Az ókori római civilizáció

Az ókori római állam Itália nyugati partvidékének középső részén, a mai Róma város, majd a környező Latium területén alkult ki. Északon Etruria, délen Campania és a görög telepes városok fennhatósága alatt álló Lucania határolták. Keleti szomszédai szabinok, umberek és más ősitáliai népek voltak. Terjeszkedése során fokozatosan egész Itália területét, majd időszámításunk kezdetéig a Földközi-tenger csaknem teljes környezetét, Nyugat- és Közép-Európát a Rajna és a Duna vonaláig, a brit sziget déli felét, a Balkán-félszigetet, Kisázsiát és a Fekete-tenger északi partvidékét hódította meg, kiterjesztette fennhatóságát Dáciára, a mai Románia területére és Mezopotámiára is.

Róma történelme

1.A királyság kora (i. e. 753-510).

Róma városa az i. e. VIII. és VII. század között alakult ki latin és szabin községek egyesüléséből. Gyors fejlődését nagyban elősegítette, hogy két magas kultúrájú terület, a görög és az etruszk városok között feküdt. Történelmének e korai szakaszában etruszk származású királyok uralma alatt is állt.
A királyság korában (i. e. 753-510) jut el Róma az osztálytársadalom szintjére. A nemzetségek néppé egyesülnek. A társadalom teljes jogú tagjai, a patriciusok kiváltságokat élveznek. Velük szemben kialakul a köznép, plebejusok széles rétege, akiknek számát állandóan növeli a gazdasági fejlődés által odavonzott óevándorlók tömege. A plebejusok szabad, vagyonnal rendelkező, adózó és katonáskodó lakosok, akik politikai jogokkal azonban nem rendelkeznek. A királyok uralma i. e. 510 táján dőlt meg.

2.A köztársaság kora (i.e. 510-27).

Róma látszólag demokratikus berendezkedésű városállammá alakul át, amelyet a népgyűlésen évenként megválasztott két konzul váltakozva vezetett. A vázás a kialakult társadalmi rendet lényegében nem érintette. A plebejusok harca politikai jogaikért a köztársaság első két századában állandóan folyt, és csak az i. e. III. százarl elején ért győzelmükkel véget. Ekkor csaknem minden hivatali állás megnyilt elöttük is. A köztársaság első két évszázada Róma szomszédai ellen folytatott harcainak kora, amelyek során fokozatosan egész Közép- és Dél-Iália a fennhatósága alá került.
Itália nagy részének meghódításával megváltozott a római társadalom szerkezete. A patríciusok mellett a plebejusok szűk felső rétege is a hatalom részesévé vált. A köztársaság politikája az így kialakult nemesség érdekeihez igazodott. A szabad kisbirtokosok elszegényedése egyre fokozódott, a rabszolga munkaerőn alapuló nagybirtok pedig rohamosan nüvekedett.
A fokozódó rabszolgakereslet hódító háborúk újabb sorához vezetett. Ezek így elsősorban a nagy vetétytárson, a pun Karthágón aratott győzelem eredményeként az i. e. III-II. század folyamán Róma fennhatósága alá került Szicília, Spanyolország nagy része, Észak-Itália, egész Görögország, továbbá Kisázsia és Észak-Afrika jelentős területei. A meghódított országokból beáramló mérhetetlen gazdagság elmélyítette a társadalom alapvető ellentmondásait. A tartományok, a provinciák gazdasága mind kevesebb család kezében összpontosult. Fokozódott a parasztság elszegényedése. A véres belső háborúkban kirobbanó feszültség az i. e. I. században katonai diktatúrákhoz vezetett. A köztársaság késői időszaka a római kultúra fejlődésének is jelentős szakasza. A diktátorok, mint Julius Caesar is, a nép megnyerésére a katonai és a diplomáciai eszközökön kívül felhasználták a művészet minden ágát, közöttük elsősorban az építészetet. Augustus egyeduralmának kezdetével, i. e. 27-ben zárult le a római köztársaság kora.

3. A császárság kora (i.e 27-i. sz. 476).

A császárság korában a birodalom tovább terjeszkedett. A korábban meghódított Gallia mellett római tartománnyá, provinciává vált Germánia, a mai Németország nyugati és déli része, Britannia, a mai Ausztria és a Dunántúl területén Pannóniau, Erdély - Dácia, továbbá Egyiptom és más területek. A provinciák gazdaságilag megerősödtek és Itália kiváltságos helyzete a birodalmon helül fokozatosan megszünt.
A birodalom legnagyobb kiterjedését az i. sz. 11. században, Traianus császár alatt érte el. Az ő, majd Hadrianus és Marcus Aurelius uralma a császárság gazdasági és kulturális fénykora.
A császárkorban a rabszolgatartó rend átmenetileg megszilárdult. A rabszolgamunka mellett azonban a mezőgazdaságban a termelés új, haladottabb alakja jelenik meg, a nagybirtok kisbérletekként való hasznosítása. A rabszolgarendszerben azonban ez a termelési mód elsorvad, a kisbérlők és a szabad parasztok elszegényednek, gyakran rabszolga sorba süllyednek, vagy a városokba áramlanak. Ez a hadsereg fegyelmét is meglazítja, hiszen tagjai nagyrészt a parasztok közül kerülnek ki.
Az i. sz. III. és IV. század fordulóján Diocletianus, Maxenatius és Constantinus császárok alatt az államigazgatás átszervezésével újabb fellendülés következik. A katonai lázadásoktól, rabszolgák és kisbérlők felkeléseitől egyre gyengülő birodalom nem tud ellenállni a barbár népek sorozatos támadásainak, és a IV. század végén kettészakad. Keleti része tovább él mint keletrómai, bizánci császárság, és középkori feudális hatalomként a XV. század közepéig fennmarad. Nyugati része a barbár népek egymást követőcsapásai alatt 476-ban elbukik.

Építészet, művészet, kultúra

A római jellem, gondolkodásmód és világnézet erősen eltér a görögtől. Jellemzői a gyakorlatiasság, a katonás egyszerűség és szigor, a durvább ízlés, a takarékosság, a fényűzés és pompa kerülése. Ezeket az alapvető jellemvonásokat, amelyek a római történelem folyamán végig fellelhetők, a görög kultúra behatolása, majd a leigázott, főként keleti népek pompaszeretete és a császárkor mérhetetlen fényűzése erősen megváltoztatta. A római kultúra legjellemzőbb önálló vívmányai az államszervezés, a közigazgatás, a jog és a hadiszervezet területére esnek. Ezek tették Rómát alkalmassá az addig legnagyobb, földrészeket átfogó birodalom megszervezésére és fenntartására.

A római kultúrának is egyik alapja a vallás. Az ősitáliai népek és az etruszkok vallásából alakult ki, majd erős görög hatásra isteneik részben azonosultak az olümpuszi istenekkel. A császárkorban egyre nagyobb számban honosodnak meg keleti és egyiptomi istenségek kultuszai. A római vallást a gyakorlatiasság jellemzi. Számtalan istensége az emberi tevékenység minden területén őrködött. Tiszteletük áldozatokban, imákban és különféle szertartásokban nyilvánult meg, de mindenkor az isteni segítségért nyújtott ellenszolgáltatás jellegét viselte. A vallás befolyása a kulturális életre kevésbé mélyreható, mint a görögségnél.

A kezdetben szegényes római kultúra felvirágzásának előfeltételeit az i. e. 111-II. század társadalmi és gazdasági változásai teremtik meg. Róma érintkezésbe került a hellénisztikus királyságokkal, és ezzel a görög kultúra és művészet hatása nagymértékben erősödött az egyre nagyobb számban bevándorló vagy rabszolgaként behurcolt görög kézművesek, művészek és tanítók révén.

A görög kultúra hatására alakult ki a latin irodalmi és tudományos nyelv. Szókincse, kifejező készsége a görög irodalom alkotásainak fordításával, átdolgozásával és utánzásával bővült és tökéletesedett. A római irodalom megteremtője Livius Andronicas felszabadított görög rabszolga az Odüsszeiát fordította latinra. Ptautus a görög komédiák műfaját honosította meg, és fejlesztette római ízlésben magas fokra. Vígjátékai évszázadokon át a műfaj mintái.
Görög példák utánzásával alakult ki a római próza. Jellemző műfajai a történetírás, a tudományos értekezés és a köztársaság korában még tényleges politikai szerepetjátszó szónoklat művészete, a retorika. A római történetírás atyja Livius a város alapításától saját koráig, az i. e. I. század végéig írta meg Róma történetét. Julius Caesar saját hadjáratait foglalta írásba. A szónoklat kiváló művelője Cicero, a köztársaság utolsó századának egyik jelentős politikusa. Beszédei, értekezései és levelei már életében a latin próza elismert remekeinek számítottak.

A római kultúra aranykora Augustus uralkodása. A görög példaképek követése tudatos művészi törekvéssé vált. Az Augustus köréhez tartozó költők a császár politikai programjának is hirdetői. A legkiválóbbak, Vergilius, Horarius és Ovidius műveiben kifejerésre jut az abszolutisztikus államforma kultúrájára jellemző igyekezet is, hogy a múlt idealizálásával, az ősi szokások magasztalásával, a falusi élet szépségeinek hirdetésével eltereljék a figyelmet a politikai és társadalmi élet időszerű, égető kérdéseiről.
A prózairodalomban szakirodalmi művek is előfordultak. Így az építészet elméleti és gyakorlati kérdéseiről Vitruvius Pollio építész műve: "Tíz könyv az építészetről" címmel.
Az i. sz. I-II. századra esű ezüstkor irodalmának lírai költői mellett a próza egyik legjelentősebb képviselője a legnagyobb római történetíró, Tacitus. Egységes szempontok és oknyomozó módszer alkalmazásával a korai császárkor történetét írta meg.

Az elméleti tudományok területén a rómaiak jobbára a görögök eredményeit használták fel és terjesztették.
A képzőművészetek fejlődése az i. e. III. századig lassú. Példaképei az ősi itáliai, elsősorban az etruszk művészek alkotásai. Utóbb a görög művészet hatása válik uralkodóvá. A hódító hadjáratok során a görög művészet, elsősorban a szobrászat kiváló alkotásait tömegével hurcolják hadizsák-mányként Rómába. Az i. e. II. századtól szinte elmaradhatatlan tartozékai a római épületeknek, előkelő lakóházaknak a görög szobrok. Az egyre növekvő kereslet a görög eredetik sorozatos máso-lásához vezetett.
A római szobrászat önálló eredményeket leginkább az arcképszobrászat terén ért el. Jellemzője az egyéniség hű, naturalisztikus tükrözése. A római szobrászat másik sajátos területe a diadalíveket és emlékműveket díszítő történelmi dombormű. Kiemelkedő emlékei az Augustus által állíttatott békeoltár (Ara pacis) áldozati menetet ábrázoló fríze, és a síremléket koronázó Traianus-oszlop spirális dombormű szalagja, amely a császár győzelmes dáciai hadjáratát örökítette meg.
A római feszészet fennmaradt emlékei részben ornamentális, részben mitológiai jeleneteket ábrázoló figurális falfestmények. Pompei, Herculaneum és Róma lakóházaiban és palotáiban nagy számban maradtak ránk, de jelentős töredékeket tártak fel a provinciák, így Magyarország területén is.
A római épületek belső tereinek lényeges tartozékai a padlókat díszítő mozaikok, geometrikus vagy növényi mintákkal és alakos jelenetekkel. Gyakran híres görög falfestményeket másoltak mozaikképeken. Művészi értékű, esetenként nagymértékű padlómozaikokat hazánkban is feltártak római lakó- és középületekben.


Róma történtének korai századairól csak bizonytalan ismereteink vannak. Az ókori római hagyomány szerint Róma városát a Trójából a vesztes háború után Aeneas királyfi leszármazottai Romulus és Remus alapították. A hagyomány szerint Romulust és Remust egy anyafarkas táplálta.

A római építőművészet és a vele szervesen fejlődő szobrászat és díszítőművészet az etruszk örökség és a görög hatások nyomán alakult ki. Róma nemzeti művészete csak i. e. 300 körül, Appius Claudius cenzornak, a Via Appia építőjének idején kezd kibontakozni. Ekkor a rómaiak technikai tudása már magas fokon állt, amit főképpen hidaik és vízvezetékeik bizonyítanak. Templomaik most már dél-itáliai görög minták után indulnak, s az etruszk templom négyzetes alakja helyett a hosszúkás görög alaprajzot veszik fel, a dekoratív formák is a görög formanyelvre támaszkodnak.
A II. században a tufa a domináló építőanyag, s a tufastílus Rómától Pompejin át Szicíliáig terjed. Az emlékeken a görög építészetnek mindhárom szisztémája előfordul, a dór Coriban, a ión Pompejiben, a korinthoszi, lágy akanthusaival, Tivoliban.

