Renner János fizikus, geofizikus, egyetemi tanár 25 éve, 1976. január 30-án hunyt el Budapesten. Sopronban született 1889. július 5-én. 1907 és 1912 között a budapesti Tudományegyetem és a Műegyetem hallgatója, a Tanárképző Intézet gyakornoka volt. Eötvös Loránd irányításával a torziós ingás mérés szakembere lett. Harminc évig a budapesti fasori Evangélikus Gimnázium tanáraként, utóbb igazgatójaként működött. Kiemelkedő egyénisége volt a gimnázium tudós tanári karának, amely az iskola természettudományi és matematikai oktatást nemzetközi hírűvé tette. Tanítványai között olyan kiválóságok is akadtak, mint a közgazdasági Nobel-díjas Harsányi János. Kiváló tankönyveket írt: Középiskolai fizikai gyakorlatok (1932), Természettan (1939), A fizika elemei (1944), s közben tanulmányai jelentek meg a geofizikai kutatómódszerek fejlődéséről és az elektronoptika tárgyköréből. Később (1947-től) az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet vezetője, 1950 és 1954 között igazgatója, majd tudományos munkatársa volt. 1955-ben a műszaki tudományok doktora, 1965-ben címzetes egyetemi tanár lett Kísérletei során – az eszközöket és a módszereket továbbfejlesztve, a mágneses hatásokat figyelembe véve – pontosította a tömegvonzás és a tehetetlenség arányosságára vonatkozó vizsgálatokat. Kezdeményezője volt a geofizikai térképezéshez szükséges magyarországi gravitációs és földmágneses alaphálózat létrehozásának és fejlesztésének, ezért 1954-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.
Aktívan részt vett a tudományos életben, számos intézmény és bizottság választotta tagjává. Érdemeket szerzett a Magyar Geofizikusok Egyesületének megalakításában – ennek tiszteletbeli tagja és társelnöke volt –, továbbá a tihanyi Geofizikai Obszervatórium létrehozásában.

Szerkeszti: Kiss Csongor