EMÉSZTHETETLENEK

ÉLELMI ROSTOK

Ételeink emészthetõ és emészthetetlen anyagokat tartalmaznak. Az elõbbiek közé a fehérjék, a zsírok és bizonyos szénhidrátok (répacukor, keményítõ, glikogén stb.) tartoznak, míg az utóbbiak javarészt szénhidrátalapú élelmi rostokból állnak. A ballasztnak számító rostok a gyomor és a bél mûködését serkentve elõmozdítják, hogy a tápcsatornába jutó vagy az ott képzõdõ kártékony anyagok kiürüljenek.

A molekulák szerkezetétõl és a közöttük létrejövõ kémiai kötések típusától függ, hogy tápcsatornánk emésztõenzimei képesek-e lebontani õket. Hogy csak egy példát említsünk: a kizárólag szõlõcukorból felépülõ keményítõt és glikogént lebontják, míg a hemicellulózt és a cellulózt nem. Nincsenek olyan emésztõenzimeink sem, amelyek a pektinnel és a ligninnel elbánnának. E négy anyag tehát, amely az élelmi rostokét alkotja, változatlan formában halad át a tápcsatornán, ekképp energiához nem jutunk általuk. Ettõl azonban még nem haszontalanok. Bizonyos rostok ugyanis vizet kötnek meg, ezáltal hígabbá teszik a béltartalmat, s miután így az gyorsabban áthalad a bélrendszeren, hamarább kiürülnek belõle azok az anyagok, amelyek bajt okozhatnának. De azzal is jót tesznek, hogy csökkentik a felszívásra alkalmas koleszterin mennyiségét. Ez bizonyos fokú védelmet nyújt az érelmeszesedés és a szívinfarktus ellen.

Csökkentik a tranzitidõt

Az emészthetetlen növényi rostokat eleinte nyersvezték, késõbb a diétás ezés terjedt el, amelyet manapság inkább élelmi hívnak. A fõleg cellulózból, hemicellulózból és ligninbõl álló nyersrost a meghatározás szerint az a növényi eredetû anyag, amely a savas és a lúgos kezelés után visszamarad (ezért nem emészti meg a savas kémhatású gyomornedv és a lúgos bélnedv sem). A diétás, azaz élelmi rost pedig az az ételalkotórész, amely részben vagy teljesen ellenáll az emész- tõenzimeknek. Ilyen rostok a legkülönfélébb növényekkel (gabonafélékkel, zöldségekkel, fõzelékfélékkel és gyûmölcsökkel) jutnak szervezetünk tápcsatornájába (lásd táblázatainkat).

Ami az élelmi rostoknak a gyomor- bél rendszeri hatását illeti, elsõként azt kell megemlíteni, hogy csökkentik az úgynevezett tranzitidõ jóvoltából a béltartalom hamarább kiürül a testbõl. Ekképp a rostdús ételek fontos ellenszerei a székrekedés de a bélmûködés rendben tartásával jót tesznek a bélbetegségei (a gurdélyképzõdés és az ingerlékeny bél tünetegyüttes) esetén is. A felmérések azt is feltárták, hogy azoknak körében, akik sok növényi rostot fogyasztanak, ritkábban fordul elõ vastagbélrák. Ezzel kapcsolatban tudni kell, hogy a rostok nem anyagok, de minthogy jelenlétükben gyorsabbalom mozgása, a benne esetlegesen elõforduló rákkeltõ anyagok rövidebb atnak.

Lehet, hogy meglepõen hangzik, de olyan megfigyelések is ismeretesek, amelyek szerint a növényi rostok elnyújtják a túlságosan gyors tranzitidõt. Ennek elsõsorban hasmenés venni hasznát.

A növényi rostok két ok miatt is eredményesen alkalmazhatók a testtömeg karbantartására. Egyrészt - mint mondottuk - nem emészthetõk, következésképp nem jut velük energia a testbe, azaz nem hízlalnak, másrészt a nagy tömegüknél fogva hamar teltségérzést keltenek, így kénytelen kevesebb energiát szolgáltató tápanyagot enni a küllemére valamit is adó ember.

Árthat is

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a nyugati típusú étrendben alárendelt szerepet játszanak a sok növényi rostot tartalmazó nyersanyagok. Emiatt 25 grammnál kevesebb élelmi rost jut az átlagember tápcsatornájába. Holott az egészséges bélmûködéshez legkevesebb ennyire szükség van. A rostfogyasztást azonban nem kell túlzásba vinni, ugyanis 50 grammnál nagyobb napi adagban már nem javítja tovább a bélrendszer mûködését.

Habár mindenféle növényi anyagban van több-kevesebb élelmi rost, legegyszerûbben a gabonafélék a teljes kiõrlésû lisztbõl sütött termékekkel) fedezhetjük napi rostszükségletünket. Habár az ételkészítési technológia módosíthatja a rostok szerkezetét, érdemben azonban nem csökkenti élelmi anyagaink rosttartalmát.

Jó néhány felmérés mutatja, hogy a rostdús étkezésre átállók egyikének-másikának panaszt okoz a sok növényi rost. Elsõsorban a fokozott bélgázképzõdés kínozza õket, de a gyomor- és bélkorgást is kellemetlenségként élik át. Minden jel arra vall, hogy ha folyamatosan növelik a napi rostadagot, a tápcsatonájuknak ideje lesz arra, hogy alkalmazkodjon a terheléshez, s ez csökkenti az említett panaszok megjelenésének gyakoriságát. Ennek azonban az is feltétele, hogy bõségesen fogyaszszanak folyadékot.

Vannak olyan betegségek (fekélyes vastagbélgyulladás, Crohn-betegség, bélhurut, részleges bélelzáródás stb.), amelyekben nem tesz jót az ételek nagy rosttartalma. Ha valaki ezek valamelyikében szenved, dietetikussal beszélje meg, hogy milyen étrendet állítson össze. A megszorítások nemcsak a nagy rosttartalmú sütõipari termékekre vonatkoznak, hanem mérsékelni kell a zöldségek, a héjas gyümölcsök és a magok (dió, mogyoró, bab, borsó stb.) fogyasztását is. Az amerikai Mayo Klinika ajánlása szerint 10-15 grammnál ne legyen több rost a nem bõséges napi étrendben (igen súlyos esetben azonban a 8 grammot se érje el). Ekképp elérhetõ, hogy a bélcsatorna ne feszüljön túlságosan, mert az ronthat a beteg állapotán. Az elmondottak természetesen nem azt jelentik, hogy a betegnek mindig szigorúan diétáznia kell, ugyanis, ha az állapotában számottevõ javulás következik be, a dietetikussal való tanácskozás után bizonyos mértékig növelheti étrendjének élelmirost-tartalmát.

Dr. Szilágyi Gabriella