Pompeji egyébként nagyszerű példája a hellenizált itáliai városnak. A II. századig jelentéktelen vidéki város volt, s csak a század közepétől indult nagyobb arányú fejlődésnek. Az addigi építőanyagnak, a mészkőnek helyét a tufa foglalja el, a házak szebbek és nagyobbak lesznek, a főtereket oszlopos csarnokok fogják körül. A város karaktere teljesen hellenisztikussá válik, amit a lakóház típusának megváltozása is bizonyít: az oszlop nélküli átrium helyére a négyoszlopos lép, sőt megjelenik a sokoszlopos "korinthoszi" átrium is, amely már a görög peristil rokona. A gazdagabb lakóházaknak két átriumuk is van, sot egy vagy két peristiljük is, amelyek közül a második kertjellegű. Az átrium s az első peristil köré csoportosított helyiségek közül a hallszerű tablinum, a hálószobák s az ebédlők voltak fontosak; érdekes, hogy minden évszaknak külön ebédlője volt. Legszebb példája a teljesen kifejlődött hellenisztikus lakóház-típusnak a C'asa del Fauno, pompás falfestményeivel s Nagy Sándor híres csatamozaikjával, amely egykor a két peristil közötti exedra padlóját díszítette. Tipikus, de szerényebb példák a Vettiusok háza, amelynek viszont falfestményei voltak a legszebbek. Sallustius, az "ezüstlakodalom", Epidius Rufus s a "tragikus költő" háza, utóbbi szintén pompás falfestményekkel. Teljesen hellenisztikus architektúrájúak a nagy nyilvános épületek is, elsősorban a fórum köré csoportosulók: a Jupiter- és Apolló-templomok, a bazilika, a vásárcsarnokok s a városi hivatalok, s hasonlóan görög jellegű a többi középület, a fórumtól távolabb eső templomok, színházak és fürdők.
Pompejit Stabiével és Herculaneummal együtt Kr. u. 79-ben a Vezúv kitörése pusztította el, amely hamu- és kőtömegeivel megfojtotta és eltemette a három virágzó várost.

A köztársaság utolsó évtizedeiben erős fejlődést mutat Róma építészete. Megjelenik a római architektúra egyik legjellemzőbb motívuma, a féloszlopok közötti boltíves nyílás, amely sorozatos előfordulása esetén egyike a leghatásosabb és legfejlődésképesebb architektonikus szisztémáknak, s a reneszánsz építészetének is egyik legfontosabb elemévé lesz. Ha több ilyen oszlopos-boltíves emelet van egymás fölött, úgy a földszinti oszloprend dór, a középső ión, a legfelső korinthoszi.
Teljesen kifejlődnek a római oszloprendek, a görög dór eltűnik, s helyét az etruszkból származó toszkán és római dór foglalják el; az ión és korinthoszi, bár módosításokkal, továbbra is megmaradnak.
Augustus császár korában, a Krisztus születése körüli évekbe esik a római építészet első fénykora. Augustus minden erejével fellendíti az építkezést, s Rómából a pompás és nagyszerű márványépületek városát akarja megteremteni. Restauráltatja a régi templomokat s tömegesen emeltet újakat; magának a Palatinuson építtet palotát, s alatta épül ki a Forum Augusteum, Mars Ultor hatalmas templomával. A Mars-mezőn nagyszerű oszlopcsarnokok épülnek, s ugyanott állítják fel a reliefjeiről híres Ara Pacis Augustae-t, megépül a reneszánsz építészetére döntő fontosságú Marcellus színház, s Agrippa megépítteti Pantheonját.
A mind gazdagabbá váló formanyelvre jellemző, hogy a korinthoszi oszloprend jóformán teljesen kiszorítja a dórt és az iónt, s általában az architektúra erősen tagozott és dekorált (pl.: Concordia-templom konszolos koszorúpárkánya). Nemcsak a fővárosban, de vidéken s a provinciákba is, főleg Galliában, sokat építenek: templomokat és diadalíveket, hidakat és technikai szempontból páratlan vízvezetékeket.

A i. sz. I. évszázadban, a Claudiusok és Flaviusok korában épült Tiberius új palotája a Palatinuson, s 64-ben, Néró idején égett le a köztársasági Róma túlnyomó része, hogy egy új, pompásabb fővárosnak adjon helyet. Néró művét a Flaviusok folytatták és

• Vespasianus megépíttette a Colosseumot.
  
  Az ókori Róma egyik legismertebb műemléke a Colosseum. Három emelet magas külső falát árkádsorok tartják. Ellipszis alakú küzdőterén egykor véres harcokat vívtak a gladiátorok. A nézők padsoraiban egyszerre 50-60 ezer ember fért el, akik ülőhelyeiket sugárszerűen elágazó lépcsőfeljárókon tudták elérni. (A mai sportstadionok szerkezete tulajdonképpen a Colosseum felépítését követi.)
  
  
• A Panthenon, Rómának egyetlen teljes épségben fennmaradt antik épülete, amely hatalmas, kazettás kupolaboltozattal fedett teret foglal magában. Alaprajza kívül-belül kör. A rendkívüli - majdnem 7 m - vastagságú falakból hét oszlopos fülke van kivágva: egyikben ma a főoltár áll, a többiben az olasz nemzet nagy halottai - köztük Raffaello - pihennek.
  A boltozat a római kupolaépítés legszebb emléke. Átmérője meghaladja a 43 m-t, magassága ugyanannyi. Anyaga téglabordás öntött massza, amely egykor bronz-, ma ólomlapokkal van burkolva. A belső tér világítása teljesen centrális, amennyiben a fényt egyetlen felülvilágító bocsátja be; a megvilágítás éppen ezért végtelenül harmonikus.
  A Pantheon bejárata előtt hatalmas méretű előcsarnok áll, amelynek timpanonos tetejét 16 kolosszális korinthoszi oszlop hordja. A Pantheont az előcsarnok frízének felirata szerint M. Agrippa, Augustus veje építtette ostiai Valerius építőmesterrel, i. e. 27-ben; azóta többször átépítették s a legújabb kutatások megállapították, hogy mai alakját Hadrianus korában kapta.
  609-ben keresztény templommá szentelték s a S. Maria ad Martyres nevet kapta: népszerű neve "La Rotonda".
  
  
• Traianus, a nagy hódító (98-117), különösen a katonai építészet terén alkotott maradandót. Nagy hadiútjai és hídjai a provinciákban, így az Al-Dunán is, a maguk korában a technika csodái voltak, s maradványaik még ma is imponálóak. Ő emeltette a Mars Ultornak szentelt adamklissi-i tropaeumot a Dobrudzsában, s megbízásából Apollodoros megépíti Rómában a nagyszerű Traianus-fórumot, a Basilica Ulpiával s a Traianus-oszloppal.
  
  
• Hadrianus korában (117-138) épül újra Agrippa híres Pantheonja, amelyet villámcsapás pusztított el. Ez az új Pantheon legnagyszerűbb példája a római kupolaépítészetnek, amelynek addig csak csekély jelentősége volt.
  Hadrianus korában tehát már az összes római boltozat-rendszer, Róma építészetének e legfontosabb eredményei teljesen ki voltak fejlődve. A boltozatok konstrukciója igen elmés és gazdaságos volt: téglabordák közötti öntött masszával dolgoztak, ami boltozataik szerkesztését lényegesen megkönnyítette s olcsóbbá tette. Hadrianus maga tervezte Venus és Róma boltozatos kettős templomát s pompás és fantasztikus alaprajzú villát építtetett magának Tivoliban. Utolsó éveiből való a római Pons Aelius, amely a császár mauzóleumához, a mai Angyalvárhoz vezetett.
  
  
• Septimius Severus ( 193-211 ) a Commodus alatt 191-ben leégett római városrészek nagy részét újjáépíttette. Az ő korából való a később elpusztított monumentális homlokzatú Septizonium, a Via Appia dekorativ lezárására, valamint a császár két római diadalíve, a nagyszabású háromkapus s a kisebb, egynyílású.
  Fia, Caracalla építtette a Serapis-templomot s a nevéről elnevezett pazar belső kiképzésű thermákat. A század további folyamán jelentékenyebb alkotás alig létesült.

A provinciákban a II. és III. században elég élénk építési tevékenység volt. Augusta Trevirorumban, a mai német Trierben megépül a híres Porta Nigra (260), s nagyszabású emlékeink maradtak az "afrikai Pompeji"-ben, Duggában és Tebessában.
Erősen építkeztek Görögországban, Kis-Ázsiában és Germániában, s erre az időre esik Aquincum fénykora is. A legnagyszerűbb alkotások a szíriai Baalbekben, az antik Heliopolisban maradtak fenn: a kolosszális Zeusz-templom egy kisebb templom s a "barokk" kis körtemplom, s alig maradnak el mögöttük Palmyra hatalmas romjai.

Diocletianus korában (284-305), majd Nagy Constantinus alatt (306-337) a római építészet utolsó fénykorát éli. Nagyszerű emlékei e korszaknak a két császárról elnevezett thermák.
Constantinus diadalíve és bazilikája, utóbbi a Pantheon és a Colosseum mellett a római architektúra legimpozánsabb alkotása.
Nagy Constantinusszal véget ér a klasszikus Róma építészetének fejlődése, s azt a kereszténység hőskorának építőművészete váltja fel.

Szobrászat és festészet.

A római művészet két fontos alkotóelemre vezethető vissza: a görög hatásra, mely már a krétai és a mükénéi kultúra korában kezdett szerepelni, de kivált a VIII. század után érvényesül, amikor a görögök Dél-Itáliában gyarmatokat alapítanak; valamint a bennszülött népek művészetére, melyek közül az etruszkok játszottak kiválóbb szerepet, akik maguk is görög befolyás alatt álltak.

A festészet terén igen nehezen állapítható meg, hogy mennyire terjedt el a görög hatás, mert összehasonlíthatatlanul több emlék maradt fenn a római, mint a görög festészetből, de valószínű, hogy itt is maga az ábrázolás görög mintaképekre vezethető vissza és csak a felfogás volt benne új, annál is inkább, mert a mesterek nagyrészt görögök lehettek.

A szobrászatban egészen Campania meghódításának koráig keletkeznek ugyan etruszk művek, melyek nagy számban kerülnek Rómába, de szerepelnek mellette görög munkák is. Anélkül, hogy jellegzetes római művészetről szó lehetne, csak a hellenizmus végétol alakul ki egy olyan művészeti irány, mely úgyszólván a görögöt folytatja, ám a tér érzékeltetésében megkísérli és az imperialisztikus világnézettel összefüggő, reprezentatív historizáló művészetet megteremti.
Már az i. e. V. századtól kezdve elterjedt az emlékszobrok állításának szokása, sőt a IV. század végétől kezdve gyakran állítottak lovasszobrokat is. E műfaj reprezentatív jelentőségével különösen megfelelt az itáliai népek hajlamának, amely éppen úgy kifejezést nyert a reneszánsz korában, mint az etruszk portréművészetben, és amely valószínűleg belső indítóoka volt annak, hogy a római patríciusok őseik viaszképeit átriumokban felállították.
E realisztikus arcképekhez csak később járultak a görög mintára készült heroizált, idealizált képmások.

Az i. e. III. század végén a rómaiak, görögországi győzelmeik folytán, a meghódított városokból sok rabolt műkincset vittek haza. Ezek a szobrok - néha festmények is - közszemlére voltak kitéve, és természetesen erősen hatottak az irodalom révén már erősen görög szellem befolyása alatt álló rómaiakra.
Nemcsak a nyilvános épületeket díszítették szobrokkal, hanem magánházakat, villákat is, melyek közül igen sok híres volt műkincseiről.
A növekvő szükségletekkel és pompaszeretettel kapcsolatban görög művészeket is hívtak Rómába, hogy paloták stb. díszítéséről gondoskodjanak.
Római szobrászok, mint Coponius, aki az i.e. I.században Pompejus színházát díszítette, kivételek voltak. Görögök voltak Apollonios és Arkesilaios, akik a görög felfogás szerint készítettek istenszobrokat, görög volt Pasiteles, aki a régiek tanulmányozását és valószínűleg másolását a természet megfigyelésével kötötte össze és akinek számos tanítványa közé tartozott Stephanos, akinek viszont M. Cossutius felszabadítottja, Menelaosz volt a tanítványa. Ennek ránk maradt szoborcsoportján az ifjú jelegzetes köpenyviselete Caesar korára vall.

