Hauszmann Alajos, a millenniumi idõk egyik legnevesebb és legtöbbet foglalkoztatott építésze, mûegyetemi tanár 75 éve, 1926. július 31-én hunyt el Velencén. Budán született 1847. június 9-én. Építészeti tanulmányait a József Mûegyetemen végezte, majd a berlini Bauakademie növendéke volt. 1868-tól tanársegédként, 1872-ben a középítéstan és a mûépítészet nyilvános rendes tanárának nevezték ki a Mûegyetemen. 1870-ben önálló irodát nyitott. Munkásságának elsõ két évtizedében neoreneszánsz stílusban alkotott; példaként emeljük ki a Markó utcai Fõreáliskolát és a Technológiai Iparmúzeumot. Ugyancsak reneszánsz szellemben épült a Törvénykezési Palota, amelyben a budapesti büntetõ- és váltótörvényszék, a járásbíróság és a fogház kapott helyet. Tervei alapján épült a Szent István Kórház (1876-1880), az Erzsébet (ma Sport-) Kórház (1882-1884), a kolozsvári egyetem orvosi karának bonctani és élettani intézete (1883- 1886), a budapesti Tudományegyetem törvényszéki orvostani intézete (1887), az Igazságügyi Palota (1898, ma: Néprajzi Múzeum), és a New York Biztosítótársaság Erzsébet körúti palotája (1891-1894). Ybl Miklós halála után õt nevezték ki a budai királyi vár bõvítésének és átépítésének vezetõjévé (1891-1905). Utolsó jelentõs munkája a budapesti Mûegyetem lágymányosi központi épülete (1905-1910). Egyik alapítója - 1906 és 1909 között elnöke - volt a Magyar Mérnökés Építész Egyletnek (1867), 1906- tól tíz éven át az Országos Középítési Tanács elnöke. A Mûegyetemen 1913-ban történt nyugdíjba vonulásáig oktatott. 1914-ben tiszteletbeli mûszaki doktor címmel tüntették ki, 1924-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjává választotta. Jegyzetek, Életem és mûködésemrõl címû naplóját Építész a századfordulón címmel 1997-ben adta ki a Gondolat Kiadó.
