Bret Easton Ellis könyve, az Amerikai pszicho egyszerre volt bestseller és igazi botránykönyv. Bár a kettő gyakran esik egybe, ez esetben igen élénk irodalmi párbeszéd alakult ki, hogy okos emberek megállapíthassák, mi is ez a különleges jelenség. Az Amerikai pszicho mint irodalmi alkotás ugyanis erősen kifogásolható minőségű, viszont bizonyos szempontból mégis zseniális munka. Ellis képes volt ugyanis egymástól teljes mértékben különböző és önmagukban értéktelen - sőt, némi bátorsággal akár szemétnek is nevezhető - részekből összehozni egy érdekes és szórakoztató, sőt, lebilincselő elegyet. Ezek között az alkotóelemek közt ott volt a horror - sorozatgyilkosos változatban -, a pornó, a divattanácsadás, az amatőr zenekritika, hogy csak néhányat soroljunk fel. De ami miatt nagyon sokan komolyan tudták venni Ellis-t és az Amerikai pszichót, az igazából a Reagan-korszak elfogulatlan kritikája, és a yuppie értékrend beköszöntének megörökítése volt.

Természetesen esetünkben is csak idő kérdése volt, hogy a rendkívül sikeres regényből mikor készítenek filmet, a gond csak az lehetett, hogy a valóban sokkoló részleteket, melyekben az alapanyag bizony bővelkedik, vajon hogyan ültessék át a vászonra. Ha ragaszkodnak a naturalista ábrázoláshoz, akkor a készítők egész biztosan szembetalálják magukat a szigorú korhatári beosztásokkal - vicces, hogy nálunk ez gyakorlatilag eltűnt, valahogy mindenki elfeledkezett róla, egyenlőre. Ha viszont kihagyják a csúnya részeket, akkor oda a közönségsiker. Azzal, hogy egy nőre bízták a film elkészítését, eldőlt, hogy a szoft verzió kapott szabad utat - és a nagy siker el is maradt. Ennek tudható be, hogy nálunk is csak videón érhető el ez a darab. Ám ne becsüljük le: Mary Harron kitett magáért, és bár nyilvánvalóan sokszorosan meg volt kötve a keze, meglehetősen jó munkát végzett. Az eredeti sztorit lerövidítette, egyenletesebbé, az erőszakot stilizálttá és elviselhetővé tette, a nyolcvanas éveket pedig újra élővé tette.

Patrick Bateman (Christian Bale) igazi yuppie, a fent említett Reagan-korszak agresszív gazdaságpolitikájának gyermeke, akit csak a pénz és a saját külseje érdekel, ám egyben eszelős gyilkos is. Szupermodern lakásának zegzugaiban részben áldozatainak darabjai, részben gyilkos szerszámok rejtőznek, ám senki nem sejt róla semmit. Pedig Batemannél a vaktában rendezett mészárlásokat és orgiákat heveny önutálat követi, mely során akárkinek akármit bevallana, ám senki nem figyel rá oda. Ha mégis figyelnek, akkor jól összekeverik valaki mással. Így történhet meg, hogy amikor végez egyik kollegájával, Paul Allennel (Jared Leto), aki egy másik, cégbeli kollegájának hiszi, az ügy kezd teljesen összekuszálódni. Mindenki felcserélhető, mindenkit mindenkivel folyamatosan összekevernek, és senki sem hiányzik. Ám a paranoia megmarad, annál is inkább, mert megjelenik szaglászni Kimbell nyomozó (Wiliem Defoe). Kimbell, úgy tűnik, belelát Bateman lelkébe, ám az is valószínű, hogy hősünknek egyáltalán nincs is lelke.

Bret Easton Ellis-t gyakran kritizálták, némileg joggal, az Amerikai pszicho nőellenessége miatt, ám a film kifejezetten nőpárti, és sokkal kedvezőbb képet fest a gyengébb nemről, mint az eredeti alkotás. Ráadásul finomabban is bánik velük: a fontosabb szerepekben feltűnő nők itt nem lesznek áldozatok: sem Bateman barátnője, Evelyn (Reese Witherspoon), sem a szeretője, Courtney (Mathis), sem a titkárnője, Jean (Chloé Sevigny), pedig a könyv nem mindig kíméli őket. Ettől függetlenül, ahogy a könyv, a filmes adaptáció is igazából egyszereplős történet, és Christian Bale remek ebben az "egyszerepben". Nem pusztán egy erőszakos gyilkost alakít, mint például a Shaft-ben, hanem egy furcsa humorérzékű, lecsupaszított idegrendszerű férfit, aki már attól is gyilkolászni indul, ha valamelyik kollegájának szebb a névjegykártyája, mint az övé, de közben képes mélyrehatóan elemezni Whitney Houston korai munkásságát is.

Ha tényleg ilyenek voltak a nyolcvanas évek, akkor jó, hogy véget értek - kinek hiányzik Phil Collins meg a többiek?