Parajfaló klub 2.AZ ASZTROLÓGIA
|
 |
Culver és Ianna (1988) egy John McCall nevű híres asztrológust tesztelt kettős vak módszerrel a Virginia Egyetemen. McCall azt állította, hogy ha bemutatnak neki valakit, és odaadnak neki négy horoszkópot, amelyek egyike a bemutatott személyé, akkor ő 80 százalékos biztonsággal ki tudja választani az illető horoszkópját.
Asztrológusok tesztelése
A kísérlethez 28 személyt választottak ki, McCall feltételei szerint (természetes
születésű, tehát nem koraszülött és nem császármetszéssel született fehéreket),
és az asztrológus megismerkedhetett a bemutatott személyekkel. McCall a 28 esetből
7 alkalommal találta el a megfelelő horoszkópot, tehát pontosan annyiszor, ahányszor
találgatással jutott volna eredményre.
Carlson (1985) komplex vizsgálatot végzett, melynek eredményét a világ legtekintélyesebb
tudományos hetilapja, a Nature közölte. A vizsgálatban részt vevő 116 felnőtt
személy kitöltötte a széles körben használt California Personality Index (CPI)
személyiségtesztet, és megadta születési adatait. Majd az adatokat neves asztrológusok
kapták meg. Minden születési adathoz három CPI-teszteredményt is mellékeltek,
az egyik közülük azé a személyé volt, akihez a születési adat tartozott, a másik
kettő véletlenszerűen kiválasztott más személyeké.
Az asztrológusoknak értelmezniük kellett a születési adatot, azaz horoszkópot
készíteni, és a három CPI-teszteredmény közül kiválasztani a megfelelőt. A vizsgálatban
28 asztrológus vett részt, mindegyiküket a National Council for Geocosmic Research
(az asztrológusok legtekintélyesebb szakmai egyesülete az USA-ban) San Franciscó-i
tagozata ajánlotta. Az asztrológusok a vizsgálat előtt jóváhagyták a feltételeket,
és azt állították, hogy az esetek több mint 50 százalékában ki fogják választani
az adott születési adathoz tartozó CPI-profilt. Az eredmény: a 116 próbából
34 esetben tudták kiválasztani a megfelelő CPI-profilt. Ez lényegében megegyezik
a véletlen találgatás esetén várható 1:3 aránnyal.
 |
A McGrew és munkatársai által végzett átgondolt vizsgálat (1990) során hat asztrológus
szakértő egymástól függetlenül azt a feladatot kapta, hogy párosítsa össze 23
ember születési horoszkópját a róluk készült dokumentációval. Az önkéntes résztvevők
dokumentációja tartalmazta a személyek élettörténetét, szemből és profilból
készült fényképét, valamint kétféle pszichológiai teszt szerinti személyiségprofiljukat
(a Strong–Campbell-féle Vocational Interest Blank és a Cattell 16-P. F. Personality
Inventory tesztet alkalmazták). Az asztrológusok eredménye megfelelt a véletlen
találgatás esetén várható találati aránynak, és ugyanilyen teljesítményt nyújtott
egy asztrológiában járatlan kontrollszemély is. (A teljesítmény egyébként független
volt attól, hogy az asztrológusok előzőleg milyen találati arány elérését vállalták.)
Talán már mondani sem kell, hogy az asztrológusok párosításai egymással sem
egyeztek meg.
A gondosan megtervezett és kivitelezett, referált folyóiratokban közzétett három
vizsgálat során több tucat neves, nagy tekintélyű asztrológust teszteltek, s
mindegyikük tökéletes kudarcot vallott, noha a tesztek feltételeit velük teljes
egyetértésben alakították ki. Hasonló tesztelést számos kutató és magánszemély
(köztük James Randi) is végzett rádió- és tévéműsorokban, illetve a maga szakállára;
a csillagjósok kivétel nélkül kudarcot vallottak.
A saját horoszkóp kiválasztása
A saját horoszkóp kiválasztásán alapuló tesztek fő nehézsége, hogy sok embernek
van valami fogalma az asztrológiáról, fejben tartja, hogy milyen jegyben született,
s gyakran azt is tudja, hogy azzal milyen tulajdonságokat szoktak társítani.
Emiatt gyakrabban választhatják ki a várt horoszkópot, mint ha csupán az önismeretükből
indulnának ki. A kutatók e problémával vagy nem törődtek, vagy különféle praktikákkal
próbálták kiküszöbölni.
