V. A GÓTIKA (EGYETEMES)

A GÓTIKA MAGYARORSZÁGON

A gótikus stílus elnevezés a reneszánsz korából származik, mint a csúcsíves stílus elítélő értékelése. A reneszánsz ember felfogása szerint az antik művészet aranykorát a középkor barbár, a gótoktól eredő torz művészete követte. Valójában azonban a gótok és a gótikus stílus között nincs összefüggés.
A gótikus építészet a XII. század derekán Franciaországban fejlődik ki, és innen terjed el, és válik a XIII. század végére egész Európában uralkodóvá, a bizánci kultúra hatása alatt álló országok kivételével.

Történeti összefoglalás

A gótikus építészet létrejöttének eltfeltételeit a XI-XII. században meginduló társadalmi és gazdasági fejltdés teremtette meg. Ez elsősorban a városokban központosuló kézműves iparnak és kereskedelemnek a növekvő igényeket követő gyors fellendülésében és ezzel a városok és polgárságuk gazdasági megerősödésében, politikai súlyának növekedésében jelentkezett. A gazdasági fejlődést azonban a feudális anarchia és az ebből eredő területi szétaprózottság gátolta. Ezt az egyes országokban eltérő módon és mértékben sikerül a központi hatalmuk kiépítéséért küzdő uralkodóknak felszámolniuk. A főurak hatalmának korlátozása, az uralkodót támogató papság és nemesség, valamint a kiváltságokhoz juttatott városi polgárság szerepének megerősödése végül több országban egységes nemzeti állam és korlátlan királyi hatalom kialakulásához vezet.
A korszak elején a keresztes hadjáratok és a lovagság eszméje egyesítették az európai országok közötti kapcsolatokat és hatásokat. Nyugat-Európa népei megismerkedtek Bizánc és az iszlám arabság magasabb kultúrájával. Jelentős szerepet játszott a tartalom, kultúra és az építészet fejlődésében is két új szerzetesrend, a ferencesek és domonkosok rendjének megalakulása a XIII. század elején. A súlyos szociális igazságtalanságok ellenében, amelyek az előző században az elnyomott rétegek felkeléseihez és eretnek mozgalmaihoz, majd ezek kegyetlen leveréséhez vezettek, a szegénység eszményét hirdetik és követik. Koldulásból tartják fenn magukat és kolostoraikat, ezért koldulórendek. Hivatásuk és a pápaságtól kapott feladatuk a városi polgárság, különösen pedig a szegény néprétegek vallási irányítása. Ezért a korábbi, elvonultságban élő, elmélkedő rendekkel ellentétben a városok szegénynegyedeiben telepednek meg, és nagy néptömegeket vonzó prédikációikkal nyerik meg híveiket az egyház iránti engedelmességnek. A domonkosok a tudomány fegyverével is harcolnak az eretnekségek ellen. Feladatuk az egyház ideológiájának megfogalmazása és érvényesítése. Mindkét rend igen gyorsan terjed el egész Európa városaiban.
Az egyes országok fejlődése erősen eltérő.

• Franciaországban a Capeting uralkodók hatalma kezdetben a Párizs székhelyű Ile-de France tartományra, a gótika hazájára korlátozódik. A XII. század derekától a felvirágzó városok polgárságára és az egyházra támaszkodva sikerül a feudális hercegségeket sorra fennhatóságuk alá vonniuk. Az erőskezű uralkodók kialakítják a központi hatalom államszervezetét, és 1302-ben létrehozzák a nemesség, papság és polgárság képviselőiből álló rendi gyűlést. Ugyanakkor az egyházat is alárendelik az államhatalomnak, és a pápaság ellenkezésének letörésére 1309 és 1377 között a pápákat székhelyük a dél-franciaországi Avignonba való áthelyezésére kényszerítik. Az ország felvirágzását a hatalmas franciaországi birtokokkal rendelkező angol királyok uralmi törekvései miatt 1337-ben kitört százéves háhorú hátráltatja. Az ezalatt végbemenő társadalmi változások és a már zsoldos hadseregre támaszkodó királyi hatalom megszilárdulása az angolok kiűzése, 1453 után, egységes nemzeti állam kialakulását eredményezik. Ebben vezető szerephez jut az ország gazdasági virágzását biztosító gazdag polgárság. A XIV. században Burgundia a királyi ház oldalágából származó hercegek alatt Németalfölddel kiegészülve önálló országgá lesz, és a késői gótika kultúrájában jelentős szerepet játszik.
  
  
• Angliában a XIII. század elején a meggyengült királyi hatalommal szemben a nemességnek és a városi polgárságnak sikerül jogait kiharcolnia, és a rendi parlament létrehozásával a királyi hatalmat ellensúlyoznia. Az ország gazdasági megerősödését főleg gyapjútermelésének és kereskedelmének köszönhette. A százéves háború azonban súlyos gazdasági és társadalmi válságot idéz elő, amely az elnyomott országok felkeléseihez vezet. Bár ezeket kegyetlenül leverik, a pestisjárványok okozta munkaerőhiány a jobbágyokat a földesurakkal szemben előnyös helyzetbe juttatja, és rövidesen szabad parasztokká, bérlőkké válnak. A háborús vereséget a XV. század második felében trónharcok sora, az ún. rózsák háborúja követi. Ennek Tudor-házi uralkodó trónra jutása vet véget, aki az új nemességre és a megerősödött városi polgárságra támaszkodva erős abszolutisztikus központi hatalmat épít ki, és gazdasági fellendülést hoz.
  
  
• Németországban a Hohenstauf császárok hatalmi törekvéseinek, a pápaság ellen, Itália megtartásáért vívott harcuknak a kudarca, végül a dinasztia kihalása a XIII. század második felében a német tartományok világi és egyházi fejedelmeinek megerősödéséhez vezet. A német királyi, ill. német-római császári hatalom névlegessé válik. A tényleges hatalmat a tartományi fejedelmek gyakorolják. A császári trónra jutó Habsburgok, majd Luxemburgiak is csak családi tartományaikra, Ausztriára. ill. Csehországra és részben a közvetlen fennhatóságuk alatt álló, kiváltságos birodalmi városok polgárságára támaszkodva érvényesítik hatalmukat. A tartományi fejedelmek mellett a városok jelentős önálló gazdasági és politikai tényezőkké válnak. Ezt a fejedelmekkel szemben is fellépő, közös gazdasági érdekeiket védő szövetségeik, elsőként a Hanza-városok szövetségének létrehozásával érik el.
  
  
• Csehország, mint a birodalom tartománya a XIV. században, a Luxemburg-házból származó IV. Károly császár családi birtoka éli gazdasági és kulturális fénykorát. Ekkor lesz Prága az ország fővárosa.
  Itáliában a Hohenstaufok végső veresége után sem alakul ki egységes állam, hanem fennmaradnak az önálló kisebb államalakulatok és városállamok. Középső részén a XII. század végén létrejön a pápai állam, Nápolyban és Szicíliában az Anjouk, majd az Aragóniaiak királysága. Észak-Itáliában és Toszkánában a gazdag városállamok, közöttük Velence, Genova és F'irenze jutnak jelentős nemzetközi politikai, gazdasági és kulturális szerephez. Gazdagságukat a Kelet és Nyugat közötti közvetítő kereskedelemmel, pénzügyletekkel és kézműves iparukkal alapozzák meg. Az egymással vetélkedő és hadakozó városköztársaságokon belül hamarosan kiéleződnek az osztályellentétek, és már a XIV. században az elnyomott rétegek lázadásaihoz vezetnek. Több helyütt egy-egy gazdag kereskedőcsalád ragadja magához a hatalmat, és zsoldosseregre támaszkodva zsarnokuralmat gyakorol több nemzedéken át. Firenzében kezd kibontakozni a korai kapitalizmus termelési módja, főként a posztóipar bérmunkásokat foglalkoztató üzemeiben, manufaktúráiban.
  
  
• Magyarországon a tatárjárás után IV. Béla központosító törekvései ellenére a XIII. század végén a nagyhatalmú főurak feudális anarchiába juttatják az országot. A XIV. század elején trónra kerülő Anjou-házi uralkodó megfékezi az oligarchákat, megerősíti a központi hatalmat és a kereskedővárosok támogatásával fellendíti az ország gazdaságát. Nagy Lajos már hódító hadjáratokra is vállalkozhat. Az ország Közép-Európa vezető hatalmává emelkedik. Zsigmond alatt, aki a főurak egy részének támogatásával jut uralomra, a központi hatalom gyengül, halála után a trónharcok idején az anarchia fokozódik. Hunyadi János teszi az első lépéseket a központosított monarchia megteremtésére a török elleni védekezés érdekében. Megkezdett művét Mátyás fejezi be. Uralkodása már az új szellemi áramlat, a humanizmus a művészetek terén pedig a késő gótika virágzása mellett a reneszánsz kezdetét jelzi hazánkban.

Kultúra, művészet

A XII. század elejétől a társadalom átalakulásával és a gazdaság fellendülésével a kultúra is virágzásnak indul. Súlypontja a kolostorokból, uralkodói és főúri udvarokból a népesedő városokba tevődik át. Egyházi és lovagi kultúra mellett polgári kultúra alakul ki. Ezek alapja továbbra is a vallás, de a korai középkor misztikus, a túlvilágra összpontosuló gondolkodását a földi élet, a valóság felé forduló, racionális szemlélet váltja fel. Az emberek látóköre kitágul. A nemzetközi kapcsolatok, a keresztes háborúk és a növekvő hatósugarú kereskedelem révén egyre szélesebb rétegek ismerkednek meg távoli országok jobbára magasabb kultúrájával, aminek hatása minden téren érvényesül.
A tudományok a vallás tanításaira épülnek. Művelői kizárólag papok, szerzetesek. Ők foglalják össze a hittudomány és a hét szabad művészetből (grammatika, logika, retorika, aritmetika, geometria, zene, asztronómia) összetevődő bölcselet tanításait az ún. skolasztika tanrendszerébe. Ebben helyet kapnak római írók mellett a főként arab közvetítésscl megismert antik görög tudósok és filozófusok, elsősorban Arisztotelész gondolatai, művei is. A tudományok fejlesztésében és terjesztésében a kolostori és káptalani iskolák helyett a XI. század végétől sorra alakuló, részben hittudományos és bölcseleti, részben jogi és orvosi egyetemeknek van döntő szerepe. Ezeken papok mellett egyre népesebb világi, részben polgári értelmiség nevelődik. Ez is elősegíti a városokban új, magas színvonalú polgári kultúra kialakulását.
A mezőgazdaság és az ipar fejlődését gyakorlati találmányok és felfedezések mellett Bizáncból és az araboktól átvett ismeretek, eljárások és szerkezetek segítik. Döntő jelentöségű a puskapor feltalálása és a tűzfegyverek elterjedése a XIV. század második felében. Ez a hadviselés és a katonai szervezet átalakulásához, a hadiépítészet fejlődéséhez vezet. Hatása az élet minden területén jelentkezik.
A gótika sokrétű, belső ellentmondásoktól és ellentétektől feszülő gazdag világát, a társadalom alapvető változásait az irodalom és a képzőművészetek is tükrözik.
A kor irodalmában vallásos költészet és próza mellett megjelennek a lovagregények, regényes történeti krónikák, virágzik a lovagi szerelmes költészet, amelyet követ a polgári verselés. A kor irodalmának legkimagaslóbb egyénisége, a polgári gondolat legteljesebb kifejezője a firenzei Dante Alighieri(1265-1321).
A képzőművészetek, szobrászat és festészet szervesen kapcsolódnak az építészethez, de a kor folyamán fokozott jelentőséget nyernek az építészettől független, önálló alkotások, így a táblaképek is. A formanyelv továbbra is kötött. Az ábrázolás korábbi, sematikus merevsége azonban fokozatosan feloldódik. A szimbolikus ábrázolásmód helyett az eseményeket elbeszélő és az érzéseket kifejező, a természet megfigyeléseiről tanúskodó, valósághűbb művészet fejlődik ki.

A híres "Lovas" a bambergi székesegyház belsejében. Föltehetően a Szent György-téma egy 1235-ben készült német változata, bár az egyik hagyomány szerint III. Konrád császárt, a másik szerint a magyar Szent Istvánt ábrázolja. Ez a lovasszobor a román kori szobrászat dekoratív értékeivel a gótika expresszív humanizmusát állítja szembe.

A gótikus szobrászat kiemelkedő emlékei Franciaországban a párizsi, Chartres-i, Reims-i, Amiens-i székesegyházak gazdag szobordísze; a burgundiai késő gótikus legjelesebb mesterének, Claus Sluternek főműve a Mózes-kút Dijonban: Németországban Magdeburg, Bamberg és Naumburg székesegyházainak szobrai és a faszobrászat alkotásai, a szárnyasoltárok. Ezek egyik legnagyobb késői mestere Veit Stoss Itáliában a kor kiemelkedő művészegyénisége Niccolo Pisano, fő műve a pisai Battistero szószéke, amely arányaiban és formálásmódjában az antik római művészet erős hatását mutatja.

ANDREA PISANO (1290 körül-1349) MADONNA A GYERMEK JÉZUSSAL. Márvány, m.: 31 cm.

A Pisano építész és szobrász családok két-két nemzedéke a XIII. és XIV. században egymástól csaknem függetlenül forradalmasította Toszkána művészetét. Nevük nem családnév, hanem fő működésük, illetve származásuk helyéből (Pisa) ered. A XIII. században élt Niccolotól, a monumentális, klasszikus román stílustól fia, Giovanni átvezet a gótikába. Akár Giovannié - a XIV. század első felében élt -, Andrea Pisano művészete is a francia gótikából ered. Csodálatos, gyengéd szépségű műve a kis méretű, márványból való, karján a kis Jézust tartó Madonna-szobor, az 1330 körüli évekből.

Fia, Giovanni Pisano egyebek között a pisai székesegyház szószékének mestere. Hazánkban a gótikus szobrászat európai színvonalú mesterei a XIV. században Kolozsvári Márton és György, fennmaradt művük Szent György bronz lovasszobra (1373), amely ma a prágai várban a székesegyház előtt áll.

Kőszobrászatunk remekei a budai várpalota területén feltárt Zsigmond-kori szoboregyüttes töredékesen is megkapó figurái.

A gótikus festészetben hasonló törekvések jelentkeznek, mint a szobrászatban. Az ábrázolás merevsége lassan feloldódik. A semleges, rendszerint arany háttér előtt az eleinte erősen nyújtott alakok emberibbé válnak, jellemábrázolásra is van már példa. Körülöttük megjelennek a természeti környezet egyre hívebben ábrázolt elemei, épületek és városok ábrázolásai. Falfestmények, táblaképek és kódexillusztrációk, miniatúrák egyaránt nagy számban maradtak ránk.
A gótikus festészet első nagy mestere a firenzei Giovanni Cimabue, tanítványa a kor legnagyobb festője, Giotto di Bondone (1267-1337). Fő művei Assisiben a San Francesco-templom Szent Ferenc életét ábrázoló falkép-sorozata, a padovai Cappella dell'Arena Mária életét elbeszélő freskói és a firenzei Santa Croce templom két kápolnájának falfestményei. A táblaképfestészet nagy németalföldi mesterei a XV. század első felében Jan van Eyck és testvére Hubert, fő művük a belgiumi Gent városa székesegyházában az ún. genti szárnyasoltár. A francia késő gótikus festészet legnagyobb mestere Jean Fouguet, az arcképfestésben és a kódexillusztrálásban egyaránt kiváló. Az ő és a Limburgi testvérek miniatúrái számos franciaországi vár és város korabeli képét őrizték meg számunkra.
A középkori Magyarország egész területén számos templomban láthatók gótikus falképek. Egyik kedvelt témájuk Szt. László legendája. Kiemelkedő emlékek a veleméri (Vas megye) templom falképsorozata, Aguila János művei a XIV. század végéről és a keszthelyi volt ferences templom szentélyében nemrég feltárt freskók. A táblaképfestészetet szárnyasoltárok képviselik. Kiemelkedőek a csak képeit jelző monogramjáról ismert M. S. mesternek a passiót ábrázoló táblái a XV-XVI. század fordulójáról az esztergomi Keresztény Múzeum tulajdonában.

A gótikus képzőművészet egyik jelentős ága az üvegfestészet. A gótikus templomépítészet törekvése, hogy a bevilágítást fokozza és ezért növelje az ablaknyílásokat, vezet a műfaj virágzásához. A hatalmas ablaknyílásokat színes üvegelemekből, ólompálcákkal összefogott - mozaikszerűen összeállított, vallásos tárgyú nagy méretű képek, ill. dekoratív üvegfelületek zárják el. A sokszínű üvegen át beeső fény a belső térben különlegesen szép hatású. A Franciaország, Németország és Anglia számos templomában megőrzött üvegablakok közül kiemelkednek a franciaországi Chartres-i székesegyház, a párizsi Notre Dame és Sainte-Chapelle csodálatos kompozíciójú és színű, nagyméretű üvegfestményei.

A gótikus építészet általános jellemzése

Építészeti feladatok

A várak az uralkodók és főurak lakóhelyéül szolgáltak, védelmi berendezései és alaprajzi megoldásai természetesen a hadviseléshez alkalmazkodtak. Később fokozódik a lakályosság, a művészibb kiképzés. A díszítés a leggazdagabb a bejáratokon, a lovagtermekben és a várkápolnákban.

A falak nagyobb vastagsággal és magassággal épülnek, tetejükön kőgyámokra ültetett, a külső falsík elé is kiugratott, lőréses, pártázatos mellvédű folyosókkal koronázva, ezek alján kődobó és szuroköntő nyílásokkal. A falvonulatból négyszögű vagy kerek tornyok ugranak ki, amelyek oldalsó lőréseiből a közbeeső falsíkot megközelítő ellenséget lőhették. A bejáratokat nagyméretű, felvonóhidas, többszintes kaputornyok védték. Ezek elé gyakran íves védőmű, ún. barbakán is épül.