Neoattikusoknak neveznek egy athéni művészcsoportot, akik figurális jelenetekkel gazdagon díszített márvány vázákat, talapzatokat stb. készítettek, de különösen régebbi szobortípusokat, melyek óriási számban álltak rendelkezésükre, alakítottak át szükség szerint, sőt új tartalommal és művészi jelentőséggel gazdagították is azokat, mikor méltó feladatról volt szó. Így ábrázolt pl. Kleomens egy előkelő rómait heroikus meztelenségben, egy V. századbeli Hermész típusára helyezvén portréfejét, úgy hogy egységesen összeforrasztotta azt a testtel, melyet a természetben megfigyelt, de kellően leegyszerűsített részletekkel gazdagított. Ilyen, részben egyéni alkotások mellett nagyban készültek. másolatok görög minták után, ami nem csupán a hirtetlen növekvő szükségletből, hanem már a hellenizmus végével beállt archaizáló irányzatból is magyarázható.

Az Athena Parthenost másolja Antiochos, Polikleitos Amazonját és Doryphorosát herrnák alakjában (Archias fia), ugyancsak másolással foglalkoznak M. Cossutius Cerdo, Apollonios (Nestor fia), Diogenész, Glykn és mások. A császárság korától nagyrészt importált művészet jellegzetes római karaktert nyert, új szellemmel alakítva át minden idegen formát. Ahová a rómaiak értek, ott a művészet az ő szellemükben alakult át.

Augusztusz korának művészete külsőleg a hellenizmus utolsó fázisában, az i. e. I. század pathetikus és mégis hűvös klasszicizmusában gyökerezik. Ebből átveszi a formák térszerű és festői felfogását, a szerves és egységes felépítést és összeköti azt a római ízlésnek megfelelő, beható naturalizmussal. Kimért, előkelő udvari művészet keletkezik így, mely az állam és az uralkodó dicsőítésére szolgál.

E kornak és iránynak legkiválóbb emléke az Ara Pacis Augustae, melynek alapján több más finom domborművet Augustus korába helyezhetünk (Grimani reliefek, Bécs). Ugyanaz a nyugodt, tartózkodó, huvos előkelőség ömlik el a császár arcképszobrain (ifjúkori mellszobor, Vatikán, prima portai páncélszobor, ugyanott). A formák, amelyek szigorúan természetbol vannak véve, de a görög művészi tradíció szerint kezelve, egyaránt kifejezik egyéniségét és méltóságát. A római Ara Pacis - a Béke oltára - domborművei a görög klasszikus stílust követik. E kor-nak legkiválcibb emléke az Ara Pacis Augustae finom domborműsora és a prima portai Augustus-szobor.

{IDE JÖN AUDELFIN.JPG}

A formák, amelyek a természetből vannak véve, de a görög művészi tradíciók szerint kezelve, egyaránt kifejezik az egyéniségét és méltóságát.
Női portréknál az idealizált portréfejet előszeretettel helyezték görög szobortípusokra. A női arcképek meghatározását elősegíti az a körülmény, hogy a hajviselet változó divatját híven visszaadták.

Trajanus uralkodása alatt egy fontos történelmi emlék keletkezett, a császár szobrával koronázott, harci domborművekkel díszített Trajanus-oszlop. A körülfutó reliefek a dák háborúknak mintegy kőbe vésett krónikái, melyen a császár mindig visszatérő alakja adja meg a ritmust. A művész az alakokat élesen és keményen faragta ki, amivel erősebb árnyékhatásokat ért el és az alakokat a háttér síkjától ezáltal jobban különválasztotta, így a dekoratív hatást is fokozva.
A Marcus-oszlop a Trajanus-oszlop mintájára készült, itt is az alakok erősebben kiemelkednek. Marcus Aurelius lovasszobra, mely előkelő nyugalmával és festői kontrasztjaival erőteljesen hat (Capitolium). A diadalívek, emlékoszlopok és hasonló hivatalosjellegű emlékek és a képmásszobrászat mellett a harmadik, a rómaiaktól különösen ápolt műfaj a sírművészet volt. Elsősorban a domborműves márványszarkofágokat kedvelték, amilyeneket Görögországban és Etruriában is használtak. Ezeket hosszúkás szekrények alakjában képezték és mivel nem szánták szabad felállításra, gyakran csak az előlapon díszítették reliefekkel. A domborművek tárgyait a hétköznapi életből (vadászatok, harcok stb.) vagy a mitológiából merítették. Meden, Hippolytos, Meleagros, Aktaion stb. mondáit használták fel. A halottat sokszor ábrázolták a szarkofágok tetején fekve, néha reliefek alakjában a síron, vagy mellette.

A festészet, melynek emlékei az etruszk sírkamrákban oly nagy számmal maradtak ránk, Rómából az i. e. I. század előtti időkből alig ismeretes. A Rómában talált kevés emlék mellett a Vezúv által elhamvasztott városok őrizték meg nagy számmal az i. e. és utáni elso századok festményeit.

A főleg Pompejiben talált falfestményeket (most nagyrészt Nápolyban) négy "stílusba" csoportosítják:

• Az elsőnél a falakat tarka márványlapokat utánzó stukkóréteg borította, ez volt az ún. inkrusztációs stílus.
  
  
• A második stílus festett építészeti tagozatokat állít látszólag a falak elé, vagy pedig tájakra kitekintő falnyílásokat varázsol a néző elé. Livia Prima-Porta melletti villájában egy egész szoba falai kertet ábrázolnak. Ide tartoznak az Odüsszeia-tájképek is. Néha az egyszínű falak elé oszlopok vagy pillérek vannak perspektívikusan festve, közben látszólagos kilátások nyílnak, a sima falrészekre aztán képeket készítenek. (Livia háza a Palatinuson.)Ez a stílus uralkodik eleinte Rómában Augustus idején is, és ebből fejlődik a harmadik stílus.
  
  
• A harmadik a kilátásokat elhagyja, a falnak visszaadja térhatároló szerepét, úgyhogy az ornamensek csupán síkdíszítmények, mintegy keretet képezve a falsíkok közepén alkalmazott képek számára. Ezek különféle korú görög mintaképeket reprodukálnak, melyek alakjait azonban legtöbbször átalakítva, mélyebb tér ábrázolásába, zárt helyiségbe állítva használják fel.
  
  
• A negyedik stílus, mely élénk színeket használ, a falakat lehetőleg felbontja, feloszlatja fantasztikus architektúrával, perspektivikus kilátásokkal, zárt képekkel és elszórt alakokkal. Itt is gyakran találkozunk régebbi görög képek alakjainak új tájképkörnyezetbe állított másolataival. Ritkábban fordulnak elő a római életből vett jelenetek, melyek feltuno realizmust mutatnak.
  
  

A későbbi festészetet leginkább a sírépületekből ismerjük, ahol stukkódíszítményekkel vegyesen, vonalas, tagolt ékítményeket mutat (Via Latinai sírok). Festői motívumokat őriztek meg számunkra a mozaikok is.

A római művészet látszólagos hanyatlása csupán tünete annak a "küzdelemnek, amelyet az új világnézet a régivel folytat, hogy vele lassan egyesülve, azt döntőleg befolyásolja, és teljesen az új értelemben alakítsa át. Ezzel végetér az antik és helyébe lép a keresztény művészet és új alapon, új teremtő erők kezdenek hatni".
Róma művészetével véget ér az antik, s helyébe lép a keresztény művészet.

Az ókori római építészet emlékei
(részletesebben)

A köztársaság kora

A római építészetnek az i. e. II. századig terjedő korai szakaszából kevés emlék maradt fenn. Rómát i. e. 390-ben a kelta gallok a Capitolium kivételével lerombolták. Az ezt követően kevésbé időtálló anyagokból készült, a belharcok során is többször megrongált és helyreállított, elöregedett épületeket a császárkorban néha teljes egészűkben újra építették.
A várost kezdettől fogva fenyegető támadások szükségessé tették a védőművek, a növekvő lakosság pedig mérnöki létesítmények építését. Így már az i. e. VI. század végén megépült az akkori városterület körül a Servius Tullius királyról elnevezett, tufatömbökből rakott, ún. Serviusi városfal, amelyet a gall támadás után helyreállítottak. A királyok korában épült a mélyebben fekvő városterületeket víztelenítő fedett csatorna, a Cloaca Maxima is. Az első hadiút i. e. 312-ben készül, a Rómából Capuába vezető Via Appia, és csaknem egyidejűleg az első távolsági vízvezeték, aquaeductus is.
A rohamosan terjeszkedő fiatal köztársaság nem volt elég gazdag, hogy fényűző, nagyszabású középületeket emelhessen. Szerényebb épületein mégis kialakultak a Róma későbbi építészetére jellemző kompozíciós vonások, így az alaprajz egy tengelyre szervezése és ezzel az épület frontális beállításának hangsúlyozása.
A köztársaság korának legjelentősebb emlékei Rómában a Capitoliumi Juppiter temploma, a Forum Romanum e korból fennmaradt épületei, az Aqua Marcia vízvezeték, a Fabricius-híd, néhány római templom és sírépítmény, Rómán kivül Tivoli körtemploma, Ostia és különösen Pompei városának középületei és lakóházai.

• Róma: Juppiter Capitolinus temploma. Az i. e. VI. században, a királyok korának végén épült a Capitolium dombon, és a köztársaság első évében, i. e. 509-ben szentelték fel, majd többször újjáépítették. Alaprajzi elrendezése és felépítése az etruszk templomokét követte. Magas pódiumára csak elől vezetett fel lépcső a hat-hat oszlop három sorával kialakított előcsarnokhoz. Ebből nyílt a három főistennek, Juppirernek, Junónak és Minervának szentelt hármas cella. Ezt kétoldalt oszlopfolyosók szegélyezték, amelyeket a cella túlnyomó hátfala zárt le. Barnás színú, puha tufából épült, födéme és fedélszerkezete fából. A finomabb díszítő részleteket gazdagon színezett terrakotiából készítették. Az i. sz. VI. században pusztult el, alapjai fölött ma barokk palota áll.
• Róma: Forum Romanum. A Capitolium és a Palatinus domb lábánál elterülő, hosszan elnyújtott, szabálytalan négyszög alakú mocsaras térséget már a királyság korában kezdték a Cloaca Maxima megépítésével vízteleníteni és beépíteni. Ettől kezdve piactereivel és a népgyűlések csatlakozó, körülkerített területével, a Comitiummal a város politikai és kereskedelmi életének központjává vált. További kiépítése és szépítése a köztársaság korában állandóan folyt.
  Az i. e. I. század polgárháborúinak rombolásai után Julius Caesar kezdte átrendezve újjáépíteni, majd a császárkor végéig újabb épületek sorával gazdagodott.
  
  A Forum Romanumot nyugati végén a Capitolium meredek lejtőjéhez épített levéltár, a Tabularium zárja le. Ez előtt a fórumot Vespasianus i. sz. 80 körül épült temploma és az i. e. IV. században emelt, i. sz. 7-ben újjáépített Concordia-templom szegélyezte. Utóbbinak csak alépítménye maradt fenn, az előbbiből előcsarnokának három oszlopa áll. Előtte rá merőleges tengellyel Saturnus i. e. 497-ben épült, i. e. 44-ben újjáépített temploma áll, alépítményén előcsarnokának nyolc fennálló oszlopával, párkányával és oromzatának maradványával.
  Főhomlokzatával szemben távolabb, a Forum szélén helyezkedett el a Comitium tanácskozó épületével és a Capitolium lábánál a börtönnel. Eredetileg kútház lehetett a hatalmas tufatömbökből épült, mükénéi tholoszokhoz hasonló, csonkán fennmaradt kupolájú kerek helyiség. A szenátus tanácskozó épületét, a Curiát a Comitium újjáépítésekor Julius Caesar emeltette. Az i. sz. 303-ban megújított téglaépület csaknem teljes egészében fennmaradt, belsejében a faltagolások, a márványberakásos padló és az emelvények jelentős maradványaival.
  
