A kételkedők nagy eséllyel minden parajelenségben kételkednek. Felméréseinkben
azonban (www.ps.elte.hu/~aion/cikkek/felm.htm) erős kapcsolatot tapasztalunk
különféle parajelenségek megítélésében: aki az egyiket valóságosnak tartja,
az általában annak tartja a többit is, és viszont. Ez a közös hívőkör által
összefüggő csoport a New Age eszmekörének népszerű spirituális témáit tartalmazza
(telepátia, előérzetek, gyógyítás kézrátétellel, reinkarnáció, szellemi tárgymozgatás,
fémhajlítás), és elkülönül egyrészt a hagyományos okkultizmustól (például: asztrológia,
kísértetek), másrészt a rejtélyes, de nem szellemi természetű jelenségektől
(például: ufók, jeti, loch-nessi szörny). Ez utóbbiak hívőinek tábora némileg
eltérő, bár nagy átfedés van köztük; összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy létezik
a parahívő ember, aki hajlamos a tömegkommunikáció kínálatában megjelenő parajelenségek
legtöbbjét elfogadni.
|
|
|
A túzok meg az ufók
Szinte kezdettől – azaz a rendszerváltozás óta – érezhetők voltak annak a jelei,
hogy a parahívők a Föld ökológiai helyzetére is érzékenyebbek a szokásosnál.
Népszerű folyóirataikban a léleklátás, a mandalák és a horoszkópok stb. mellett
szinte mindig szerepel olyan téma is, mint a városi zaj, az agyonvegyszerezett
ételek vagy a génmanipuláció veszélyei. A biotermelők lapjában időnként felhívják
az olvasó figyelmét, hogy a kerti munkákat célszerű egyeztetni az asztrológiai
naptárral, és a vetőmag jobban csírázik, ha előzőleg pivízben áztatják.
1999 és 2000 folyamán felmérést végeztünk annak kiderítésére, hogy létezik-e
valóban, azaz statisztikailag kimutathatóan, ilyen „para–zöld” rokonszenv. Összesen
157 személyt kérdeztünk meg, közülük 68 nem tartozott semmilyen speciális csoportba
a vizsgált két téma szerint, 36 egy ezoterikus szabadegyetem hallgatója, 26
a Tényeket Tisztelők Társasága (ismertebb nevén Kétkedők Klubja) székesfehérvári
találkozójának résztvevője, 27 pedig valamelyik környezetvédő szervezet tagja
volt. Szerettünk volna egy kifejezetten „anti-környezetvédő” csoportot is megvizsgálni,
ilyet azonban nem találtunk; egyes zöld aktivisták ugyan ajánlottak jelölteket
rá, de nekünk természetesen csak olyanok feleltek volna meg, akik önmagukat
tartják „antizöldnek”.
A kérdőív 35 állítást tartalmazott, ezeket kellett értékelni a nem igaz, valószínűleg
nem igaz, nem tudom, valószínűleg igaz és igaz válaszok egyikével. Nyolc állítás
vonatkozott parajelenségekre és nyolc a környezeti tudatosságra, mindegyikből
négy állító és négy tagadó fogalmazásban. A többi, az élet különböző területeiről
vett kérdés azt a célt szolgálta, hogy a válaszoló ne vegye észre, miről szól
a felmérés, és így az állításokat külön-külön értékelje, ne egy általános nézetként
szembesítse a saját beállítódásával.
A népszerű paratémák közül a kérdőíven a következők szerepeltek: ufók, földsugárzások,
asztrológusok jóslatai, lélekvándorlás, kézrátételes gyógyítás, jövőbelátás,
szellemi tárgymozgatás és fémhajlító parafenomének. Példa egy állítóan fogalmazott
közlésre: Látogatnak bennünket idegen, földön kívüli civilizációk. Egy tagadóan
fogalmazottra: A nagy tudású asztrológusok sem tudják megjósolni a jövőt. A
környezeti tudatosság témáinak kiválasztásában felhasználtuk a környezetvédelemben
tevékenykedő, illetve részben azzal foglalkozó szakemberek tanácsait. Az állítások
egy részével inkább a válaszoló tárgyismeretét kívántuk felmérni (például: A
túzok védelme a magyar természetvédelem kiemelkedő feladata.), másik részével
inkább az érzelmeit (például tagadó fogalmazásban: Nem érdemes a szokásos árnál
többet fizetni a biozöldségekért.).