A falakkal körülvett városterület a lakosság számának növekedésével egyre zsúfoltabb beépítésű, ezért sok helyütt újabb külső falövek építésével növelik. A városba és azon át vezető utak rendszerétől függően a városalaprajzok különböző típusai fejlődnek ki.
A fő útvonalak metszéspontjánál alakul ki többnyire a szabályos négyszög vagy szabálytalan alaprajzú főtér, egyben piactér és kereskedelmi központ, az előkelő polgárok gyakran árkádos földszintű lakóházaival övezve. Ezek sorában vagy a téren önállóan áll a városháza, esetleg a plébániatemplom. A templom, püspöki székhelyeken a székesegyház azonban többnyire nem tágas téren helyezkedik el, hanem szűk utcákkal övezve, lakóházakkal körülépítve emelkedik ki hatalmas méretű, több tornyos tömegével, és ez monumentális hatását fokozza.

A kolduló rendek templomai és kolostorai általában a városterület szélén, a szegénynegyedekben, a városfal mellett épülnek.
A városi lakóházak a polgárok gazdagodásával egyre igényesebb művészi kiképzéssel épülnek. A többszintes házak földszintjén boltok, műhelyek, a távolsági kereskedők irodái, raktárai, az emeleten a lakó- és hálóhelyiségek, a nagymagasságú padlástérben raktárak helyezkednek el. A házak kőből, téglából vagy favázzal és tégla kitöltőfalakkal, sok helyütt teljesen fából épülnek. A többnyire zártsorú épületek a déli vidékeken az utca felé ereszükkel, északabbra általában oromzattal fordulnak. Magas oromfaluk gyakran lépcsőzött. Főként Itáliában, de máshol is gyakoriak voltak a városokban lakó nemesek védelmére berendezett, karcsú, magas lakótornyai.

A városok fejlődésével alakulnak ki a középületek különféle fajtái, amelyek mérete és művészi kiképzése a polgárság növekvő gazdagságát és politikai hatalmát hirdeti. Ilyenek a városházak, földszintjükön boltokkal, hivatalokkal, raktárakkal, emeletükön különböző nagyságú tanácskozó és gyűléstermekkel, gyakran nagy magasságú,őrhelyül szolgáló toronnyal. Várostornyok esetenként különállóan is épülnek. Igényes művészi megoldásúak a céhek, kereskedő testületek székházai, az áru-, főként posztócsarnokok, továbbá a raktárépületek is. A gótika korában épülnek az első egyetemek. továbbá Anglia egyetemi városaiban, Oxford-ban és Cambridge-ben a diákok elszállásolására kollégiumok is.
Eleinte szerzetes-, főként lovagrendek, utóbb a polgárság vallásos egyesületei építik a templomhoz vagy kápolnához kapcsolódó ispotályokat (kórházakat) a betegek és az öregek ápolására.

Téralakítás

A gótikus építészet stílusjegyei: a jellegzetes tér-és tömegalakítás, a szerkezeti rendszer és a részletformák a nagy, francia székesegyházakon alakulnak ki. Téralakításukban a legfőbb törekvés a román stílusban kiérlelődött alaprajzi elrendezés és felépítés továbbfejlesztése: a térrészek egyesítése áttekinthető, magasbatörő, erősen bevilágított téregyüttessé.
A korábbi tömörfalas nyílásokkal áttört határoló- és támasztószerkezeteket, a térlefedést hordó, egyre karcsúbb támaszokból álló a fokozódóan megnövelt nyílásokat közrefogó szerkezeti váz váltotta fel.
A térelrendezés a román stílusú templomokéhoz hasonlóan általában hosszanti, csak ritkán központos. A hajók száma a templomok nagysága szerint eltérő.
A székesegyházak hosszháza többnyire három-, ritkábban öthajós. Ehhez egy- vagy háromhajós keresztház és három- vagy öthajós, sokszögzáródású szentély kapcsolódik. A szentély ol-dalhajói alkotják az egyszeres vagy kettős körüljárót, amelyből a záródás körül kápolnák összefüggő koszorúja nyílik. A városi pléhániatemplomok általában háromhajósak, ritkán van keresztházuk, a hajók keleti végéhez közvetlenül csatlakoznak a szentélyek, vagy az oldalhajók folytatódva körüljáróként övezik a középső szentélyt. A szerzetesi templomok közül a ciszterciek háromhajós hosszházához keresztház és ennek négyezetéhez eleinte egyenes, később gyakran sokszögzáródású szentély kapcsolódik, a keresztházak keleti oldalához pedig egyenesen záródó kápolnák. Ezt az elrendezést egyes kolduló rendi templomok is követik, rendszerint azonban egységes terű hosszházukhoz csak erősen megnyújtott, egyhajós szentély csatlakozik. Hosszházuk néha középső támaszsorral osztva kéthajós, és ezt a megoldást plébániatemplomoknál is átveszik. A kisebb, főként falusi templomok többnyire egyhajósak, de vidékenként nagyméretű egyhajós plébániatemplomok, sőt székesegyházak is épülnek, gyakran kétoldalt kápolnasorokkal szegélyezve.

A többhajós térrészek általában bazilikális telépítésűek. Az egységesebb terű csarnoktemplomok, bár egyes vidékeken korán is előfordulnak, a kolduló rendeknél és a késői polgári gótikában válnak gyakorivá.
A hajók térarányai általában igen karcsúak. A főhajók magassága a francia székesegyházakban a szélesség két-háromszorosa.
A terek lefedése túlnyomó részben boltozatos, kezdetben hatsüveges, majd gótikus keresztboltozat. Angliában korán megjelennek a bordák szaporításával kialakuló, a boltmezőket egységbe fogó csillag- és hálóboltozatok, amelyek az érett gótikában másutt is elterjednek.
A nagy székesegyházak főhajóinak oldalfalai eleinte négy-, később többnyire háromszintes felépítésűek. Az alsó, magas árkádok fölött kezdetben a karzatok, empórák, efölött a falban húzódó trifórium-folyosó alacsony nyílásai, legfelül a bazilikális bevilágítást adó, többnyire igen magas ablakok következnek. Később a karzatok elmaradásával az oldalfalak általában három-, a polgári gótikában trifórium híján kétszintesek.
A templomok tereinek megjelenésében, hatásában jelentős szerepe volt a nagy ablakfelületek sokhelyütt máig megőrzött sokszínű üvegezésének.
A templomok belső térhatása az igen nagy magassági méretek és a karcsú térarányok folytán lenyűgöző, monumentális. Magasbatörő jellegüket az oldalfelületek és a karcsú támaszok többnyire hangsúlyos függőleges tagolása és a csúcsíves boltozatok is fokozzák.

Tömegalakítás

A gótikus építészet legjellegzetesebb alkotásainak, a nagy székesegyházaknak a tömege rendkívül összetett. Fő elemei a hossz- és a keresztház főhajóinak, valamint a szentély meredek nyeregtetővel lefedett tömege. Ezeket az oldalhajók és a szentélykörüljárók félnyeregtetős vagy haránttengelyű nyeregtetős alacsonyabb tömegei veszik körül. A szentélykörüljárót a kápolnák sokszögű, gúlatetős tömegei övezik. Az együttest a nyugati homlokzat gúlasisakos vagy gyakran - befejezetlen - egyenesen záródó két tornya, gyakran a kereszt- és a hosszház metsződésénél kiemelkedő négyezeti torony, esetenként a keresztház végein álló toronypárok egészítik ki. A mértani idomokból felépülő tömegegyüttest a fiatornyos támpillérek, támívek, ereszek fölötti mellvédek, galériák, oromzatsorok sokszor valósággal elfüggönyözik. Egységesebb a késői csarnoktemplomok egyetlen nagy tetőzettel lefedett, nyugodt tömege.

Építőanyagok

A gótikus építészet nagyrészt ugyanazokat az anyagokat használja, mint a román stílus. A falak a teherhordó váz és a boltozatok anyaga jól faragható mész- vagy homokkő, a kőszegény vidékeken a már hagyományos tégla. A fa használata a templomoknál a fedélszékekre korlátozódik. Egyes területeken szokásosak a faboltozatok. Fokozott szerep jut a templomok nagyméretű ablakainál a beégetett színezésű vagy festett színes üvegnek, amelynek darabjait ólommal foglalják üvegfestményeket alkotó táblákba.
A tetőfedések gyakori anyaga a korábbiak mellett a színes mázas cserép is.

Szerkezetek

A gótikus építészet a nagy francia székesegyházak építésénél a román stílusban már kialakult szerkezeti elemek és megoldások, így első sorban a csúcsív és a bordás keresztboltozat felhasználásával és továbbfejlesztésével alapvetően új, egységes szerkezeti rendszert hozott létre. A román stílusú építészet tömörfalas, nehézkes felépítése helyett megteremtette a nagyméretű, magasbatörő terek áttekinthető, fénnyel elárasztott együtteseinek kialakításához a viszonylag könnyű boltozatokat hordó és így karcsú támaszokkal megoldott vázas szerkezeti felépítést.
A teherhordó szerkezeti váz részei a boltsüvegek terhét hordó boltozati bordák, a körítő- és a közbenső falaknak azok vállát alátámasztó, a nagyméretű nyílások között pillérekké csökkenő faltestei és az ezekhez merőlegesen hozzáépített, merevítő, a boltozatok oldalnyomását felvevő és levezető támívek és támpillérek.

A boltozati formák fejlesztésénél az önsúlyt és az oldalnyomást igyekeztek csökkenteni, hogy ezzel az alátámasztó szerkezetek keresztmetszetét is csökkenthessék. Egyidejűleg a keresztboltozat négyzetes alaprajzának kötöttségét igyekeztek kiküszöbölni. Ezek a törekvések hozták létre a románkori építészetben az emelt ívű, bordás román keresztboltozatot, a hatsüveges boltozatot, majd az átmeneti korban csúcsíves gótikus keresztboltozatot. Ennek homlok- és átlós ívei csúcsívesek, így oldalnyomásuk kisebb. Az eltérő fesztávolságokra is azonos záradékmagassággal szerkeszthető csúcsíves homlokívek egyúttal lehetővé tették, hogy keresztboltozatok téglalap alaprajzzal is épülhessenek. A tetszőleges oldalhosszúságú, derékszögű négyszög alaprajzú boltmezők bevezetése kiküszöbölte a kötött boltozati rendszert, és a három- vagy öthajós terek eltérő fesztávolságú fő- és oldalhajóit a hossztengely irányában azonos szélességű, átmenő boltmezőkre oszthatták. A homlokívek csúcsívét az oldalnyomás csökkentésére fokozatosan tovább emelték, ami megfelelt a terek egyébként is karcsú térarányainak.

A boltozatok gazdagabb díszítésére, a boltszakaszok éles elválasztásának megszüntetésére és egységesebb térlefedés kialakítására (elsőnek Angliában) további bordákkal osztották a boltozatokat. Ezek részben sugarasan ágaznak szét a boltvállakból, részben újabb vállakból indulnak az átlós bordákkal párhuzamosan. Így alakultak ki a sugaras bordázatú csillag, legyező- és tölcsérboltozatok, ill. a hálóboltozatnak, amelyek később változatos megoldásokkal Európa más területein is elterjedtek.
A sűrűbb bordaosztás vékonyabb és így könnyebb boltsüvegek építését is lehetővé tette. A boltszakaszok egybeolvadásával végül fiókos dongaboltozat jött létre, amelynek felületét a csökkent teherhordó szerepű bordázat - a boltozattól gyakran különváló és szabadon ívelő ágakkal - inkább csak díszítette. A késői gótikában a vízszintes vetületben egyenes bordákat két irányban hajlított, szeszélyesen ívelő vonalvezetésű hordázat váltotta fel.

A bordákat kőből faragták, a téglagótikában azonban agyagból is égették. A bordák közötti boltsüvegeket többnyire faragott kövekből, ritkábban téglából falazták.
A boltozati bordák vállát az árkádpillérek, ill. az ezeket tagoló oszlopok, az oldalfalak síkjából kiugró fél- és háromnegyedoszlopok, ill. ezek kötegei, továbbá esetenként gyámkövek támasztják alá.
A falak, pillérek és oszlopok a románkoriakhoz hasonlóan általában faragott és gondosan illesztett kövekből épültek, nagy keresztmetszet esetén a terméskő falmagot ilyenekkel burkolták. Európa egyes kőszegény vidékein a falakat, pilléreket és oszlopokat hagyományosan téglából falazták.
A rendkívül karcsú határoló falak, ill. az egyre nagyobb nyílásokat közrefogó keskeny faltestek nem voltak elegendők a boltozatok oldalnyomásának felvételére. Ezért ezeket a boltvállak tengelyében a falsíkra merőleges támpillérekkel támasztották meg és merevítették. A falak, pillérszerű faltestek karcsúbbodását és a fesztávolsággal növekvő oldalnyomást követve a támpillérek kiülését is növelték, felülről lefelé több lépcsővel kiugratva.
A magasan kiemelkedő bazilikális főhajó pilléres árkádsorokon nyugvó oldalfalaira támaszkodó boltvállaknál ható oldalnyomást az oldalhajók fölött szabadon átívelő támívekkel, gyakran egymás fölötti támivpárokkal adták át az oldalhajók határoló falait támasztó és ereszük fölé magasan felnyúló támpilléreknek. Ezeket a támívek felfekvése fölött, fiatoronnyal, fiáléval terhelték le. Öthajós templomoknál a két oldalhajó szélességének megfelelő nagy fesztávolságot gyakran megfelezték, az oldalhajók közötti pillérek fölé is emeltek támpilléreket, és a támíveket két szakaszra osztották.
A nyilásáthidalások a falnyílások, kapuk és ablakok fölött, továbbá a szabadonálló támaszok között mindig boltozottak, és kezdetben szinte kizárólag csúcsívesek. Később a csúcsívet más ívformák is felváltják.
A nyílászáró szerkezetek a kapukon és ajtókon fából készült szárnyak, amelyek felületét faragásokkal és a szárnyra szögezett, változatos formákra kovácsolt, hosszú, sokágú vaspántokkal díszítették. A szárnyakat közvetlenül a kőtokra ütköztették.
A gyakran igen nagy méretű ablaknyílásokat színes üvegezéssel zárták el. A jelentős szélességet függőleges kő osztósudarakkal osztották meg. Az ívmezőt kőráccsal tagolták kisebb felületekre.
A homlokzatok kőfelületeit többnyire nyersen hagyták. Lakóházak és középületek terméskő falazatú, vakolt homlokzatait többszínű, élénk árnyalatú, gyakran figurális festéssel díszítették.
A padlóburkolatok sima vagy bepréselt mintázatú, néha mázas járófelületű, égetett agyag padlóburkoló téglákból vagy kőlapokból készültek.

Alaktan

A gótikus építészet vázas szerkezeti rendszerével együtt fejlődnek ki jellegzetes formái is a nagy francia székesegyházak építkezésein, részben a késői román stílus alaktani elemeiből. A stílus későbbi szakaszaiban a díszítőkedv fokozódik, és a formák gyakran elszakadnak a szerkezeti adottságoktól.
Az alapvető alaktani elemek a támaszok: pillérek, oszlopok, gyámkövek, támpillérek és támívek; a boltozati elemek: bordák és zárókövek; a felülettagoló elemek: párkányok, nyílások és ezek keretezései, osztásai, fülkék, ívsorok; végül egyes, a szerkezetektől független, sajátos díszítőelemek.
A pillérek és oszlopok megőrzik a támaszok hagyományos hármas tagolódását lábazatra, törzsre és fejezetre. A késői gótikában a pillérek fejezete gyakran elmarad.
A hajókat elválasztó, a főhajó oldalfalait hordó árkádpillérek keresztmetszetét többnyire az általuk közvetlenül vagy közvetve alátámasztott szerkezeti elemek, első sorban a boltozatok határozzák meg.
A korai gótikában kör keresztmetszetű pilléreket is alkalmaznak. Ezek fejezetének abakuszára támaszkodnak az árkádívek és az oldalhajók boltozati bordái, továbbá a főhajó boltozatainak bordáit alátámasztó gyámoszlopok vagy oszlopkötegek. Hamarosan a főtengelyek irányában négy erőteljes, majd az átlós tengelyekben is négy karesúbb fél- vagy háromnegyed oszloppal tagolják a kör- vagy nyolcszög keresztmetszetű pilléreket. Előbbiek az árkád- és hevederíveket, utóbbiak az átlós bordákat támasztják alá.
A boltozati bordák szaporításával a pillérek egyre tagozottabbakká válnak, és kialakulnak az érett gótika kötegpillérei. Felületüket elborítják az egymástól éles visszametszésekkel elválasztott, gyakran a bordák keresztmetszetét követő tagozatok. A késői gótikában a pillérek ismét kör vagy - gyakran homorú oldalakkal - nyolcszög keresztmetszetűek, a fejezet elmarad és a bordák közvetlenül a törzsből ágaznak ki.
A pillérek és az oszlopok törzse nem sudarasodik. A pillérlábazat alsó része általában lesarkított, gyakran átlósan fordított négyzetes lemez vagy magas, felfelé rézsűs lépcsőzésekkel csökkenő keresztmetszetű hasáb, amelyből a pillért tagoló oszlopok önálló lábazatát bemetsződések szelik ki. Fölötte az ión lábazathoz hasonló tagozatok futnak körül, követve az egyszerű vagy tagozott törzs körvonalát. A hengertagozatok azonban egyre inkább összelapulnak, és éles pereművé válnak, érzékeltetve a terhelést.

Az oszlopok a korai gótikában (a késői román-ciszterci fejezeteket követő) bimbós díszítésűek. A kehelyszerű forgástestet széles levelek övezik, amelyeknek felül kihajló vége kibomlatlan, golyó alakú bimbóban végződik. A XIII. század elején ezeket már kibomló levelek váltják fel, majd az érett gótikában az oszlopfőket természethűen ábrázolt levelek borítják el. A késői korban a növénymotívumok sematikussá, szárazzá merevednek. Készülnek figurális fejezetek is. Az oszlopfőket sokszögű vagy tagolt abakusz zárja le.

A gyámkövek boltvállak vagy ezeket hordó gyámoszlopok alátámasztására változatos alakban készülnek. A falból kinyúló részük fél- vagy három-negyedkör, ill. sokszög alaprajzú, felfelé rézsűsen vagy ívelten szélesedő gúla- vagy kúpszerű idom, formája és díszítése gyakran az oszlopfőkéhez hasonló, sokszor ember- vagy állatalakok, ill. fejek .