  A Szent út északi oldalán a Basilica Aemilia mellett Pius és Faustina - keresztény használatban fennmaradt - temploma emelkedik nagyszabású homlokzati lépcsőzetével és hatoszlopos homlokzatú előcsarnokával (i. sz. 141). Ezt a kerek Romulus-templom (i. sz. III. század vége) és Maxentius bazilikájának hatalmas rommaradványai (i. sz. III. század vége) követik. A Szent Úr elkanyarodó végénél Titus egynyílású diadalíve épült i. sz. 81-ben. A Forumot keleti végén az i. sz. II. század közepén Hadrianus császár Venus és Roma nagyméretű kettős templomával zárta le.
  A köztársaság utolsó évtizedeiben Julius Caesar a Forum Romanumot megújítva, mellette északról új fórumot építtetett a Capitolium keleti lejtője alá. Kéthajós oszlopcsarnokokkal közrefogott, nyújtott négyszögű udvarának északi végében Venus tempfama emelkedett. Az oszlopcsarnokok mögött két szinten üzlethelyiségek sorakoztak. Caesar fórumának jelentős feltárt maradványai láthatók.
  
  
• Róma: Tabularium. A levéltár töredékesen fennmaradt monumentális épülete i. e. 78 körül épült a Capitolium dombnak a Forum Romanumot határoló oldalában.
  
  A Forum felöli homlokzata 15 m magas, kváderfalazatú alépítményen emelkedik. Ennek tömör felületét csak magasan nyíló kis ablakok sora és a Capitoliumra vezető egykarú - lépcsőzetesen emelkedő dongaboltozat szakaszokkal fedett - lépcsőfeljárat bejárata bontja meg. A legfelső kiugratott kvádersorral alakított, tagozatlan párkány fölött áll az első emelet dór oszloprenddel tagolt árkádsora. Az íveket hordó vállpárkányos pillérek homlokoldalán dór féloszlopok ugranak ki, amelyek az ívek záradéka fölött húzódó párkányt támasztják alá. Az elpusztult felső szintet talán ión oszloprendes árkádsor határolta. Az alsó árkádok mögött, amelynek ma is több nyílása és oszlopa látható, nyitott galéria húzódik. Ezt a pillérek belső oldalán és a hátfalon kiugró pilasztereken nyugvó hevederívek között öntött kolostorboltozat-szakaszok fedik. A galéria belső oldalán néhány, az árkádívekkel azonos szélességű fülke nyílik, középső szakasza mögött helyiségekkel körülvett udvar feküdt.
  
  A Tabularium homlokzata az oszloprendes árkádok, a Colosseum-motívum legkorábbi példája. Az épületre a középkorban ráépült a Capitolium felől nyíló Szenárorok palotája.
  
  
• Róma: ún. Fortuna Virilis-templom. Az i. e. 40 táján épült a Tiberis-parton. Itáliai típusú, kis méretű, ión pszeudoperipterosz. Lábazattal és zárópárkánnyal tagolt pódiumán, amelyre a bejárati oldalon pofafalak között vezet fel lépcső, áll a négyoszlopos homlokzatú, két oszlopköz mély előcsarnokból nyíló cella. Ennek külső oldalait az előcsarnok oszlopsorait folytató féloszlopok tagolják. A cellán is körülhúzódó főpárkány architrávja római szokás szerint oszlopközönként több, egyenes boltozatot alkotó darabból készült. Oszloprendje a római ión klasszikus példája. A templomot nagyrészt tufából, az erősebben terhelt részeket travertinből építették. A két anyag közötti eltérést vékony vakolatréteggel rejtették el. A templom csaknem teljes épségben maradt fenn .
  Szomszédságában az i. e. I. század végén húsz szabadonálló korintuszi oszloppal övezett körtemplom épült. Magas alépítményére eredetileg csak a bejárat előtt vezetett lépcső, később görög mintára körülfutó lépcsőzetet építettek hozzá. A kerek cella fala és az oszlopok pároszi márványból készültek. Eredeti párkánya és lefedése elpusztult. Többi része újabb tetőzet alatt jó állapotban áll.
  
  
• Róma: Caecilia Metella sírépítménye. Az i. e. 20 körül épült a Via Appia mellett. Az etruszk sírtípust követő építmény négyzetes talapzaton álló, 20 m átmérőjű, öntött falú, travertin-kváderekkel burkolt henger. Ezt ökörkoponyákkal és közöttük füzérekkel díszített frízű márvány párkány zárja le. Márványburkolatú volt egykori, ma már hiányzó kúp alakú lefedése is. A párkány fölött emelkedő pártázatos falazat a középkorban készült, amikor a sírépítményt későbbi toldalékaival erődként használták.
  
  
• Róma: Pons Fabricius. A kétnyílású híd i. e. 62-ben épült a folyóparti városrész és az Aesculapius orvosisten szentélyével beépített Tiberis-sziget között. Két, egyenként 24,5 m fesztávolságú ívét középen széles mederpillér támasztja alá, amelyet félköríves záródású nyílással törtek át, hogy áradáskor csökkentse a víz oldalnyomását a pillérre. A nyílást keskeny pilaszterek fogják közre. A híd jóminőségü tufakváderekből épült, a homlokívek faragott travertintömbökből készültek. A mellvédfalakat négy herma díszíti, ezekről kapta a középkorban a Ponte dei Quattro Capi (négyfejes híd) nevet. A hidat ma is használják.
  
  
• Róma: Aqua Marcia. A 91 km hosszú aquaeductus i. e. 146-ban épült, és a szabin hegyek forrásainak vizét vezette a városba. A terepszint különbségeinek kiegyenlítésére helyenként 15 m magasságot is elérő, faragott kövekből épült pillérek 5,50 m széles közeit ék alakú kövekből boltozott, félkörös ívek hidalják át. Ezek fölött húzódik a kőtömbökből falazott; vízzáró habarccsal bélelt, vályú alakú vízvezető csatorna. Az Aqua Marcia teremti meg a római vízvezetékek végleges típusát, amely a későbbiekben csak kevéssé módosul.
  
  
• Tibur: Vesta-templom. A gazdag rómaiak kedvelt környékbeli nyaralóhelyén, a mai Tivoliban, vízeséseket szegélyező sziklapart fölött az i. e. I. század elején épült. A tizennyolc korintuszi oszlopos folyosóval övezett, kerek cellájú körtemplom magas alépítményen áll.
  Erre csak a cella bejárata előtt vezet lépcső. Ennek a jellegzetesen római frontális beállításnak ad hangsúlyt a bejáratot közrefogó két ablak is. A gazdag keretelésű nyílások felfelé keskenyednek. A cellát travertin lapokkal burkolt öntött fal határolja, és gerendás síkfödém fedte. Oszloprendje az itáliai korintuszi stílus egyik legszebb példája. Az épület a körfolyosó tíz megmaradt oszlopával és ökörfejes-füzéres frízű párkányával újkori lefedés alatt viszonylag épen áll.
  
  
• Szomszédságában csaknem egyidős, kisméretű, négy ión oszlopos előcsarnokú, féloszlopokkal tagolt cellájú templomocska áll.
  Ostia. A köztársaság korában épült ki Itália számos, római fennhatóság alá került és újonnan alapított városa. Kiemelkedik ezek közül Róma tengeri kikötője, Ostia városa, amelynek jelentős maradványait hozták felszínre az ásatások.

Viszonylag épségben maradtak fenn két Nápoly-környéki város, Herculaneum és Pompei épületei, miután a Vezúv i. sz. 79. évi kitörésekor előbbit láva, utóbbit hamu temette el. Romjaikat a XVIII. század eleje, ill. közepe óta tárják fel.
Pompei a Vezúv déli lejtőjének lábánál az i. e. VI. században települt, és az i. e. III. században került római fennhatóság alá. A köztársaság késői időszakában a fejlett kereskedőváros a rómaiak kedvelt nyaralóhelye lett. Építészete a dél-itáliai görög városok közelsége folytán a hellénizmus közvetlen hatása alá került. A nagy vastagságú vulkáni hamuréteg jó állapotban őrizte meg épületeinek romjait, amelyek közül kiemelkednek a fórurn együttese, a bazilik, több fürdő, a kis és nagy színház, az amfireátrum és nagyszámú előkelő lakóház.

• Pompei: Forum. A terepdomborzatot rétegvonalait követő városfallal körülvett, szabálytalan körvonalú, hálós utcarendszerrel épült város legrégibb, délnyugati részén helyezkedett el a Forum.
  
  Az eredetileg szabálytalan négyszög alaprajzú piacteret az i. e. II. században három oldalról a görög szroákra emlékeztető, kétszintes oszlopcsarnokokkal vették körül. Földszintjük dór, ill. s, részben toszkán, emeletük ión oszloprendes volt. A tér északi oldalát Juppirer templomának kiemelkedő tömege zárta le. A széles előlépcsőjű alépítményen elől hat, kétoldalt négy-négyoszloppal határolt, mély előcsarnokból nyílt a belül oszlopsorokkal szegélyezett cella. A fórum szabályos négyszög alaprajzú tere a főtengelyében álló és ezt hangsúlyozó templommal sajátosan római kompozició, amelynél a fórum a templom frontális beállítását kiemelő előtérré válik.
  
  A fórumot övező oszlopcsarnokok, porticusok mögött szentélyek és középületek helyezkedtek el.
  
  
• Pompei: Basilica. A fórum délnyugati sarkánál a porticus hátoldalához hatoszlopos homlokzatú t előcsarnokával kapcsolódó csarnok i. e. 105-ben épült.
  
  
• Pompei: Amfireátrum. A város keleti szegletén i. e. 80 körül épült. Ellipszis alaprajzú arénáját és alsó üléssorait a sziklatalajból faragták ki. A kitermelt tőrmeléket ezek körül feltöltötték és erre helyezték a további üléssorokat, amelyekkel az építmény 136 m hosszúságúra és 104 m szélességűre növekedett, és 20 000 nézőt fogadott be. A feltöltést egyik oldalon a városfal, a többin boltívekkel áthidalt támpillérekkel erősített körítő támfal tartja. A nézőtér felső övezeteire a körítőfal melletti páros lépcsőkön elérhető felső körüljáróról juthattak. Az arénába a hossztengely két végén nyíltak bejáratok.
  
  
• Pompei: Lakóházak. A város lakóházai eltérő építési idejüknek megfelelően különféle alaprajzi típusokat képviselnek. Egyik legrégebbi az i. e. IV. századból fennmaradt ún. Orvos háza. Utcai oldalának közepén kívülről nyító bolthelyiség és belülről megközelíthető lakószoba között vezet keskeny előtér a vízgyüjtőmedencés toszkán atriumba. Ennek kétoldalán hálószobák nyílnak, záróoldala szárakkat bővül, és így innen az épület teljes szélességében húzódó helyiségek, a konyha, a tablinum és az ebédlő közvetlenül megközelíthető. A teljes szélességében megnyitott tablinumon át juthattak a hátsó udvarba és mögötte kis kertbe.
  Az i. e. II. században épúlt Pansa-ház lényegesen terjedelmesebb. Atriumából a tablinumon át ión oszlopokkal körülvett, tágas peristil udvarba léphettek, amelynek közepét kert és halasmedence foglalta el, az oszlopfolyosóból pedig helyiségek nyíltak.
  A Verriusok háza ismét más típust képvisel. A rendkívűl széles ház atriumából tablinum közvetítése nélkül, két oszloppal megosztott széles nyílás vezet a harántirányban megnyújtott, tágas perisztil udvarba. Ezt két oldalán helyiségek szegélyezik, két oldalán pedig az épület határoló falai zárják le.

