Kalandtúra az evolúcióelméletben

A MÉM-ELMÉLET

Richard Dawkins világsikert aratott könyvének, Az önző génnek az utolsó fejezetében - mint egyik méltatója megjegyzi - időzített bomba van. Ez a bomba nem más, mint egy szinte csak futólag felvetett és vázlatosan kidolgozott merész ötlet: a mém-elmélet. Ha Dawkinsnak és főleg az eredeti gondolatát továbbfejlesztő filozófusoknak meg pszichológusoknak igazuk van, el kell fogadnunk, hogy kultúránk és tudatunk nem is a miénk, hanem egy furcsa, idegen "élőlényfajta" evolúciójának a terméke.

Mint azt Dawkins Az önző gén című könyvében kifejti, az evolúció alanya mindig egy replikátor kell legyen, vagyis valamiféle olyan egység, amely képes önmaga lemásolására. A földi élővilágban ez a replikátor a gén, ám evolúció bármiféle replikátor részvételével megindulhat. A replikátorok lemásolódásakor véletlenszerű hibák következhetnek be, ezek a spontán mutációk. Az így létrejött változatok közül némelyek hatékonyabban, mások kevésbé hatékonyan képesek lemásolni magukat. A jobban szaporodó, "életképesebb" replikátorok több másolatot hagynak maguk után, s ez a kiválogatódási folyamat, a természetes szelekció.

A kultúra alapegységei

Ha valahol a Világegyetemben "léteznek olyan életformák, melyeknek kémiája a szilíciumon és ammónián alapul, nem pedig szénen és vízen, ha olyan élőlényeket fedezünk fel, amelyek felforrva elpusztulnak mínusz 100 Celsius-fokon, ha az élet olyan formájára bukkanunk, amely egyáltalán nem is kémián, hanem elektronikus reverberációs körökön alapul", akkor ezeknek az életformáknak a replikálódó egységei "szinte elkerülhetetlenül egy evolúciós folyamat alapjává válnak" - írja Dawkins.

Az evolúció nem attól evolúció, hogy szénvegyületek, nukleinsavak és gének vesznek részt benne. Egy folyamatot akkor nevezhetünk evolúciónak, ha önmaguk lemásolására képes egységek eltérő túléléséből áll, s a spontán variációképződés, valamint a természetes szelekció egymást követő lépései ismétlődnek benne.

"De vajon messzi világokba kell-e utaznunk ahhoz, hogy másfajta replikátorokra és ennek folyományaként másfajta evolúcióra leljünk?" - teszi fel a kérdést Dawkins. "Én azt hiszem - írja -, hogy nemrégiben egy újfajta replikátor bukkant fel éppen ezen a bolygón." Az új replikátort mémnek nevezi, mely "lehet egy dallam, egy gondolat, egy jelszó, ruhadivat, edények készítésének vagy boltívek építésének módja. ... Ha egy tudós egy jó gondolatot hall vagy olvas, akkor továbbadja kollégáinak és tanítványainak. Megemlíti a cikkeiben és előadásaiban. Ha egy gondolatnak sikere van, azt mondhatjuk, hogy agyról agyra terjedve elszaporodik".

Dawkins szerint a mémek - a kultúra alapegységei - önálló szaporodásra képes replikátorok, voltaképpen egy egészen új "élőlénytípus" képviselői. Az emberi agyak - és a mémek tárolására és továbbmásolódására alkalmas könyvek, lemezek, számítógépes hálózatok stb. - a mémek számára csak élőhelyet jelentenek. A mémek nem minket szolgálnak, hanem csak saját lemásolódásukra képesek. Tudatunk, kultúránk csak tenyészhely a számukra, amely evolúciójuk színtere és eredménye is egyben.

Mire használható?

A mém-elmélet Dawkins szerint csupán szemléletes példa, pedagógiai segédeszköz az evolúcióról szóló magyarázatokhoz. "Igazán elégedett lehettem volna, ha a mémek megteszik kötelességüket azzal, hogy egyszerűen meggyőzik olvasóimat: a gén csupán speciális eset, és az egyetemes darwinizmusban vállalt szerepét eljátszhatja a Világegyetemben bármely olyan létező, amely megfelel a replikátor meghatározásának" - írta nemrég egy könyv előszavában.

