Ha valaki látott már zsűrit, akkor tudhatja, hogy az eredményhirdetés kötelező módon a következő frázissal kezdődik: nem volt könnyű dolgunk, mert annyi jó ... közül kellett választanunk stb., stb.

Nos, el bírom képzelni, hogy amikor az Irigy Hónaljmirigy összeül, hogy meghozza a nagy döntést: ki lett légyen megparodizálva a következő albumon, akkor tényleg nincsen könnyű dolguk. (Persze valójában fogalmam sincs, hogy hogyan döntenek. Lehet, hogy kis zöld idegenek hozzák nekik magasabb helyről az utasítást. Ezt persze soha nem fogják bevallani.)

A nehézség nem az, hogy nincs elég alapanyag - épp ellenkezőleg!
Néhány előadó a magyar popéletben már önmagában kész paródia, hogy messzebb ne menjünk, Pain, de ezt a tőle vett dal szövegében el is mondják (címe: A keksz majom ki?). Ráadásul azok is, akik, ahogy mondani szokás, a "maguk műfajában jók", kívülről nézve ordítanak a kiforgatásért, ilyen például ezen a lemezen Lajcsi.
Mellettük van még néhány nem annyira evidens célpont, az Up például, vagy amin meglepődtem: a három tenor.

A végeredmény ezúttal is a szokásos: a szövegek viccesek, a zene rendben van. A számok között szöveges betétek, a kezdőrúgást maga Knézy Jenő végzi el. A poénok a szellentéstől az egészen mély meglátásokig terjednek, a személyes kedvencem a Kerozin-féle refrén: "Kiskamasz, kiskamasz, ezt vedd be, lemegyünk majd hozzátok pléjbekkre!" - jól rátapint a dolgok legbenső mélységes lényegére, ugyebár.

Amit viszont nem kellett volna: a Fekete Vonat paródia semmi másra nem épül, mint a cigányokról szóló ostoba közhelyekre, vagyis (pontosabb, de keményebb nevükön): előítéletekre. Míg az eredeti többek között pont ezek ellen szól, a paródia csak kihasználja őket. Nem rasszista számról van szó természetesen, de azért szerintem ez így nem stimmel.