A császárság korának építészete

A császárkor építkezései számukban, változatosságukban és méreteikben messze túlhaladják a köztársaságkoriakat. Az építési tevékenység nem korlátozódott Itália területére. A birodalom valamennyi tartományában, provinciájában nagyszabású épületek, együttesek, egész városok jönnek létre. A kor építészete híven tükrözi az élesedő társadalmi ellentéteket is. A néptömegek szórakoztatására és elkápráztatására szánt nagyszabású közterek, oszlopcsarnokok, fürdők, színházak és amfiteátrumok mellett megtaláljuk a császárok és főembereik, továbbá a meggazdagodott polgárok fényűző palotáit és villáit, ugyanakkor a városi szegények tömegeit befogadó, zsúfolt, egészségtelen, de tulajdonosaiknak komoly jövedelmet biztosító bérházakat és a rabszolgák laktanyáit.
A nagy középítkezéseknél az építtetők gyakran maguk a császárok, a provinciák helytartói vagy a helyi főbb tisztviselők, testületek, a magánépítkezéseknél vezető közéleti személyek, gazdag kereskedők, vállalkozók és nagybirtokosok. A császárok korlátlan hatalma rányomja bélyegét a művészetek, közöttük nagymértékben az építészet fejlődésére. Az építtetők törekvése, hogy minden korábbin újszerűségben és méretekben túltegyenek, a tervezésben, szerkezeti megoldásokban és kivitelezési eljárásokban egyaránt ösztönzi a fejlődést. A kor épületeit a változatos téralakítások, térkapcsolások és együttesek, a boltozatok merész alkalmazása, a kivitel tökéletessége, az igényes anyagok, így elsősorban a márvány tömeges alkalmazása jellemzik. A sorozatban készülő díszítőelemeken a részletformák sematikus, kissé merev kezelése is jelentkezik.
A birodalom minden részében folyó nagyszabású építkezések jelentős számú szakembert igényeltek. Ezeket elsősorban a görög hellenisztikus kultúra hatóterületei biztosították, ahol a formakincs a mesterek nemzedékein át öröklődött és továbbfejlődött. A nyugat- és a közép-európai provinciák építkezésein a helyi lakosságból kikerült mesterek is dolgoztak, ami gyakran a formák ügyetlenebb vagy idegenszerű kezelésén mutatkozik meg.

A császárkor építészetének jelentős emlékei Rómában Augustus korából, az i. sz. I. század elejéről a Marcellus-színház és Augustus foruma Mars Ultor templomával. Augustus közvetlen utódai alatt épült a Porta Maggiore.
Az I. század végéről, a Flavius császárok idejéből való Titus diadalíve és a Colosseum.
A II. században épült a Pantheon, Traianus foruma, Roma és Venus temploma és Hadrianus síremléke, továbbá a császár villaegyüttese Tivoliban.
A III-IV. század késő-császárkori építészetét Caracalla thermái, Aurelianus városfala, Maxentius bazilikája és Constantinus diadalíve képviselik.
A nyugat-európai provinciák emlékei közül kiemelkednek az I. századból Nimesben a Maison Carrée és Nimes mellett a Pont du Gard, a későcsászárkorból Trierben a Porta Nigra és az ún. bazilika, végül Diocletianus spalatoi palotája.
A keleti provinciák császárkori építészetének kiemelkedő, II. századi emléke a Baalbeki templomegyüttes.
A császárkorban épültek a Magyarországon fennmaradt római emlékek is.

• Róma: Marcellus színháza. Az i. e. 13 körül épült a Capitoliumtól nyugatra. Alaprajza és felépítése a római színház minden jellemző vonását magán viseli.
  
  Sík terepre épült. A félkör alaprajzi orkhésztrát körülvevő nézőtér karéja fedett átjárók közbeiktatásával záródik a színpadépítményhez. A körüljárókkal három egymás fölötti övezetre osztott, lépcsőzetes nézőteret sugárirányú falak támasztották alá. Ezek között rendezték el a feljárati lépcsőket és a közlekedő folyosókat, továbbá a kiszolgáló helyiségeket. Kívülről három szinten galériák övezték, amelyek árkádsorokkal nyíltak a homlokzatra. A hatalmas, félhenger atakú épület ívelt, árkádos homlokzatát a földszinten dór, az első emeleten ión, az elpusztult második emeleten feltehetőleg korintuszi oszloprendek tagolták. Az árkádokkal áttört felület erőteljes hálós tagolása féloszlopokkal és a szinteket elválasztó, töretlenül húzódó párkányokkal a hellenisztikus oszlopcsarnokok és a római Tabulatium homlokzatrendszerét továbbfejlesztve mintaképévé vált a császárkori színházak és amfiteátrumok ívesgerendás rendszerű homlokzatainak. A reneszánsz korában a Marcellus-színház oszloprendjeit tartották formatiszta, klasszikus példaképnek.
  A színház szkénéfala nem maradt fenn. Többszintes oszloprendek tagolhatták, háromszögű és íves oromzatokkal lezárva, mint több későbbi színház töredékesen fennmaradt falán.
  A romos épületet a XII. században erőddé, a reneszánsz idején pedig főúri palotává építették át. Ma a nézőtér íves homlokzatának 16 tengelyes, kétszintes szakasza látható a mögötte húzódó galériákkal, a későbbi ráépítésekkel keretezve.
  
  
• Róma: Augustus foruma. A császárkor folyamán a Forum Romanumtól északkeletre, a területet szegélyező dombok lábáig a császárok bőkezűségéből fórumok sora épült, az ún. császárfórumok. Elsőként Caesar fórumától délkeletre, arra merőleges hossztengellyel Augustus építtette meg fórumát az i. e. I. század végén.
  Elrendezése lényegében a pompei fóruméhoz hasonló, de ezt a típust jelentősen továbbfejleszti. A fórumot monumentális kváderfal határolja. Ez előtt húzódó oszlopfolyosók szegélyezik kétoldalt a nyújtott négyszög alaprajzú térséget. Ennek végfala előtt emelkedett a főtengelyt hangsúlyozva Mars Ultor temploma. Főhomlokzatának vonalában, mint kereszttengelyben az udvart kétoldalt az oszlopfolyosók mögött a körítőfalból kiugró, ennek síkjában oszlopsorral elhatárolt, félköríves oldalterek, exedrák bővítették, záródásukban félköríves fülkével. Az exedrák fogadó-, társalgó, ill. előadótermekül szolgáltak.
  
  Mars Ultor - a Caesar meggyilkolását megbosszuló Mars isten - templomát a fórummal egyidőben, az i. e. I. század végén kezdték építeni, de csak az i. sz. II. század elején fejezték be. Az itáliai prosztilosz templomok fejlettebb alakját képviseli. Magas pódiumára a főhomlokzat teljes szélességében vezet pofafalak között monumentális lépcső. Ennek közepén állt az oltár. A nyolc korintuszi oszlopos főhomlokzatú, mély előcsatnokhoz a cellát két oldalról kőzrefogó oszlopfolyosók csatlakoztak. Az épület egytengelyes beállítását a cella végoldalán kiugró félköríves fülke, apszis is hangsúlyozta. A cella oldalfalainak belső oldala előtt oszlopsorok húzódtak. Az épületet gerendázatos síkfödém és oromzatos nyeregtető fedte. Oszloprendje az érett római korintuszi stílus legszebb példái közé tartozik. Hatása számos korabeli, hasonló stílusú templomon mutatkozik.
  
  Az Augustus-forum határoló falainak hosszabb szakaszai jelentős magasságig fennállnak. A templomnak az alépítménye és előlépcsője maradt fenn az oszlopok töredékeivel.
  
  
  
• Róma: Porta Maggiore. A nagyszabású kapuépítmény két aquaeductusnak két Rómából kiinduló utat áthidaló, emlékműszerűen kialakított szakasza. Az i. sz. I. század derekán épült. Elrendezését, megformálását kettős rendeltetése határozta meg. A kétnyílásos kapuzat a romai aquaeductusok egyszerű tömör, ívezetes architektúráját követi. A rendkívül magas, félkörős dongaboltozatokkal fedett közlekedő nyílásokat közrefogó három pillért magasan a járószint fölött keskenyebb, íves záródású nyílások törik át. Ezeket korintuszi féloszlopok és oromzattal koronázott párkány keretezi.
  
  A homlokzatok s a féloszlopok durván megmunkált felületű kváderekből épültek. Ezeket talán az elmaradt befejező munkák során faragták volna simára. A finoman kidolgozott oszlopfők, párkányok és oromzatok hatásosan érvényesülnek a durva, ruszdkus felületeken, és fokozák az építmény monumentalitását. A kapuívek előtt egyszerű tagozású párkányokkal három sávra osztott, a vízvezeték csatornáit rejtő, magas attika emelkedik, simára megdolgozott felületekkel. A IV. században az építményt városkapuként befoglalták a városfalba, és így napjainkig viszonylag épségben maradt fenn. Erőteljes architektúrájával és rusztikus megjelenésével több ókori és reneszánsz épület mintájává vált.
  
  
• Róma: Titus diadalíve. A fehér márvány burkolatú emlékmű i. sz. 81-ben épült Jeruzsálem bevételének emlékére a Forum Romanum délkeleti végén. A közel négyzetes homlokzatú építményt középen magas, kazettázott dongaboltozatú átjárónyílás töri át. Ezt kétoldalt magas lábazatra állított kompozit oszlopok szegélyezik. Az építmény sarkain hasonló háromnegyed-oszlopok állnak. A gazdag fatagott díszű főpárkány ez utóbbiak fölött golyvázódik, a nyílás fölötti szakaszon pedig töretlenül kiugrik. A pillérek felületét az oszlopok között keskeny, vízszintes tükrök osztják egymás fölött két mezőre. Az alsó mezőket egy-egy szemöldökpárkányos vakablak díszíti. A főpárkány fölött súlyos attika emelkedik. Kiugró, tagozott keretezésű középrészét finoman elosztott felirat díszíti.
  
  A diadalívet eredetileg Titus császár diadalkocsin álló szobra koronázta. Az átjáró oldalfalain a lábazat és a vállpárkány között domborművek ábrázolják a diadalkocsin bevonuló császárt, ill. a foglyokkal és a zsákmánnyal vonuló diadalmenetet. A középkorban erődítésbe befoglalt, majd erősen megcsonkult emtékmüvet 1822-ben travertinnel eredeti alakjára kiegészítették.
  
  
• Róma: Colosseum. A Flavius házbeli császárok hatalmas méretű amfiteátruma a Forum Romanum tengelyének délkeleti végén i. sz. 80-ban készült el, majd a következő századokban ismételten restaurálták. A Colosseum nevet a középkorban kapta, feltehetően Nérónak egykor a közelben állott óriási szobráról, a kolosszusról.
  Alaprajzát és felépítését a nagyszabású gladiátor- és állatviadalok, továbbá talán hajóscsaták és minden addigit felülmúló nézőtömeg befogadásá. A 86 m hosszú és 54 m széles elliptikus arénáját a lépcsőzetesen emelkedő nézőtér kívülről függőleges homlokzattal határolt, széles gyűrűje veszi körül. Az épület hossztengelyében 188 m, kereszttengelyében 156 m méretű, külső magassága 48,5 m.
  A nézőtér négyszintes alépítményét alul hét, feljebb csökkenő számú koncentrikus ellipszis mentén álló, szintenként boltívekkel összekapcsolt pillérek sorai alkotják. A szélső pillérsorok közötti kéthajós körüljáró galériákat donga- és keresztboltozatok fedik. A négy közbenső gyűrű pilléreit páronként sugárirányú falak kötik össze. Ezek között helyezkednek el a lépcsők és az átjárók, közöttük körüljáró folyosó. A földszinten a körüljáró külső galériából a kereszttengelyben nyílt kétoldalról a császár és az előkelőségek részére, a hossztengelyben a gladiátorok bevonulására és a vadállatok és kellékek beszállítására egy-egy háromhajós bejárat. A közönség a körüljáró közbeeső árkádjain át érte el a lépcsőket.
  