A mém-elméletnek azonban vannak Dawkinsnál sokkal lelkesebb hívei is. A legtekintélyesebb Daniel C. Dennett amerikai filozófus, aki az evolúcióelmélet harcos és népszerű védelmezője. Darwin veszélyes ideája című, magyarul is megjelent könyvében külön fejezetet szentel a memetikának. Dennett azon az állásponton van, hogy tudatunk, vagyis az a dolog, amelyet saját magunknak érzünk, nem más, mint az agyunkban többé-kevésbé megtelepedett és állandóan cserélődő mémek sokasága.

Susan Blackmore brit pszichológus, akinek sok nyelvre lefordított könyve, A mémgépezet a közelmúltban nálunk is megjelent, szintén komolyan veszi a mém-elméletet. Még azt is feltételezi, hogy a mémek evolúciója az ember genetikai evolúciójára, testfelépítésünk kialakulására is hatással volt. Szerinte a Homo sapiensnek azért fejlődött óriási agya, mert a mémek szelekciós nyomást gyakoroltak a jó utánzóképességű, fejlett és nagy agyú emberek kiválogatódásának irányába. Ezzel ugyanis a mémek teret nyertek a maguk számára, közeget, ahol "élni", szaporodni tudnak.

Látható, hogy Dennett és Blackmore a mém-elméletet kulcsként próbálja használni különféle tudományos kérdések megoldásához. Ezért érdemes elgondolkoznunk: csakugyan alkalmas-e a mém-elmélet arra, hogy tudományos magyarázatokat alapozzanak rá? Biztos-e, hogy valóban megindult a Földön a második replikátor evolúciója?

Különbségtétel

Tartsuk szem előtt, hogy Dawkins eredetileg azt állította, hogy a mémek részvételével új evolúciós folyamat indult el. A mém-elméletet komolyan vevő szerzők erre alapozzák gondolatmenetüket. Ha esetleg kiderülne, hogy az, ami a mémekkel történik, nem evolúció, akkor bizony sok gondolatmenet alól kicsúszna a talaj.

Én magam úgy gondolom, hogy az, ami a mémekkel történik, nem evolúciós folyamat. Nézzük csak meg Susan Blackmore egyik kijelentését: "A mémek teljesen megfelelnek a replikátor szerepének, mert mind a három szükséges feltételnek eleget tesznek: öröklődés (a magatartás formái és részletei öröklődnek), módosulás (hibákkal, díszítésekkel vagy más változatok alakjában másolódnak) és kiválogatódás (csak néhány magatartás másolódik sikeresen). Ez az igazi evolúciós haladás!"

Igen ám, de ezek a sorok az evolúció lényegének meg nem értéséről tanúskodnak! Az öröklődés mellett a módosulás (variációképződés, mutáció) és a kiválogatódás (szelekció) puszta megléte nem elegendő ahhoz, hogy evolúciós folyamatról beszélhessünk. Ahhoz az kell, hogy a lemásolódáskor a módosulások véletlenszerűen következzenek be, s a kiválogatódás természetes szelekció legyen.

Az egész darwini evolúcióelmélet arról szól, hogy hogyan jöhetett létre a földi élővilág egy céloktól mentes, teljesen "vak" folyamat eredményeképp, gondolattalan, mechanikus lépések ismétlődésével. Darwin és követői bebizonyították, hogy egy ilyen folyamat képes létrehozni az élővilágot, s ez a folyamat le is zajlott a Földön. Ezt a folyamatot nevezzük evolúciónak.

Az evolúció éppen céloktól való mentessége miatt lehet a teremtés alternatívája. A céloktól való mentesség pedig éppen azért áll fenn, mert a mutációk véletlenszerűek, s a kiválogatódásnál semmiféle külső akarat, szándék nem érvényesül, azaz semmilyen külső, céltudatos erő nem terelgeti a replikátorokat egy előre eldöntött irányba.

