerületi Bulyovszky utca 25-be, a Városliget
közelébe (ma Rippl-Rónai utca). Ott látta meg a napvilágot
1900. június 5-énhárom fiúgyermekük közül az első, Dénes.

Bizonyos nyugati életrajzok szerint Günszberg Bernát Egerben született. Lehet, hogy az adatokat szolgáltató fiai, tehát maga Gábor Dénes és úgyszintén Angliában élő öccse, Gábor Endre (André) közgazdász tudták így, de a születési anyakönyvi kivonatban Heves nagyközség szerepel szülőhelyül. Hevesnek mintegy kilencezer lakosa közül a XIX. század vége felé talán ötszáz volt zsidó. A család 1902-ben belügyminiszteri engedéllyel változtatta a nevét Gáborra, és amikor 1919-ben evangélikus hitre tértek, a fasori lelkész már Gábor Bertalanként írta a családfő nevét, bár nem mulasztotta el hozzátenni a megjegyzés rovatban, hogy: „alaputónév Bernát, de a közéletben a Bertalan nevet használja”.


Gábor Dénes
szülőháza
a Bulyovszky
(ma Rippl-Rónai)
utcában

Günszberg mérnök szeretett volna lenni
A családi legenda szerint a Gábor Dénes által még ismert, 1832-ben született nagyapa szülei vándoroltak be Magyarországra a XVII. század végén Oroszországból. Zsidó hitre áttért kuzri oroszok leszármazottaiként magas, kék szemű emberek voltak. Gábor Bertalan azonban elég alacsony volt, s Dénes fia sem volt magas. A gyermekek – egy 1904. évi balatonberényi nyaralás alkalmával készült fénykép tanúsága szerint – kicsi korukban szőkék voltak. Angelo mesternek a mamáról, Gábor Adiról fölvett fotóportréja molett, barna, bodorított hajú asszonykát ábrázol. A gyermekek sokkal inkább az apjukra, mint őreá ütöttek.
A Brit Nemzeti Életrajztár az apa mérnöki képesítéséről szól, a brit akadémia, azaz a Royal Society életrajza viszont arról tesz említést, hogy a fiatal Günszberg szeretett volna mérnök lenni, vonzotta a pálya, de amikor a családi üzlet – egy évvel a középiskolai tanulmányainak a befejezése előtt – tönkrement, kénytelen volt tisztviselőnek állni. A rokonságban gépészmérnököket és építészeket találunk, tehát a Gábor fiúk műszaki és matematikai tehetsége családi adottság. Az 1900-ban készült születési okirat az apa foglalkozásaként főkönyvelőt jelöl meg. Mire György után 1903-ban Endre is megszületett, atyjuk már igazgató volt az Általános Kőszénbánya Rt.-nél.


A 11 éves Gábor Dénes által tervezett
aeroplán körhinta szabadalmi leírása


Gábor Bertalan tehát nem lehetett mérnök, de változatlanul nagyon érdekelte a vegyészet meg a fizika, és izgatták a találmányok. A 6 éves Dénesnek Edison életrajzát olvasta fel, és a három fiú Verne-regényeket kapott a születésnapján. A 10 éves Dénes karácsonyi ajándéka (a zsidóság egyre inkább feledésbe merült, és a család keresztény módra ünnepelte a karácsonyt) egy kapcsos, tengerkék borítójú naplókönyvecske volt Stern Izidor Nádor utcai papírkereskedéséből. A kisfiú példás rendszeretettel vonalazta meg az oldalakat halványan ceruzával, hogy azután tollal írja be egyenletes szép betűkkel „a fontosabb eseteket és kirándulásokat.” Kitűnően rajzolt: a napló színes illusztrációi kivételes rajztehetséget mutatnak. Az első oldalon ez áll: „Vezeti: Gábor Dénes, 1911 – Bevezetés. Igyekezni fogok, hogy mindent lehetőleg életszerűen tudjak leírni. G. D. magyar állami reáliskolai I.a. oszt. tan.” A brit akadémiai életrajz a Toldy-reált, sőt a „Toldi Miklós Főreáliskolát” (sic!) említi, de Gábor Dénes nem Budán tanult, hanem a Markó utcai főreálban, ahol is a magyar irodalom tanára Földessy Gyula volt, Adynak egyik első méltánylója. Ugyanott volt kisdiák Karinthy Frigyes is, és ott szerezte élményeit a Tanár úr kéremhez.

