Tárczy-Hornoch Antal, korunk kiemelkedő magyar geodéta-tudósa 100 éve, 1900. október 13-án született Oroszvégen. A leobeni (Ausztria) Bányászati Akadémián 1923-ban bányamérnöki, 1924-ben bányamérő mérnöki diplomát szerzett, és még ugyanebben az évben elnyerte a bányászati tudományok doktora címet is. 1926-ban kinevezték a soproni Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola geodéziai és bánya-méréstani tanszékének professzorává. 1929-ben ő indította meg a Bánya- és Kohómérnöki Osztály Közleményei című idegen nyelvű kiadványt, s az ebben közzétett kutatási eredmények révén nemzetközi tekintélyre tett szert. Szent-Györgyi Albert ajánlására az MTA 1946-ban levelező, s még ugyanebben az évben rendes tagjává választotta.
Az ő kezdeményezésére indult meg 1949-ben Sopronban a földmérő mérnökök és 1951-ben a geofizikus mérnökök képzése. Hamarosan geodéziai és geofizikai kutatólaboratóriumokat létesített (1955), ezekből alakult meg később az MTA Soproni Geodéziai és Geofizikai Kutató Intézete, amelynek Tárczy-Hornoch 1972-ig igazgatója volt. Érdemeit 1949-ben Kossuth-díjjal, 1966-ban Állami Díjjal ismerték el. A Francia és az Osztrák Tudományos Akadémia levelező tagjává, a Bolgár és a Lengyel Tudományos Akadémia pedig külföldi tagjává választotta, s számos díszdoktori cím is jelzi nemzetközi szakmai elismertségét. Tudományos munkájában kiemelkedő helyet foglalnak el műszertani vizsgálatai, továbbá a korszerű magyar geodéziai műszergyártás megteremtése. A geofizikában ma inverz módszerek néven ismert eljárások hazai úttörője, és a kiegyenlítő számítás külföldön is legismertebb magyar tudósa volt. Nyugállományba vonulása (1972) után tudományos tanácsadóként haláláig részt vett a Geodéziai és Geofizikai Kutató Intézet munkájában. Sopronban hunyt el 1986. január 16-án.

Szerkeszti: Kiss Csongor