Egy olyan folyamat, amelyben a változások tudatos befolyás eredményeképpen egy kívánt cél felé tartanak, nem evolúció - sokkal inkább nevezhetnék alkotásnak, gyártásnak vagy éppen teremtésnek.

Blackmore és a mémek evolúciójáról beszélők tévedése abban áll, hogy nem látják ezt a döntő különbséget. Ha megértették volna, hogy az evolúciónak alapvető jellemzője a céloktól való mentesség, akkor aligha beszélnének a mémek evolúciójáról.

Irányított mutáció, mesterséges szelekció

Ha akarunk, találhatunk a mémek világában olyan eseteket, amelyekben a mutáció csakugyan véletlenszerű. E tekintetben a nyelvfejlődés kínálja a legbővebb választékot. Hadd hozzak fel e területről én is egy példát! Bárczi Géza Magyar szófejtő szótárából megtudhatjuk: a régies föveg szó úgy keletkezett, hogy 1585-ben egy szótárban sajtóhibával szedték a söveg (= süveg) szót (feltehetően a régi s és f betű hasonlósága miatt). "Ezt a későbbi kiadások megtartják és a többi szótárak átveszik, mert a szótárírók a fő fn. származékát érzik benne." Nagyszerű: van lemásolódás, van spontán variációképződés, van kiválogatódás, vannak további másolatgenerációk, van leszármazási vonal! Ennek alapján akár úgy is tetszhet, hogy a mémek elterjedése valóban az evolúció szabályszerűségei szerint történik.

De mi a helyzet Shakespeare 75. szonettjével? Tud bárki is ennek a versnek olyan, egy generációval idősebb elődjéről, amely annyiban különbözik tőle, mint egymástól a söveg és a föveg? Aligha. Ez a szonett nem egy már korábban is létezett vers véletleszerűen létrejött változata. A művészi alkotásokat, a tudományos gondolatokat - annyi mással együtt - nevezhetjük mémeknek, de látnunk kell, hogy ezeket újonnan hozták létre, céltudatosan megalkották, a szerzőik teremtették őket.

Dawkins A hódító gén című könyvében olvashatjuk: "Lehetséges, hogy az újonnan létrejött »mutációk« az evolúciós irányvonalaktól függően »irányítottak«, nem pedig véletlenszerűek." Dennett - említett könyvében - így ír: "A mémeknél bekövetkező mutáció nagy része - hogy mennyire nagy, az nem világos - nyilvánvalóan irányított mutáció." Majd idézi Steven Pinker személyes közlését e tárgyban: "Az olyan mémek, mint a relativitás elmélete, nem valamilyen eredeti gondolat milliónyi véletlenszerű (nem irányított) mutációinak az összegződése, hanem az alkotás folyamatában minden egyes agy egy halom értékes dolgot adott egyáltalán nem véletlenszerűen a végtermékhez."

Nyilvánvaló tehát, hogy a mémek történetében a véletlenszerű variációképződés helyett irányított variációképződés jelenik meg. Ebből pedig az következik, hogy a mémek története nem evolúció.

Az is könnyen belátható, hogy a mémek történetében az evolúció másik nélkülözhetetlen lépése, a természetes szelekció sem érvényesül maradéktalanul. Nagyon sok esetben mesterséges szelekció váltja fel, mert egyszerűen nem igaz, hogy a mémek csakis úgy terjednek, ahogy azt Az önző génből idézett részben olvashattuk. Természetesen előfordul, hogy egy mém - egy recept, egy vicc, egy tudományos tétel - olyan sikeres, tetszetős, hogy aki a birtokába kerül, továbbadja másoknak is. Ez még nagyjából természetes szelekciónak volna tekinthető. De gondoljunk csak bele, bizonyos mémek - például valamely mosópor neve - nem azért terjednek el egy egész ország lakosságának körében, mert annyira megtetszettek, hogy az emberek önként továbbadták egymásnak! Korántsem! Megvannak a technikák arra, hogy egy-egy mémről céltudatosan számtalan másolatot készítsünk, s azokat tervszerűen eljuttassuk a mémek által lakható tér kívánt pontjaira. Ezt a célt szolgálja például a közoktatás és a reklám. A mémek szaporodásának ilyetén befolyásolásolása pedig kimeríti a mesterséges szelekció fogalmát.