A hívők tudatossága
Minden válasz 0 és 4 közötti pontot ért: „nem igaz” = 0, „igaz” = 4, stb., a
tagadó állítások fordítva. Személyenként átlagolva a nyolc para- és a nyolc
zöld-pontszámot, minden személyt elhelyezhettünk a para- és a zöld-skálán (1.
ábra). Minden pont egy-egy személyt jelent; de néhány közülük egybeesik. A tendencia
már első pillantásra világos: az egyik skála nagy pontszámaival a másik skálán
is inkább nagy pontszámok járnak együtt, a kis pontszámok pedig a másikon is
inkább kis pontszámok. Ez azt jelenti, hogy az erősen parahívők környezeti tudatossága
nagyobb az átlagosnál, és viszont. A statisztikai elemzés szerint egy-tízezrednél
(0,01 százalék) kisebb annak a valószínűsége, hogy csak a mi mintánkban van
így; szinte biztos, hogy minden hasonló mintából ugyanerre a következtetésre
jutnánk.
A kapott összefüggés adódhat a speciális csoportok közti különbségből, vagy
a csoportokon belül is érvényes tendenciából, illetve mindkettőből. A kissé
részletesebb elemzés azt mutatja, hogy a harmadik eset áll fenn: a parahit és
a környezeti tudatosság között egyrészt minden csoportban összefüggés van, másrészt
a csoportok markánsan különböznek egymástól.
Ha például megszerkesztjük az előbbi diagramot azokra a személyekre, akik egyik
speciális csoportba sem tartoznak, a következőt kapjuk (2. ábra). Noha az előzőnél
enyhébben, de itt is megfigyelhető a tendencia, hogy nagyobb para-pontszámhoz
nagyobb zöld-pontszám tartozik. Ezt a statisztikai próba is igazolja. Hasonló
a helyzet a speciális csoportokon belül; legmarkánsabban a szkeptikusoknál,
szintén jól kimutathatóan az ezoterikusoknál, leggyengébben a zöld aktivistáknál.
Annyi tehát biztos, hogy a teljes mintában kapott para–zöld összefüggés széles
körben, tehát az átlagemberekre és a két terület szerint speciális csoportok
tagjaira egyaránt érvényes.
Pozitív értékek
Vessük össze a csoportok átlagos pontszámait (3. ábra). Természetesen az átlagos
pontszámoknak is van bizonyos statisztikai hibájuk; ekkora mintákban a két csoport
közötti különbséget akkor fogadhatjuk el objektíve létezőnek, ha a 0,3 értéket
meghaladja.
A csoportok jellegéből eleve várható, hogy az ezoterikusok „parahívőbbek”, a
szkeptikusok „para-kétkedőbbek” és a zöld aktivisták környezetileg tudatosabbak
az átlagosnál. És ez így is van. Az ezoterikusok és a szkeptikusok között azonban
a zöld-pontszámokban is számottevő a különbség: 2,73, illetőleg 2,22. Az átlagok
eltérésére vonatkozó statisztikai próba szerint legfeljebb 0,001, azaz egytized
százalék annak valószínűsége, hogy az ezoterikusok csupán a mi mintánkban „zöldebbek”
a szkeptikusoknál; majdnem biztos, hogy eredményünk valódi, általánosan érvényes
különbséget jelez. A statisztikai adatok tükrében az ezoterikusok az aktivistákon
kívül mindenki másnál zöldebbek, a szkeptikusok viszont e tekintetben alig térnek
el az átlagtól. A parahit és a környezeti tudatosság közötti kapcsolat tehát
valószínűleg egyedül abból ered, hogy bizonyos emberek számára mindkettő pozitív
értékként jelenik meg, míg a para-kétkedők részéről nem szükséges külön zöld-antipátiát
feltételeznünk.