A támpillérek felületei kezdetben simák, tagolatlanok. Később a merev síkokat kőrácsokkal, gazdagon keretelt szoborfülkékkel oldják fel. A támíveket felvevő felső részüket hasonló tagolású, oromzatos, meredek gúlasisakos fiatornyokkal, fiálékkal terhelik le.
A boltozati bordák keresztmetszete, a bordaprofíl kezdetben fekvő, esetleg lesarkított négyszög, majd ehhez alul trapézidom vagy íves átmenetekkel kör keresztmetszetű vagy kicsúcsosodó pálca csatlakozik. Az érett gótikában a pálca körte alakú, alul keskeny lemezzel záródó körtetagozattá válik. A bordák kétoldalt további, sugaras tengelyű tagozatokkal gazdagodnak, különösen a szélesebb hevederíveken. A késői gótikában a bordaprofil általában ismét egyszerűbb, homorú íves átmenetekkel lefelé keskenyedik és alul lemezzel záródik.

A keresztboltozatok átlós bordáit a záradékban kiékelő zárókő a bordák profiljával azonosan tagozott henger, amelyből sugarasan bordacsonkok ugranak ki a bordák csatlakoztatására. Alsó kör, sokszög vagy más alakú felületüket növénymotívumokkal, állatalakokkal, ember- vagy torzfejjel, címerrel díszítik.

A homlokzatok vízszintes tagolóelemei a lábazati, osztó- és koronázópárkányok. Bár szerepük általában háttérbe szorul a függőleges tagolás mellett, kiugrásukkal és mélyen alámetszett profiljukkal erős árnyékhatást adnak.

A lábazati párkányok a románkoriakhoz hasonlóak, de további változatos tagokkal, vájatokkal, hornyokkal, pálca- és körte tagozatokkal gazdagodnak. Az osztó- és a koronázópárkányokat felül rézsű zárja le, amely később egyre meredekebb, néha homorú felületű. Aljuk erre merőleges síkú lemezek között bemélyedő, vízorrot alkotó vájattal, gyakran ehhez kapcsolódó plasztikus tagozatokkal gazdagítva alakul. A párkányok alatt növénymotívumokkal díszített, ívelt felületű fríz vagy csúcsíves ívsor húzódhat. A főhomlokzatok vízszintes tagolására és az oldalhomlokzatok ereszének takarására karcsú oszlopokon nyugvó csúcsíves árkádokkal és ezeket koronázó oromzatokkal galériákat alkalmaznak, árkádjaikban gyakran szobrok sorával.

A falnyílások felül kezdetben szinte kizárólag csúcsívvel záródnak. A csúcsív a fejlődés során egyre magasabb, meredekebb ívű. Eleinte az ívek középpontja a vállvonalon a nyílás szélességének harmadánál, majd negyedénél, végül a vállnál, ill. a vállon kívül helyezkedik el. A késői gótikában a csúcsívet sokszor más, részben összetett ívformák: szamárhát-, Tudor-, függöny- és szegmensívek váltják fel. Kisebb nyílások főként lakó- és középületeken vízszintes áthidalással is készülnek.
Az ablakok alakja, keretezése és osztása a gótikában fokozott jelentőségű, miután méretük erősen megnövekszik, és a homlokzatok uralkodó elemeivé válnak. Általában a támpillérek közeiben középen helyezkednek el, és gyakran a teljes támpillérközt kitöltik. Az ablaknyílásokat a románkoriakhoz hasonlóan kívül és belül rézsűs kávák keretezik az ugyancsak rézsűs könyöklő fölött (tölcsér-béllet).

A nem szerkezeti jellegű díszítőelemek tovább gazdagítják a szerkezeti és a tagolóelemeket. A gótika két jellegzetes díszítőeleme a kúszólevél és a keresztvirág. A kúszólevelekkel oromzatok, fiálék, vimpergák és támívek ferde éleit díszítik. A keresztvirágot tornyok, fiatornyok és oromzatok csúcsára helyezik. Mindkettő stilizált növénymotívumokból alakul. A korai gótikára a bimbós, a későbbire a kibomlott levélmotívum jellemző. További díszítőelemek az ereszpárkányokból kinyúló, többnyire szörnyalakokat ábrázoló vízköpők. A templomok homlokzatainak kialakítását alapvetően a szerkezeti felépítés és ennek elemei határozzák meg. Ezek mellett az egyéb tagoló- és díszítőelemek országonként, tájegységenként, műhelyenként és korszakonként jellegzetes módon és változó mértékben jutnak szerephez. Általában, de különösen a késői stílusszakaszokban az erőteljes függőleges tagolás jellemző.

A várak és paloták erősen eltérő alaprajza és felépítése mellett nem alakulhattak ki egységes homlokzattípusok és rendszerek. A gótikus formaelemeket a templomépítészetből veszik át, és az épületek adottságainak megfelelően alkalmazzák.
A városi lakóházak utcai főhomlokzata a telekosztásnak megfelelően általában keskeny, karcsú. A földszint gyakran árkádos. Az emelet fölött magas, lépcsős oromzat emelkedik, fülkékkel tagolva. Európa déli területein a homlokzatok vízszintes párkánnyal vagy pártázattal zárulnak.

A gótikus építészet emlékei

A gótikus építészet Európa egyes országaiban számottevő időbeli eltéréssel jelenik meg, és eltérő sajátságokat mutat. Franciaország középső területein a XII. század derekán alakul ki. Hatása fokozatosan terjed át az ország egész területére, az ország határain kívül pedig elsőnek Angliára a XII. század végén. Itt a XIII. században már önállóan fejlődik tovább. A XIII. században francia mesterek terjesztik el az Ibériai-félszigeten is.
Itáliában és Németországban a XIII. század második felében eltérő módon jelentkezik az új stílus. Itáliában csak egyes területeken érvényesül, inkább formai, mint szerkezeti és téralkotó jegyeivel. Ennek következtében is legkorábban váltja fel az itt megszülető reneszánsz a XV. század közepétől. Németországban megújhodva a XVI. század első feléig virágzik, hasonlóan a szoros politikai és kulturális szálakkal hozzáfűződő Ausztriában és Csehországban.
Magyarországon és Lengyelországban ugyancsak a XIII. század második felétől, több forrásból táplálva válik uralkodóvá a gótika, és a reneszánsz, viszonylag korai jelentkezése ellenére is csak a XVI. század első felében váltja fel végérvényesen.A gótika csaknem négy évszázados korszaka az egyes országokban eltérő időhatárok között korai, érett vagy virágzó és kései szakaszra tagolódik.

Emellett azonban megkülönböztethetők erősen eltérő stílusváltozatai, amelyek az egyes országokban és tájegységeiken eltérő mértékben jutnak érvényre. Ezek:

1. a francia katedrális gótika (1140 -1350);
2. a ciszterci és kolduló rendi építészet (1200 -1400) és
3. a polgári gótikus építészet (1350 -1550).

Franciaország gótikus építészete

A gótikus építészet a francia királyok központi tartományának, a Párizst körülvevő Íle-de-France, majd a szomszédos Champagne és Pikardia városaiban született meg a XII. század közepétől meginduló nagy székesegyházak építésével.
A burgundiai és a normandiai késői román építészet elemeit, a csúcsívet, a bordás kereszt- és hatsüveges boltozatot és a kéttornyos nyugati homlokzatot átvéve fejlesztik ki a kor törekvéseit megvalósító új, vázas felépítésű templomtípust.

A stílus jellegzetességei először a Párizs melletti Saint-Denis apátság karoling kori templomának, a francia királyok temetkezési helyének átépítésénél figyelhetők meg. 1237-ben kéttornyos, három kapuzatos, rózsaablakos főhomlokzat építését kezdik, majd 1240-44-ben új szentély épül.
Ezt kettős körüljáró övezi. Oldalirányban egybe nyitott kápolnák összefüggő koszorúja alkotja a külső körüljárót, a belsőtől csak karcsú oszlopokkal elválasztva. Egységes, tömör körítőfal helyett támpilléres faltestek veszik körül, közeikben a kiugró kápolna-apszisokkal, amelyek íves határoló felületét csaknem teljesen megnyitják a színes üvegezésű ablakok. A belső körüljáróban a trapéz alakú térszakaszokat csúcsíves, bordás keresztboltozatok, a külsőben a félkörrel bővülő trapézmezőket hasonló, de ötsüveges boltozatok fedik.
Ezzel megvalósult az első vázas felépítésű gótikus téregyüttes. A gyors egymásutánban következő székesegyház-építkezéseken forrnak ki a francia katedrális-gótika jellegzetességei: a három- vagy öthajós hossz- és keresztházból és kápolnakoszorús körüljárójú szentélyből összetett alaprajz; a bazilikális, vázas, támpilléres-támíves felépítés, csúcsíves, bordás keresztboltozatos lefedéssel; a főhajó oldalfalainak három- vagy négyszintes, trifórium-folyosós, erősen áttört kialakítása és a kéttornyos főhomlokzat szerves kompozíciója és elemei: a hármas kapuzat, a rózsaablak és a királygaléria. Ez székesegyház típus a XIII. században egész Franciaországban, majd a szomszéd országokban is elterjed. Fejlődésének legjelentősebb képviselői a párizsi Notre-Dame, a chartresi, reimsi és amiensi, továbbá az ezektől eltérő felépítésű bourgesi székesegyház. A vázas felépítés kiemelkedő remeke a párizsi Sainte Chapelle királyi kápolna. A gótika dél-franciaországi változatának jellemző példája Albi-i székesegyháza, a koldulórendi építészeté a toulousei domonkos-templom. A világi építészet emlékei városerődítések, várak és paloták.

Párizs: Notre-Dame székesegyház. Építése a város központját alkotó Cité szigeten 1163-ban a szentéllyel kezdődött, és a hosszházzal, végül a főhomlokzattal 1250-ig folytatódott. Öthajós hosszháza az egyhajós, alig kiugró keresztház közbeiktatásával azonos keresztmetszetű, félkörben záródó, kettős körüljárós szentéllyel folytatódik. A belső oldalhajók fölött karzat húzódik. A szélső oldalhajókhoz és a körüljáróhoz a támpillérek között utóbb kápolnasor épült.
A főhajó oldalfalai háromszintesek. A magas, csúcsíves árkádokat kör keresztmetszetű pillérek hordják. A pillérfők abakuszáról a boltvállakig felnyúló karcsú, hármas oszlopkötegek tagolják függőlegesen az oldalfalakat. Közöttük az árkádok fölött - trifórium helyett - a karzat vakárkádokba foglalt hármas nyílásai törik át a falat. Legfelül - az eredeti alsó kör- és a felső csúcsíves ablakok helyén - nagy csúcsíves ablakok adják a bazilikális bevilágítást.
A főhajót és a keresztház szárait hatsüveges, a négyezetet, az oldalhajókat és a karzatokat keresztboltozatok fedik, a körüljárók ívét háromszögű boltsüvegek.
A nyugati főhomlokzat közel négyzetes felületét támpillérek három szakaszra osztják, de jellegét a vízszintes tagolás adja. A három, gazdag szobordíszű, tölcséres bélletű, csúcsíves kapu fölött a királygaléria szobrokkal kitöltött fülkesora húzódik, felül finomművű, áttört mellvéddel lezárva. Fölötte a főhajó szélességében nagy, sugaras mérművű rózsaablak nyílik, kétoldalt nagy vakárkádban két-két csúcsíves ablak. A homlokzatot karcsú oszlopokon nyugvó, fonódó csúcsívsorral galéria zárja le. Emögül emelkedik ki a két torony sisak nélkül befejezetlenül, egyenesen záródó felső szintje, karcsú, csúcsíves ablakpárokkal áttörve.
Az oldalhomlokzatokat, amelyeket a keresztház oromzatos véghomlokzatai szakítanak meg, a támpillérek és az egymásfölötti támívpárok tagolják. A felső támívek merészen ívelnek át osztatlanul a két oldalhajó fölött. A keresztház későbbi homlokzatain az oromzatos kapuzat fölött csúcsíves ablakok sora húzódik. Efölött pompás, sugaras mérművű, színes üvegezésű rózsaablak tölti ki a négyzetes falmezőt.
A Notre-Dame székesegyház kiforrott szerkezeti rendszerével, jól áttekinthető, világos belső terével, nyugodt, kiegyensúlyozott homlokzataival és gazdag szobordíszével a korai gótika egyik legszebb emléke.

Chartres: Székesegyház. Az 1194-ben leégett román stílusú székesegyház sértetlenül maradt kriptája fölött, a XII. századi nyugati homlokzat és tor-nyok befoglalásával 1220-ig épült. Bazilikális, háromhajós hosszházához - a templom 130 m-es hosszát felezve - erősen kinyúló, hasonló keresztmetszetű keresztház és a hosszházzal közel azonos hosszúságú, kettős körüljárós, sokszögzáródású szentély kapcsolódik váltakozó méretű kápolnák koszorújával.
A főhajót az oldalhajók négyzetes keresztboltozataival azonos szélességű, keskeny téglalap alaprajzú keresztboltozatok fedik.
A chartresi székesegyház kiforrott tér- és tömegalakításával mintaképe lett a későbbi székesegyházaknak. Művészi értékét, szépségét gazdag szobordísze és üvegfestményei fokozzák.

Reims: Székesegyház. A francia királyok hatalmas (140 m hosszú, 30 m széles, 38 m belmagasságú) koronázó temploma 1211-től a XIV. század közepéig épült. Nyugati tornyait 1427-ben fejezték be.
Chartres alaprajzát és felépítését fejleszti tovább. Hosszháza két boltszakasszal hosszabb. A kisebb
kiülésű keresztház szinte egy térré olvad az alig keskenyebb, öthajós, de csak két boltszakaszos kórussal. Az ötszögű szentélyapszist egyszeres körüljáró és öt tágas, egymáshoz kapcsolódó sokszögű kápolna koszorúja övezi.
A chartresinél keskenyebb és így karcsúbb főhajók oldalfalai háromszintesek, de áttörtebbek, egyben egységesebbek.
A magasabb, karcsúbb árkádokat egyforma, négy oszloppal tagolt körpillérek hordják. Egységes formálású pillér- és oszlopfőiket levéldísz borítja el. Az ezekről felfutó oszlopkötegek között a felületet négyes trifórium-nyílások törik át. Fölöttük már egységbe foglalt, hatalmas ablakok világítják be a teret. A két csúcsíves és a felső, hat karéjjal tagolt környílást csak vékony osztók választják el. Hasonló osztásúak az oldalhajók kisebb ablakai is.
A rendkívül gazdag, hangsúlyosan függőleges tagolású főhomlokzat előugró földszintjét a szélső támpillérek között a három kapu alkotja. Erősen tagolt, tölcséres bélleteik egymásba kapcsolódnak. Rézsűiken az antikos hatású szobrok a XIII. századi francia szobrászat legjelentősebb alkotásai. A középső kapu ívmezője rózsaablakkal, a szélsőké négykaréjos ablakokkal áttört. A támpilléreket és a kapukat szélességüknek megfelelően a közép felé növekvő oromzatok koronázzák. Feljebb a homlokzatot szoborfülkés, meredek sisakú fiatornyos támpillérek osztják három szakaszra. A középsőben a főhajó boltozatának homlokívét követő csúcsíves keretben hatalmas, sugaras mérművű rózsaablak nyílik, az oldalhajók fölötti toronyszinteken pedig két-két kapcsolt kétosztatú ablak. A homlokzatot királygaléria zárja le keskeny, magas csúcsíves-oromzatos fülkék sorával. Emögül emelkedik ki a két torony felső szintje, nyolcszögű saroktornyocskák között fülkékkel és ablakokkal tagolva, felül a félbemaradt sisakok indításával.
Az oldalhajók erőteljes ritmikus tagolását a messze kiugró támpillérek adják magasra nyúló fiatornyokkal, amelyekre a támívpárok támaszkodnak.
A reimsi székesegyház mind belső terével, mind külsejével a francia gótika legharmonikusabb alkotása.

Az amiens-i székesegyház a tökéletes csipkemintázatú homlokzat XIV. századi tornyai szemlátomást keskenyebbek, mint a kapuzatot és a rózsaablakot magába ölelő középrész, így még inkább kizárják a vízszintestömeghatást.

A templom belső terét átjárja a nagy ablakokon át beözönlő fény.

Amiens: Székesegyház. 1220 és 1269 között épült, de csak a XV. században fejezték be teljesen. Chartres és Reims rendszerét fejleszti tovább még nagyobb méretekben, karcsúbb arányokkal és szerkezetekkel (hossza 145 m, szélessége 42,5 m). Háromhajós, utóbb oldalkápolnákkal bővített hosszháza rövidebb, öthajós kórusa viszont hosszabb a reimsinél. Hétoldalú szentélyzáródásának egyszeres körüljárójából hat sokszögű sugárkápolna, középen pedig két boltszakaszos, szokszög záródású kápolna nyúlik ki.
A francia katedrális-gótika fejlődése az amiensi székesegyház végsőkig kiérlelt belső téralakításában, szerkezeti és formai megoldásában éri el csúcspontját. Hatása többek között a kölni székesegyházon jelentkezik. Az Amiensben uralkodó törekvés, hogy a határoló szerkezeteket a lehető legkarcsúbbá csökkentett támaszok között hatalmas üvegfelületekké oldják fel, a párizsi Sainte-Chapelle építésénél teljesedik ki.

Párizs: Sainte-Chapelle. IX. Lajos rendelkezésére 1243 és 1248 között épült - becses ereklyék elhelyezésére - a Cité szigeten, a Notre-Dame közelében, az egykori királyi palota részeként. A románkori palotakápolnák mintájára kétszintes elrendezésű. Az elnyújtott, hét sokszögoldallal záródó épület nyugati végén mindkét szinten előcsarnok helyezkedik el, amelyet folyosó kötött össze a palotával. Az udvartartás számára rendelt földszinti, kis belmagasságú kápolnát két karcsú oszlopsor osztja azonos magasságú, keresztboltozatos, széles fő-, és igen keskeny oldalhajókra. A király és környezete számára épült felső szint tere osztatlan és 20 m belmagasságú. A négy keresztboltozatot és a szentély sugaras boltozatát a kifelé támpillérekben folytatódó oszlopkötegek hordják. Közeiket a csúcsíves árkádokkal kísért mellvédfal fölött a boltozatok homlokívéig 5 x 17 m-es, négyosztatú ablakok töltik ki. Bibliai jeleneteket ábrázoló színes üvegezésük szűrt fénnyel árasztja el a végletekig elvékonyított támaszok fölött szinte lebegő boltozatokkal fedett teret. A kápolna bejárati végén az előcsarnok fölött nagyméretű rózsaablak nyílik.
A kápolna külsejét a nagy kiülésű, fiálékkal koronázott támpillérek tagolják. Közöttük az alsó kápolna kis ablakaival alig megbontott tömör falazat nyúlik fel a felső hatalmas ablakok könyöklőjéig. Efölött csak az üvegfelületek mutatkoznak.

