A reuma kezelésére kiváló a méhszúráskúra: a beteg testrészeket – a térdet, a vállat, a csípőt – méhekkel kell összecsípetni. A fájós izmokat legjobb kenőasszonyokkal masszíroztatni, a törést és a ficamot pedig csontrakókkal célszerű helyre rakatni. Akinek sok a vére, az ragasszon nadályt (piócát) a testére, hogy a piócák vérszívása után a vére híguljon és tisztuljon. De jó e célra a köpölyözés is. Fájdalom- és lázcsillapításra a csalánból, a nyírfa, a fűzfa leveleiből, a boróka bogyójából vagy a mezei zsurló, esetleg az aranyvessző hajtásaiból főzött tea a leghatásosabb. A vérkeringés fokozására a tormás sör javallott.
Ilyen és még sok száz hasonló népi gyógyászati módot ismerhetünk meg a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban a március 20-áig látogatható

A hagyományos orvoslás évszázadai

című kiállításon, amelyet a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeummal közösen rendeztek meg.
A főleg képekből és dokumentumokból álló tárlat ezeregyszáz év orvoslásait, mágikus és racionális módszereit, népi hiedelmeit, varázslásait és a gyógynövények alkalmazásait mutatja be, külön fejezetet szentelve a füveskönyvek magyarországi reneszánszának, valamint az otthon szülés két évszázados hagyományának.
Vándorló, honfoglaló és letele pült eleink egészségi állapotáról az Árpád-kori temetők csontvázleletei adnak némi képet. A XI. századi kérpusztai temető elemzéséből az derül ki, hogy igen magas a csecsemők és kisgyermekek, valamint a húsz és harmincas éveikben járó nők halálozási aránya. A gyógyítók ismerték a sebészi beavatkozásokat, a koponyalékelést, az érvágást. Az Árpád fejedelem és törzsfői közötti vérszerződés is ilyesféle érvágás volt. Finnugor és török eredetű gyógynövénynevek gyakran szerepeltek korabeli írásos emlékeinkben, bizonyítván, hogy növényismeretét a magyarság az őshazából hozta magával.
Az igazi gazdagságot a füveskönyvekből ismerhetjük meg. Nem sokkal e műfaj európai megjelenését követően magyar nyelven is napvilágot láttak külföldi, majd hazai szerzők könyvei. Melius Juhász Péter debreceni püspök Herbáriuma 1578-ban, a szerző halála után hat évvel nyomattatott ki Kolozsvárott. E műben 275 növényfaj leírása és 1236 magyar növénynév szerepelt. Az utolsó füveskönyvet Diószegi Sámuel adta ki 1813-ban. A két dátum között ott vannak Pápai Páriz

Ferenc Pax Corporisa, Vay Ádám kuruc generális feleségének a Herbáriuma, Mátyus István dietetikai kötetei, Csapó József debreceni orvos gyermekgyógyászati és füveskönyvei. Az Európa-szerte ismert belga botanikus, Carolus Clusius 1582-ben jött Magyarországra, a botanikában is jártas mecénás Batthyányi Boldizsár udvarába. Hogy aztán megírja az egyetemes botanika első önálló etnobotanikai művét, A magyar nép növényismereti jegyzéke című könyvét.
Falusi szülőszoba, szülőszék, a szülést levezető bába képi és tárgyi ábrázolása vezeti be a nézőt a gyermekáldással kapcsolatos népi orvoslások, mágikus hiedelmek világába. Ami a mágiákat illeti, a szülést már a lakodalom napján megpróbálták befolyásolni: a menyasz-
szony annyiszor szedett a levesből, ahány gyereket kívánt, kiürített söröskancsót tört el, hogy könnyen szüljön. A terhes asszonyt táplálék- és gyógynövényekkel, timsóval, fehér agyaggal, almával, citrommal, káposztával, borsmentával, ürömmel kezelték. A vajúdás fájdalmait forró vizes gőzöléssel, gyógynövények főzetével enyhítették. A csecsemő első fürdővizébe pénzt, virágot, tisztesfüvet tettek, hogy szép és egészséges legyen, s hogy óvják a rontástól. A gyermekágyi időszakban, de azután is egész gyógynövény-arzenál állt rendelkezésre az anya és gyermeke gyógyítására, miközben szerephez jutottak a ráolvasások, a mágikus cselekvések és varázslások is.

K. M.