Carlson (1985) a Nature-ben megjelent vizsgálatában nemcsak az asztrológusokat
vizsgálta, hanem fordított próbát is végzett: 83 személy számára hivatásos asztrológusokkal
horoszkópokat készíttetett. Ezután minden személy három horoszkópot kapott:
az egyik az illető sajátja volt, a másik kettő másoké, s a három közül kellett
kiválasztaniuk a sajátjukat. A 83 személy közül 28 választotta ki a saját horoszkópját.
Ez éppen megfelel a véletlen találgatás esetén várható számaránynak.
Hasonló jellegű vizsgálatot végzett Geoffrey Dean. Elkészíttette a kísérletben
résztvevők horoszkópját, majd a horoszkópok egy részét átírta, úgy, hogy minden
abban leírt tulajdonságnak az ellenkezőjét írta bele. Ezután a résztvevők felének
a valódi horoszkópot, a másik felének a „meghamisítottat” adta oda, és megkérdezte,
menynyire igazak rájuk a benne foglalt állítások. A résztvevők az esetek 95
százalékában mind a valódi, mind a megváltoztatott horoszkópról úgy nyilatkoztak,
hogy az állításai igazak rájuk.
Dean (1987) tovább vizsgálta, menynyire érzik igaznak magukra nézve az emberek
a horoszkópokat. A résztvevők számára asztrológusok által készített horoszkópokat
megfordították: a Nap jegyét megtartották, de az összes bolygóaspektust az ellenkezőjére
változtatták. A résztvevők felének a valódi horoszkóp alapján készült jellemzést
adták oda, a másik felének pedig a megfordított horoszkóp alapján készültet.
Ezután ki-ki maga értékelte a neki jutott jellemzés pontosságát. Az eredmény:
az értékelés nem függött össze azzal, hogy a jellemzés a valódi vagy a fordított
horoszkóp alapján készült-e. Dwyer (1987) is végzett a fentihez hasonló vizsgálatot;
ő minden résztvevőnek két horoszkópot készíttetett: az egyiket a valódi születési
időpontra, a másikat egy 5 évvel és 6 hónappal korábbi időpontra. Harminc személynek
adták a kezébe a valódi és a korábbi időpont alapján készült horoszkópot, és
megkérték őket, válasszák ki azt, amelyik jobban illik rájuk. A résztvevők fele
a valódi horoszkópot választotta, a másik fele a rossz időpontra készültet.
A bemutatott vizsgálatok szerint az emberek az esetek túlnyomó részében bármilyen
horoszkópról úgy érzik, hogy az meglehetősen jól illik rájuk, teljesen függetlenül
attól, hogy a valódi horoszkópjukat kapták-e meg vagy valami egészen mást. A
pszichológiában Barnum-effektusnak nevezik azt a jelenséget, hogy az emberek
szinte bármilyen állítást elfogadnak magukról, ha az valamelyest is hízelgő
rájuk nézve. A jelenséget P. T. Barnum mutatta ki, és számos, nem asztrológiai
jellegű vizsgálat is bizonyította létezését. Rengeteg tanár végezte el osztályával
azt az egyszerű kísérletet, hogy diákjaitól bekérte születési adataikat, majd
egy hét múlva horoszkópokat osztott ki nekik, azt állítva, hogy mindenki a saját,
személyre szóló horoszkópját kapta meg. Ezután megkérte őket, hogy értékeljék,
mennyire illenek rájuk a benne foglalt állítások. A diákok szinte kivétel nélkül
igaznak és találónak minősítették a horoszkópot. A tanár ezután feltárja az
igazságot: mindenki ugyanazt az egy horoszkópot kapta.
Az ismertetett vizsgálat eredményeit összefoglalva a mintegy három tucat tudományos
vizsgálat egyike sem talált semmiféle összefüggést az asztrológia állításai
és a valóság között, noha a kutatók minden fortélyukat latba vetették, hogy
valamiféle összefüggést kimutassanak. Ellenpélda nincs, ugyanis nincs olyan
vizsgálat, amely ettől eltérő eredményt hozott volna.
 |
Az asztrológusok ellenvetései
Az ismertetett tudományos vizsgálatok eredményeiről, sajnos, sem a közvéleménynek,
sem az asztrológusok túlnyomó részének nincs tudomása. De azok az asztrológusok
is tovább űzik foglalkozásukat, akik tudnak e vizsgálatokról. Vajon miért?