  Az alépítmény elrendezése és szerkezeti megoldása a római építészet rendkívüli fejlettségéről tanúskodik. A pillérvázas felépítés és a közeiben elhelyezkedő lépcsők és folyosók logikus rendszere tette tehetővé, hogy a mintegy 50 000 embert befogadó nézőteret percek alatt kiüríthessék. A vázas megoldás egyúttal jelentős anyagmegtakarítást eredményezett, lényegesen csökkentette a faltömegeket és terhüket, és elősegítette a közlekedő területek jó megvilágítását is. A belső pillérsorok és a teljes homlokzat travertinből épültek, a boltozatok öntött kivitelben készűltek.
  Az aréna elmozdítható padlózata alatt a hossztengellyel párhuzamos falakkal osztott térben a gladiátorok cellái, a vadállatok ketrecei és üzemi helyiségek sorakoztak. Az arénát magas mellvédfal veszi körül. Mögötte emelkednek a körüljárókkal és hátfalakkal négy szintre tagolt nézőtér lépcsőzetes üléssorai. A legalsó szinten a császár páholya és az előkelőségek székei helyezkedtek et. A következő két szinten az ülések márványtömbökből készültek. A külső határfalig emelkedő legfelső, fatribünökkel ellátott szintet az aréna felől oszlopsor övezte, amely a homlokzati fallal együtt gerendás síkfödémet hordott. A nézőteret a legfelső fatperemen álló árbocokra kifeszített ponyvákkal árnyékolhatták.
  Az épület elliptikus henger-tömegét egységes homlokzatarchitektúra tagolja, amely a Marcellus-színház íves-gerendás rendszerét fejleszti tovább. Az alsó három szint 80-80 pilléresárkádos sávját kolosszeum motívumot alkotva háromnegyed oszlopos, a hagyományos sorrendnek megfelelően alul toszkán, az első emeleten ión, a másodikon korintuszi oszloprendek tagolják. Az ión és a korintuszi oszlopok oszlopszékeken állnak. Az árkádok közöttük ezekkel azonos magasságú és párkányú térdfal fölött, a galériák járószintjén nyílnak. A párkányok és a térdfalak a galériák boltozata előtt húzódnak. A legfelső talán később épült - szint tömör homlokzatát oszlopszékes korintuszi pilaszterek tagolják. Közeikben váltakozva a térdfalban kis fekvő, ill. a falmezőben álló négyszögű ablakok nyílnak. Ez utóbbiak szemöldöke fölött pilaszterközönként 3-3 gyámkő ugrik ki az árnyékoló ponyvát tartó árbocok alátámasztására.
  A Colosseumot ismételten földrengések rongálták meg, amelyeknek tekintélyes részei, így homlokzatának fele is áldozatul estek. A középkorban erődítménnyé alakították. A XV-XVII. században kőbánya volt. Anyagából Róma számos nagyszabású reneszánsz és barokk palotája, temploma épült. A XVIII. stázadban a pápa az itt elpusztult keresztény mártírok emlékhelyévé avatta. A XIX. század óta támpillérekkel és aláfalazásokkal erősítették meg omlással fenyegető részeit. Romjaiban is az európai építészet egyik legmonumentálisabb emléke.
  
  
• Róma: Pantheon. A nagyméretű centrális templom i. sz. 120 körül épült a Capitoliumtól északra elterülő Mars-mezőn (ez a mai Róma reneszánsz negyede). Korábbi templom helyén áll, amelynek - felirata alapján i. e. 27-ben emelt - előcsarnokához építették hozzá. Ez a neve szerint az "összes isten" tiszteletére emelt templom, amely még ma is épségben áll, a római építőművészet és mérnöki tudás egyik csúcsteljesítménye.
  A 43,2 m átmérőjű, félgömb kupolával lefedett körépítmény, "rotonda" tömegéhez a négyszög alaprajzú előcsarrnok oromzatos, nyeregtetős tömege kapcsolódik. A belső tér teljes magassága az átmérővel megegyezően 43,2 m, a hengeres alsó térrész felét a kupola tere teszi ki.
  A belső falfelület az aranymetszés arányában magasabb alsó és alacsonyabb felső sávra osztott. Az alsó szinten a kör alaprajzú teret a főtengelyekben félkörös, az átlósokban négyszögű fülkék bővítik, amelyek a 4,5 m vastag körítőfalat nyolc pillérszerű faltestre bontják.
  Az alsó szint felületét a fülkék nyílását osztó két-két korintuszi oszlop és a faltesteket szegélyező korintuszi pilaszterek tagolják. Közöttük a falmezők előtt váltakozva háromszögű, ill. íves oromzatú fülkeépítmények, aediculák állnak. A felső szint főpárkányán nyugvó kupola felületét tagoló kazettáknak nemcsak díszítő szerepük van, hanem a kupola önsúlyát is mintegy 1/6-ával csökkentik.
  
  A kupolán felül csaknem 9 m átmérőjű kerek nyílást, opeiont hagytak, amely a teret bevilágítja. A rotonda külső kialakítása egyszerű. Hengeres felületét a belső osztásnak megfelelően párkányok tagolják. A kupolát eredetileg bronztéglákkal fedték be. Ezeket 662-ben Konstantinápolyba vitték, majd a VIII. században ólomfedéssel pótolták.
  A körítőfal külső és belső falazott téglaréteg között öntött kivitelben készült. A kupola vázát nyolc sugárirányú, téglából falazott borda alkotja, amelyek a körítőfalba beépített kívülről látható teherhárító ívekre tamaszkodnak Az epület szerkezetivázát a rejtett többszintes boltívsor és a faltestek alkotják. Ennek köszönhető, hogy épségben maradt fenn, bár felületén első századában repedések jelentkeztek.
  
  A körépítményhez korintuszi oszlopos csarnok csatlakozik, oromzatos, nyeregtetős tömege fülkéket és az előteret magába foglaló négyszöghasáb. Fedélszéke eredetileg üregesen öntött bronzgerendákból készült, amelyekből 1632-ben s Szt. Péter székesegyház oltárának oszlopait öntötték.
  
  
  
• Róma: Traianus fóruma. A legnagyobbszabású fórumot az i. sz. II. század elején Traianus császár építtette. Az Augustus-fórumtól arra merőleges, Caesar fórumával párhuzamos főtengellyel épült, a Capitolium és a Quirinalis domb közötti völgy közel 30 m-es süllyesztésével. A hatalmas együttes közéleti, kulturális és vallási rendeltetése mellett jelentős kereskedelmi szerepet is játszott.
  
  Traianus oszlopa. A zömök, négyzetes alépítményen, amelyben a császár hamvait helyezték el, áll a 3,50 m átmérőjű, 27 m magas, 18 dobból felépített emlékoszlop. Felületét spirális mentén 1 m magas, 200 m hosszú domborműves szalag övezi, amely Traianus dáciai hadjáratának jeleneteit ábrázolja a római szobrászatra jellemző élethűséggel. A dór oszlopfőn a császár bronzszobra állt, amelyet 1587-ben Szent Péter szobrára cseréltek. a talapzattal együtt 33 m magas emlékmű tetejére csigalépcső vezet.
  
  Traianus kereskedő-csarnokai. A Traianus-fórum első udvarának jobb oldali exedrája körül, attól utcával elválasztva a körvonalát követő, íves alaprajzú, kétszintes üzletház épült, az árkádos homlokzatmögötti galériákból nyíló üzlethelyiség húzódó utcából további kétszintes, középfolyosós üzletház nyílt. A fiókos dongaboltozatú középső galéria az emeleten kétoldalt olyosókkal bővült. Az ezeket bolthelyiségeket dongaboltozatok fedik.
  
  
• Róma: Róma és Venus temploma. Az i. sz. 135 körül épült Hadrianus császár terve alapján a Forum Romanum délkeleti vége és a Colosseum között. A III-IV. század folyamán ismételten restaurálták és módosítottak rajta, Korintuszi oszloprendes peripterosz. A körülfutó lépcsőzetű alépítményen emelkedő templomot 53 m széles véghomlokzatain 10-10, 110 m hosszú oldalain 20-20 oszlopos folyosó övezte.
  
  
• Róma: Hadrianus siremléke. Ez az építményt, Róma bukása után védőműként használták. A VI.sz végén végén - a pápa látomásában itt megjelent Mihály arkangyalról - kapta az Angyalvár nevet. A XIV. század végi súlyos rombolások után a XV-XVI. században a pápák közeli vatikáni palotájuk védőfal rendszeréhez kapcsolva korszerű erődítéssé alakíttatták át, és a ráépített felső szinteken pompás reneszánsz lakosztályokat, alattuk pedig börtönöket alakíttaotak ki. Az építményhez a Tiberisen át a Hadrianus által építtetett, sokszorosan restaurált Angyalhíd vezet.
  
  
• Tibur: Hadrianus villája. A mai Tivoli városka mellett Hadrianus i. sz. 120 körül nagykiterjedésű parkban festői elrendezésű, számos épületből álló nyaraló palotaegyüttest építtetett. A nagyműveltségű, építészetkedvelő és sokat utazott császár a birodalom különböző részein látott nevezetességeket kívánta sajátosan átformált alakban együttesbe foglalni. Az így létrejött épületek a császárkori térművészet értékes példái. Szögletes és íves alaprajzú tereik, ezek bővítései és kapcsolásai, valamint támasz- és áthidaló rendszerei rendkívül változatosak.
  Az együttes központi építménye az ásatásoknál itt talált értékes leletekről Arany-térnek, Piazza d'oronak nevezett udvart körülvevő épületcsoport. A márvánnyal burkolt perisztil udvart kéthajós oszlopcsarnok vette körül. Homlokzatán, a belső oszlopsor állásainak szélességében, az udvar felől két oszlopos árkád nyílt. A könnyed árkádsor sűrű osztása az egyébként is jelentős méretű udvart a valóságnál nagyobbnak érzékeltette. Az udvarba a főtengelyben külső előcsarnok vezetett. Nyolcszögű terét a főtengelyekben a bejárati nyílásokkal áttört négyszögű, az átlós tengelyekben félköríves fülkék bővítették, és opeionnal megnyitott cikkelyes kupola fedte. A cikkelyek közötti bordák a nyolcszög sarkaiban álló oszlopokra támaszkodtak.
  Az udvart lezáró oszlopcsarnok külső falához épült a bejárati tengelyre merőleges hossztengelyű főépület, közepén nyolcszögű, fülkékkel bővített fogadóteremmel. Az átlókban elhelyezkedő négy fülkét a nyolc sarokpillér között a térbe beívelő, a főtengelyekben nyíló átjárókat pedig kifelé ívelő kétoszlopos támaszsorok határolták el a középtértől. A bejárattal szemközti átjáró íves exedrába, a keresztirányúak helyiségekkel közrefogott középfolyosókba vezettek. A középteret a nyolc sarokpillérre támaszkodó, közel 20 m fesztávolságú cikkelyes kupola fedte, amelyet a sarokfülkék negyedgömb kupolái bővítettek.
  Az együtteshez a hatalmas parkban lazán csoportosítva bazilika, színház, kör alaprajzú, belső oszlopsorokkal osztott nimfeum, az ún. tengeri színház, könyvtár, az athéni Sztoa Poikilét, a filozófusok Tarka csarnokát idéző sétacsarnok és más épületek tartoznak. Egyiptomi Szerapisz-szentély átfogalmazása az ún. Canopus. A mesterséges völgyet lezáró, domboldalba épült exedra előtt hosszú, ívesen záródó vízmedence húzódik. Ezt váltakozva gerendával, ill. ívvel áthidalt korintuszi oszlopok sora veszi körül. Valamennyi építmény a bonyolult és a változatos külső és belső térkapcsolásoknak, a hagyományos formai elemek újszerű alkalmazásának és a végsőkig kiérlelt szerkezeti megoldásoknak a késő-római építészetre jellemző példája. Az erősen romos állapotban feltárt építmények - ledőlt elemeik részbeni visszaállítása után - jól érzékeltetik eredeti szépségüket.
  
  
• Róma: Caracalla thermái. A hatalmas fürdőegyüttes i. sz. 215 körül épült a város déli részén, a Via Appia mellett.
  Megközelítőleg 330 m oldalhosszúságú, négyzetes területet foglal el. A terep lejtése miatt egyik oldalán a domboldalba süllyesztették. A másikon 6 m-rel a terepszint fölé emelték, és a nagyszabású alépítményben helyezték el az alárendelt helyiségeket. Az együttes a császárthermák jellegzetes kompozíciójának megfelelően fő- és kereszttengely mentén szerveződik. A medencés fürdőhelyiségeket magábafoglaló főépület merőleges az együttes főtengelyére, 220 m hosszú, 114 m széles tömege a fürdőterület felező vonala előtt emelkedik. Rövidebb tengelyében sorakoznak a hidegvizes medence (a bejáratokkal közrefogott), téglalap alaprajzú, nagyméretű, lefedetlen tere, a frigidárium, a hatalmas, dongaboltozatos központi terem a négy sarkánál nyíló langyos medencékkel, tepidáriumokkal és a forró fürdő, a caldarium óriási körterme, rotondája. A kereszttengelyben szimmetrikus elrendezésben pihenőtermek, öltözők, félkörös exedrák, oszlopfolyosóval körülvett, fedetlen tornaudvarok, palaestrák helyezkedtek el.
  