A mémeket céltudatosan gyártjuk és tervszerűen szaporítjuk. Ezért a mémek történetének az égvilágon semmi köze nincs az evolúcióhoz. Minden olyan gondolatmenet szükségszerűen téves, amely azon a feltételezésen alapszik, hogy a mémek egy evolúciós folyamat alanyai. Találhatunk ugyan hasonlóságokat a mémek története és az evolúció között, de az egyezés nem lényegibb, mint amit az iskolai műanyag hasüregmodell és egy élő szervezet között találnánk. Dawkins A vak órásmester című könyvében lényegében el is ismeri, hogy "A kulturális »evolúció« egyáltalán nem evolúció, ha pontosak akarunk lenni". Ezek után aligha meglepő, hogy Dawkins, aki azért mégiscsak az evolúcióelmélet legjobb ismerői közé tartozik, saját elméletének legfőbb érdemét abban látja, hogy segítséget nyújthat a valódi evolúció jobb megértéséhez.

Ahol az evolúció véget ér

Ha már a mém-elmélet kapcsán gondolkozni kezdtünk az evolúció lényegéről, haladjunk tovább egy kicsit, hiszen egy-két érdekes kérdés már csak karnyújtásnyira van! Amikor arról szóltunk, hogy a mémek története azért nem tekinthető evolúciónak, mert irányított mutáció és mesterséges szelekció fordul elő benne, akkor bizonyára az olvasóban is felmerült e kényes kérdés: mi a helyzet az ember által kitenyésztett, nemesített állatokkal és növényekkel, hiszen ezeknek a fejlődéstörténetben is mesterséges szelekció váltotta fel a természetes szelekciót, s talán néhol nemcsak spontán, hanem irányított mutáció is bekövetkezett? A válasz: a nemesített növény- és állatfajok nem az evolúció termékei.

Miért nem? Azért, mert - mint már említettem - az evolúció, lényegéből adódóan, cél nélküli folyamat (pontosan ez teszi lehetővé, hogy az evolúcióelmélet a teremtéselmélet alternatívája legyen), a nemesítés pedig előre kitűzött célok felé tartó, tudatosan irányított változás vagy inkább változtatás.

A tenyésztés nem evolúciós folyamat, hanem bizonyos, előre meghatározott célnak megfelelő élőlények előállítása. Ez a megfogalmazás egyáltalán nem jelent értékítéletet, csupán azt, de azt mindenképpen, hogy az evolúció és az élőlénykészítés két különböző folyamat, s más-más törvényszerűségek vonatkoznak rájuk.

Alighanem egy kissé meglepő az az állítás, hogy az evolúció az élőlények bizonyos leszármazási vonalainak történetében egyszerűen megszűnik, s egy más jellegű folyamatnak, egy tudatos alakító tevékenységnek adja át a helyét. Pedig ez egyszerű tény, kár harcolni ellene.

Miért olyan megrázó az a gondolat, hogy az evolúció a törzsfejlődés során az életfa bizonyos ágaiban leáll, miközben a leszármazási ágak tovább terebélyesednek? Nos, szerintem azért, mert az embernek az az érzése, reménysége, hogy az evolúció elvének felfedezésével végre-valahára kezünkbe kaptuk a kulcsot, mely az élővilág fejlődésének minden titkos zárját felnyitja. Jó lenne azt hinni, hogy az evolúció az élővilág fejlődésének egyetlen elve, a törzsfejlődést végigvezérlő folyamat. Látnunk kell azonban, hogy ez nem így van. Az evolúció csak "magukra hagyott" replikátorok rendszerében működik, vagyis olyan rendszerekben, ahol a szaporodó egységek lemásolódáskori variációképzését és e variánsok további szaporodását külső, célvezérelt befolyás nem módosítja. Ilyen volt a földi élővilág helyzete az élet kialakulásától kezdve mintegy három és fél milliárd éven át, egészen az ember megjelenéséig. Ám az, hogy a replikátorok magukra hagyott állapotban vannak, korántsem olyan körülmény, amely magukból a replikátorokból fakad. A replikátorok replikálódnak. Ha senki nem piszkál bele, akkor a mutáció spontán, a szelekció pedig természetes marad. Ami ilyenkor végbemegy, azt nevezzük evolúciónak.

