A Backstreet Boys 1992-ben alakult Floridában: Nick Carter, A.J. McLean és Howie Dorough diákként ismerkedtek össze. Kicsit később Kevin Richardsont és unokatestvérét, Brian Littrelt is bevették, és kialakult a ma is ismert ötös.

Zenélgettek, koncerteztek, de igazán 1994-ben indult be a dolog, amikor Louis Pearlman menedzser felkarolta őket. Profi marketing, eltervezett "személyiségek", és rengeteg sláger - ezt nyújtották nekik. Ők pedig énekelnek, mégpedig igazán jól, valamint komoly akrobatikus teljesítményekkel hódítanak a koncerteken.

1994-ben jelentették meg az első nagylemezüket, ami Európában és Kanadában nagy sikert aratott. Szülőhazájukban, Amerikában csak 1997-ben ismerték el őket, amikor nálunk már mindenki a lábaik előtt hevert.

A mögöttük álló gépezet közben (többek között őáltaluk) hatalmasra nőtt: ez a cég felelős Britney Spears és az N´Sync dalaiért is. (Ha másról nem, akkor a basszusok hangzásáról rájöhetünk erre.)
A BSB viszont közben rájött arra, amit a cinikusok már régóta hangoztatnak: a jóképű, jóhangú fiúkra építő boybandeknek nem jut sok idő a csillogásból. A fiúk idősebbek lesznek, és ha a hangjuk nem is romlik, az már nagy hátrány, ha pl. megházasodnak, mint a BSB-ből már ketten is tették. (Pearlman arra utasította a fiúkat, hogy azt mondják: nincs barátnőjük - még akkor is, ha valójában van. Mintha akkor nem lehetne annyira szeretni őket. Mellesleg az elvakultan fanatikus rajongókat a fiúk sem szeretik, és ez érthető is.)

Végül is szakítottak Pearlmannal, és elindultak az érettség felé vezető úton. Ezen egy nagy lépést jelent most megjelent negyedik albumuk. A meglehetősen puritán borítójú Black & Blue 13 dalából hatnak az írásában részt vettek. A munkálatokban pedig a szokásos csapat mellett olyan hírességek is részt vettek, mint Babyface (producerként termékenyebb, mint énekesként, ráadásul itt mindkét minőségében szerepel).

A fiúk énektudása a szokásos, dallamokban most sincs hiány, de változás is észlelhető: kevesebb a táncos-pörgős dal, és előtérbe kerültek a lassú balladák. Mint Brian Littrel mondta: "Valószínűleg ez a legsokrétűbb album, amit valaha készítettünk és készíteni fogunk. Sokkal realisztikusabb, mint az előzőek, az életről szól, sokszor a veszteségekről, szerelemről és csalódásról."

Akik eddig szerették őket, azoknak most sem kell csalódniuk. Emellett pedig egy új közönség, a harmincon túliak korosztálya is egyre inkább befogadhatja dalaikat.

Időközben pedig a legjobb magyar popegyüttesek között számon tartott Baby Sisters is nagyot lépett előre. A kissé infantilis név mögött immár egy teljesen felnőtt, érett csapat áll, igényes zenével, végiggondolt imigdzssel (hogy kell írni?), és persze jellegzetes hangokkal.

1997-ben tört be a három lány a köztudatba, de sokan akkor azt gondolták, hogy a Spice Girls-láz lefutásával az ilyen csapatok ideje is lejár majd. A Spice Girls legutóbbi lemeze nagy csalódást keltett a kritikusok és a közönség körében, a Baby Sisters viszont eddigi legjobb lemezét kínálja nekünk.

A Lesz, ami lesz dalait Gömöry Zsolt, az Edda művek billentyűse írta, és bebizonyította, hogy a könnyed műfajban is otthon van. Az alapok az eddigieknél is lendületesebbek, a hangszerelés változatos, sok a vonós és a különféle szinti. Néhány lassú mellett a pörgős dalok vannak túlsúlyban, néhol némi latinos beütéssel, mint pl. a címadó számnál is.

Néhány érdekességgel is kedveskednek a rajongóknak. A Pokoli tangó, mint címe is mutatja, egy tangó dallamát ötvözi a magukkal ragadó ritmusokkal. Az Állj mellém! című dalnak a capella, vagyis csak énekelt változatát is hallhatjuk, amiben a "dobot" is a lányok szolgáltatják. A Lesz, ami lesz remixe a diszkókban okoz majd nagy örömet. További bónusz a Best of Baby, amely tíz perces folyamatos keverékben tartalmazza az eddigi legnagyobb Baby Sisters-slágereket. Ez egyébként arra is alkalmat nyújt, hogy megállapíthassuk: most vannak magasan legjobb formájukban.

A Lesz, ami lesz tehát igazi buli-lemez - a maga műfajában a legjobbak között.

Nem ritka jelenség a popzenében, hogy valaki egy régebbi sláger feldolgozásával tör be a piacra. Annyiban van könnyebb dolga, hogy legalább a dallam ismerős a hallgatóknak, és ha az új interpretáció elég szellemes, akkor már szívükbe is fogadták az előadót.
Csak két példa a közelmúltból: a Fugees első slágere a Killing Me Softly is egy feldolgozás volt, majd már világsztárként elejtettek egy No Woman, No Cry-t is. Ezt a számot Sub Bass Monster használta fel arra, hogy a magyar mezőnyben a csúcsra jusson.

Mindez csak azért érdekes, mert Patrisha, akinek Vedd el! című lemeze e kritika tárgya, szintén egy feldolgozással debütált: a címadó szám a felejthetetlen rajzfilm, a Mekk Elek zseniális dallamát használja fel. Alátettek egy lendületes dobritmust, feldobták Patrisha vagány hangjával, és máris kész a húzódal.
(Mekk Elekről még annyit: nekem úgy maradt meg, mint aki minden epizódban más mesterséget próbált ki, de mindegyiknek csúfos vereség lett a vége. Nemrég láttam csak az utolsó részt, ahol az addigi tévelygések értelmüket nyerik, és kiderül: az Isten is szabónak teremtette őt. Ha gyerekkoromban ezt is láttam volna, talán ma optimistábban láthatnám a világot...)

Patrisha húsz éves, de igen jó hanggal áldotta meg őt a természet. Már csak egy jó dalszerző (Árvai Zoltán) kellett, hogy egyéni produkcióval is előállhasson. A sok megcsinált zenekarhoz képest sajátos, vonzóan vagány ez a lemez.

A dalok többségében a house-ritmusok dominálnak, de néhol bonyolultabb képleteket is felhasználtak. Erre azonban nem a szokásos szinti-prüntyögés rakódik rá, hanem dögös funky, sok-sok fúvóssal. A stíluson belül változatos anyag, néhány lassú és sok táncos számmal.

A szövegek sem mindig a szerelem körül forognak, a Plakátfiú például ilyen sorokat tartalmaz: "Olykor berongyol, valami dumcsikólát letol, aztán sicc / Várja már egy 5-ös bömös, kicsit hibás, de csicsás, tép, mint a 'lökös'". Ezt sajnos egyáltalán nem értem. De ez viszont talál: "Jeanne D'Arc lesz minden Barbie-babám / Csak merjen még egyszer ily / durván rám nézni" (Hagyj élni).

A legfontosabb persze Patrisha erős, érdekes hangja. Nem csak énekelni tud, de színészkedni is: a hallgató elhiszi, hogy ő tényleg ilyen vagány csaj. Tessék nyugodtan próbálkozni vele!