  A főépületet három oldalról parksáv, hátsó oldalán stadion határolta. Az együttes kerületén különböző rendeltetésű építmények sorakoztak. Közülük az udvart bővítő exedrák fürdőcsoportjai emelkedtek ki. A stadion mögött helyezték el a nagyszámú cellából álló, kétszintes, 33 000 köbméter űrtartalmú víztárolót, amelyet az Aqua Marcia egyik ága táplált. A műszaki megoldások magas színvonaláról tanúskodik, hogy bármelyik fürdőmedence vizét a tárolóból elágazó csőrendszeren át percek alatt lehetett cserélni.
  A monumentális belső terek művészi hatását a térlefedések sokfélesége, a felhasznált anyagok kiváló minősége és a részletképzés gazdagsága adta. Ezt tovább fokozta a nyitott és zárt, erősebben vagy gyengébben megvilágított; különböző magasságú és eltérő formálású terek változatos csoportosítása és az oszlopos átjárókon keresztül nyíló átlátások.
  A főépület szerkezeti rendszere a római boltozási technika fejlettségét mutatja. A központi termek nagyfesztávolságú, hatalmas boltozatainak oldalnyomását és terhét a környező alacsonyabb helyiségek haránttengelyű dongái és az exedrák félkupolái vették fel, és adták át a körítő falaknak. A boltozatokat alátámasztó hatalmas pilléreket fülkékkel és belsejükben kialakított lépcsőterekkel tették könnyebbé.
  Az épületegyüttesnek ma csak nagyméretű fal- és boltozatmaradványai állnak.
  A thermák belső tereinek kialakítását az i. sz. 306 táján épült Diocletianus-thermák épen fennmaradt központi csarnoka és tepidáriuma, továbbá más helyiségei mutatják. Ezeket a XVI. század derekán Michelangelo állította helyre a Santa Maria degli Angeli templom alakjában.
  A fényűző kiképzésű, monumentális thermák a császárkori Róma társadalmi életének is beszédes emlékei. Hatásuk a XIX. század nagyméretű középületein erősen jelentkezik.
  
  
• Róma: Aurelianus városfala. I. sz. 270 és 276 között Aurelianus császár a fenyegető barbár támadások ellen a megnövekedett városterületet 19 km hosszú, 14 kapuval ellátott védőfallal vétette körül. A később ismételten helyreállított és megerősített fal nagyrészt ma is fennáll, 3,50 m vastag, helyenként 17 m magasságot is elér. Részben kő, részben tégla burkolatú. Koronáján pártázatos mellvédfallal takart védőfolyosó húzódik. A külső falsík elé mintegy 30 m-enként négyszögű védőtornyok ugranak ki, amelyekből lőréseken át nyilazhattak a támadókra.
  A városkapuk közül legépebben a Porta Appia, a mai Porta San Sebastiano maradt fenn, amely jól mutatja ezek jellegzetes elrendezését.
  A kaput két kiugró négyszögű torony fogja közre, amelyek a városfal koronája fölött elől lekerekített alakban folytatódnak, két szintjükön félkör záródású nyílásokkal áttörve és pártázattal lezárva. Az íves kapunyílás fölött a tornyok közötti fal belső oldalán két szinten védőfolyosók húzódtak. Ezekről íves ablakok sorából lőhettek az ellenségre. A tornyok között a külső kapu falával és a hátsó síkjukban húzódó, ugyancsak kapuval áttört fallal körülzárt védőudvart alakítottak ki.
  
  
• Róma: Maxentius bazilikája. Az eredeti nevén Új bazilikát, a Basilica Novát Maxentius császár építtette 410 táján a Forum Romanum délkeleti végén, majd 420 körül Constantinus kissé módosítva fejeztette be.
  A 102 m hosszú, 65 m széles, háromhajós bazilika a római építészet egyik utolsó monumentális alkotása. A főhajónak az oldalhajók között kiemeIkedő terét három, 23 m fesztávolságú, 35 m záradékmagasságú keresztboltozat fedte. Bazilikális bevilágítását az ezek homlokíveiben nyíló ablakokon át kapta. Az oldalhajókat nyílásokkal áttört harántfalak három-három szakaszra osztották, amelyek dongaboltozatos tere teljes szélességében a főhajóba nyílt. Külső falukat egymás fölött két sorban három-három ablak törte át. A főhajó keresztboltozatainak vállát az oldalhajók harántfalainak vége előtt álló, hatalmas fehérmárvány korintuszi oszlopok támasztották alá.
  
  A keresztboltozatok oldalnyomását a mellékhajóknak a tetőzetük fölé nyúló harántfalai vették fel, amelyek támpillérszerűen támasztották a főhajó kiemelkedő oldalfalait a boltvállak tengelyében. Az öntött kivitelű donga- és keresztboltozatok belső felületét Iépcsős keretelésű, nagy nyolcszögű és közeikben kisebb négyszögű kazetták tagolták, csökkentve a bolthéjak súlyát.
  A bazilika délkeleti keskenyebb oldalához keresztboltozatokkal fedett, keskeny előcsarnok kapcsolódott. A főhajó innen nyíló bejárata és a szemközti végén kiugró íves fülke, apszis hangsúlyozták a tér hosszanti főtengelyét. Constantinus idejében a bejáratot a Forum felöli hosszoldal közepére helyezték át, és az új bejárati tengely hangsúlyozására a túlsó oldalhajó középső szakaszát bírósági emelvénnyel ellátott, félköríves apszissal bővítették. Az új kereszttengellyel az eredetileg hosszanti elrendezésű épület kéttengelyes, centrális jelleget nyert.
  A bazilikának csak az északkeleti mellékhajója maradt fenn dongaboltozataival és támpillérszerűen felnyúló harántfalaival, a főhajó ezekhez kapcsolódó boltvállaival, továbbá az épület délkeleti zárófala. Romjaiban is az ókori Róma egyik legmonumentálisabb emléke.
  
  
• Róma: Constantinus diadalíve. Az emlékmű i. sz. 315-ben épült a Colosseum mellett. A középső nagy, és ezt közrefogó kisebb átjárókkal alakított hármas kapuzatot a nyílásokat szegélyező, a homloksíkok előtt magas oszlopszékekre állított korintuszi oszlopok tagolják. Az ezek fölött golyvázódó főpárkányon a két homlokoldalon 4-4 szobor áll a magas attika előtt. A kapuzat szobor- és dombormű díszeit korábbi diadalívekről helyezték ide. A diadalív szép arányaival és részletképzésével a tégebbi hasonló építmények hagyományait folytatja, és méltóan zárja le az ókori Róma monumentális építészetét.

Az európai provinciák császárkori építészete

A meghódított európai területeken létrehozott provinciákban a császárkor kezdetétől fogva nagyarányú építkezések folytak. Az őslakosság településeiből, ill. stratégiailag fontos helyeken épült katonai táborokból jelentős római városok alakultak ki. Ezek többnyire a castrum elrendezését követték, védőfallal körülvett, szabályos alaprajzukkal, a kapukat összekötő, egymásra merőleges főutakkal, és ezekkel meghatározott szabályos utcahálózattal. Területükön lakóházak mellett a római társadalom berendezkedésének megfelelő, Rómában már megismert, bár azoknál többnyire szerényebb méretű és kivitelű középületek épültek.
A központban helyezkedett el az oszlopfolyosókkal körülvett fórum az állami főistenek, a Capitoliumi hármas (triász); Juppiter, Juno és Minerva templomával, bazilikával és tanácsházzal. A fórum köriül és a főutak mentén álltak a többi istenségek templomai, a fürdők, a színház és amfiteátrum.
A provinciák székhelyén helytartói, később több helyen császári palota is épült. A vízellátást a Róma környékiekhez hasonló, gyakran jelentős hosszúságú aquaeductusok biztosították. A városok között a provinciákat is kővel burkolt, kereskedelmi és hadi utak hálózták be, a folyók fölött boltozott kőhidakkal, amelyek közül több - részben átépítve - ma is használatban van.
A mai európai városok számottevő része, közöttük több főváros is római eredetű. Ezt fennálló római építményeken vagy feltárt romokon kívűl többnyire városmagjuk utcahálózata is mutatja.

Észak-Olaszországban az egykori Alpokon inneni Gallia tartomány területén Veronában városkapu, híd és amfiteátrum, Torinóban városfal és kapu, továbbá számos más városban is több jelentős római építmény maradt fenn. A mai Jugoszlávia tengerpartján Pulában amfiteátrum Splitben Diocletianus palotája kiemelkedő emlékek. Franciaországban Párizs római elődjének, Lutetia Parisiorumnak egykori császári palotához kapcsolódó fürdője (i. sz. I. század) és amfireárruma (II., III. század) maradt fenn romokban. Dél-Franciaországban Arles-ban, a római Arelateban a fórum, színház. amfiteátrum (I., II. század), Orange-ban a szkénéfalával megőrzött színház (II. század) és diadalív (I. század), Nimesben, a régi Nemaususban csaknem teljes épségben álló templom (az ún. Maison Carrée), Diana-templom és őrtorony, továbbá a várost ellátó vízvezetéknek a Gard folyót áthidaló szakasza, a Pont du Gard jelentősek. Számos római építmény található Spanyolországban is. Angliában London központjában a római kori Londinium maradványait tárták fel, Bath fürdővárosban kiterjedt fürdők romjait. Németországban Trier városában nagyszabású városkapu, a Porta Nigra, a császári palora ma templomként használt nagyméretű csarnoka és fürdőromok állnak. Római városfal- és egyéb épületmaradványok találhatók Kölnben, Regensburgban és más városokban, vidéken pedig számos villa és castrum romjait ásták ki.

Nimes: ún. maisors carrée. Augustus uralkodása alatt, az i. e. I. század végén épült a város fórumán. Itáliai típusú pszeudoperipterosz. Lábazati és zárópárkánnyal tagolt pódiumára pofafalak között vezet fel széles lépcső a hat korintuszi oszlopos homlokzatú, három oszlopköz mély előcsarnokhoz. Cellájának kváderfalait kétoldalt az előcsarnok oldalsó három szabadonálló oszlopának sorát folytató nyolc háromnegyed-oszlop tagolja, és hordja a körülfutó, gazdagon díszített főpárkányt. Az épületet a gerendák közötti kazettás födém fölött enyhe hajlású nyeregtető fedi, amelyet az eredeti oromzatok zámak le. A templomot egykor három oldalról oszlopcsarnok vette körül. Az egyik legépebben fennmaradt római épület Európában.

Pont du Gard. A Nimes városát 40 km távolságból ellátó aquaeductusnak a Gard folyó völgyét áthidaló szakasza, francia nevén a Gard hídja, az i. sz. I. század első felében épült. A 270 m hosszú, a parti hegyvonulat és a folyómeder közötti színtkülönbséghez igazodva 50 m magas építmény az aquaeductusok hagyományos alakját követő, háromszintes, pilléres ívsor. Az alacsonyabb pilléreken nyugvó hat alsó, és a magasabbakon nyugvó tizenegy középső árkádív mindegyike 24,5 m fesztávolságú a víz fölötti egy-egy szélesebb ív kivételével. Legfelül alacsony árkádsor húzódik, három-három ívvel minden alsó fölött, ill. néggyel a szélesebb mederív fölött. Ez az ívsor hordja magas tömör falak között a kővályúkból összeállított és kőlapokkal lefedett vízvezető csatornát.
Az építmény teljes egészében faragott kőtömbőkből épült. Szerkezeti megoldása a kor technikai felkészültségének magas színvonalát bizonyítja. A nagyszabású állványozást igénylő íveket a helyszínre már kifaragva szállított, egységes méretű, ék alakú tömbökből falazták. A Pont du Gard csaknem teljes épségben áll.
Csaknem egyidejűleg a Pont du Garddal épült a spanyolországi Segoviában az annál karcsúbb, 820 m hosszú, kétszintes vízvezetéki híd. A magas alsó árkádsoron álló alacsonyabb felső ívsoron nyugszik a vizvezető csatorna.

Trier: Porra Nigra (fekete kapu). A Mosel-menti város, az egykori Augusta Treverorum a III. században császári székhely lett. Ennek köszönhette nagyszabású és magas színvonalú épületeit.
A fallal övezett város északi bejáratát védő hatalmas kapuépítmény két téglalap alaprajzú, kívül félkörben záródó, négyszintes toronyból és ezekkel közrefogott, kétnyilásos kapucsarnokból áll, amely fölött két szint emelkedik. A tornyok alsó szintjükön tömör, a felsőkön félköríves ablakokkal áttört, valamint a kapucsarnok felül hasonló, alul a kapunyílásokkal áttört homlokzatait többszintes oszloprendek tagolják erőteljesen. Az építményt a középkorban templommá alakították át, és egyik tornyának oldalhomlokzatához szentélyt toldottak. Az egyik torony felső szintjének kivétetével teljes egészében fennáll.
Trier: ún. bazilika. A császári palotaegyütteshez tartozó hatalmas csamokot, Aula palatinát Constantinus építtette a III-IV. század fordulóján. Téglalap alaprajzú terét az elpusztult előcsarnokból nyíló bejárattal szemben nagyméretű, félköríves fülke zárja le. Eredetileg gerendás, kazettás födém fedhette az osztatlan nagy termet. Homlokzatait magas, felül félkörrel záródó fülkék sora tagolja. Ezekben két szinten hasonló záródású ablakok nyílnak. A középkorban püspöki palotává, a XIX. században templommá alakították át. A Pantheon után a legnagyobb fennmaradt római belső tér.