Fouquet miniatúrája a párizsi Bibliothéque Nationale 247. számú francia kéziratának 163. lapján (XV. század): a mester itt naiv realizmussal mutatja be, hogyan épültek annak idején a gótikus templomok. A király a palota erkélyén éppen azt magyarázza udvari építészének, milyennek képzeli a bourges-i székesegyház valamelyik részletét. Ez a nagy templom öt egyforma nagyságú, kereszthajó nélküli hajójával egyedülálló egész Franciaországban.

Bourges: Székesegyház. 1172 és 1324 között épült. Alaprajza a párizsi Notre-Dame-éhoz hasonló. Öthajós hosszházához azonban keresztház közbeiktatása nélkül csatlakozik a félkör záródású, kettős körüljárós szentély öt igen kis sugárkápolnával. Felépítése az ismertetett székesegyházakétól eltérően lépcsős: a belső oldalhajók az alacsony szélsők fölé emelkednek. Főhajóját hatsüveges, oldalhajóit keresztboltozatok fedik. A főhajó oldalfalai háromszintesek.

Dél-Franciaországban a nagy katedrálisok mintájára épülő székesegyházak mellett a helyi hagyományok és adottságok azoktól erősen eltérő templomok típusát hozták létre. Téglafalazatú, zárt tömegű, kevéssé áttört homlokzatú, gyakran egyhajós épületek, amelyek a katedrális-gótikának csak elemeit, így a csúcsívet és a bordás keresztboltozatot veszik át. Hasonló sajátosságokat mutatnak az itt alapított domonkos-rend és hatására a ferencesek fokozott egyszerűségre törekvő, egyben prédikációk tartására és ezekhez nagy tömegek befogadására alkalmas, egységes terű templomai. Jellegzetes példájuk Toulouse-ban a domonkos-rendi ún. Jakobita-templom, az előbbieknek Albi székesegyháza.

Toulouse: Domonkos templom. 1260 és 1340 között épült az említett rendi igényeknek megfelelően. Hosszházát - a tér egységét alig megbontva - a középtengelyben hat karcsú, 22 m magas oszlop sora osztja két hajóra, amelyeket négyzetes keresztboltozatok fednek, és a kiugró támpillérek közeiben alacsony, keskeny kápolnák szegélyeznek. Széles csúcsíves nyílásuk fölött magas, mérműves ablakok világítják meg a hajókat. A sokszögzáródású tágas szentélyt a középpontjában álló oszloppal alátámasztott és erről szétsugárzó bordákkal csillagszerűen osztott boltozat fedi. A záróoldalakon sugarasan öt sokszögzáródású kápolna ugrik ki. Az egységes épülettömeg monumentális hatását a téglafalazatú homlokzatok egyszerű, dísztelen alakítása fokozza. A szentély északi oldalán nyolcszögű, magas harangtorony emelkedik, felül fokozatosan csökkenő magasságú, kettős nyílásokkal áttört emeletekkel.

Albi: Székesegyház. Az albigens eretnekség korábbi központjában 1282 és 1382 között épült, de teljesen csak a XV. század végén fejezték be. Zárt tömegű, erődszerű, téglafalazatú, hatalmas épület. Hosszú egyhajós belső terét sokszögű szentély zárja le, és keskeny keresztboltozatok sora fedi. Kétoldalt a befelé nyúló támpillérek közeiben alacsony, négyszögű, a szentély körül sokszögű, dongaboltozatos kápolnák övezik. Fölöttük a hajóval azonos magasságban keresztboltozatokkal fedett szakaszokból álló karzat húzódik. A külső falában nyíló keskeny, csúcsíves ablakok világítják meg a hajót is.
A templom külsejének erődjellegét az adja, hogy a körítőfalak felül a tetőt eltakaró, keskeny lőrésekkel áttört pártafalban folytatódnak. Ennek tetején védőfolyosó húzódik, fonódó ívsorral alátámasztott mellvéddel. Az erődszerű hatást fokozza, hogy a befelé nyúló támpillérek a homlokzaton félkörös tornyocskák alakjában jelennek meg, amelyek a mellvéd tetejéig felnyúlnak. A kerek támpillérek közötti keskeny falfelületeket a magas, rézsűs lábazat fölött a kápolnák egyszerű, szűk nyílásai és a karzat karcsú, kétosztatú, csúcsíves ablakai alig bontják meg. A déli oldalhomlokzat közepénél a bejárat előtt gazdag későgótikus mérműdíszes, nyitott előcsarnok épült. Ehhez a kerek bástyával védett külső kaputól a homlokzat mellett lépcső vezet. A kerek támpillérekkel közrefogott nyugati homlokzat előtt erőteljes, négyzetes torony emelkedik, sarkain szintén kerek tornyocskákkal, felül a XV. század végén ráépített nyolcszögű szintekkel.

Franciaországban a gótikus építészetnek számos jelentős világi emléke is fennmaradt, így városerődítések, várak és várkastélyok, uralkodói és főúri paloták, továbbá városi lakóházak és középületek. A városerődítések közül kiemelkednek Aigues-Mortes, IX. Lajos földközi-tengeri kikötővárosának és az ugyancsak dél-franciaországi Carcassonne város bástyatornyos védőfalai a XIII. és XIV. századból.
A Loire-menti Blois várkastélya a XIII. és XV. századból származó gótikus épületrészeket őrzött meg. XII. Lajos-szárnya, udvari oldalán földszinti árkádokkal, 1498 és 1503 között épült.

Az egyik legjelentősebb gótikus várkastélyról, a francia királyok egykori lakóhelyéről, a középkori Louvre-ról Pol de Limbourgnak ez a miniatúrája maradt fönn csupán - a XV. század elejéről. A "Trés Riches Heures du Duc de Berry " című kódex őrizte meg számunkra ezt a képet (Chantilly, Musée Condé).

Méreteiben és művészi kiképzésében egyaránt kiemelkedő jelentőségű a pápák avignoni palotája. Két udvart körülvevő régi és újabb része 1335 és 1352 között épült. Több hatalmas négyszögű toronnyal közrefogott külső falait nagy félkörzáródású fülkék tagolják, és gyámköveken kiülő, pártázatos védőfolyosók koronázzák. Legnagyobbszabású helyiségei a kéthajós, középső kötegpillérsoron nyugvó keresztboltozatokkal lefedett audienciás terem és fölötte az osztatlan terű, 52 m hosszú és 15 m széles, keresztboltozatos kápolna.

Anglia gótikus építészete

Angliában a gótika a XII. század második felében jelenik meg, és a XVI. század közepéig tart. Hosszú korszaka átmeneti, korai angol ( 1180-1250), érett vagy díszített (decorated style, 1250-1360) és késői vagy függélyes (perpendicular style, 1360-1550) stílus-szakaszokra oszlik. Ez utóbbinak 1480 utáni változata a Tudor-stílus.
A gótikus stílust Franciaországból veszik át. A leégett canterburyi székesegyház szentélyét 1177-ben francia mester irányításával kezdik újjáépíteni. A XIII. század folyamán kialakulnak az alaprajzi elrendezés és a felépítés jellegzetes angol vonásai korábbi helyi sajátosságok továbbfejlesztésével.
A székesegyházak erősen nyújtott, bazilikális hosszházzal épülnek, keleti végükön egy vagy két keresztházzal. Ehhez csatlakozik a hosszházzal többnyire azonos hosszúságú és keresztmetszetű, egyeneszáródású szentély. Végéhez keskenyebb, egyenes- vagy sokszögzáródású ún. Miasszonyunk vagy Mária-kápolna kapcsolódik. Az eltérő szerepű térrészek - részben alacsony rekesztőfalakkal is elválasztva - erősen elkülönülnek. A főhajó térarányai alacsonyabbak, a fő- és oldalhajók magasságkülönbsége kisebb, mint a franciáknál. Ezért a támpillér-támív rendszer is kevésbé hangsúlyos és gazdag. A magasbatörő francia felépítés helyett itt az egymáshoz kapcsolódó terek és tömegek jellegét a vízszintes terjeszkedés adja. A kevésbé erőteljes függőleges tagolással és a sokszorosan ismétlődő motívumok soraival alakított belső és külső felületek is döntően vízszintes hatást keltenek.
A belső tereket kezdetben keresztboltozatokkal fedik, de hamarosan további bordákkal osztják a boltozatokat. Így a hosszanti záradékvonalon húzódó tengelybordával és a boltvállakból sugarasan szétágazó, a tengelybordához csatlakozó ágbordákkal. Ezzel az egyes boltmezők éles elkülönülése elmosódik, majd csillag- vagy hálós motívumok borítják el az egybeolvadó boltfelületeket. Végül a sugaras bordák további szaporításával kialakulnak a jellegzetesen angol legyező- és tölcsérboltozatok.
A külső és belső felületek aprólékos díszítésűek, a szerkezeti rendszert és felépítést érzékeltető tagozatok belevesznek a díszítőelemek sokaságába. A nyugati homlokzatok többnyire széles, vízszintesen lezárt kulisszafálak. Ezeket vakárkádok és szobros galériák vízszintes sávjai tagolják, és kétoldalt kevésbé erőteljes tornyok fogják közre. A hosszan elnyújtott, sokszorosan összetett tömegek hangsúlyos függőleges eleme a középen kimagasló, hatalmas négyezeti torony.
Angol sajátosság, hogy a székesegyházak a kapcsolódó, kolostorjellegű, kerengőudvaros püspöki-káptalani épületekkel nem a városok központjában, házak sűrűjében, hanem a városok szélén, tágas, füves területen állnak.
Az együttesek jellegzetes része a szentélyhez vagy a kerengőhöz kapcsolt, centrális alaprajzú káptalanterem.
A korai angol stílus jellegzetes alkotása a sulisburyi székesegyház, a díszített stílusé a lichfieldi katedrális. A függélyes stílust Canterbury székesegyházának újraépített hosszháza, a Tudor-stílust a Cambridge-i Kings College kápolnája és a londoni Westminster apátsági templom VII. Henrik-kápolnája képviseli.

Salisbury: Székesegyház. A korai angol stílus jellemző és - rövid építési idejének köszönhetően -egységes alkotása. 1220 és 1260 között épült, négyezeti tornya pedig a XIV. század derekán. Erősen nyújtott hosszháza háromhajós. Ehhez a templom teljes hosszának felezőjénél erősen kinyúló, két boltszakasszal keletre pedig keskenyebb, kéthajós keresztház kapcsolódik. Ezt a hosszházzal azonos keresztmetszetű, egyeneszáródású szentély követi. Középtengelyében egyenesen lezárt Mária-kápolna nyúlik ki, rendkívül karcsú pillérekkel három hajóra osztva. A templom viszonylag széles és alacsony főhajójának oldalfalai a korai angol stílus jellegzetességeit mutatják.

Lichfield: Székesegyház. A régi templomot a korai angol stílusú kórus árkádjait megőrizve 1250-től a XIV. század derekáig szakaszosan építették újjá díszített stílusban. Hosszháza háromhajós. Keresztháza egyhajós, keleti oldalán kápolnákkal. Háromhajós kórusa a hosszházzal egyenlő hosszú. Egyenes szentélyzáródásából középen sokszögben záródó Mária-kápolna nyúlik ki.

A díszített stílus késői, ívesvonalúnak nevezett változatát képviseli a korai angol wellsi székesegyház négyezete. Pillérei közé - az utólag épült négyezeti torony miatt - kimerevítésül andráskeresztként csúcsukkal egymásra állított csúcsívpárokat építettek be. A lendületes motívum uralkodik a térben.
A függélyes stílus először a gloucesteri székesegyház norman-román stílusú szentélyének 1329 és 1337 között végzett átalakításánál jelentkezik. A régi oldalfalakat karcsú függőleges és vízszintes tagozatokból álló kőráccsal függönyözték el. A keleti zárófalban hatalmas (11,5 x 22 m), csúcsíves ablakot alakítottak ki, amit függőleges osztósudarak és vízszintes osztók téglalap alakú, mérműves mezőkre tagolnak.

Két kép a canterburyi székesegyházról, melyet az első, igazán gótikus angol épületnek tartanak. A külsőt a két torony és a támívek sora robusztussá teszi, de a függőleges irány hangsúlyának megőrzésével.

Canterbury: Székesegyház. Függélyes stílusban épült 1377 és 1391 között Anglia ősi főszékesegyházának új hosszháza és keresztháza a lebontott XI. századi norman-román hajó helyén.
A XI. századi székesegyház szentélye 1174 és 1184 között épült újra, miután a tűzvésztől megrongált román stílusút lebontották. Az új szentélyt az ile-de-France-i Sens székesegyházának mintájára az ottani építkezésről hívott sensi Vilmos mester építette, majd súlyos balesete után az angol Vilmos fejezte be.
Hosszú, háromhajós, keresztházas kórus. Keleti végét, amely a meghagyott régi tornyok között összeszűkül, íves, körüljárós, a kripta fölött erősen megemelt szentélyfej zárja le. Ehhez kapcsolódik a Coronának nevezett körkápolna.
A függélyes stílusú új háromhajós hosszház főhajója csak kevéssel emelkedik a magas oldalhajók fölé. Oldalainak függőleges tagolása rendkívül erőteljes, mert az árkádpillérek tagozatai töretlenül folytatódnak a boltozati homlokívek záradékáig, és közöttük két-két gyámoszlop fut fel a boltvállakig. A vertikális lendületet fokozza az árkádok szokatlan nagy magassága. Fölöttük a trifórium nyílásai sorakoznak, legfelül pedig viszonylag alacsony és így kevesebb fényt adó ablakok. A főhajó bevilágítását ezért az oldalhajók nagy ablakaiból a magas árkádokon át beeső fény növeli.
A hosszház hajóit és a keleti végükhöz csatlakozó egyhajós keresztház szárait csillagboltozatok, a négyezetet tölcsérboltozatok fedik.
A nyugati főhomlokzatot nagykiülésű támpilléreikkel hangsúlyosan függőleges tagolású, erőteljes tornyok fogják közre. Ezek sisak nélkül, négy saroktornyocskával díszítve záródnak. A tornyok között ugrik ki a kapuzat. Fölötte nyílik a főhajó hatalmas, függőleges osztású, nyomott csúcsívű ablaka. A nyugati tornyokhoz hasonló, magas négyezeti torony a XV. század közepén épült.

Az angol gótikát lezáró Tudor-stílus alkotásai közül két nagyméretű kápolna, a cambridgei királyi kollégium és a londoni Westminster apátság templomának VII. Henrik kápolnája emelkedik ki.

Cambridge: Kings College kápolnája. Az egyetemi város királyi kollégiumának kápolnája 1446 és 1515 között épült. Hosszú, egyhajós terét (90 m hosszú, 12,5 m széles) az erősen kiugró támpillérek közeiben tíz-tíz alacsonv kápolna fogja közre.

A londoni Westminster-apátság külső képe. E templom építését a XIII. század közepe táján kezdték meg, de csak a XVI. század első negyedében fejezték be: ekkor épült a híres VII. Henrik-kápolna, melyben a nevezett király nyugszik. Ez a körüljárós apszissal is rendelkező egyhajós nagyterem az angol gótika utolsó időszakára jellemző, amikor a függőleges stílus helyébe a Tudor-stílus lépett. A falak itt már szinte eltűntek, helyüket a nagy üvegablakok foglalták el, légiesen finom kővázukkal.

London: Westminster apátsági templom VII. Henrik kápolnája. 1503 és 1519 között épült az 1245-ben megkezdett, francia példaképeket követő, három-hajós, keresztházas templom körüljárós, kápolna-koszorús szentélyzáródásához, előtér közbeiktatásával. A nagyméretű, háromhajós épület ötoldalú, öt kápolnával körülvett szentéllyel zárul.
A főhajó oldalain a pillérek közötti alacsony, Tudor-íves árkádok fölött nagy csúcsíves ablakok nyílnak. A teret a pillérekről szabadon kiívelő hevederívek között sugaras bordázatú, vakmérművekkel díszített, lecsüngő tölesérboltozatok fedik, aljukon cseppkőszerű zárókővel. A fő- és oldalhajók homlokzatait nyolcszögű tornyocskákként formált támpillérek és az oldalhajók fölött átívelő, áttört támívek tagolják.

Az angol gótika világi építészetének legjelentősebb emlékei várak és az ezeket felváltó kastélyok és paloták. Legigényesebb kiképzésű részük a többnyire önálló épületet alkotó, jelentős belmagasságú nagyterem, a hall. A termeket lefedő, kötőgerendák nélküli, ívelt gerendákból szerkesztett, csúcsíves főállásokkal készült nyitott fedélszékek a kor ácsmesterségének remekei. Kiemelkedő példáik a londoni Westminster Hall a XIV. század végéről, a kor legnagyobb világi rendeltetésű, egységes belső tere és Hampton Court palotaegyüttesének hallja az 1530-as évekből.

Spanyolország gótikus építészete

Spanyolország nagy gótikus templomai francia mestereik révén a franciaországi székesegyházak alaprajzát és felépítését követik. A mór építészet hatása - különösen később - a mindent elborító gazdag díszítésben mutatkozik. Korai gótikus emlékei közül kiemelkedik Burgos székesegyháza. Az 1221-ben megkezdett, de csak a XV. században befejezett épület háromhajós bazilika, erősen kinyúló keresztházzal, háromhajós, sokszögzáródású, kápolnakoszorús szentéllyel. Négyezete fölött hatalmas, fiatornyokkal körülvett, sisak nélküli torony emelkedik. Nyugati főhomlokzatát a XV. század közepén kölni mester építi. Két erőteljes tornyát kőrácsos sisakok koronázzák.
Toledo öthajós székesegyháza lépcsős felépítésével a bourgesi székesegyház alaprajzát és felépítését veszi át.

