Az ingázással egy pályázati felhívásra kezdtem el foglalkozni egy könyvből, amelyet osztályfőnökömtől Zsigó Zsolttól kaptam /Osman Hasanpasic: Az inga megmutatja /. Mikor először kezembe vettem a könyvet, és olvasni kezdtem nagyon kíváncsi voltam arra, hogy nekem is van-e radiesztetikai érzékenységem, és alig vártam már, hogy hazaérjek, és kipróbálhassam azt. Összecsaptam hát otthon gyorsan egy ingát kulcskarikából és cérnából, és kipróbáltam. A dolog működött. Megdöbbenve kísérleteztem ingámmal, és türelmetlenül vártam, hogy hazaérjenek szüleim, és megmutathassam nekik ezt a különleges dolgot. Az inga azt tette, amit én mondtam neki, és ez nagy megelégedéssel töltött el, ugyanis ez nem egy mindennapi dolog, van benne egy kis misztikum.

Négyféle ingát készítettem. Elsőként cérnára kötözött kulcskarikával próbálkoztam, ennél túl nagy volt a kitérés, amely valószínűleg kis súlyának volt tudható, mert a karika tömege mindössze 1.5 g volt. Ezután megpróbáltam ezüstgyűrűvel, esztergált fémkúppal, majd aranygyűrűvel is. Az ezüstgyűrű nem vált be, mert alig volt észrevehető a kitérése, igaz a gyűrű nem volt szimmetrikus, és ez befolyásolhatta az eredményt. Az esztergált fémkúppal az volt a probléma, hogy nem tudtam egy anyagból elkészíteni, ugyanis csak pillanatragasztóval lehetett a cérnához rögzíteni úgy, hogy ne legyen ferdén, mert ha csak rákötözöm a cérnát, akkor, amelyik felére esik a csomó, arra felé fog billeni az inga, így szintén nem lesz szimmetrikus. Az én esetemben az aranygyűrű vált be, ugyanis ennek mind a súlya, tehát a kilengés mértéke, mind pedig az alakja megfelelő volt. Innentől kezdve minden kísérletemet aranygyűrűvel végeztem.

Első lépésben (a kulcskarikával) meggyőződtem, arról, hogy van radiesztetikai érzékenységem a könyvben leírtak szerint, tehát - mivel én jobbkezes vagyok - jobb kezemben megfogtam a cérnát, bal kezemet pedig alátartottam, és kilendítettem az ingámat egy irányba, mire az néhány másodperc múlva körpályán kezdett mozogni. Ez után (mindegyik inga esetében) megkérdeztem, hogy hogyan mutatja nekem az igent, erre az óramutató járásával megegyező irányban kezdtek el mozogni, majd megkérdeztem, hogyan mutatják nekem a nemet mire az óramutató járásával ellentétes irányban kezdtek el keringeni. Későbbi kísérleteim során azt tapasztaltam, hogy a számomra pozitív dolgokat is igennel, a negatívumokat pedig nemmel jelzi az inga, és hogy a különböző válaszok iránya nem függ az inga anyagától. A könyv azt jósolta, hogy ingázás közben nagyon el fogok fáradni, azonban nem ez történt.

