Vizeink új lakója?

Az afrikai harcsa

Az afrikai harcsát hivatalosan először 1984-ben hozták be hazánkba, és még napjainkban is csak tíz-tizenöt kisebb-nagyobb halgazdaságban tenyésztik. Két évvel ezelőtt már 500 tonnányit értékesítettek, azóta két telep szakosodott az ivadék nevelésére, és egyre több farm foglalkozik a hízlalás céljából
történő szaporítással. A halak 80 százaléka exportra kerül, nálunk csak egy-két piacot és szupermarketet hódított meg. Vajon elfoglalja-e vizeinket?

Melegvízi állat lévén, az afrikai harcsát hazánkban csak termálvizekben vagy az erő- művek hulladékhőjét hasznosító gazdaságokban tudják tenyészteni: Szarvason, Tukán, Tiszafüreden és a dunántúli hőforrások környékén. Néhány természetes vízbe is betelepítették: erre olyan meleg vizű források alkalmasak, ahol megtalálják a kedvező életfeltételeket.

Harcsaivadékok az akváriumban

Kiegészítő légzés
A Clarias nemzetségbe tartozó harcsafajok közül a C. gariepinusnak és a C. anguillarisnak van gazdasági jelentősége. Az előbbi Afrika egész területén, Kis-Ázsiában, valamint Törökország déli részének folyóiban, tavaiban, mocsaraiban és időszakos vizeiben honos. Testformája leginkább a mi menyhalunkéhoz hasonlít, lapos feje testtömegéhez viszonyítva kisebb, mint más harcsáké. Vadon nálunk nem fordul elő, hiszen a tartósan 15 Celsius-fok alatti hőmérsékletet nem viseli el, esetleg olyan tavakban élhet meg, amelyeket termálvíz táplál. Hazánkban csak a Clarias gariepinust tenyésztik, de kisebb-nagyobb populációban a másik fajt is tartják. A C. gariepinus bőre csupasz, pikkelytelen, változó színű, márványos-szürke vagy sötét. A farok alatti úszója és a hátúszója eléri a farokúszót. Nyolc bajuszszála van. A legjobban a 25–33 Celsius-fokos hőmérsékletű vizet kedveli, de rövid ideig azt is elviseli, ha a víz 12–18 Celsius-fokosra hűl le.
Mielőtt fiatal ivadék korában kifejlődne a kiegészítő légzőszerve, épp annyira érzékeny a víz minőségére, mint más harcsák. Később megnő a tűrőképessége, elviseli, ha a környezetében tartósan kevés az oxigén, és a szabad ammónia mennyisége eléri a 0,5 milligramm/litert, a kén-hidrogéné az 1-2 milligramm/litert. Gyorsan növekszik, intenzív tenyészetekben 6–10 hónap alatt eléri az 500–1000 grammos piaci tömeget.
Intenzív tartási körülmények között az afrikai harcsa jól bírja a sűrű népesítést: 1 köbméternyi vízben akár 200 kilogrammnyi harcsát is lehet tartani. Táplálékában nemigen válogatós, elfogyasztja a víz felszínén úszó rovarokat, a növényi maradványokat, az iszaplakó élőlényeket, továbbá az eleven és elpusztult halakat is. Jól nevelhető gyurmás vagy szemcsézett takarmánnyal. A táplálékot az egész víztérben keresi.

Kifejlett afrikai harcsa (Bojtár Ottó felvételei)

A génkészlet többszörözése
Sokan attól tartanak, hogy a törpeharcsák esetéhez hasonló módon az afrikai harcsák elözönlik vizeinket. Adottságai valóban okot adnak erre az aggodalomra, mert bár nem bírja a hideg vizet, ám a már említett kiegészítő légzőszerve igen megnöveli tűrőképességét. Az állat egyik kopoltyúíve járulékos légzőszervvé alakult, amely voltaképpen egy pár körte alakú, szerteágazó szerkezetet magába záró légkamrából áll. E faágszerűen elágazó képződményeket gazdagon behálózzák a vérerek, s az érfalakon át a hal a légköri levegőből is fel tudja venni az oxigént.
Az inváziószerű elterjedés veszélyének elkerülése céljából és a produktivitás növelése érdekében a Szent István Egyetem gödöllői haltenyésztési laboratóriumában olyan állomány nevelésével kísérleteztünk, amelyben az afrikai harcsák hústermelő állományai biztosan terméketlenek lesznek. Az ivarszervük akár egészséges is lehet, de nincs bennük termékeny petesejt, illetve spermium.
A növényvilágban közismert, hogy elsősorban bizonyos mennyiségi tulajdonságok a ploiditás* növekedésével hatványozódhatnak. Az állattenyésztésben hasonló okokból foglalkoznak megnövelt kromoszómaszámú egyedek előállításával. A csontoshalak populációiban természetes körülmények között is létrejönnek triploid, azaz három kromoszómakészlettel bíró, egyedek.
Mesterséges körülmények között a sejtosztódás irányított megzavarásával is előállíthatunk triploid egyedeket. A pisztrángoknál hő- vagy nyomássokkal, a pontyoknál hidegsokkal érhetjük ezt el. Az első sikert a lepényhalak kezelése hozta, a hidegsokk 100 százalékos triploiditást eredményezett. A hidegsokk kiváltására általában 4 Celsius-fokosnál alacsonyabb hőmérsékletet alkalmaznak. Ezzel a módszerrel nagy egyedszámban állítottak elő triploidokat. A trópusi halak esetében mérsékelt hidegsokk (5–15 Celsius-fok) is elegendő. A triploidok létrehozásának másik módja a tetraploid és diploid egyedek keresztezése, amellyel úgynevezett „új” triploidok jöhetnek létre.