Csakhogy a variációképződés és az eltérő valószínűséggel való továbbszaporodás nem olyan dolog, amelybe ne lehetne belepiszkálni. Bele lehet piszkálni, csak legyen valaki, aki képes erre! Az a tény, hogy az evolúció során a variációképződés és a szelekció folyamatait nem tartja kézben senki, nem jelenti azt, hogy ezeket a folyamatokat nem is lehet kézbe venni. Ha kézbe veszik, akkor ezek a folyamatok, amelyek addig önállóan "pörögték ki" az eredményt, eszközzé válnak, amelyekkel célok valósíthatók meg.

Amikor megjelenik valaki, aki kézbe veszi a mutáció és a szelekció addig irányítás nélkül pörgő folyamatait, s úgy használja fel ezeket, hogy valamilyen előre megtervezett eredményt termeljenek ki számára, akkor az evolúció természetesen véget ér.

A Földön az ember az a céltudatos és hatóképes valaki, aki kézbe vette és eszközként kezdte el használni a mutáció és a szelekció mindaddig öntudatlanul működő folyamatait. Nekikezdett számos növény- és állatfaj átalakításához. Mesterséges szelekció alkalmazásával azokat az egyedeket, azokat a variánsokat kezdte el szaporítani, amelyek valamilyen szempontból a leghasznosabbak voltak neki. Ezzel a tenyésztésbe, nemesítésbe vont fajok számára az evolúció megszűnt, s törzsfejlődésük az élőlénykészítés folyamatává változott. A XX. században a szelekció irányítása mellett a mutációk irányítására is egyre inkább lehetőség nyílt, így az ember élőlénykészítési munkája még hatékonyabbá és gyorsabbá vált.

Azt állítom, hogy téves az a nézet, amely az evolúciót az élővilág történetét végigvezérlő folyamatnak tekinti. Ha "helyére akarjuk tenni" az evolúciót, akkor azt mondhatjuk, hogy a törzsfejlődés beindító folyamata, amely akkor kezdődik, amikor az első replikátorok megjelennek, s addig tart, amíg ki nem termeli az olyan intelligens lényeket, amelyek képesek beleavatkozni az evolúció mechanizmusába, mert ezzel megszűnik annak evolúciós jellege.

Dallos Jenő grafikái

Persze, nem szükségszerű, hogy az evolúció során kialakuljanak ilyen értelmes lények, de megvan rá az esély, mint azt saját fajunk léte bizonyítja. Ily módon az evolúcióban benne van az "önmegsemmisítés" lehetősége, hiszen ha az evolúció, amelyet magára hagyottan működő folyamatként jellemeztünk, képes olyan jelenséget produkálni, amelytől magára hagyottsága megszűnik.

Kérdés, hogy a céltudatos és hatóképes ágens, azaz az ember megjelenésével milyen mértékben szűnik meg az evolúció. Csak azoknak a fajoknak a számára ér-e véget, amelyeket az ember tudatos átformálásnak vet alá, vagy esetleg azok számára is, amelyek az ember közbelépése nélkül kihaltak volna. Erre és a hasonló kérdésekre nem tudom a választ. Most csupán azt szerettem volna felvetni, hogy igenis létezhetnek életfolyamatok (replikációs folyamatok) evolúció nélkül, ezért, sajnos, nemhogy a kultúra megértéséhez, de még a törzsfejlődés legújabb fejleményeinek megértéséhez sem elegendő, ha pusztán az evolúció eszméjével felfegyverkezve vágunk neki az expedíciónak.

Mannhardt András