Spalato: Diocletianus palotája. A császár a IV. század kezdetén építtette szülőföldjén, az Adriai-tenger északkeleti partján, Dalmáciában a palotaegyüttest. Alaprajza a katonai tábor, castrum elrendezését követi.
A tengerpartra merőleges hossztengetyében 2I5 m, kereszttengelyében 180 m méretű, kissé torz négyszögű területét védőfal veszi körül. Sarkain és három oldalának negyedeinél négyszögű, felezőinél a díszes kapuzatokat közrefogó nyolcszögű bástyatornyok ugranak ki a felül félkörös ablakok sorával áttört fal elé.
A belső területet a tengelyekben a kapuktól induló két egymásra merőleges, árkádos oszlopfolyosókkal szegélyezett út osztotta négy részre. A tenger felől árkádos galériával határolva helyezkedett el a császári lakószárny, amely fürdőt és könyvtárat is foglalt magában. Oszlopsoros homlokzatú előcsarnokához a hosszanti főút vezetett. Előtte az út kétoldalán a keresztirányú úttól szegélyezve egy-egy udvar nyílt. Egyikben kisméretű, prosztilosz elrendezésű, dongaboltozatos cellájú templom, a másikban a császár mauzóleuma áll. Ez nyolcszögű, korintuszi oszlopfolyosóval körülvett épület, amelyhez négyoszlopos portikusz és előlépcső csatlakozik. Kör alaprajzú belső terét a főtengelyekben négyszögű, az átlókban félkörös fülkék bővítik. Közöttük a falsík előtt korintuszi oszlopok állnak. Ezek fölött a körülfutó párkány golyvázódik, és alacsonyabb, szintén golyvázott párkánnyal lezárt oszlopsort hord. A teret félgömb-kupola fedi, amelyet mintaállvány nélkül, ún. legyező-boltozással falaztak.
A városterület másik felében a főút kétoldatán egy-egy perisztil udvaros testőrségi és gazdasági épület állt.
Az utakat szegélyező oszlopfolyosók fennmaradt szakaszain az árkádívek közvetlenül az oszlopfőkön nyugszanak. A későrómaí építészetnek ezt a jellegzetes motívumát, amely a későbbi korok árkádjainak mintaképe lett, itt alkalmazták először.
A palotába épült be Spalato, a mai Split közép kori óvárosa. A római építmények nagyrészt fennmaradtak. A mauzóleum ma katolikus székesegyház.

A déli és a keleti provinciák császárkori építészete

Az észak-afrikai és a keleti, kisázsiai és ázsiai tartományokban a császárkor folyamán a földközi-tengeri kereskedelem a kikötő- és kereskedővárosok nagymértékű fellendüléséhez és az európai városokat pompában felülmúló kiépítéséhez vezetett. Észak-Afrikában Timgad a mai Algériában és Leptis Magna, Septimius Severus császár szülőhelye és kegyeltje a mai Líbiában a legjelentősebbek. A homokkal betemetett városokban végzett ásatások felszínre hozták a viszonylag épségben fennmaradt, oszlopcsarnokokkal övezett fórumokat és főútvonalakat, színházakat és fürdőket. A Közelkeleten Palmyra Szíriában és Jerash Jordániában őrizték meg a római kori nagyvárosok jelentős maradványait. Építészetük a rómait hagyományos helyi stíluselemekkel elegyítette. Szíriában a babiloni, egyiptomi, görög és római hatások sajátos formai és szerkezeti rendszerré ötvöződtek.

A szíriai templomok jellegzetes példái a helyi hagyományok érvényesülésének, ami az általános római templom-típustól sajátosan eltérő elrendezésükben mutatkozik. A templomok fallal körülvett udvar mélyén állnak, ahová oszlopcsarnokszerű, többnyire hármas kapuépítmény vezet. Görög hatásra in antisz, prosztilosz vagy peripterosz elrendezésűek. Római jellegzetességük a magas alépítmény. Helyi hagyományokat követ a belső kialakítása. A cellában a római templomok apszisa helyett magas talapzaton háromhajós oltárépítmény áll, amelyben az isten szobrát helyezték el. Az ide felvezető lépcsők mellett az alsó szent helyiségekbe nyílt ajtó. E templom-típus legjelentősebb emlékeit a mai Libanonban fekvő Baalbek, az ókori Héliopolisz nagyszabású templomegyüttesében találjuk.

• Baalbek: templomegyüttes. Az i. sz. I-III. században épült. Három templomot foglal magában: a Nagy, a Kis és a távolabb álló Körtemplomot.
  A Nagy templomhoz nagyszabású előépítmények térsora vezetett. Bejárati része széles lépcsőzeten megközelíthető propülaia, két alacsony, négyszögű toronnyal közrefogott, tizenkét oszlopos homlokzatú csarnok. A főpárkány fölött a középsö hat oszlop szakaszán háromszögű timpanon emelkedik. Ebbe a középső szélesebb oszlopközt áthidaló ív metsződik. Ez a motívum Szíria építészetében gyakori, és a késői császárkorban a birodalom más területein is elterjedt.
  A kapucsarnok hátfalán hármas bejárat nyílik a hatszög alaprajzú, oszlopcsarnokkal körülvett, fedetlen középterű átjáróba. Ez a térsort gazdagítja, és fokozza az építészeti élményt. Innen hasonló hármas bejárat vezet a templom előtti nagy, négyszögű perisztil udvarba. A három oldalról övező oszlopfolyosókból a körítőfallal lezárt, váltakozva négyszögű és íves fülkék nyílnak. Ezek falfelületeit pilaszterek tagolják, közeikben pedig egymás felett két sorban aediculák díszítik.
  
  - Az udvart a főtengelyben a 8 m magas pódiumon álló Nagy templom tömege zárta le. A tízoszlopos homlokzatú, korintuszi peripteroszból csak az óriási kötömbökből épült, monumentális pódíum és ezen a cellát övező oszlopfolyosó hat oszlopa maradt fenn.
  
  - A Kis templom az i. sz. II. században épült. Nyolcoszlopos homlokzatú, kotintuszi peripterosz, két oszlopsoros portikuszszal és mély pronaosszal. A dongaboltozatos cella oldalfalait sűrűn állított korintuszi féloszlopok tagolják. Fölöttük a párkány golyvázódik a dongaboltozat erősítő hevedereinek alátámasztására. Az oszlopközökben a falmezőket alul íves záródású, szemöldökpárkányos fülkék, felül aediculák díszítik. A cella végében magas pódiumon három nyílású oltárépítmény emelkedik. A templom falai és oszlopai párkányzatukkal ma is állnak.
  
  - A Körtemplom az i. sz. II. században épült. Kisméretű, centrális építmény. Kör alaprajzú cellája és négyoszlopos előcsarnoka magas pódiumon áll. Ennek körvonalát a cella körül az előcsamok hátsó sarkaitól kiindulva öt homorú ívből szerkesztették. Ezek összemetsződésénél oszlopszékeken álló oszlopok veszik körül a cellát. Fölöttük a párkány a pódium körvonalát követi, az oszlopfők fölött erősen golyvásodva. A pódiumra a római templomok hagyományos frontális beállításának megfelelően az előcsarnok előtt, annak szélességében pofafalak közötti lépcső vezet. A cella ívett külső felületét az oszlopok között íves alaprajzú, félkörzáródású fülkék tagolják. A templom szárazon rakott, gondosan összedolgozott, faragott kötömbökből épűlt. Kőből falazták a cellát egykor lefedő gömbkupolát is. Az épület kötetlen, festői tömegalakítása és szabad formálásmódja erősen hatott a késői császárkor építészetére.
  
  
• Petra: sziklatemplomok. A keleti provinciák római építészetének különleges emlékei a jordániai Petra sziklatemplomai és sírjai. A sziklafalból kifaragott, oszloprendes architektúrájú homlokzatuk a vidék ősi művészetének elemeit is felhasználja. Jellegzetességük párkányokkal tagolt, többszintes kialakításuk, többnyire sima vagy domborműves falmezőkkel a pilaszterek vagy oszlopok között. A legismertebb sziklatemptom ezektől eltérő megoldású. Alsó szintjét hat korintuszi oszlop tagolja. A négy közbenső mögött előcsarnokot faragtak ki a sziklából, ahonnan a belső tér nyílik. A szélső oszlopok előtt golyvázott párkány a négy közbenső fölött töretlenül ugrik ki, és oromzatot hord. Az emögött húzódó attikafal választja el a második szintet. Ezen az előcsarnok fölött mély fülkében oszlopokkal körülvett, tömör körtemplomocska áll, kúpos tetővel és csúcsdísszel lezárva. A fülkét kétoldalt két-két oszloppal tagolt saroképítmények fogják közre, a teljes homlokzatnak megfelelő oromzat indításaival lezárva. Külső homlokzatuk architektúrája a fülkét határoló oldalaikon megismétlődik. Az i. sz. II. századból származó homlokzat csonka oromzatával a késői császárkor kedvelt motívumának korai példája.

A római építészet emlékei Magyarországon

A Dunántúl Pannonia provincia keleti részeként az i. e. I. század utolsó éveiben került római fennhatóság alá. A hódítást nyomon követte a katonai, közigazgatási és vallási szervezet kiépítése. Az új tartományban a katonaság a határvidéken, a Duna-menti limes erődláncolatában és a fontos hadi és kereskedelmi utak találkozásánál létesített központokban állomásozott.
Az állandó, városjellegű katonai táborok mellett, gyakran az őslakosság telepein polgárvárosok alakultak ki. Ezekben a katonák hozzátartozói, a kiszolgált katonák, a tábort ellátó kereskedők és iparosok, majd a közigazgatási tisztviselőkből, betelepülőkből és a beházasodó őslakosságból kialakult polgárság lakott. A katonaság és a polgári telepesek magukkal hozták a római városi élet megszokott formáit, berendezkedéseit, és Pannoniában is kialakították - a többi provinciához hasonlóan azokat az életkörülményeket, amelyeket a római civilizáció megteremtett. Az itteni városokban is megtaláljuk - kisebb méretekben és egyszerűbb kivitelben - a birodalom fővárosának jellemző épületfajtáit: a forumot, az állami istenhármas és más - részben keleti istenek -, szentélyeit, fürdőket, amfiteátrumokat, a polgári lakóházakat, a városoktól távolabb pedig a majorokat, villákat.
Pannonia fontosabb települései a Duna-menti limesen Arrabona (Győr), Brigetio (Ószőny), Aquincum (Óbuda), Intercisa (Dunaújváros) és Mursa (a jugoszláviai Osijek, Eszék) voltak; a tartomány belsejében Scarbantia (Sopron), Savaria (Szombathely), Gorsium (Tác-Fövénypuszta) és Sopianae (Pécs). E városokat egykor - ma egyes szakaszaiban feltárt - kövezett utak kötötték össze, amelyek mentén további katonai erősségek és települések létesültek. Sűrűn lakott volt a Balaton főként veszprémi partvidéke, ahol a villák környezetében szőlőművelés folyt. Az i. sz. 106-ban önállóvá lett Pannonia Inferior provincia székhelye Aquincum lett.
Aquincum az i. sz. I. század második felében épült ki. Két nagyobb településrészből állt. Az óbudai Flórián térnél épült karonai vagy táborvárosból és ezt körülvevő kiszolgáló telepből, canabaeből, valamint a Hajógyári-szigeten álló helytartói palotából és a mintegy 1,5 km-rel északra elterülő polgárvárosból. A polgárváros kelet-nyugati irányban kb. 600 m kiterjedésű, a Duna felé szélesedő, közepénél 400 m széles, trapéz alakú területét 1,1-1,3 m vastag városfal vette körül. Ebből átlag 60 m-enként négyszögű külső tornyok ugrottak be a városterületbe, sarkain pedig kerek tornyok álltak. A várost a mai Szentendrei út nyomvonalához közel az országút városi szakasza szelte át az északi oldalon feltárt, két kiugró toronnyal közrefogott kaputól. Az út mellett húzódott a Római fürdőtől a táborvárosig nyúló aquaeductus.

- vissza -