A kisgimnazista
Amikor már világhírű tudósként látogatott Budapestre Gábor Dénes, megkérdezték tőle, hogy milyen emlékei vannak a tanárairól. Ezt mondta: „A középiskolából a legeslegjobb. Akkor Magyarország nagyon szegény ország volt, de gazdag volt tehetségekben. Középiskolai tanáraink közül legalább három igazi egyetemi rangú volt: dr. Galamb Sándor, Földessy Gyula – Ady legjobb barátja, felejthetetlen tanár – és Szemere Samu, a filozófus. Fizikatanárom, Frank János, igazi odaadó tanár volt, aki saját kezével és saját kis pénzéből szerelte fel gyönyörűen a Markó reál fizikai szertárát. Ezek elsőrangú emberek voltak.” Egyik Budapestre
címzett levelében pedig ezt kérdi: „... megmaradt-e még az a remek magyar középiskola, amelynek aligha volt párja a világon?” Az iskolatársak között is akadt tehetség. Egy 1948-as, Selényi Pálhoz küldött levélben olvashatjuk, hogy egy angliai elektronmikroszkópiai kongresszuson Angliát ő, Amerikát egy másik hajdani Markó-reálista, a nála egy évvel fiatalabb Marton László képviselte, aki a Tungsram kutatója, később a Stanford Egyetem professzora volt.
Naplóját a kisgimnazista nagy kezdeti lelkesedéssel vezette, de a nekidurálás hamar lelankadt. A Ferenc József-i békeidők nagypolgári életének szenzációmentes mindennapjairól olvashatunk benne. Arról, hogy Bíró Ármin bácsi 4 koronás díjat tűzött ki Dénesnek, Gyurinak és Bandinak, ki tud érdekesebb kaput tervezni. A nyertes természetesen Dénes volt. Arról, hogy beállt az új német kisasszony, arról, hogy Jeney Jenő festőművész arcképet készít a mamáról, és rendszeresen végig eszi az olykor hétfogásos ebédeket. (Jeney Jenőről hallgatnak a művészeti lexikonok.)
Gáborék támogatták a művészeket, sokszor tértek haza képpel egy-egy kiállításról.
A gyermekeknek aranyéletük volt, ellátogattak a „kinematográfiába”, korcsolyáztak a Városligetben, nyaraltak Balatonlellén és Abbáziában. Tanultak vívni és zongorázni, szüleikkel nagy gyalogtúrákat tettek a Zugligetből a János-hegyre. A háznál gyakran volt zsúr, s ezen néha a zeneszerző Zerkovitz Béla is megjelent.


A Gábor fivérek:
Dénes,

György

és Endre

 


Az alma mater: a Markó utcai főeál
az 1920-as években

Beleszeretett a tudományba
Apja a 11 éves fiút elvitte a kor egyik legérdekesebb műszaki és tudományos múzeumába, a müncheni Deutsches Museumba. Egy évvel később díjat tűzött ki, amelyet azzal nyerhetett el, ha kívülről el tudja mondani Schiller 430 soros költeményét, a Das Lied von der Glockét. Megtanulta. Remek memóriája volt.
De az iskolában akadtak vele problémák. A tananyag nem érdekelte, türelmetlenségét alig bírta fékezni, olyannyira, hogy az egyik tanár a nehezen nevelhető gyermekek intézetébe akarta utalni. Az volt a baj, hogy a legtöbb tantárgyban sokkal előbbre tartott, mint a többiek, fizikából pedig rengeteget tudott. Gábor Bertalan ugyanis minden könyvet megvett számára, tudományos folyóiratokra fizetett elő, és Dénes 14 évesen beleszeretett a tudományba.
Gyermekkori barátjának, Ignotus Pálnak a londoni emigráns Irodalmi Újság számára adott interjújában 1960-ban úgy emlékezett ezekre az évekre, hogy megbabonázta a fizika, az eszményi, szép tudomány, aminek csak az volt a baja, hogy nem lehetett belőle megélni, tehát a gondos szülők nem engedték a kilátástalan fizikusi pályára fiaikat. Még a gazdag Wignerék és Neumannék is kijáratták fiaikkal a kémiát, féltve őket a sikertelenségtől. A világháború után megváltozott a helyzet, és ezt a gyorseszű Szilárd Leó vette észre először, aki az elektrotechnikáról 1919-ben átment afizikára. Wigner Jenőnek és Neumann Jánosnak nem kellett azután elővennie a kémikusi diplomáját.