A spanyol gótika egyik legjelentősebb alkotása, a burgosi székesegyház gazdag változatosságban egyesíti a XIII-XVI. század során egymás nyomában megjelenő különféle formaelemeket: úgy mondják, a francia katedrálisokból meríti ihletését anélkül, hogy bármelyikhez is hasonlítana. A toronysisakok franciásak, az épület tagolása északias, az ablakos négyezeti torony pedig már a platereszk stílus jegyeit viseli: az átépítések és hozzátoldások egészen a XVII. századig elhúzódtak. Miként az az alsó képen jól látszik, a templom belsejében is jól megférnek egymással az északi formák és a platereszk díszítőelemek. A trifórium nagy patkóívekben bontakozik ki, homlokíveit furcsa emberfejek díszítik s a szövevényes keresztboltozat igen közel áll a franciás "flamboyant" gótikához. Az építkezést 1221-ben kezdték meg a régi, román stílusú székesegyház helyén, de az egészet befejező négyezeti torony csak 1567-ben készült el.

Itália gótikus építészete

Itáliában a helyi adottságoktól és hagyományoktól, így főként az antik római építészettől idegen gótika nehezen honosodott meg. Részben a ciszterciek, majd a kolduló rendek, ferencesek és domonkosok építkezései révén a XIII. század folyamán terjed el, jobbára Észak-Itáliában és a francia Anjouk nápolyi királyságában, majd a XV. század derekáig marad uralkodó, megőrizve a helyi sajátosságokat. A francia katedrális-gótikának általában csak elemeit, a ciszterciek által már meghonosított csúcsívet, a leegyszerűsített mérművet, fiálét, vimpergát veszi át.
A templomok alaprajza, felépítése és szerkezeti megoldása egyszerűbb a franciákénál. A belső terek hagyományosan tágasak, a térarányok alacsonyabbak, a fő- és az oldalhajók magasságkülönbsége kisebb, az egyes térrészek kevéssé különülnek el. A vázas szerkezeti rendszert mellőzik. A körítőfalak tömörek, kevéssé tagolt felületeiket a ritkás kiosztású, szűkebb nyílások csak kismértékben törik át. A tágasan állított belső támaszok keresztmetszete egyszerű, kevéssé tagolt.
A főhajó viszonylag alacsony, inkább nyomoit ívű árkádjai fölött trifórium helyett a falsík előtt gyámkövekre ültetett külső folyosó húzódik. Fölötte az oldalhajók fölé csak kevéssé kiemelkedő falakban kisebb, gyakran kerek ablakok nyílnak. A főhajót és a keresztházat általában négyzetes, az oldalhajókat téglalap alaprajzú keresztboltozatok fedik. A ferences templomok hossz- és keresztháza fölött többnyire nyitott fedélszék készült. A boltozatok oldalnyomását kis kiülésű támpillérek vagy falsávok veszik fel. Sokhelyütt a támaszokat a belső térben fagerendákkal vagy vonóvasakkal fogták össze. Az erőteljes függőleges tagolást kerülik. Az elnyújtott tömegek és a nagy falfelületek inkább vízszintesen tagoltak. A homlokzatokon általában nagykiülésű párkányok, Toszkánában a hagyományos, váltakozó színű sávokból rakott márványburkolatok adják a vízszintes tagolást.
A kevéssé áttört belső falfelületeket plasztikus tagolás helyett falfestményekkel díszítik. Az enyhe hajlású tetőzettel fedett, nyugodt épülettömegeket legfeljebb a négyezet fölötti kupola teszi mozgalmasabbá.
A harangtornyok továbbra is különállóak. Koldulórendi templomoknál elmaradnak vagy szerényebb méretekkel a szentély mellett állnak.
Az itáliai gótikus építészet jellemző, jelentős egyházi emlékei Assisiben a San Francesco-templom, Firenzében a ferences Santa Croce- és a domonkos Santa Maria Novella templom, továbbá a sienai és a firenzei székesegyház. A francia katedrális-gótikát a milánói dóm követi. A világi építészet kiemelkedő emlékei a firenzei Palazzo Vecchio és a Loggia dei Lanzi, a velencei dózse-palota és a Ca d'oro palota.

Assisi: San Francesco-templom. 1228 és 1253 között épült Szent Ferenc szülőhelyén és sírja fölötta ferences rend anyakolostorának temploma. Dél- francia példaképeket követ. Kétszintes, egyhajós, keresztházas templom, a hajóval azonos szélességű, az alsó szinten félkörös, a felsőn sokszögű szentély-apszissal. Nyomott térarányú alsó és tágas, magas felső terét négyzetes alaprajzú, bordás keresztboltozatok fedik, amelyek az oldalfalakon felfutó oszlopkötegekre támaszkodnak.
A felső templom falainak alsó szakaszát Giotto Szent Ferenc életének jeleneteit ábrázoló falfestményei, az altemplom falait és boltozatait az ő és kortársai freskói díszítik.
A templom északi oldala mellett harangtorony emelkedik. Keleti végéhez a magas, ívezetes támfalra épült kolostor csatlakozik kerengős udvarával.

Firenze: Santa Croce templom. A jellegzetes itáliai ferences templom 1295 és 1442 között épült. Háromhajós bazilika egyhajós keresztházzal. Ennek keleti oldalán középen keskeny, sokszögzáródású szentély, kétoldalt öt-öt négyzet alaprajzú kápolna nyílik.
A főhajó oldalfalait karsú, nyolcszögű pillérek levéldíszes fejezetén nyugvó, széles, csúcsíves árkádok hordják. Záradékuk fölött gyámkövek közötti ívezeten folyosó húzódik. A főhajót díszesen faragott nyitott fedélszék, az oldalhajók csúcsíves hevederekkel elválasztott szakaszait laposhajlású nyeregtetők fedik. A szentély és a kápolnák boltozottak. A kápolnákat Giotto és kortársainak falfestményei díszítik. A templom déli oldalhajójában látható Michelangelo sírja.
A templom nyugodt tömegét a falsávokkal alig tagolt, nyeregtetős főhajót közrefogó oldalhajók haránttetőinek és oromzatainak sora, az oromzatos keresztház és a szentély sokszöghasábja teszik mozgalmasabbá.
Az oldalhomlokzatok a nyers terméskő falazatot mutatják. A befejezetlenül maradt főhomlokzat mai márványburkolatú kiképzése 1860 körül készült. A szentélytől délre karcsú harangtorony emelkedik. A hajó déli oldalához tágas, kerengős kolostorudvar kapcsolódik.

Firenze: Santa Maria Novella templom. A domonkos-rendi templom 1283 és 1300 között épült. Főhomlokzata a XV. században reneszánsz stílusban készült el. Háromhajós bazilika keresztházzal, négyzetes szentéllyel és ennek kétoldalán két-két egyenes záródású, kisebb oldalkápolnával. A főhajót, a négyezetet és a szentélyt - két rövidebb főhajószakasz kivételével - négyzetes, a keskeny oldalhajókat és a keresztszárakat téglalap alaprajzú keresztboltozatok fedik.

Siena: Székesegyház. A város legmagasabb dombján 1229 és 1317 között több ütemben épült, de csak a XIV. század végén fejezték be teljesen. Háromhajós, bazilikális hosszházához háromhajós keresztház és - korábbi templom fölé épült - háromhajós, egyenes záródású szentély kapcsolódik. A hossz- és a keresztház metsződésében négyezet helyett a főhajó szélességével egyező oldalhosszúságú, hatszögű kupolatér helyezkedik el. Ezt tizenkétszögű cikkelyes kupola fedi.
Itáliában először itt épült a hosszház teljes szélességével egyező átmérőjű, hangsúlyos központi tér. A kedvező térhatás ellenére a hatszögalaprajz szervetlenül illeszkedik a térrendszerbe.

Firenze: Santa Maria del Fiore székesegyház (Dóm). A város központjában, a Battisterotól keletre, korábbi templom helyén áll. Az 1300 körül megkezdett, de félbemaradt építkezés után 1357 és 1413 között épült fel Itália akkor legnagyobb temploma. Kupolája már reneszánsz stílusban a XV. század közepén készült el.
Háromhajós, bazilikális hosszházához négyzetes alaprajzú tömegbe foglalt, 43 m átmérőjű, nyolcszögű kupolatér kapcsolódik. Ebből három oldalán a főtengelyekben sokszögű szentélyapszisok nyílnak, amelyeket öt-öt négyzetes kápolna vesz körül. A főhajót négy négyzetes, a félszélességű oldalhajókat négy-négy téglaalaprajzú keresztboltozat fedi.

Firenze: Campanile. A dóm főhomlokzatától dél-re áll a 84 m magas harangtorony. 1334-ben Giotto kezdte építeni, és 1387-ben fejezték be. A négyzet alaprajzú torony karcsú testét nyolcszögű sarokkiugrások erősítik, és párkányok osztják öt szintre. A felsőbb szintek oldalait két-két kétosztatú, a legfelsőjét egy-egy nagyméretű, háromosztatú, díszes keretelésű mérműves nyílás töri át.
A sisak nélküli tornyot a dombhoz hasonlóan gyámköves ívsoron erősen kiugró, áttört mellvédű körüljáró zárja le. A homlokzatokat többszínű márványberakásos burkolat, az alsó szinteken ebbe foglalt, figurális bronz domborművek, Andrea Pisano alkotásai díszítik.

Milano: Székesegyház. Építése 1386-ban kezdődött és egymást gyakran váltó, lombardiai és külföldi, német és francia mesterek irányításával 1500-ig folyt. Teljes befejezése azonban a XX. század elejéig húzódott. Alaprajza és felépítése a francia székesegyházakét követi. Hosszháza öthajós, lépcsős felépítésű bazilika, amelyhez háromhajós keresztház és rövid, sokszögzáródású, körüljárós szentély csatlakozik.
Felépítésének itáliai sajátossága, hogy a főhajó viszonylag kevéssé emelkedik az oldalhajók fölé, nincsenek nyugati tornyai, és elnyújtott tömegéből csak a karcsú, nyolcszögű négyezeti torony emelkedik ki. Sűrűn állított pillérkötegeken nyugvó árkádsorokkal elválasztott hajóit keresztboltozatok fedik.
Külseje rendkívül tagolt és aprólékosan díszített. Tömegét a támívek és a támpillérek, különösen pedig az ezeket koronázó fiatornyok és az ereszeket takaró csúcsíves-oromzatos árkádsorok teszik fokozottan mozgalmassá. A díszítőelemek jelentős része a XIX. században készült.

Firenze: Palazzo Vecchio. A városállam kormányzó testületének, a signoriának székházául 1298 és 1314 között épült a város egyik központi terén. Belsejét a XV-XVI. században átalakították.
A trapéz alaprajzú, szűk belső udvaros épület erődszerű.

Firenze: Loggia dei Lanzi. A nagyméretű, téglalapalaprajzú, egyik hossz- és végoldalán nyitott csarnok 1380 körül épült a Palazzo Vecchio főhomlokzatára merőlegesen, a tér déli oldalán.
A város vezetői innen szóltak a néphez, ezért eredeti neve Loggia dei Signori vagy Priori. Későbbi nevét a német zsoldos Landsknechtekről kapta.

Talán az élénk selyem- és drágakőkereskedelem fordította a velenceiek ízlését a tarkaság, az éles szín- és fényellentétek felé, s ennek köszönhetjük végül is épületeik színpompás, kőbe faragott csipkéhez hasonló homlokzatát. Példaként elég fölidéznünk a híres Cad'Oro - t, egymás fölé helyezett loggiáival.

Velence: Cad'Oro palota. A várost átszelő Canal Grandét szegélyező palotasor egyik legszebb középkori épülete. A Palazzo Ducale mesterei építették 1430 táján. "Arany ház" nevét aranyozott díszű márványhomlokzatáról kaphatta.
Korábbi bal oldali része a velencei paloták jellegzetes, szimmetrikus, háromosztatú alaprajzát és homlokzatát mutatja. Földszintjén a csónakon érkezőket fogadó csarnok mögött közlekedő és raktárhelyiségek, az emeleteken középen keskeny lakószobáktól közrefogva tágas fogadó termek helyezkednek el, elől loggiával.
A főhomlokzaton a földszinti csarnok öt oszlopos árkáddal nyílik a víz felé. A három középső árkád szélességében a két felső szint loggiáit a Palazzo Ducale emeletéhez hasonló kőrácsos árkádsorok határolják. Ezeket kétoldalt erkélyes nyílásokkal áttört homlokzatsávok szegélyezik. A főhomlokzat későbbi, jobb oldalán hasonló erkélyes nyílások fogják közre a tömör, szintenként csak egy-egy kisebb négyszögű ablakkal áttört falmezőt. A főhomlokzatot kis kiülésű párkány fölött dekoratív pártázat zárja le. A palota kis udvarát íveken nyugvó lépcső és két faragványos kút díszíti.

Németország gótikus építészete

Németországban a gótika a XIII. század közepétől kezdve terjed el, és a XVI. század elejéig virágzik. Nem a helyi román stílusú építészetből fejlődik ki, hanem a már kiforrott francia gótikát veszi át, részben a burgundiai és ciszterci példaképeket, részben a nagy francia székesegyházak alaprajzát és felépítését követve.
A XIII. század végére kialakulnak a stílus sajátos helyi vonásai is. Így körüljárós, kápolnakoszorús szentélyek mellett a fő-, gyakran az oldalhajók végéhez is egyszerű, sokszögzáródású szentélyeket építenek. A bazilikális felépítésnél csökken a fő- és az oldalhajók magasságkülönbsége, és álbazilikális templomok is épülnek.
A XIV. század közepétől a polgári gótika kialakulásával - főként az egyre igényesebb városi plébániatemplomoknál - az egységesebb téregyüttest adó csarnokfelépítés válik általánossá a hosszházakban és a körüljárós szentélyekben egyaránt. Ugyanakkor a keresztboltozatokat háló- és csillag-boltozatok, majd a legkésőbbi szakaszban két irányban hajlított bordázatú boltozatok váltják fel.
Az erőteljesen függőleges tagolású homlokzatok és épülettömegek hangsúlyos eleme kezdetben francia hatásra a nyugati toronypár. Utóbb egyre inkább egyetlen középső nyugati torony épül a főhomlokzat elé, gyakran áttört kőrácsos sisakkal. Észak-Németországban - részben ciszterci hatásra - a téglagótika uralkodik sajátos formakincsével.
A német gótikus templomépítészet nagyszámú alkotása közül a különböző korú és elrendezésű típusok következő példáit ismerjük meg: a korai német gótika emléke a marburgi Szent Erzsébet-templom; a francia katedrális-gótikát követi a kölni dóm és téglaépítészetre átültetve a lübecki Mária-templom; a ciszterci téglagótika alkotása Chorin kolostortemploma; a polgári gótika képviselői Freiburg im Breisgau és Schwabisch-Gmünd plébánia-temploma, a szászországi későgótikus két irányban hajlított bordás boltozatú csarnoktemplomainak Annaberg temploma.

Marburg: Szent Erzsébet-templom. Németország egyik legkorábbi gótikus temploma. Magyarországi Szent Erzsébet hamvainak elhelyezésére zarándoktemplomnak épült 1235 és 1283 között. Nyugati főhomlokzatát a XIV. század elején fejezték be. Hosszháza háromhajós csarnok. Ehhez nyugatról két toronnyal közrefogott előcsarnok, keletről négyezet körül lóherelevél alakban három sokszögzáródású szentély kapcsolódik. Ez a szentélyelrendezés kölni hatásra utal.
A templom felépítésében a francia gótika elemei mellett helyi hagyományok is érvényesülnek, így a Dél-Németországban hagyományos csarnokelrendezés. Egyenlő magas hajóit keresztboltozatok fedik. Ezeket a hajók közötti csúcsíves árkádok háromnegyedoszlopokkal tagolt körpillérei és a szélső falakból kiugró oszlopkötegek támasztják alá. A homlokzatok és a nyugati tornyok hangsúlyos függőleges tagolását az erőteljes, lépcsőzött támpillérek adják. Közeikben egymás felett két-két csúcsíves, mérműves ablak nyílik.

Köln: Székesegyház. Építését 1248-ban a szentéllyel kezdték, amely 1300-ban készült el. Kereszt-és hosszházának, valamint kéttornyos nyugati homlokzatának építése 1560-ig elhúzódva félbemaradt, és csak a XIX. század második felében fejezték be, részben a megtalált eredeti tervek alapján.
Alaprajzának és felépítésének közvetlen mintaképe az amiens-i székesegyház volt. Öthajós, bazilikális hosszházához háromhajós keresztház és öthajós, kettős körüljárós, kápolnakoszorús szentély kapcsolódik. Hajóit keresztboltozatok fedik. A főhajók oldalfalai háromszintesek. A magas, pillérköteges, csúcsíves árkádsorok fölött gazdagon tagolt trifóriumnyílások, efölött a pillérközöket teljesen kitöltő, hatalmas mérműves ablakok nyílnak. A főhajó és a szentély belmagassága 43,5 m.
Az erősen tagolt külső is a francia gótikát követi. A támpillérek és támívek kettős sora az épület tömegének körvonalait valósággal eltakarja. A XIX. században befejezett kéttornyos nyugati homlokzaton a magasbatörő függőleges tagolás töretlenül érvényesül.

A kölni dóm nagyjából az amiens-i székesegyház mintáját követi, noha tágasságban és magasságban fölülmúlja. Építését a XIII. század végén kezdte meg egy bizonyos Gerhard mester. Jól látható, mint bújik meg a tetőzet szegélye a fiatornyok és a nagy ablakokat koronázó oromzatok pazar sokasága mögött, és hogyan borítja el a túláradó díszítés a nyíl módjára kihegyezer tornyokat.

Lübeck: Mária-templom. A francia katedrálisok felépítését téglaépítészetre átültetve 1250 és 1350 között épült a hatalmas székesegyház a Hansa-városszövetség székhelyén. Háromhajós bazilika, szokszögzáródású, körüljárós szentéllyel, a körüljáróból kiugró kápolnákkal. A hosszház keleti végén kétoldalt keresztházszerűen oldalkápolnák ugranak ki.

Chorin: Ciszterci kolostortemplom. Az észak-németországi téglagótika kiemelkedő korai emléke az 1273 és 1334 között épült szerzetesi templom. Elrendezése a rendi hagyományokat követi. Háromhajós, bazilikális hosszházához egyhajós keresztház csatlakozik. Szentélye a hagyományoktól eltérően ívesen záródik. A keresztszárak keleti oldalán két-két egyeneszáródású kápolna nyílik .
Tereit keresztboltozatok fedik. A magas főhajóban a váltakozó keresztmetszetű pilléreken nyugvó, alacsony árkádok csúcsívei között-a ciszterci templomokrajellemzően-gyámkövekről induló oszlopkötegek támasztják alá a boltvállakat. A homlokívekben nyílnak a keskeny, csúcsíves, mérműves ablakok.