A diploid harcsa
kromoszómakészlete
(A szerző felvétele)

Több hús
A triploid egyedek terméketlenek, s bár ivarszerveik kifejlődhetnek, ezek soha nem tartalmaznak termékeny ivarsejteket. Ennek köszönhetően az ivartermékek előállításához szükséges energiát is hústermelésbe fektetik be, ezáltal egységnyi idő alatt nagyobb testtömeget érhetnek el. A triploid egyedek növekedésbeli fölénye bizonyos fajoknál a szülői kombinációtól függőnek bizonyult.
A megnövekedett kromoszómakészletű egyedek könnyebben alkalmazkodhatnak a természetes vizek körülményeihez. De az előbbiekből következően a triploid egyedekből álló populációknak mégis kisebb az invázió miatti ökológiai kockázata, minthogy a természetben nem tudnak ellenőrizetlenül szaporodni.
A tetraploid egyedeket úgy tudjuk előállítani, hogy beavatkozunk a diploid zigóta első mitotikus osztódásába*, ezáltal megakadályozhatjuk, hogy a megkettőződött kromoszómák szétválva a leánysejtekbe jussanak, s így a négyszeres génkészlet egy sejtben marad.
A négyszeres kromoszómakészlet – a normális kettővel szemben – létrehozásának egyik célja, hogy növeljük a heterozigocitást, tehát jobban alkalmazkodó egyedeket hozhassunk létre. A hústermelés szempontjából pedig nem közömbös, hogy tetraploidizálással lehetőség nyílhat a növekedési tulajdonságok javítására is.
A diploid és tetraploid szülők keresztezéséből nagy tömegben lehet előállítani triploid egyedeket. Az ily módon létrehozott triploidok sterilek, jobban hasznosítják a takarmányt, nagyobb a növekedési erélyük, mint a nem steril diploid egyedek, és a megmaradási esélyük is nagyobb, mint a hősokkal létrehozott triploidoké.. Az ökológiai szempontok is erősen indokolják a terméketlen afrikai harcsák előállítását, mert így e ragadozó nem kívánatos gradációja biztosan elkerülhető.
A természetben igen ritkán fordulnak elő tetraploid egyedek, és mesterséges felnevelésük is fölöttébb nehéz. Szerencsére néhány tetraploid szülővel egy egész tetraploid állomány megalapozható. Az afrikai harcsa esetében a túlérett ikrák mesterséges megtermékenyítéséből származó embriócsoportoknál kis százalékban találtak tetraploid utódokat.

Genommanipuláció
Az afrikai harcsán végzett kariológiai* elemzésről először 1990-ben számolt be a szakirodalom. A tanulmány a faj diploid kromoszómaszámát (2n=56) három izolált törzs vizsgálata alapján határozta meg. A triploidok 3n=84, a tetraploidok 4n=112 kromoszómaszámmal jellemezhetők.
Az afrikai harcsánál elsőként indukált triploidizációt sikerült végrehajtani. Azóta beszámoltak indukált ginogenezisről* és nemrégiben sikeres androgenezisről* is.
Hazánkban 1993-ban kezdték meg a genommanipulációs kísérleteket az afrikai harcsákkal. Vizsgálatokat folytattak a mesterséges ginogenezis és a triploidizáció optimális körülményeinek meghatározására, valamint tisztán hím egyedekből álló populációk létrehozását szolgáló két generációs ivarátalakítás kidolgozására. Mivel a ploiditási fok mesterséges növelésének hatékonysága ritkán éri el a 100 százalékot, elengedhetetlen, hogy a genommanipulációval létrehozott halak ploiditását egyedileg vagy a populáció szintjén vizsgálni tudjuk.
Ha a triploid egyedeket szabályozott állományokban helyezzük ki a természetbe, a tapasztalatok szerint kedvező hatásuk lehet az ökoszisztémára. A hazai horgászvizek többségéből ugyanis hiányoznak azok a kisebb testű (0,2–1 kilogrammos tömegű) ragadozók, amelyek a káros halivadék (például az ezüstkárász) tömegei, illetve a kis termetű halak (például a kínai razbóra) mellett a valamivel nagyobb testű vízi élőlényeket is fogyaszthatnák. A sporthorgászoknak az sem mellékes, hogy más módszereket igénylő élvezetet kínálhatunk.