Egy részük kitart ama meglepő álláspontja mellett, hogy e vizsgálatok nem jelentenek
semmit, az asztrológia ezek ellenére is érvényes. Többnyire azzal érvelnek,
hogy a vizsgálatok módszere nem volt alkalmas a valódi tények feltárására. Kifogásolják
a pszichológiai tesztek alkalmasságát a személyiség leírására, illetőleg azt
állítják, hogy nem eléggé hozzáértő asztrológusokat teszteltek, vagy hogy nem
elég sok embert vizsgáltak meg. Ezt az ellenvetést már csak azért is elutasíthatjuk,
mert – mint láthattuk – a kutatók számos különböző megközelítést és módszert
alkalmaztak, mégis mind ugyanarra a végkövetkeztetésre jutottak. Ha csak egy
szemernyi igazság is rejlene az asztrológia állításaiban, annak valahol, valahogyan
mégiscsak ki kellett volna tűnnie. Másfelől a kifogás azért sem jogos, mert
a kutatók többsége az ellenvetések ismeretében, asztrológus szakértőkkel egyeztetve
dolgozta ki kísérleti terveit, a résztvevő asztrológusokat pedig neves szakmai
társaságok ajánlása alapján választották ki, és mindig elég sok résztvevővel
végezték a vizsgálatokat ahhoz, hogy statisztikailag szignifikáns lehessen az
eredmény. (Összességében több tízezer ember asztrológiai paramétereit vizsgálták
meg, ami sokszorosa a vizsgálathoz szükségesnek.) Ugyanakkor Gauquelin hírhedt
(de meg nem erősített) eredményére, a Mars-effektusra az asztrológusok lépten-nyomon
hivatkoznak, mint az asztrológia tudományos alátámasztására. Érdekes módon ezzel
az eredménnyel szemben nem támasztanak módszertani aggályokat, s az sem hozza
őket zavarba, hogy ugyanazzal a módszerrel maga Gauquelin is megcáfolta jó néhány
más asztrológiai állítást.
Bizonyára akadnak asztrológusok, akiket elgondolkodtatnak az itt bemutatott
eredmények, de végül azt mondják: Lehet, hogy sokszor nem igaz, de azért vannak
esetek, amikor igaz. És egy-két meglepőnek tűnő történet segít átlendülni a
kételyeken... Pedig a véletlen egybeesésnek köszönhetően az esetek csekély hányadában
bármilyen állítás igaz lehet. (Lásd erről Laczkovich Miklós cikkét a Természet
Világa 1999. évi 99. számában – A szerk.) És ne feledkezzünk meg az önbeteljesítő
jóslatokról: ha valakinek jósolnak valamit, az illető sokszor öntudatlanul is
annak megfelelően alakítja a jövőjét. A történetekkel pedig nem lehet megcáfolni
a statisztikailag korrekt vizsgálatokat.
A bemutatott eredményeket ismerő asztrológusoknak egy másik, racionálisabb része
(ez alighanem sokkal kisebb csoport, mint az előző) elfogadja a következtetéseket,
és elismeri, hogy az asztrológia állításainak nincs köze a valósághoz. Ők általában
azt mondják, hogy az asztrológia voltaképpen egyfajta nyelv, valamiféle szimbolika,
amellyel „jól lehet beszélni” emberi sorsokról, jellemekről. Ez a kifejezési
eszköz pszichológiai segítséget jelenthet annak, aki használja: segédeszközül
szolgál ahhoz, hogy saját személyisége, sorsa felett elmélkedjen. A gondolkodás
folyamata pedig kiegyensúlyozottabbá teheti, illetőleg hozzásegítheti fontos
döntések meghozatalához. Nincs okunk vitatni az efféle állításokat, a tények
ismeretében azonban az asztrológia hasznossága más, megalapozottabb pszichológiai
technikákkal szemben megkérdőjelezhető, hiszen mégiscsak önbecsapáson alapul.
Ha az ember olyasmiben hisz, ami tényszerűen nem igaz, akkor kétséges, hogy
általa mindig jó döntésekhez juthat el. Márpedig aki nem hisz az asztrológia
igazságában, az használni sem fogja azt. Persze szórakozásnak, játéknak ilyenkor
is jó lehet – ha már valaki ennél jobbat nem talál magának.
Szilágyi András
(sziluett@freemail.hu) A dokumentum eredetije
és az irodalomjegyzék a http://www.mek.iifhu/porta/szint/
human/ezoterik/asztrol/asztrol.htm címen található.