Freiburg im Breisgau: ún. monostortemplom. A nagyméretű városi plébániatemplom - későromán bazilika helyén, keresztházának és kórusát közrefogó kis tornyainak befoglalásával - 1260-tól több ütemben a XVI. század elejéig épült. Különböző korú részei végigvezetnek a német gótika minden stílusváltozatán.

Schwübisch-Gmünd: Plébániatemplom. A német késői gótikus plébániatemplomok mintaképe. Hosszházát 1320-ban kezdték építeni. Szentélyét 1351-től a német gótika virágkorának legnevesebb mestercsaládját alapító Parler Henrik folytatta.

Annaberg: Szent Anna-templom. A szászországi későgótikus csarnoktemplomok egyik legszebbike 1499 és 1520 között épült.

A német gótika világi emlékei között várak, védő- és kaputornyos városerődítések. városi köz- és lakóépületek egyaránt találhatók.
A várak az erődített fejedelmi székhelyektől (Meissen: Albrechtsburg) a lovagvárakig méretükben, elrendezésükben és felépítésükben rendkívül változatosak, és a terepadottságokhoz alkalmazkodnak. Jellegükben erősen elkülönülnek a hegyi, síkvidéki és vízi várak.

A hegyi lovagvárak festői példája a Mosel-vidéki Eltz vára.

A síkvidéki várak méretei és művészi értéke miatt is kiemelkedő példája a Német Lovagrend egykori székhelye, a Lengyelországhoz tartozó Marienburg (Malbork). A téglaépítésű, védőművekkel övezett együttes 1280 és 1400 között fokozatosan épült ki. Magja az árkádos udvart övező felső vár, amely nagyméretű kápolnát és a lovagok lakóhelyiségeit foglalja magában. A későbbi középső vár U-alap-rajzú. Egyik szárnyában helyezkedik el az együttes legszebb belső tere, a nyújtott téglalap alaprajzú lovagterem. Karcsú oszlopok sora osztja két hajóra, és támasztja alá a csillagboltozatokat, amelyek angol hatásról tanúskodnak. A szárny végéhez csatlakozik gazdagon díszített homlokzatával a nagymester palotája. Földszintjén két ebédlőterem középoszlopon nyugvó csillagboltozattal.

A városerődítések szép példája Neubrandenburg fennmaradt díszes téglatornyaival. A gótikus középületek közül kiemelkedik Münster városháza. A XIV. század derekán épült. Árkádos földszintje fölött a tanácsterem nagy, csúcsíves, mérműves ablakai nyílnak. Többszintes, lépcsős oromfalát a merevítő pilléreket koronázó fiatornyok és a lépcsőzetek közötti átmenetet adó mérműves kőrácsok díszítik.
A köz- és a lakóépületek az észak-német városokban jobbára téglából, gazdagon tagolt, oromzatos homlokzattal, a birodalom más vidékein jelentős részben favázzal (Fachwerk) épültek, amely faragott díszeivel a falazott-vakolt kitöltő falazatokat keretezve a szerkezeti felépítést szemléltető, esztétikus tagozását adta a homlokzatoknak.

Ausztria gótikus építészete

Ausztria területén, a német-római birodalom keleti, a Habsburgok családi birtokát alkotó tartományaiban a gótika a XIII. század második felétől terjedt el, részben a szerzetesrendek, részben Dél-Németország építészetének hatására. Nagyszámú jelentős emléke közül kiemelkedik a gótika minden korszakát képviselő bécsi Szent István-templom.

Bécs: Szent István-templom. A XIII. századi késői román plébániatemplomhoz a XIV. század első felében háromhajós gótikus csarnokszentély épült. Az egyenlő széles és magas, keresztboltozatos hajók keleten sokszögű apszisokkal záródnak.
A román stílusú hosszház helyén, amelyből csak a nyugati homlokzat egy részét őrizték meg a jáki templommal rokon kapuzattal és két nyolcszögű toronnyal, 1359-ben kezdik az új hosszház építését.
Ez egyhajós keresztház közbeiktatásával kapcsolódik a szentélyhez. Háromhajós álcsarnok, az oldalhajóknál magasabb, azokkal közös tetőzetű főhajóval. Az új épületrészt 1450 körül hálóboltozatokkal fedték le. A keresztház kinyúló szárai előcsarnokokat magukba foglaló toronyaljakat alkotnak. Fölöttük a hatalmas tornyok építése a XV. század-ban folytatódott, de csak a déli István-torony készült el 1433-ban. Az erőteljes függőleges tagolású, négyszögű alépítményen fiatornyokkal körülvett, nyolcszögű felső szintek emelkednek, amelyeket karcsú, díszes kősisak koronáz. Az északi tornyot 1511-ben félbehagyták, majd reneszánsz sisakkal fedték le. A templomot meredek hajlású, hatalmas tetőzet fedi, amit az oldalhajók haránttetőzetei és oromzatai szegélyeznek. A főhomlokzatot a késői román eredetű és a gótikában befejezett kisebb tornyok zárják közre.

Csehország gótikus építészete

Csehországban a gótika fénykorát a IV. Károly császár új székhelyén, Prágában a XIV. század derekán megkezdett Szent Vitus-székesegyház építése nyitja meg. E század emléke még a prágai Károly-híd és tornyai. A nagyszámú, jelentős egyházi és világi alkotás sorából a későgótikában kiemelkedik a már a XVI. század első felében befejezett kutná horai Borbála-templom és a prágai királyi vár Ulászló terme.

Prága: Szent Vitus-székesegyház. Korábbi templomok helyén 1344-ben a császár által hívott Arras-i Mátyás mester kezdi építeni dél-franciaországi katedrálisok mintájára a nyújtott, sokszögzáródású, körüljárós és kápolnakoszorús szentélyt. Halála után 1356-tól Parler Péter, a schwábisch-gmündi templom mesterének fia folytatja az árkádívek magasságáig elkészült építkezést. Áttervezve ő is fejezi be a keresztházig, annak toronyaljat, előcsarnokot és a Vencel-kápolnát magába foglaló déli szárával.

Prága: Károly-híd és tornyai. A Parler-műhely építette a XIV. század második felében a Vltava (Moldva) folyó fölött a tizenhatíves kőhidat és óvárosi végén a háromszintes kaputornyot.
A négyszögű torony földszintjén csúcsíves kapuzat bocsátja át a híd forgalmát. Második szintjét osztópárkány fölött fiálés oromzatba komponált hármas ívben dombormű, a harmadik szintet függőleges osztók között vakmérművek díszítik. A híd túlsó, ún. kisoldali csúcsíves kapuzatát XII. századi eredetű kisebb és XV. századi, az óvárosihoz hasonló torony fogja közre. A híd nyomott íveit hordozó pillérei fölött barokk szobrok állnak.

Kutná Hora: Borbála-templom. Az ezüstbányászata révén nagy jelentőségre emelkedett város polgársága építtette a hatalmas méretűre tervezett templomot. Szentélyét 1388 és 1420 között a prágai Parler-műhely kezdte építeni, majd 1489 és 1506 között Mathias Reysek fejezte be felső részét és boltozatát. A hosszház megépült hat boltszakaszát 1512 és 1534 között a csehországi későgótika nagy mestere, Benedikt Rejt folytatta és boltozta be, a stíluskorszak egyik legszebb alkotásává formálva.

Prága: Királyi vár Ulászló-terme. A régi palota átépítésével Jagello Ulászló cseh és magyar király Benedikt Rejtet bízta meg. A palota fennmaradt 62 m hosszú és 16 m széles termét 1486 és 1500 között Rejt ötszakaszos boltozattal fedte le. Ezt az oldalfalakból kiugró pillérekből kinövő, kétirányban hajlított és alaprajzi vetületükben köríves bordák egymásba fonódva osztják süvegekre. A terem egykorú, nagy, többosztatú ablakai már reneszánsz stílusúak.
A teremhez vezető lépcsős folyosó-szakaszokat részben hálóboltozat, részben a tereméhez hasonló, de szeszélyesebb rajzú és erőteljesebb ívelt bordázatú boltozat fedi.

Lengyelország gótikus építészete

Lengyelországban főként a szerzetesrendi építészet és az észak-német téglagótika hatása érvényesült. Nagyszámú monumentális emléke közül kiemelkedik az egykori főváros, Krakkó főplébánia-temploma, a Mária-templom.

A krakkói Mária-templom annak a visztulai gótikának egyik változatát képviseli, amit a Német Lovagrend terjesztett el a XIV. és XV. század folyamán. Figyelemre méltó, hogy nincsenek támívei, és hogy a tégla alkalmazásában egészen különleges díszítő hatásra törekszik.

Krakkó: Mária-templom. A hatalmas téglaépület a XV. században több ütemben épült. Rövid, háromhajós, bazilikális hosszházához a főhajóval azonos szélességű és hosszúságú, sokszögzáródású szentély kapcsolódik. A két nyugati torony előcsarnokot és karzatot fog közre.
A kétszintes oldalfalú főhajót és az oldalhajókat keresztboltozatok, a szentélyt csillagboltozatok fedik. Az oldalhajókhoz a XV-XVI. században későgótikus kápolnák épültek.
A főhomlokzat vízszintesen lezárt, keskeny középrészén - mozgalmas barokk előépítmény fölött-nagyméretű, csúcsíves ablak nyílik. A tornyok párkányokkal elválasztott szintjeinek homlokzatát csúcsíves fülkék között egy-egy ablak töri át. Az északi tornyot a XV. század elején nyolcszögű felépítménnyel és fiatornyos sisakkal koronázták. Az eredeti magasságában meg-hagyott déli tornyot barokk sisak fedi.
A templom szentélyében a későgótika nagy szobrászának, Veit Stossnak XV. század végi faragott szárnyasoltára áll.

A világi építészet jelentős emléke Krakkóban az egyetem épülete, a Collegium Maius a XV. századból. Udvarát csúcsíves árkádos folyosó övezi.

Magyarország gótikus építészete

Magyarországon a gótika a XIII. század második felében kezd meghonosodni, és a XVI. század elejéig virágzik. Meghonosodásában a ciszterciek, majd fokozódóan a kolduló rendek: ferencesek és domonkosok templom- és kolostorépítkezéseinek volt jelentős szerepe. Kezdetben francia, majd németországi mesterek munkájának a jellegzetességei mutatkoznak. Utóbb a szomszédos Ausztria, Csehország és Szilézia gótikus építészetének hatása erősödik a területükről hívott és részben itt letelepedő mesterek révén.
A hazai gótika korai szakasza a XIII. század második felére és a XIV. század elejére, virágkora Nagy Lajos és Zsigmond uralkodására, késő virágzása Mátyás és II. Ulászló korára esik.
A magyarországi gótika alkotásai méreteikben és kiképzésükben szerények. A francia és a német gótika erősen tagolt templomtömegeivel szemben a lényegesen kisebb hazai templomok inkább zárt, tömbszerű megjelenésűek, homlokzataik egyszerűbbek, kevésbé áttörtek.
Nagyobb arányú építkezésekre néhány székesegyház újjáépítése és bővítése mellett jobbára a gazdag, különösen a felvidéki és erdélyi kereskedővárosok plébánia- és szerzetesi templomainak tágasabb és igényesebb alakban való megépítése adott alkalmat, gyakran korábbi, szerényebb, esetenként tűzvésztől megrongált régi épület helyén. Ezek a szabad királyi városokban a király, a mezővárosokban földesuruk támogatásával épültek. Nagy számban épültek kisméretű, változó igényességű falusi templomok is. Szerény méreteik ellenére jelentősek a magyar szerzetesrend, a pálos remeték településektől távoli, királyi vagy főúri alapítású kolostorai és templomai, amelyek a koldulórendi templomtípust követték. Túlnyomó többségük csak romokban maradt ránk.
A világi építészet nagyobb méretű alkotásai a királyi és a főúri várak, gyakran gazdag kiképzésű kápolnával, továbbá a püspöki paloták. Szerényebb méretben, de sokszor gazdag részletképzéssel épültek a városokban a polgárok és a nemesek lakóépületei.
Gótikus építészetünk alkotásai a töröktől megszállt területeken jórészt elpusztultak. Emlékei jobbára az ország mai területének töröktől meg nem szállt nyugati, északi és északkeleti vidékein, továbbá a Felvidéken és Erdélyben maradtak ránk. Sok templom a XVIII. századi barokk újjáépítésnél vagy a XIX. századi restaurálás során vesztette el eredeti alakját. A várak nagy részét a XVII. és a XVIII. század fordulóján császári parancsra felrobbantották, és csak rom alakjában maradtak ránk. A városi lakóházak háborús pusztításoknak és átépítéseknek estek áldozatul. A II. világháború rombolásai nyomán több városunkban, így Budapesten a budai várnegyedben és Sopronban bukkantak elő a leomlott vakolat és elfalazások alól az eredeti középkori épületrészek.
Fennmaradt gótikus templomaink közül az egyes korszakok jellegzetes emlékei a korai budavári Boldogasszony- vagy Mátyás-templom és a soproni egykori ferences-templom, a virágkori soproni Szent Mihály-templom és a kassai Szent Erzsébet-templom, valamint a pesti belvárosi templom szentélye, a későgótikus szegedi alsóvárosi ferences templom és a nyírbátori mai református templom, továbbá a siklósi vár kápolnája.

Budapest: Budavári Boldogasszony- (Mátyás-) templom. A budai várhegyen a tatárjárás után települt város plébániatemplomául 1255 és 1269 között épült. Eredetileg háromhajós bazilika, álkeresztházzal elválasztott, sokszögzáródású középső szentéllyel és egyeneszáródású oldalszentélyekkel. A hosszház nyugati végén előcsarnokot közrefogó két torony épült. A felépítés és a részletek, így az oszlopokkal tagolt pillérek leveles oszlopfői francia mesterekre utalnak.
A déli torony leomlásakor 1384 után, a megrongált hosszházat csarnoktemplommá alakították át, oldalhajóit magasítva és sokszögű szentélyekkel megtoldva. A kissé nyomott arányú teret keresztboltozatok fedik. A déli torony négyszögű alépítményére Mátyás 1470 körül három nyolcszög alaprajzú, párkányokkal elválasztott és gazdag keretelésű ablakokkal áttört szintet építtetett. Az északi ún. Béla-torony nem épült ki.
A nyugati főhomlokzaton a tornyok között oszlopos bélletű, koragótikus kapuzat, fölötte mérműves osztású rózsaablak nyílik. A templom egyik legértékesebb részlete a Nagy Lajos korában készült déli Mária-kapu. Kétosztatú bejárata fölött a gazdagon keretelt csúcsívmezőt Mária életének jeleneteit ábrázoló domborművek töltik ki.
A templomot a XIX. század végén Schutek Frigyes restaurálta, erősen megújítva az eredeti részeket, módosítva az alaprajzot és a homlokzatokat, és a déli toronyra dél-német minták alapján csipkézett kősisakot emelt.

Sopron: Egykori ferences templom. 1280 és 1340 között épült, a ferences templomainkra jellemző alaprajzzal, de a rendi szokásoktól a gazdag díszítéssel és a torony elhelyezésével eltérve. Rövid, négyzetes hosszháza háromhajós, háromboltszakaszos csarnok. Ehhez hosszú, keskeny, sokszögzáródású szentély kapcsolódik.
A hajót a kerek pilléreken és az oldalfalak gyámkövein álló oszlopkötegeken nyugvó keresztboltozatok fedik. A szentély keresztboltozatait szintén gyámkövekre állított oszlopkötegek hordják. A hosszház északi oldalának közepe előtt előcsarnokot magába foglaló toronyaljon nyolcszögű, csúcsíves ablakokkal áttört torony emelkedik. Oromzatokkal körülvett, hegyes kősisak fedi, csúcsa alatt körülfutó erkéllyel. Az előcsarnok csúcsíves bejáratát fiálékkal közrefogott, meredek vimperga zárja le. A nyugati homlokzaton barokk keretelés mögött nemrég tárták fel a gótikus főbejáratot. A homlokzatokat erőteljes támpillérek között nagyméretű csúcsíves, mérműves ablakok törik át.
A templom déli oldalához udvart körülzáró kolostor csatlakozik. Keleti szárnyában háromhajós, két boltszakaszos káptalanterem helyezkedik el, amit keletről három keskeny, szentélyszerű oldaltér bővít. A terem középvonalában álló két nyolcszögű, tagozott pillér leveles torzfejekkel, ill. szörnyalakokkal díszített fejezetén és az oldalfalakból kiugró, ember- és állatfigurás gyámköveken nyugszanak a termet lefedő keresztboltozatok, figurális díszű zárókövekkel. Az 1340 előtt készült terem egyik legszebb gótikus belső terünk.

Sopron: Szent Mihály-templom. A belvároson kívül a XIV-XV. században épült a nagyméretű plébániatemplom. Hosszháza háromhajós, bazilikális. Ebből az utolsó négykaréjos pillérpáron nyugvó diadalívekkel hosszú, sokszögzáródású főszentély és egyenesen lezárt, rövid oldalszentélyek nyílnak. A nyugati homlokzat előtt átlós támpilléres, négyszögű alépítményen nyolcszögű torony áll.

Kassa: Szent Erzsébet-templom. Gótikánk fénykorának egyik legjelentősebb emléke. Az 1378-ban leégett templom helyén a XV. század folyamán épült. Háromhajós, keresztházas bazilika. Oldalhajóit keleten átlós tengelyű, sokszögű kápolnák, főhajóját sokszögzáródású szentély zárja le. A hosszházat pillérkötegek sorai három egyenlő széles hajóra és négyzetes boltszakaszokra osztják, amelyeket változatos osztású csillagboltozatok fednek, a szentélyt pedig hálóboltozat.
A nyugati homlokzatot két torony fogja közre. Közülük csak az északi épült ki teljesen. Nyolcszögű felépítményét barokk harang alakú sisak fedi. A belsőhöz hasonlóan rendkívül gazdag tagolású és díszítésű homlokzatok legszebb részletei a három oldalon nyíló, lépcsős lezárású kapuzatok, valamint a hossz- és keresztház mérművekkel áttört oromzatai.
A templom eredeti belső elrendezését a XIX. század végén Steindl Imre a restaurálás során erősen megváltoztatta.