Sárközi Mátyás
(Folytatjuk.)

A holográfia és a teniszlabda


Kellemes, tavaszias idő köszöntött az angliai Rugby városára 1947 húsvétján. A nap csak néha bújt elő, de az Avon felől a téli hideg szelek helyett immár gyenge szellők fújdogáltak. Gábor mérnök úr sorára várt a teniszpálya mellett, hátradőlt a padon, előrenyújtva fehérnadrágos lábát. Három pályán is pattogott a labda. Odébb egy gyári kolléga ügyetlenkedett, harmatgyenge volt az adogatása. „Collinst így negyvenhét éves koromban, nála tizenöt évvel idősebben is biztosan verem” – gondolta elégedetten Gábor Dénes. „Vegyespárosban pedig még mindig nincs jobb a társaságban, mint Marjorie meg én.”
A szürkésfehér égen némi kékség derengett. Egyik pillanatról a másikra napfény aranyozta be a teniszpályák sivár, lombtalan környékét, és a férfi – szemét lehunyva – tartotta arcát a sugarak felé. Így is hallotta a labda ütemes pattanását az ütők húrjain, pakk-pakk. Szerette a pihenésnek e ritkán adódó, tökéletesen elengedett perceit. Ilyenkor, valamint a kora reggeli borotválkozás holtidejében – mintegy önmaga szórakoztatására – ugratta be képzeletének képernyőjére azokat az optikai vagy elektrofizikai problémákat, amelyek éppen foglalkoztatták. Lám, Collins karácsony óta V. György királyéhoz hasonló szakállat növesztett, nem borotválkozik többé, s talán épp emiatt az ötletei is elapadtak.


Gábor Dénes átveszi a Nobel-díjat (1971)