Figyelemre méltó tény továbbá, hogy a zöld aktivisták csoportjának para-pontszáma
a statisztikai hibán belül azonos a speciális csoportba nem tartozók átlagával.
A „para–zöld” rokonszenv tehát nem az aktív környezet- és természetvédőkre érvényes;
ez utóbbiak nagyjából ugyanannyira hisznek a parajelenségekben, mint bárki más,
és hogy miben mennyire hisznek, az valószínűleg kevéssé függ a zöldmozgalmi
tevékenységüktől vagy az ott szerzett tapasztalataiktól. Természetesen kevés
olyan ember van, aki napi munkájaként foglalkozik környezet- és természetvédelemmel,
ezért a fenti tény önmagában lényegtelen. Rávilágít azonban arra, hogy a környezeti
tudatosság feltehetőleg nem játszik közvetlen szerepet a parahit kialakulásában.
Mint ahogyan valószínűtlen a fordított közvetlen hatás is: nem arról van szó,
hogy maga a parahit hívja fel a figyelmet a Föld és rajta önmagunk veszélyeztetett
állapotára, hanem arról, hogy közös, mélyebb eszmerendszerhez kapcsolódnak.
Amint fent, úgy lent
Ami nyilvánvalóan közös a környezet féltésében és a New Age ideológiájában,
az a modern technikával szembeni ellenszenv. Egyre erősödik a gyanú: az emberiség
túl nagy árat fizet azért, hogy életünk a technika révén meghosszabbodott és
kényelmesebbé vált. A New Age hívei elmarasztalják a technikát szellemileg összefogó
természettudományos világképet is, hiányolva belőle egy átfogó, egyszerű magyarázatokkal
szolgáló spirituális tartalmat. A tudományos világképpel pedig a racionális
gondolkodás is gyanúba keveredik, hiszen kétségtelen, hogy annak uralkodóvá
válása párhuzamosan haladt a tudomány újkori fejlődésével. Akit a ráció nem
elégít ki, az jó eséllyel fordul a másik elérhető gondolkodási alapstratégia,
az ezoterikus gondolkodás felé; ennek döntő sémája az okság helyett az analógia,
amely logikailag kevésbé szigorú, ezért sokkal alkalmasabb részleteikben kidolgozatlan
és ellenőrizetlen kapcsolatok elképzelésére a világ tetszőleges, egymástól akár
igen távol eső jelenségei között. (A New Age egyik sokat idézett jelmondata
Hermész Triszmegisztosz nyomán: Ami fent van, ugyanaz, mint ami lent van.) Ezzel
megérkeztünk a parajelenségekhez: az ezoterikus gondolkodó számára az volna
a csoda, ha például nem létesülhetne kapcsolat emberi elmék között anyagi kölcsönhatás
nélkül, ha kellő lelkierővel nem lehetne egy betegséget elmulasztani – méghozzá
nemcsak a sajátunkét, hanem másét is –, vagy ha az idő a szellemi világban ugyanúgy
fafejűen egyirányú volna, mint az anyagi világban. Aki a világ spirituális egységébe
már kellőképp beleélte magát, annak mindez éppúgy magától értődő, mint a világ
materiális egységét hívők számára az ellenkezője. Persze, nem biztos, hogy a
technikai civilizációval szembeni fenntartások parahithez vezetnek; a mi felmérésünkben
is van ellenpélda, az aktív környezetvédőké. A másik irányból, a New Age világképének
irányából indulva a spirituális alapú fenntartások természetszerűleg könnyítik
a csatlakozást azokhoz a nézetekhez, hogy ha a hosszú távú hatásokat figyelembe
vesszük, a technikai civilizáció eredményei még anyagi szempontból is megkérdőjelezhetők.
Így válik nemcsak lehetővé, hanem igazából elkerülhetetlenné, hogy a parahívők
körében az átlagot meghaladó környezeti tudatosság fejlődjön ki.
Vassy Zoltán