Következő lépésben egyszerűbb dolgok kiderítésével foglalkoztam, mint pl. megkérdeztem ingámat arról, hány db. vállfa található a szekrényemben. Mielőtt rátérnék a kapott válaszra, elmondom, hogy naponta többször is látom a szekrényem belsejét, ebből kifolyólag volt egy körülbelüli elképzelésem arról, hogy ez hány db. Az is eszembe jutott, hogy lehet, hogy valamikor régebben már megszámoltam a vállfákat, csak már nem emlékszem a számra. Lehet, hogy valahol már bennem volt, bennem van ez a szám. Felsoroltam hát a számokat, és ingám annál az értéknél válaszolt igennel, amelyre előzőleg tippeltem. Ebből arra következtetek, hogy ha olyasvalamiről kérdezek, amelyről van valamilyen elképzelésem, akkor azt jelzi, nem pedig a valós értéket vagy dolgot, tehát tudatom nagymértékben befolyásolja, befolyásolhatja az eredményt. Ezen a ponton leálltam a kísérletezéssel, és a koncentrálást próbáltam elsajátítani. Ebben az esetben a nyugalomra való koncentrálás volt nálam eredményes. Ezt úgy értem el, hogy magam elé képzeltem a csillaggal teli eget, és megpróbáltam a semmire gondolni. Ez kb. 2 percig tettem ötperces időközönként, és még aznap estére megtanultam időlegesen kikapcsolni a tudatomat, így kis időre - amíg a kísérleteket végeztem - koncentrálni tudtam, de ha mégis betörtek a gondolatok a fejembe, ingázás közben, akkor abbahagytam néhány másodpercre, majd kitisztult fejjel újra kezdtem. A tudat által végzett befolyásolás akkor is előjön, amikor olyasvalamit kérdezek az ingámtól, amelyre igenlő választ szeretnék kapni, tehát vágyom rá, vagy ha éppen úgy kérdeztem, hogy nemleges válaszra vágyom, akkor, igent vagy éppen nemet fog rá válaszolni, tehát a vágyamat fejezi ki. Erre abból következtetek, hogy egyik nap, amikor otthon felejtettem a kulcsomat, akkor hazafelé arról kérdeztem az ingámat, hogy lesz-e otthon valaki, és hogy be tudok-e menni, akkor igent válaszolt, de amikor hazaértem nem volt otthon senki. Azt a feltevést, hogy az inga a vágyamat fejezi ki, ekkor még nem tudtam egészen biztosan, és csak akkor győződtem meg róla, amikor kinéztem magamnak egy trikót a kirakatban, és mielőtt elmentem volna az áruházba, megkérdeztem ingámat arról, hogy meg fogom-e venni, akkor igent válaszolt, de mégsem tudtam megvenni, ugyanis nem volt az én méretemben, tehát úgyszintén a vágyamat fejezte ki.

A következő témakör, amivel foglalkoztam, az a káros sugárzások felderítése volt. Olyan sugárzásokat kerestem, amelyek földalatti vízerektől származnak, és ezt meg is beszéltem vele, mert az a tapasztalatom, hogy sokkal hamarabb, és nagyobb biztonsággal válaszol kérdéseimre, vagy jelzi a keresett dolgot, ha ezt a munka elején megteszem. Keresés közben bal kezemet a föld felé tartottam, így antennaként használtam. Az inga mozgása megegyezett a könyvben leírtakéval, tehát amikor a vízér közepe felett voltam, akkor az eszköz az óramutató járásával ellentétes irányban keringett, amikor pedig a széléhez értem, akkor egyenes vonalú mozgásba kezdett, majd amikor nem voltam vízér felett, akkor az óramutató járásával megegyező irányban keringett. Erről a mozgásról azonban keresés előtt meggyőződtem, méghozzá úgy, hogy egy fasírtformázót - amely a vízér egy részletének felelt meg- megtöltöttem vízzel, és felette tartottam, majd lassan elvittem felőle, eközben az előbb említett mozgást végezte. Magát a keresést úgy végeztem, hogy amikor megtaláltam egy pozitív pontot, tehát sugárzó területet, akkor megkérdeztem az ingát, hogy merre keressek tovább, mire megmutatta azt. Amikor sugárzásmentes helyre értem, akkor visszamentem az utolsó pozitív ponthoz, és megint megkérdeztem a helyes irányt. Ily módon feltérképeztem az egész házat, és néhány méteres körzetben a környékét is. Amikor befejeztem, nem voltam biztos abban, hogy az eredmény valós. Erről csak akkor győződtem meg, amikor varázsvesszős kísérletemet folytattam. Azon a helyen, ahol varázsvesszővel nagy mennyiségű vizet találtam pontosan egybeesett egy vízérelágazástól származó káros sugárzással. Mint később megtudtam a falubeliektől azon a helyen régebben egy kút állt. Erről azért nem tudhattam, mert a kút be volt temetve, és mert csak az eset megtörténte előtt négy hónappal költöztünk mostani lakhelyünkre. Ezután a teleradiesztéziával foglalkoztam. Lerajzoltam házunk alaprajzát és végigtapogattam azt egy ceruzával vízerek után kutatva a könyvben leírtak szerint. Az ingám ugyanúgy jelzett, mint a hagyományos keresésnél, de arra vigyáznom kellett, hogy nehogy túl gyorsan mozgassam ceruzámat, mert az inga tehetetlenségénél fogva nem tudott kellő gyorsasággal irányt változtatni. A teleradiesztéziával rajzolt vízértérkép megegyezett a hagyományos módon felderített vízérrendszerrel.