Az esze ekkoriban az elektronmikroszkóp felhasználhatóságának módjain járt sokat, a fényképezés tökéletesítése pedig 17 éves kora óta izgatta. Vajon hogyan lehetne háromdimenziós fényképet készíteni? Induljunk ki a fényképezés folyamatából! Közönséges fényképen csak a megörökítésre kiszemelt tárgyról jövő fény intenzitásviszonyai rögzülnek. A kép kétdimenziós. Mi lenne, ha ugyanilyen viszonyok között rögzítenénk a fényhullámok fázisát is? Elindul egy fényhullámvonulat a levegőben röppenő teniszlabdaként. E vonulatot optikailag két részre bonthatjuk. Az egyik a lefényképezendő tárgyra jut, a másik – a referenciahullám – megy tovább. Fáziskülönbség keletkezik közöttük. Majd a laboratóriumban meg kell nézni, hogyan viselkednek. Az bizonyos: ha a két nyaláb ismét találkozik, interferálnak egymással, és erről kép alakul ki. Nos, ezt jó lenne fényérzékeny lemezen rögzíteni. S ha az interferenciaképet a referenciahullámhoz hasonló fénnyel világítanánk át, bizonyára megjelenne a tárgy háromdimenziós képe. De hogyan hozhatnánk létre ezt a fényt?
– „Dennis! Dennis, elaludtál?” – A felesége már harmadszor szólította. Leigh és Collins befejezték a mérkőzésüket, s most az övék lett a pálya. Gábor Dénes vette az ütőjét, és fütyörészve indult a vörös salak felé. Tudta, hogy élete egyik legfontosabb fölfedezésének az alapgondolata született meg az elengedettség jóleső perceiben...
Később, nem csupán magánbeszélgetések, hanem tudományos előadások során is emlegette, hogy a holográfia elmélete a teniszpályán született. Az alapgondolatot laboratóriumi kísérletekkel abban a toldaléképületben bizonyította, amelyet a British Thomson Houston Company külön neki húzatott fel. A brit cég – tudományos eredményeit átvizsgálva – örömmel alkalmazta őt 1934-ben, de hadiüzem lévén, a Németországból és Magyarországról jött tudóst „biztos, ami biztos” alapon, mégsem engedte a kerítésen belülre, inkább a gyártelep szélén épített neki, bonyolult gépeinek és műszereinek egy barakkszerű laboratóriumot.
Gábor Dénes hitt benne, hogy a nagy fölfedezések és találmányok létrejöttében fontosabb szerepe van az intuíciónak, a hirtelen beugró, villámszerű megvilágosodásnak, mint a papír fölé görnyedő verejtékes számítgatásnak (bár nemegyszer jó mulatságot talált tételeinek alapos matematikai bizonyításában is). A teniszpályás történethez jó csattanóként adódnék, ha megtoldanánk a valóságot: „Gábor Dénes Nobel-díjas elgondolása akkor született meg, amikor a teniszlabdák ide-oda repülését látva felismerte, hogy a fénysugarak pászmája is vonalat ír le, s e vonalakkal az ábrázolandó tárgy körültapogatható...” Ő maga többször is hangsúlyozta, hogy a szóban forgó játszmának nem volt köze a fölfedezéshez. Egyszerűen az történt, hogy agyába az idilli nyugalom állapotában kattant be a rég keresett megoldás első, kezdeti formulája.
Berlinben, egyetemi évei alatt, egy másik Pestről jött fiú, a már ifjan is zseniális Szilárd Leó lett a legjobb barátja. Nagy kávéházi tudományos beszélgetéseket és vitákat folytattak egymással. Szilárdnak kedvelt módszere volt, hogy ha valamit jól át akart gondolni, sétára indult, s a legközelebbi parkban, a friss levegőn összegezte gondolatait. De vele valóban megesett (s az anekdotát Gábor Dénes még a harmincas években egyenest Szilárdtól hallhatta), hogy egy véletlen vizuális élmény vezette rá a nukleáris láncreakcióval kapcsolatos, döntő fontosságú fölfedezésére. Szilárd Leó 1933 őszén, mielőtt Amerikába ment volna tovább, Londonban próbált elhelyezkedni. Az Imperial Hotelban lakott. Szeptember 11-én olvasta az újságban a Lord Rutherford előadásáról szóló beszámolót. Eszerint Rutherford, az atomszerkezet kutatásának egyik vezéralakja, fölvetette, hogy „akik az atomi átalakulásokban energiaforrást szeretnének látni, délibábot kergetnek”. Szilárdban azonnal felébredt a „majd én megmutatom a professzor úrnak, mi is az a délibáb” virtus, és elindult a Bloomsbury negyed parkjai felé egy kis gondolkodó sétára. A Southampton Row sarkán, amikor arra várt, hogy a közlekedési lámpa átváltson, a zöld-sárga-piros fénysor láttán hirtelen ráébredt arra a megoldásra, ami aztán, az atombomba megalkotását követően, úgyszólván meghatározta a világtörténelem menetét. Mint írta: „Amikor átmentem az úton, hirtelen eszembe jutott, hogy ha találnánk egy elemet, amelyik neutronok hatására felhasad és közben két neutront bocsát ki, de csak egyet nyel el, és ha még azt is megtehetnénk, hogy ebből az elemből elegendő mennyiséget gyűjtsünk egybe, akkor létrejönnének a nukleáris láncreakció feltételei.”
Gábor Dénes a nála két évvel idősebb Szilárd Leót a világ legzseniálisabb emberének és példaképének tekintette. Inspirálta a budapesti családi hátterük azonossága, a hit abban, hogy ez a pesti tudósnemzedék nagyra van hivatva. Szilárd arroganciáját – jó modorra nevelt és természeténél fogva higgadt vérmérsékletű ember lévén – nem vette át, de a merészsége inspirálólag hatott rá. Ő is bele mert fogni olyan kutatási feladatokba, amelyek kezdetben nehezen megoldhatónak, olykor megoldhatatlannak tűntek fel, nem hoztak gyors eredményt, és rendkívüli hasznosságuk is csak később, a tudomány és a felvázolt elmélet továbbfejlődésével bizonyosodott be. Gábor Dénes fél tucat fontosabb elgondolása, fölfedezése és találmánya mind ilyen volt.

S. M.