Kassa, Szt. Erzsébet-plébániatemplom, északi kapuzat; XV. sz. első fele
Kassa, Szt. Erzsébet-plébániatemplom, főoltár; 1474. (A szekrény szobrok a XV. sz. végéről valók.)

Budapest: Belvárosi plébániatemplom szentélye. A római erőd déli szélére ráépült románkori templomot a XV. század elején új szentéllyel bővítették. Háromhajós, körüljárós, sokszögzáródású csarnokterét - a XIX. század végén átformált - köteg-pilléreken nyugvó keresztboltozatok fedik. A határoló falakon körül háromkaréjos, vakmérműves ívmezőjű, csúcsíves ülőfülkék sorakoznak. Fölöttük nyílnak a nagy mérműves ablakok. A déli oldalon sokszögű, kétszintes oratórium ugrik ki.
A románkori eredetű s a barokk korban teljesen átépített hosszház kétoldalán Mátyás korában előcsarnokok és kápolnák épültek. Ezek mérműves ablakai és a déli kapuzat széles csúcsívvel lezárt, kétosztatú bejáratának gazdagon díszített keretelése az 1930-as években végzett feltárás során kerültek napfényre.

Szeged: Alsóvárosi,ferences templom. A XV. század folyamán épült. A prédikációk népes hallgatóságának befogadására szánt hajója tágas és osztatlan. Innen csúcsíves diadalívvel nyílik a keskenyebb, hosszú, sokszögzáródású szentély. A hajót az oldalfalakból kiugró, erőteljes háromnegyedoszlopokból kiágazó bordázatú, hálósjellegű boltozat, a szentélyt gyámokon álló féloszlopokkal alátámasztott, egybeolvadó csillagboltozatok fedik. A szentély északi oldalán áll a harangtorony, mellette hálóboltozatos sekrestye. A hajó északi oldala mellett a barokk kolostor kerengője húzódik. A többi oldalon takaratlan, egyszerű homlokzatokat erőteljes támpillérek és közeikben nagy, csúcsíves ablakok tagolják. A templom téglafalazatú. Boltozati bordái és ablakosztói égetett agyagidomokból készültek.

Nyírbátor: mai református templom. A XV. század végén a Báthoriak építtették későgótikus építészetünk egyik legszebb alkotását. Osztatlan, hosszú hajója három sokszögoldallal zárul keleten. A nagy belmagasságú teret egységes, sűrű osztású hálóboltozat fedi. Bordázata vakmérműves díszű vállakból ágazik szét, amelyeket az oldalfalakból kiugró, részben sokszögű lábazatokról, részben gyámkövekről induló, karcsú háromnegyed-oszlopok támasztanak alá. A déli hosszoldalon közeikben rendkívül magas, háromosztatú, halhólyagmotívumos mérművű, csúcsíves ablakok nyílnak. A déli homlokzat erőteljes vertikális tagolását és magasba törő lendületét ezek és a közrefogó támpillérek adják. A nyugati véghomlokzat jobb oldalán négyszögű, saroktámpilléres torony ugrik ki, amely csak
a hajó ereszéig épült fel. Mellette a homlokzaton tagozott keretelésű kapuzat, fölötte pedig nagy, négyosztatú csúcsíves ablak nyílik. Az előcsarnokból nyíló déli bejáratot már reneszánsz keretelés díszíti, párkánya fölött félkörös oromzattal. A sokszögű szentélyzáródás falában ugyancsak a templommal egykorú, reneszánsz stílusú szentségfülke látható. A templom délnyugati sarka előtt 1640-ben épült hatalmas fa harangtorony áll.

Siklós: Várkápolna. A középkori eredetű vár kápolnája a XIV. század végén épült. Csaknem négyzetes hajójából a vastag várfalat áttörő, széles, csúcsíves diadalívvel nyílik a várfal elé kiugró, sokszögzáródású, támpilléres szentély. Terét finomrajzú csillagboltozatok fedik. A boltvállakat alátámasztó faloszlopkötegek között magas mellvédfal fölött nyílnak a karcsú, függönyíves ablakok. A hajó nyugati végében vékony reneszánsz oszlopok közötti ívek és három csillagboltozat támasztják alá a karzatot.

Gótikus falusi templomaink általában kis méretű, egyhajós épületek, sokszögzáródású szentéllyel. Négyszögű, egyes vidékeken nyolcszögű vagy felül nyolcszögbe átmenő tornyuk többnyire a nyugati, néhol a déli homlokzat közepe előtt áll. A templomokat többnyire faragatlan terméskőből falazták. Csak a nyíláskeretek, a falsarkok és a támpillérek vége, a lábazati és az ereszpárkány, valamint a boltozati bordák készültek faragott kőből. Egyes vidékeken hagyományosan téglatemplomok épültek. A homlokzatokat és a belső falfelületeket vakolták és meszelték, a belsőket, néha a homlokzatokat is figurális és dekoratív falfestményekkel díszítették.

Nógrádsáp: Plébániatemplom. A XIV. század végén épült. Hajóját két keresztboltszakasz fedi. A hajóból csúcsíves diadalívvel nyílik a keskeny, sokszögzáródású szentély, sugaras bordák közötti boltozattal. A falfelületeket freskók díszítik. A nyugati homlokzat oromfalából széles, rézsűs gyámon kiugratva emelkedik kis nyolcszögű tornya az oromcsúcs fölé.
A téglaépítészet szép emléke az egykori mezőváros, Csenger ma református temploma. Erőteljes nyolcszögű nyugati tornya a környékbeli templomok számára mintaképül szolgált.
Gótikus várépítészetünk legjelentősebb emlékei a budai királyi várpalota középkori maradványai, a visegrádi királyi vár és palota és a diósgyőri ugyancsak királyi vár romjai.

Budapest: Középkori budavári királyi palota. A királyi vár építését a tatárjárás után IV. Béla rendelte el. Kiépítése Nagy Lajos. Zsigmond és Mátyás nevéhez fűződik.
A palota a Várhegy déli, alacsonyabb szakaszán épült. Az északi, falakkal körülvett polgárvárostól árok és fal választotta el. A hegy fennsíkján épült együttest a századok során több védőövvel vették körül. A Várhegy legdélibb fokán a korai Kelenföldi kapu helyén a XV. században hatalmas, kör alaprajzú bástya, rondella épült. Ehhez a dunai oldalon védőfolyosós, pártázatos falak közötti kapuszoroson és gótikus kaputornyon át vezet fel az út.
A rondella mögötti térséget a magas déli várfal határolja, nyugati végén a kerek Buzogány-toronnyal. Innen északra kapu nyílik a két nyugati várfal vonulat közötti egykori kertbe. Keletre a dunai oldalon falszorosban vezet fel az út a palota egykori északi bejáratához. A falszorost két vastag, gótikus kapukkal áttört fal keresztezi. Ezek a Dunáig lefutva a hegyoldalban nagy udvart fogtak közre. Az alsó végükön állott bástyák között a part mentén magas fal zárta el a raktárakkal és műhelyekkel beépített udvart a kikötőtől. A déli sarkon állott vízi rondellában volt Mátyás korában a vízemelő szerkezet. A déli fal mellett boltozott folyosóban húzódott a csővezeték fel a palotáig. A várfalakat, védőműveket a haditechnika fejlődését követve Zsigmond, Mátyás, végül Szapolyai János korszerűsíttették.
A palotaegyüttes a XIII-XV. század folyamán szakaszosan alakult ki. Keleti és nyugati szárnya észak felé V-alakban szétnyílva három udvart zárt közre. Elsőnek az együttes déli végén a későbbi falakhoz képest átlósan elfordított, 11 x 12 m-es, négyszögű István-torony épült a XIV. század első felében. Nyugati oldalán szemöldökgyámos ajtókkal egybenyíló, dongaboltozatos helyiségsor maradt fenn. Folytatásában a hosszú nyugati szárny északon a nagyméretű, négyszögű, befejezetlenül maradt Csonka-toronnyal zárult. Az István-toronytól keletre, a déli várfal mögötti udvarból nagy, téglalap alaprajzú, részben a sziklába vágott, dongaboltozatos pince nyílik. Fölötte a hatalmas Zsigmond-kori termet az ablakok aljáig fennmaradt falak kiegészítésével helyreállították. A pincéből felnyúló két, alul négy-, fölül nyolcszögű pillér boltvállain nyugvó hat keresztboltozat fedi. Ezeket a megtalált bordadarabok beépítésével rekonstruálták.
A Duna felőli, keleti palotaszárnynak - a barokk palota pincéjében feltárt és bemutatott - homlokfala elé az egykor kétszintes palotakápolna ugrik ki. Helyreállított alsó szintjének a sziklából kifaragott rövid hajóját és keskenyebb, sokszög záródású szentélyét a megmaradt boltvállakon rekonstruált keresztboltozatok fedik és a kiegészített csúcsíves ablakok világítják meg. A keleti szárny északi végét Mátyás palotája alkotta, az északi udvart pedig Zsigmond Friss-palotája zárta le. A palotaegyüttes egykori megjelenését a Schedel-krónika 1480 körüli fametszetes, Duna felőli látképe és más metszetek érzékeltetik.
A Mátyás által reneszánsz részekkel is bővített palotaegyüttes a török hódoltság alatt pusztulásnak indult. 1686-ban a visszafoglaláskor lőporrobbanás döntötte romba. A XVII. század végén megkezdett új palota építésekor a romokat is lerombolták, betemették, és föléjük építkeztek. A II. világháború rombolásai nyomán vált lehetővé módszeres feltárásuk és helyreállításuk.

Visegrád, királyi palota. A feltárt maradványok alaprajzának részlete; XIV. sz. 2. fele, XV. sz. vége

Visegrád. Vár. Az alsó várból és a fellegvárból álló égyüttest a tatárjárás után IV. Béla kezdte építtetni. Az alsó vár a dunai hajózást és a meredek part fölötti országutat ellenőrizte. Magja a későromán koragótikus Salamon-torony. Fallal övezett udvarán keresztül vezetett a tornyot megkerülő országút. Az udvart északról a dunaparti bástyától a meredek hegyoldalban a fellegvárig húzódó, pártázatos fal határolta, amit a háromszintes, gótikus északi kaputorony szakított meg.
A fellegvárhoz külső védőövének kiszögellésénél az ötszögű, kétszintes keleti kaputornyon át vezet az út. A háromszögű vár északnyugati szegletén nyílik a bejárat a hosszú alsó várudvarba. A meredek sziklafalon magasodó belső vár déli sarkán állott kaputornyon át juthattak a háromszögű belső várudvarba. Ezt a körítőfalakhoz épült, kétszintes szárnyak övezték. Az északi és a keleti szárny zárta közre a hegyével kifelé forduló, ötszögű öregtornyot, ahol a koronázási jelvényeket őrizték.

Visegrád: Királyi palota. A nagy kiterjedésű együttes építését a várhegy lábánál Károly Róbert alatt kezdték. Nagy Lajos, Zsigmond és Mátyás alatt bővítették. A XVI. századi leírás szerint 350 helyiséget foglalt magában. Mátyás korában három részből állt. Középen a kapun belépőt tágas kertes udvar fogadta. Innen széles díszlépcső vezetett a legfelső teraszon álló kápolnához. A XIV. századi, 35 m hosszú, támpilléres kápolna hajójához keskenyebb, sokszögzáródású szentély, ennek északi oldalához pedig sekrestye kapcsolódott. Csak lábazati falai állnak. Az együttes északi részét a királyi, a délit a királynői palota alkotta.
A Mátyás-palota két egymás fölötti teraszon udvarok körül rendeződött el. A felső díszudvart nyolcszögű pilléreken nyugvó csúcsíves árkádokkal boltozott kerengő vette körül, hátfalán ülőfülkék sorával. A hegyoldal felőli szárnyát a töredékek felhasználásával rekonstruálták. Az udvar közepén vörösmárvány reneszánsz díszkút állt, amelynek lépcsős alépítménye és három címerdíszes oldallapja látható. A kerengő fölött reneszánsz bábos mellvédű körüljáróból nyíltak az emeleti helyiségek. Mögöttük a hegy felől folyosó húzódott, végén fürdőhelyiséggel. Fölötte a legfelső teraszon a hegyoldalt támasztó fal előtt Nagy Lajos, majd Mátyás vörösmárványból faragott, oszlopos, mennyezetes gótikus falikutat állíttatott. A Mátyás-kori oroszlános kút rekonstruált másolata a helyszínen látható. A királynői palotát még nem tárták fel.
A palotaegyüttes a török háborúk során romba dőlt, és a hegyoldalról lemosódó föld betemette. Feltárása és helyreállítása 1934 óta folyik.

Diósgyőr: vár. A sziklás várdombon honfoglaláskori föld- és cölöperődítés helyén a XIII. században tojásdad alakú kővár épült, egyik végén kerek toronnyal. E várnak csak alapfalai maradtak. Helyén Nagy Lajos építtette a négyszög alaprajzú, négysaroktornyos várat. A tornyokat az udvart övező kétszintes szárnyak kötötték össze. Vastag külső faluk koronáján gyámköveken védőfolyosó ugrott ki a tornyokat is körülfogva. Hasonló körüljáró övezte a tornyok felső szintjét is.
A bejárat északról nyílt az északnyugati torony melletti ülőfülkés kapualjon át a várudvarba. E körül a földszinten alárendelt helyiségek sorakoztak, közöttük a keleti oldalon kétszintes kápolna alsó szintje. Szentélye a külső falsík elé ugrik. Az emeleti helyiségek az udvar felől körüljáróról nyíltak, amire két oldalon szabadlépcsők vezettek. Az északi szárny emeletét a lovagterem foglalta el. Boltozatának homlokívei a közrezáró tornyok oldalán láthatók. A nyugati és a déli szárnyban keresztboltozatos lakóhelyiségek voltak. Ablakaik a külső falakban a tájra nyíltak, amint a fennálló déli falon látható. A toronyszinteket donga- és keresztboltozatos szobák foglalják el.
Mátyás idejében a dombot várfallal övezték. Minden oldalon két négyszögű torony között kapu nyílt. Ezekhez a vizesárok fölött hidak vezettek. A nyugati kaputól a belső vár északi fala mellett monumentális feljárati lépcső épült a belső kapuig.
A várat a XVI. században bástyákkal erősítették meg. A XVIII. század folyamán romba dőlt. Legépebben a tornyai maradtak meg. Feltárása és hely-reállítása az utóbbi évtizedekben készült.

Gótikus lakóházak Budán, Sopronban, Kőszegen, Magyaróvárott és Pécsett váltak az utóbbi évtizedekben ismertté. Többnyire egyemeletesek, zártsorú utcai és keskeny udvart szegélyező udvari szárnnyal. A földszinti, jobbára gazdasági helyiségek donga- vagy keresztboltozatosak, az emeleti lakószobák famennyezetesek.
Az utcai homlokzaton az emelet sokszor gyámköves ívsoron kiugrik. A kapuk ívesen vagy szemöldökgyámos áthidalással vízszintesen lezártak. Az ablakok csúcsívesek és mérművesek, vagy többnyire vízszintes áthidalásúak és kőkereszt osztásúak. A boltozott kapualjak kétoldalán ülőfülkék sorakoznak, változatos vakmérműves ívekkel. A vakolt homlokzatokat széleiken vagy teljes felületükön kőkvádereket utánzó vagy mustrás festéssel díszítették.

A gótikus lakóházak legszebb példái a budai vári negyedben a következők:

• Tárnok utca 14. Mustrás festésű homlokzata a földszint fölött gyámköveken és íveken kiugrik. Kapuja szemöldökgyámos keretezésű;
• Úri utca 40. Keresztboltozatos kapualjában változatos kialakítású ülőfülkék;
• Or.szágház utca 2. Kapualjában vakmérműves ülőfülkék, udvarában nyolcszögű pilléres, csúcsíves árkádok;
  
• Országház utca 20. Homlokzatán az előreugró emeletet alátá-masztó, gyámköves ívsor.

Sopron belvárosában legjelentősebbek az Új utca helyreállított lakóházai, a Szent György utca 3-5. és a Fő téren a Fabricius-ház udvari szárnya.

A gótikus építészet jelentősége

A gótika a téralakításban és a tömegformálásba; a román stílus kompozícióiból indult ki. A késői román formai és szerkezeti elemek, a csúcsív és a bordás boltozat adta lehetőségek kiaknázásával az addigi tömörfalas, nyílásokkal áttört felépítmény helyett alapvetően új, nyílásokat közrefogó vázas szerkezeti rendszert érlelt ki. Ezzel felszabadult a román stílusú építészet kötöttségei alól, és a kor gondolatvilágának kifejezésére, törekvéseinek megvalósítására egységes hatású, áttekinthető, fénnyel elárasztott, hatalmas méretű, magasba törő téregyütteseket és ezeket érzékeltető épülettömegeket hozott létre. A megkapó és lenyűgöző hatást a szerkezetekkel összehangolt formák, tagoló- és díszítőelemek, közöttük a mérművek megalkotásával fokozta. Mindezzel az anyag, szerkezet és forma harmonikus arányokra épülő, tökéletes egységét teremtette meg. Így jött létre először az antik építészettől elszakadó, bár egyes elemeit átformálva felhasználó, önálló európai stílus.

A MAGYARORSZÁGI GÓTIKA

A XII. század második felében Párizs környékén kialakult gótika európai elterjedése lényegében a következő század első felében következik be. Az új stílus kezdetei hazánkban ugyanez időre tehetők, s mint mindenütt, nálunk is a királyi központ a gótika forrása, legkorábbi formálója. Noha a román stílus késői virágzása még messze belenyúlik az 1200-as évekbe, az esztergomi királyi palota kápolnája és az uralkodóinktól erőteljesen támogatott, közvetlenül a burgundiai kolostorokból behívott ciszterci rend magasszínvonalú építési tevékenysége már elökészíti az új stílus útját. A Fogarasi havasok alá 1202-ben telepített kerci (Cirta) ciszterci és a Buda közelében emelt zsámbéki premontrei kolostorok szerkezete, részletei erről még a tatárjárás előtti időből világosan tanúskodnak. A döntő lépés kétségtelenül a mongol dúlás után következett be, amikor IV. Béla a budai Várhegyen megalapítja az új fővárost. A XIII. század közepén e királyi központból indul diadalútjára a gótika, amely még a század végén eljut a legtávolabbi falvakba.