Kísérleteztem még azzal is, hogy megkérdeztem ingámat, testvéremnek mely ételek ártanak, és melyek nem. Felhasználtam a könyvben készített élelmiszerlistát, úgy, hogy jobb kezemben tartottam ingámat, bal kezemmel pedig végigmentem a listán. Amelyiknél pozitív jelzést kaptam az jót tesz testvérem szervezetének, amelyiknél pedig negatívat, az árt neki. Azt, hogy milyen mértékben tesz jót az étel, vagy éppen rosszat, az inga kilengésének mértékéből tudtam megállapítani. Most megemlítenék egy példát. Testvérem egyszer elrontotta dióval a gyomrát, és a diónál pont negatív választ kaptam az ingámtól. Kérdés az, hogy ez azért van-e, mert aznap amikor a hasa megfájdult, sok diót evett, és ráfogtuk, hogy a diótól volt, avagy ténylegesen attól betegedett meg? Az így kapott eredmény megegyezett testvérem véleményével, amelyet tapasztalatai alapján alkotott. Itt megintcsak felvetődött bennem a kérdés: vajon valóságos az eredmény, vagy csak azért kaptam helyes válaszokat, mert jól ismerem testvéremet? Vajon ezt meg tudnám állapítani egy ismeretlen embernél is, aki ráadásul nem hisz ebben a módszerben? És egy olyan ismeretlennél, aki hisz benne? És vajon befolyásolja-e a dolgot a média folyamatos nyomása? Elhiszik-e, és bebeszélik-e maguknak az emberek mindazt, amit hallanak? Nagyon kevés olyan embert ismerek, aki utánanéz ezeknek a dolgoknak. Az előző kérdésre válasz lehet az, hogy néhány éve elterjedt az a nézet, hogy a vaj ártalmas az egészségre, ezért ma már a legtöbb helyen margarint fogyasztanak. Az "ismeretlen ember" problémára úgy kerestem a választ, hogy osztálytársaim közül kiválasztottam két embert. Elmondásuk szerint egyikőjük hitt a dologban, a másik viszont nem. Elvégeztem hát a kísérletet, de elmondásuk szerint az eredmény nem teljes mértékben volt helytálló egyik ismeretlen esetében sem. Az eredmények tükrében úgy gondolom, hogy nincs különbség a két eset között, tehát itt nem volt lényeges, hogy az alany hisz-e a dologban vagy sem, mert a következőkben leírt 20, ill. 40 % véletlennek tekinthető. Egyik esetben kb. 40%-ban volt helyes az eredmény, másik esetben pedig kb.20%, de néhány dolog, mint pl. a tök mindkettőnél negatívumként szerepelt. Lehet, hogy ez azért van, mert szerintem a legtöbb fiatal nem szereti a tököt? Megismételtem a kísérletet, persze még mielőtt osztálytársaim összehasonlították volna az eredményt tapasztalataikkal, és ugyan arra jutottam. Lehet, hogy ez azért volt így, mert hittem az első eredmény helyességében?

Kételkedést váltott ki bennem az ingázás eredményeinek valóságosságával kapcsolatban az, hogy amikor az inga mozgott, úgy éreztem, hogy a kezem - önkéntelenül is - ugyanolyan irányban mozog, tehát elképzelhető, hogy a tudatalattiban vannak azok a dolgok, amelyeket az inga mutat a kérdezőnek, és az csak a közvetítő eszköz. Kicsit csalódott voltam: lehet, hogy ez az egész attól működik, hogy az ember bebeszéli magának? Megbeszéltem hát apukámmal, aki elejétől fogva ámításnak tartotta a dolgot, hogy próbálja ki, van e radiesztetikai érzéke. Az inga nem mozdult neki, pedig ugyanúgy tett, mint én az elején. Lehet, hogy ő azt beszélte be magának, hogy nem létezik ilyen dolog? Esetleg ő vélekedik jól a dologról? Kipróbáltam még több olyan emberrel is a dolgot, akik elmondásuk szerint hisznek a dologban, és kivétel nélkül mindenkinél mozgott az inga, ugyanígy tettem több emberrel is, akik azt mondták, hogy nem hisznek a dologban, és egyikőjüknél sem mozgott az inga. Ily módon meggyőződésem, hogy a tudat, és az akarat nagy dolgokra képes.

Az a véleményem az ingázásról, hogy alkalmanként egy-egy kivételes dolog kiderítésére alkalmas lehet, mint pl. a víz és a káros sugárzások helye, ártalmas, és jó ételek, felderítése, vagy a nagyobb tárgyak megkeresése, de nem biztos, hogy alkalmas mindennapi használatra, legalábbis az olyan emberek számára nem, akik nem rendelkeznek különleges radiesztetikai érzékkel. Egyáltalán létezik ilyen érzék?