Pakisztáni sétáló "bálnák"

1. A bálnák evolúciója: a Diacodexis rég kihalt ősi párosujjú patás, a Pakicetus a most felfedezett farkas méretű ős, az Ambulocetus kétéltű, a Dorudon már teljesen a vízi élethez alkalmazkodott, végül a ma élő bálna csontváza Képek: NEOUCOM

A fejlõdésbiológusok régóta tudják, hogy a cetek (Cetacea) rendjébe tartozó méhlepényes víziemlõsök (a bálnák és a delfinek) négylábú szárazföldi emlõsöktõl származnak.Ennek legfõbb jeleit máig õrzik: tüdõvel lélegeznek, nõstényeik eleveneket szülnek, emlõikbõl szoptatják õket, s módosult végtagjaik felépítése szintén szárazföldi eredetre utal. A ma élõ cetek, persze, már elpusztulnának a szárazföldön, és áramvonalas testük is egyértelmûen halakra, nem pedig négylábúakra emlékeztet. Ôseiknek a vízi életmódhoz történõ teljes alkalmazkodása evolúciós léptékben rendkívül rövid idõ, mindössze 8 millió év leforgása alatt ment végbe. A ceteknek a középsõ eocénban élt és a miocén elejére kihalt alrendje, az Archaeoceti képviselõi hat családba - Pakicetidae, Ambulocetidae, Remingtonocetidae, Protocetidae, Dorudontidae és Basilosauridae - sorolhatók. Viszonylag teljesebb csontvázmaradványaikat elõször csupán az 1990-es évek elején fedezték fel, s ettõl kezdve tudják alaposabban tanulmányozni a szárazföldirõl a vízi életmódra történt áttérés részleteit.

Az Északkelet-Ohiói Egyetem kutatóinak Hans Thewissen paleontológus vezette csoportja Pakisztánban nemrég két, mintegy 50 millió éves maradványt fedezett fel. Ezek azért rendkívül fontosak, mert most elõször nem csupán koponyadarabokat, hanem a váz (gerinc és végtagok) töredékeit is megtalálták. A leletek (a róka méretû Ichthyolestes pinfoldi és a farkas nagyságú Pakicetus attocki, amelyekrõl a kutatók a Nature-ben számoltak be) koponyájuk alapján a Pakicetidae családhoz tartoznak, a vázcsontok maradványai viszont eldönthetik a cetek legközelebbi õseirõl folyó vitát.

E felfedezést megelõzõen a paleontológusok többsége - elsõsorban a fogazat és a fül morfológiájára alapozva - úgy vélte, hogy a cetek õsei dögevõ vagy ragadozó, a menyét és az amerikai szürke medve közti méretû szárazföldi emlõsök lehettek. A tudósok egy másik csoportja viszont azon a véleményen volt, hogy a cetek a paleocén-oligocén idõszak határán kihalt Mesonychia csoporthoz tartozó õspatásoktól származhatnak: ezt támasztották alá a DNS-vizsgálatok is, amelyek szerint a cetek mai legközelebbi rokonai a vízilófélék (Hippopotamidae: vízilovak és törpe vízilovak). Ezek viszont a párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe tartoznak. (Mint például a disznók, a marhák, a tevék vagy a zsiráfok.) Az új pakisztáni leletek, ha nem is teljesen egyértelmûen, de ez utóbbi vélekedést támasztják alá: bár a fogazatuk inkább a ragadozókéra, lábcsontjaik viszont - különösen az ugrócsontok - a párosujjú patásokéra hasonlítanak.

Ezzel a felfedezéssel csaknem egyidejûleg egy másik kutatócsoport, szintén Pakisztánban, valamivel fiatalabb, 47 millió éves, a bálnák õseihez tartozó õsmaradványokra bukkant, amelyek a Pakicetusnál már jobban alkalmazkodtak a vízi életmódhoz. Philip D. Gingerich, a Michigani Egyetem professzora és munkatársai a Science-ben számoltak be a leletekrõl: mindkettõ a Protocetidae családba tartozik, egyikük a már régebben ismert Rodhocetus. A másik egy eleddig ismeretlen új faj: a 400-500 kilogrammos állat, bár valószínûleg a szárazföldre is kikapaszkodott, már inkább a vízi életmódhoz alkalmazkodott, ahol végtagjait mintegy evezõként használhatta. Az ugrócsontok maradványai azonban e két lelet esetében is a párosujjú patásokkal való rokonságot támasztják alá.

2. Ambulocetus rekonstrukciója

3. A most felfedezett Pakicetus és Ichthyolestes csontváza, valamint a Pakicetus rekonstrukciója

4. A Pakicetus és a ma élõ disznó ugrócsontja

5. A szintén Pakisztánban felfedezett, a Protocetidae családba tartozó lelet rekonstrukciója

Forrás: www.neoucom.edu/Depts/Anat/publ.html