A stílusváltozás történeti mozgatói a középkori Magyarországon is az általános európai viszonyokra vezethetők vissza. Bár IV. Béla - a tatárdúlás tanulságainak hatására - a nagybirtokosok számára a várépítés terén kénytelen engedményeket tenni, a feudális széthúzó erőkkel szemben a központi hatalom nálunk is a városokra támaszkodik, s ezáltal új egyensúlyi helyzetet alakít ki. A nagy számban életre hívott és kiváltságokkal ellátott városokban fokozatosan önkormányzatot kiépítő polgárság a művészet számára is friss lehetőségeket teremtett. Az új igényű egyházi építkezések mellett egyre nagyobb teret hódítanak a városi közösseg számára szükséges középületek és lakóházak, amelyek kiképzése már nem csupán praktikus, de művészi célokra is törekszik. A polgári kézműves réteg pedig lassanként a művészet minden területét birtokba veszi.
A gótika alapvető szerkezeti, formai és tartalmi jegyei ugyan hazánkban csakúgy mint máshol, elsősorban az egyházi rendeltetésű műalkotásokban jelentkeznek, a világi művészet mégis mind nagyobb jelentőségre tesz szert, és a korszak virágzása idején már az egyházi "termés" szintjére nő. A városok építészeti tevékenysége mellett az eleinte csupán védelmi jellegű várak kastélyokká, palotákká válnak, amelyek kényelmes, művészi kiképzésű berendezést, illetve díszítést kívánnak. A királyi kezdeményezések tovább gyűrűznek a főrangúak közt és eljutnak a köznemességen át a faluig. Ezek az új igények hathatósan segítik az ábrázolóművészetek önállósodási folyamatát. A szobrászat és festészet eléggé megizmosodik ahhoz, hogy az építészeti kerettől függetlenül is megteremtse a maga sajátos fejlődési lehetőségeit. Ezek pedigelsősorban az érzékelhető valóság ennél hívebb, teljesebb és mélyebb megjelenítésére, művészi megfogalmazására irányulnak. A történeti és művészeti szálak így fonódnak egységgé a hazai gótikában, s keltik életre a maguk európai gyökerű, de egyszersmind sajátosan helyi művészetét.

Az 1241-42-ben dúló tatárjárás súlyos megrázkódtatása és hatalmas pusztítása az ország legszélesebb értelmű újjáépítését tette szükségessé. IV. Bélának és kortársainak e nagyarányú tevékenysége művészeti téren már szinte teljesen a gótika jegyében fogant. Ez csakis úgy következhetett be, hogy az új stílus lényeges történeti előfeltételei, fontos szerkezeti, formai és tartalmi elemei a XIII. század második harmadában már adottak voltak. Buda alapítása és fővárossá fejlesztése erről világosan tanúskodik.
1242 után rövidesen megkezdődött az addig jóformán lakatlan budai Várhegy déli fokán, a dunai révátkelőhely felett a királyi vár építési munkája. Ettől északra a gerincen nő fel a várfallal körülvett város. Benne királyi műhely alkotása az erősen franciás színezetű Boldogasszony templom, a szerényebb Magdolna templom, valamint a domonkosok egyháza és kolostora. A budai és nyulak-szigeti - mai Margitsziget - domonkos templomok hosszú szentélye és ugyancsak megnyúlt hajója a hazai kolduló rendi (ferences, domonkos) építkezések százados virágzásának legkorábbi, már kifejlett példái. A támpillérekkel megerősített bordás keresztboltozati rendszer, ahol a boltozat kifelé ható nyomását a támívek átvezetésével a támpillérek ellensúlyozzák, valamint a szentélyek sokszögzáródása-szemben a megelőző románkori félköríves megoldással - Budán már fejlett formában jelenik meg. E díszes egyházak tövében indult meg a polgári Buda élete. A XIII. századi Buda így palotájával, egyházi épületeivel, lakóházaival és erődítéseivel szinte magába sűrítette a gótika minden jellegzetességét, új céljait és megoldásait. A király és az ország székhelye egyszersmind vár és város, amely a központi hatalom és udvara számára csakúgy helyet biztosít, mint a csírázó és nagyrahivatott polgárság patriciusai, kézművesei és szolgálatot teljesítő félszabadjai, zsellérei részére. A gótika fejlődése útnak indulhatott, hogy a következő századokban kibontakozhassék. A legfontosabb korszakok az Anjouk (I. Károly és I. Lajos), Zsigmond és Mátyás uralkodásához fűződnek. Jellemző, hogy a felsorolt uralkodók mindegyike erősen támogatta a városokat és azok polgárait.
A XIII-XIV. században épült komor lakótornyok, a várak szögletes öregtornyai a hozzájuk csatlakozó épületekkel, csak a védelmet szolgálták. Nagy Lajos diósgyőri vára viszont szabályos szerkezetével, hatalmas boltozott lovagtermével, finom faragványaival a vár jelleget már a művészi reprezentációval kapcsolta össze.
Az Anjouk visegrádi palotája pedig az itáliai derékszögű rendszerű, tengelyekre komponált nyílt kastély egyik legkorábbi, romjaiban is pompás, európai szintű példája. Az eddigi régészeti feltárások, a szép, társtalanul álló kutak és egyéb építészeti kiképzések mellett, gyönyörű csont-, fém-, üveg- és kerámia leletek által világítják meg a palota mindennapi életét. Visegráddal párhuzamosan Budán is hatalmas építkezések folynak. Az Anjou-palota mestere János, a király kedvelt és bőkezűen "megadományozott" híve. Keze nyomát őrzi az 1366-ban már álló palotakápolna, a Boldogasszony templom Mária kapuja, s talán az a végtelenül finom női fej is, amely gyöngéd formáival, kedves derűjével szinte a hazai gótika jelképe lehetne. A budai királyi székhely teljes kiépítése, ma is meglévő erődrendszerével, Zsigmond király műve. Az elpusztult Friss-palota szépségéről csak a rekonstruált déli nagyterem adhat némi fogalmat. A leletek főként a színes-mázas kályhacsempék pedig a berendezés csodálatos gazdagságát sejtetik.
A királyi tevékenység példát nyújt a főrendiek számára, akik hajdani zord váraikat a XV. században művészi igénnyel átépítik és bővítik. Hunyadi János vajdahunyadi (Hunedoara) franciás várkastélya 1452-ből való kéthajós lovagtermével, a Garaiak kőszegi várának északi szárnya és a siklósi vár gyönyörű erkélye, valamint karcsú, későgótikus kápolnája ma sem halványuló erővel érezteti ezt az átalakulási folyamatot.
A városok művészete a XIV-XV. században bontakozik ki. Természetesen Buda a központ, ahol a XIV-XV. században kifejlődik a jellegzetes gótikus lakóház típusa, amely dél-európai módra hosszanti oldalával néz az utca felé. A középen vagy oldalt nyíló széles kapu dongaboltozatos kapualjba visz, amelyet kétoldalt gyakran pompás ülőfülke-sor díszít. A földszintet az iparosok műhelyei, boltjai, az emeletet a lakóhelyiségek foglalják el. A nem egyszer előreugró emeletet kőgyámsor tartja. A homlokzatot kőrácsos ablakok, erkély, változatos festés teszi művészi értékűvé. E lakóház-típus különböző, némelykor rendkívül díszes változatai vidéken is elterjednek.
A gótikus polgárváros egyik leggazdagabb példája Sopron belvárosa a maga hármas városfalgyűrűjével, eredeti utcahálózatával, ötletes változatosságú templomaival és lakóházaival. E házak egy része megőrizte a földszinti borospincéket, a kapualjak budai jellegű ülőfülke-sorait és az emeleti lakások faragott, festett kiképzéseit. Az egykori főtér patrícius házai európai kortársaikkal is kiállják a versenyt. A hajdani ferences egyházat a budai Boldog-asszony templom műhelye készítette 1280 körül. Pazar szobrászati díszű káptalanterme XIV. századi gótikánk igazi ékköve. A hajdani Zsidó utcában (ma Új utca) álló gótikus zsinagóga pedig e ritka épülettípus nevezetes, XIV. század közepéről származó példája.
A polgárság középületei legnagyobb részt elpusztultak, de a pozsonyi (Bratislava) és nagyszebeni (Sibiu) gótikus városháza még ma is jó fogalmat ad róluk. Királyi városaink plébániatemplomai az érett gótika háromhajós csarnokmegoldásainak változatos művészi díszű példái. (A csarnoktemplom a mellékhajók magasságát a főhajó szintjére növeli, és ezzel eltünteti a különbséget- legalábbis magasság tekintetében - a fő- és mellékhajók között.) A kolduló rendi (ferences, domonkos) teremtemplomok is a gótika nagy egységre való törekvését példázzák és beilleszkednek a hazai települések XIV-XV. században véglegesen kialakult védelmi rendszerébe. A püspöki városok és földesúri mezővárosok hasonló törekvéseket mutatnak. Ezek művészi központja egyházi jellegű ugyan, de olykor országos, sőt európai rangra emelkedik.
A Kolozsvári testvérek - Márton és György-nagyváradi (Oradea), magyar szent királyokat megjelenítő bronz szobrairól az írott források mellett a prágai vár Szt. György szobra adhat képet. Az 1373-ban készült remekmű a gótika valóságkeresésének mesteri alkotása. Lovas és ló egységbe forr, a páratlan tudással megmintázott részletek belesimulnak az egésznek magávalragadó, lendületes és mégis kiegyensúlyozott mozgásába. A Kolozsvári testvérek művészete itáliai és helyi előzményekből szervesen nő ki és erőteljesen hozzájárul az ábrázoló művészetek önállósodásának kifejlesztéséhez. Európai jelentősége elsősorban ebben fejeződik ki. A váradi székesegyház részére készült a ma Győrben őrzött Szent László fej ereklyetartó is, amely a gótikus ötvösművészet e szobrászattal vetélkedő, kedvelt műfajának ritka szép alkotása. Méltán melléje állítható a gyulafehérvári (Alba Iulia) dóm részére Suky Benedek erdélyi nemesúr által készíttetett, sajátos magyar technikájú sodronyzománcos kehely, mely ma az esztergomi főszékesegyház kincse. Ugyanitt őrzik a káprázatos szépségű Mátyás-kálváriát, melynek felső része XV. sz. eleji francia munka, az alsó részét Mátyás készíttette hozzá Olaszországban.
Az elsőrendű egyházi központok mellé fokozatosan felnőnek a földesúri mezővárosok is. A korszak végén így a hazai későgótika olyan magasrendű remekei jönnek létre, mint a nagyvázsonyi vagy nyírbátori gótikus együttes, Kinizsi Pál és Báthori István művészetpártoló tevékenysége nyomán.

A XV. század közepétől hatalmasan kibontakozó szárnyasoltárok a városok ábrázolóművészetének legjellegzetesebb megnyilatkozásai, amelyek egyesítik magukban a későgótika szinte minden művészi ágát. Épülettől független, de abba szervesen beilleszkedő, annak elemeit finoman kihasználó alkotások. Felszívják magukba a XIV. században erőteljesen meginduló önálló szobrászat és táblaképfestészet eredményeit. Kompozíciós rendszerük a gótikus asztalos művészet pazarul kialakított keretei között fejlődik ki. A szárnyasoltárok festett, aranyozott szobrai, tájképekbe simuló domborművei és festményei a történeti forrásoknál is meggyőzőbb hitelességgel és páratlan változatossággal jelenítik meg a polgári élet úgyszólván valamennyi rezdülését. Ez a művészet valóban a városokban gyökerezik. Legszebb példáit ma is a Szepesség, a bányavárosok, valamint az erdélyi szász városok őrzik. A XV. és XVI. században olyan európai jelentőségű alkotások születtek, mint a kassai (Kosice) és lőcsei (Levoca) főoltár - ez utóbbiról kevesen tudják, hogy a legnagyobb méretű közép-európai szárnyasoltár -, a kisszebeni (Sabinov) Angyali üdvözlet oltár, Kolozsvári Tamás 1427-ben készült garamszentbenedeki (Hronsky Benadik) oltára, a hazai anyagban egyedülálló, de Európaszerte is ritka garamszentbenedeki Úrkoporsó, valamint M. S. mesternek későgótikus remekművei. A budapesti Szépművészeti Múzeumban őrzött Mária és Erzsébet ialálkozása c. képe bizonyságot tesz arról, hogy e nagy festő mily utolérhetetlen bensőséggel, meleg emberi érzéssel tudta a dráma komor akkordjai mellett a líra finom zengésű húrjait is megszólaltatni. E remekművön a későbbi festészet önálló műfajai: az életkép, tájkép és csendélet harmónikusan férnek meg egymás mellett.

A művészek túlnyomó része, akárcsak Európában, hazánkban is a polgárságból került ki. Társadalmi súlyuk a megrendelők mellett megnőtt. Erre vall az az általános jelenség, hogy szemben a románkorral, a gótikában mind több művésznevet, sőt egyéniséget ismerünk. Közülük egyesek udvari emberek lettek, akiket a királyok is nagyrabecsültek. Az Anjouk budai palotájának építője János mester, a Képes Krónika miniátora Hertul fia Miklós, vagy a csütörtökhelyi Zápolya kápolna építője, Kassoi István, ilyenek voltak. A kolozsvári (Cluj) Szent Mihály templom szentélypillérfőjén ábrázolt kőfaragó arcképe vagy Ábel festő sírköve éppúgy a polgári öntudat bizonysága, mint az európai szintet elérő Kolozsvári Márton és György remekművei.

A gótika már a XIII. század második felében lehatolt a falvakig. Az egyhajós, egyenes, majd sokszögzáródású szentéllyel ellátott templomok alapjában veve megőrzik románkori szerkezetüket, de nagyobbak, díszesebbek lesznek. Nyílásaik megnőnek, az ablakokon kőrács virágzik. A szentélyt, majd a hajót a XIV. századtól beboltozzák, szemben a korábbi, egyszerű síklefedéssel. Az oldalnyomást kívül támpillérek veszik fel. Egyre-másra emelik, legtöbbször a nyugati homlokzaton, a korábban ritka tornyot. A kő mellett, főként az Alföldön, előszeretettel alkalmazzák a téglát, olykor mázas, vagy túlégetett formában. Így a falrakás mintássá válik. A háromsejtű, szentélyből, hajóból és toronyból álló épület arányai kellemesek, néha szinte zenei finomságúak. A törökveszély növekedtével a XV. században a templomok erődítésére is sor került. Az egyszerű kerítéstől a tornyos, magas falakig, elsősorban Erdélyben, igen változatos megoldások keletkeznek.
A falusi templomok igazi dísze a XIII. század végétől a falkép, amely gyakran az egész belsőt beborítja. A hagyományos, Krisztus életét és dicsőségét bemutató sorozatok mellett, különösen kedveltté válnak a szentek, kiváltkápp a magyar szentek. A legedában az ősi pogány hagyományok keverednek a lovagkor hitvilágával s a falképsorozatok - éppúgy, mint az egykorú miniatúrák - Kelet és Nyugat formai és tartalmi elemeinek keveredéséről tanúskodnak. A veszprémi Gizella-kápolna oldalfalát bizánci ízű freskók díszítik. A stájerországi Aquila Jánosnak különösen vonzó alkotása a veleméri templom falképsorozata, ahol a bibliai jelenetek között finom növényi ornamentika gazdag gótikus feliratszalagokkal keveredik. A XIV. században falfestészetünk erős itáliai hatás alá kerül. Ennek mintegy jelképe az esztergomi palotakápolna. A Niccolo di Tommaso-nak tulajdonított nagyszabású falképdísz Krisztus és Mária életét mutatja be a 12 apostollal.
A trecento festészet nyomait távoli falvainkban is megtaláljuk. A XV. századi falképek éppúgy tükrözik az egykorú életet, mint a szárnyasoltárok. A XV-XVI. században már e műfaj helyi hajtásai is meglelennek különálló faszobrokkal és táblaképekkel együtt.
A falu világi művészetéről ad hirt az ásatások mellett az alsóörsi későgótikus udvarház, amelynek szerkezete a XVIII-XIX. századi balatoni emeletes présházakban él tovább. A falu lakóinak művészi iparát világítják meg az elpusztult településeken feltárt kerámia és fémleletek. A kályhaszemek az egykorú királyi fazekasság népivé válásáról tanúskodnak.
A magyar gótika a királytól indul el, s már a XIII. század második felében az egész társadalmat áthatja. Sajátos, a korábbi korszakban még hiányzó mozzanata a város művészi tevékenysége, amely a teljes korszakon át döntő szerepet tölt be. Bár a művészi fejlődésnek a magasrangú megrendelő még igen fontos mozgatója, a kézművesekből, mesteremberekből a céhekben, építőpáholyokban és a királyi udvarban fokozatosan művészek lesznek, akik be tudják illeszteni a fejlődés jellegzetes helyi menetét az általános európai keretekbe. Gótikus építészetünk lényegében közép-európai alapszövetét főként a kolduló rendi (ferences, domonkos) és városi építkezésekben valamint az ábrázolóművészetek területén át- meg átszőtték a mediterrán szálak. Így készítette elő a hazai gótika történeti és művészeti téren egyaránt a következő nagy korszakot: a reneszánszt.

A FELHASZNÁLT IRODALOM:

• Művészettörténeti ABC (Akadémia Kiadó)
• A MŰVÉSZET TÖRTÉNETE sorozat A gótika és a távolkelet című kötete (Corvina Kiadó) /A gótikára vonatkozó fejezetek/
• Zádor Anna: Építészeti szakszótár (Corvina Kiadó)
• Művészettörténeti ABC (Aradi Nóra szerk.; Akadémia Kiadó)
• Dercsényi Dezső-Zádor Anna: Kis magyar művészettörténet (Corvina Kiadó)
• Szentkirályi Zoltán-Détsy Mihály: Az építészet rövid törtétnete I-II. Műszaki, Bp. 1986., 1994.
• A művészet története Magyarországon (Főszerk.: Aradi Nóra) (Gondolat Kiadó)
• A magyarországi művészet története (Foszerk.: Fülep Lajos)
• A Szépművészeti Múzeum (Corvina Kiadó)
• Entz Géza: Gótika (Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata)

- feladatok -

- vissza -