Hegyi Árpád

Települők
Angolna. Az utóbbi években telepítés következtében megszaporodtak hazai lelőhelyei. A nyugat-európai piacon jól értékesíthető, keresett halat az utóbbi évtizedekben sokfelé telepítették, a horgászzsákmányban is növekedett az aránya. Az elmúlt évek balatoni elhullásai miatt a további telepítést megszüntették.
Ezüstkárász. Eredeti hazája Délkelet-Ázsia, hazánkban az 1954. évi importját követően terjedt el nagyobb arányban. Tógazdaságokban káros gyomhalnak minősül, mert a ponty elől eleszi a takarmányt. Túlszaporodásának természetes vizeinkben sem örülünk, de gyakorisága miatt gazdaságilag is jelentős halunkká vált.
Fehér busa. Eredeti hazája az Amur és az attól délre eső folyók vízrendszere. Magyarországra 1963-ban hozták be. Fontos haszonhalunk, ugyanis zömmel olyan táplálékot – planktonikus algákat – alakít át halhússá, amelyet őshonos halaink nemigen fogyasztanak. Természetes vizekbe nem szívesen helyezik ki, mert visszafogására nincs igazán megfelelő módszer. Kellő fűszerezéssel ízletes ételek készíthetők belőle.
Naphal. Eredeti hazája Észak-Amerika, ahol Kanadától Mexikóig elterjedt. Európába akváriumi díszhalként hozták be, Magyarországra 1905-ben került, és gyorsan meghódította vizeinket. Gazdasági jelentősége nincs.
Pettyes busa. Őshazája Kelet-Kína, Magyarországra 1963-ban hozták be Kínából. Tógazdaságokban nevelt, gazdaságilag jelentős hal, noha mint zooplanktonevő, bizonyos fokig hazai halaink konkurense.
Pisztrángsügér. Észak-Amerika keleti felén Kanadától Mexikóig őshonos. Európába az 1800-as évek végén hozták be, Magyarországra 1909-ben. A hazai elterjesztésére tett kísérletek kevés sikerrel jártak. Kitűnő sporthal, húsa is kiváló, de ritkasága miatt csak különlegességnek számít.
Razbóra. Eredeti hazája az Amurtól délre eső terület, Európába véletlenül került, az amur és a busafajok ivadékaival. Jelenleg a Kárpát-medencében és a környező területeken él, de terjedőben van. Tömeges jelenléte az ivadéknevelő gazdaságokban komoly veszteséget okoz, mert a természetes táplálékot és a takarmányt fogyasztva csökkenti a haszonhalak gyarapodását.
Törpeharcsa. Eredetileg Észak-Amerika középső és keleti részén élt, onnan hozták be Európába a XIX. század végén, más rokon fajokkal együtt. Itt részint fajközi kereszteződéssel, részint alkalmazkodással alakult ki az Európában elterjedt pannonicus alfaj. Főképp apró gerinctelen állatokkal táplálkozik, nagyobb példányai az apró halivadékot is elkapják. (Tölg István Halgazdasági ABC című könyve még veszedelmes ikra- és ivadékpusztítóként említi. — A szerk.) Az utóbbi időkben megfogyatkozott, néhány vizünkből, például a Fertő-tóból eltűnt.
Fekete törpeharcsa. Eredeti hazája Észak-Amerika középső és keleti része. Hozzánk 1980-ban hozták be Olaszországból, jelenleg még kevés vizünkből ismert, de terjed. Ha elszaporodik, a törpeharcsáéhoz hasonló lehet a szerepe, de lehet, hogy a két rokon folytonos kereszteződéséből átmeneti jellegű hibrid állomány alakul ki.
Tüskés pikó. Közép-Európában nem őshonos, akvaristák telepítették be a Duna német és osztrák szakaszára. Hazánkban csak az 1980-as években vált gyakoribbá, ebben az osztrák Duna-szakaszon fölszaporodott állomány inváziója játszhatott szerepet. Gazdasági jelentősége nincs.

(Harka Ákos Halaink című könyve nyomán)

 


androgenezis: a szaporodásnak az a formája, amelyben a haploid értékű hímivarsejtből fejlődik embrió. A természetben csak a növényvilágban fordul elő (például a szamócánál), mesterségesen az állatoknál is előidézhető. Az ~ből származó utódok csak az apa tulajdonságait hordozzák egyszeres vagy kétszeres kromoszómakészlettel
ginogenezis: a szaporodásnak az a formája, amelyben a haploid értékű petesejtből anélkül fejlődik embrió, hogy a hímivarsejt és a petesejt magja egyesült volna
kariológia: a sejtmag (karion, nukleusz) felépítésével, működésével foglalkozó résztudomány
mitotikus (számtartó) osztódás: a sejtosztódás egyik formája, ennek során az osztódó sejtek kromoszómái hossztengelyük körül megkettőződve szabályszerűen oszlanak meg a két utódsejtben
ploiditás: a kromoszómaszerelvényt felépítő génkészletek számát jelző kifejezés. A sejtre, szövetre, szervezetre, illetőleg a faj egész populációjára jellemző egyszeres kromoszómakészlet haploid, a kétszeres a diploid (a legtöbb élőlény ebben a fázisban éli le az életét), a többszörös: tri-, tetraploid stb.