A XIX. sz. közepétől felgyorsult az Északi-sarkvidék kutatása.
Az északi nemzetek hajósai mellett August Petermann kezdeményezésére az 1860-as
években a németek is bekapcsolódtak a felderítő tengeri utazásokba. Úgy vélték,
hogy az Északi-sarkot a Spitzbergák és a Novaja Zemlja közötti Barents-tengeren
át lehet legkönnyebben megközelíteni, mivel a Golf-áramlás hatására a nyílt
víz nyáron messze felnyúlik a Jeges-tengerbe. 1868-ban a Germania nevű német
vitorlásnak Karl Koldewey parancsnoksága alatt sikerült eljutni a 75°19' szélességig.
1869-ben újabb két hajót indítottak útnak: a Hansa vitorlást a jég nyomása összeroppantotta
és elsüllyedt, az Új-Germania azonban a Shannon-szigeten túl egészen 75°30'-ig
hatolt É-ra. A felfedező utazások lelkes szervezője, August Petermann az osztrákokat
is biztatta az Arktisz kutatására. Johann Wilczek gróf, a bécsi Földrajzi Társaság
elnöke 40 000 Ft-ot ajánlott fel az expedíció szervezésére, és befolyásával
megnyerte az osztrák kormányzati szervek támogatását is. Magyar részről Zichy
Ödön járult hozzá jelentős összeggel az expedícióhoz. Erős falú, 30 tonnás hajót
építtettek Bremerhavenben, amelyet a vitorlázaton kívül 100 LE-s gőzgéppel is
elláttak. A hajót Wilhelm Tegetthoff osztrák tengernagyról nevezték el, aki
1866-ban Lissa-szigetnél megverte az olasz hajóhadat. A Tegetthoff
parancsnokául és az expedíció vezetőjévé Karl Weyprecht kapitányt nevezték ki.
Helyettese és egyben az expedíció tudományos vezetője Julius
Payer főhadnagy lett, aki az Új-Germania fedélzetén már részt vett a németek
sarkvidéki utazásán. A hajó 24 főnyi személyzetének felét gyakorlott dalmát
tengerészekből válogatták ki, a tisztek osztrákok voltak, és csupán egyetlen
magyar vett részt az expedícióban, a hajóorvos Kepes Gyula.
Az expedíció merész céljául azt tűzték ki, hogy a Novaja Zemlja megkerülésével
a Jeges-tengeren át kíséreljék meg az eljutást a Bering-szoroshoz, vagyis derítsék
fel az Atlanti-óceánból a Csendes-óceánba vezető, ún. "Északkeleti-átjárót".
A Tegetthoff 1872. június 13-án indult
útnak Bréma kikötőjéből. Július 3-án vetettek horgonyt a norvégiai Tromsoben,
ahol csatlakozott hozzájuk Olaf Carlsen norvég hajóskapitány, az északi jégvilág
kitűnő ismerője. A Brémából hozott 6 szánvontató kutyafogat kiegészítésére még
felvettek 2 eszkimókutyát is. Ezután folytatták útjukat a zajló tengeren Novaja
Zemlja felé. Útközben találkoztak az Isbjörn nevű norvég hajóval, melyen J.
Wilczek utazott, hogy utánpótlást helyezzen el a Tegetthoff számára a nagy sziget
északi részén, a Nassau-foknál. A Tegetthoff nem jutott túlságosan távol a Nassau-foktól,
mert jégtorlódásba került, és a jégtáblák közé fagyott. Az a terv tehát, hogy
a Bering-szoros irányába haladjanak, meghiúsult. A jégbe zárt hajó a Novaja
Zemljától észak felé sodródott egészen a 80. szélességi fok közelébe. 1873.
februárjában a hajót hordozó jégmező nyugatias irányban kezdett elmozdulni.
Közben a személyzet nem tétlenkedett, meteorológiai méréseket végeztek és vizsgálták
a jégviszonyokat. Felderítés és vadászat céljából kutyaszánnal nagyobb utakat
tettek meg. Eljött a nyár, a jégmezők között vízfoltok tűntek fel, de a hajót
nem sikerült kiszabadítani a mintegy 10-12 m vastag jégtáblából. 1873. augusztusának
végén ÉNy felől egy szárazföld szegélyét pillantották meg. A jégmező mozgása
lelassult, és csak október végén jutottak el a part közelébe, ahol a jég ismét
megállapodott. Itt töltötték a második sarki telet. Élelmüket főként az elejtett
medvékből nyerték, s hogy egészségesek maradtak, azt jórészt Kepes doktor gondoskodásának
köszönhették. 1874. márciusában egy kisebb csoport partra szállt, és Payer vezetésével
felderítő útra indultak észak felé. Egy hónapig ember által még soha nem látott
csodálatos jégvilági tájakon jártak, és térképeztek fel kb. a 82. szélességi
fokig. A nyugatra lévő nagy szigetet Wilczek-földnek, a keletit Zichy-földnek
nevezték el, egy kiugró sziklás félsziget pedig a Budapest-fok nevet kapta.
Az egész szigetvilágot Ferenc József császárról keresztelték el. Az expedíció
tagjai tisztában voltak azzal, hogy a szigeten a pusztulás vár rájuk. Többen
megbetegedtek, Otto Krisch hajógépész tüdőbajban meghalt. Temetése után a féloldalra
dőlt hajóról lehordták a legszükségesebb felszereléseket, élelmiszereket és
szánokra rakva megindultak dél felé. Szántalpakra szerelve magukkal vonszolták
három csónakjukat is, hogy szükség esetén vízre szállhassanak. Közel három hónapos
kimerítő vándorlás után augusztus közepén elérkeztek a jégmező peremére, melytől
délre már a nyílt tengervíz húzódott, a távolban pedig feltűntek a Novaja Zemlja
északi hegyei. Vízre tették csónakjaikat és a sziget felé eveztek. A partoknál
összetalálkoztak két orosz halászhajóval, az egyik fedélzetére vette az expedíció
már végsőkig elcsigázott embereit, és a norvégiai Vardobe szállította őket.
Innen bérelt hajón tértek vissza a német partokra. Az Osztrák-Magyar Északisarki
Expedíció a földrajzi felfedező utazások egyik kiemelkedő teljesítménye. A jelenleg
Oroszországhoz tartozó, 18 940 km2 kiterjedésű szigetcsoport ma is Ferenc József
nevét viseli. Az expedíció történetét és felfedezéseit Julius Payer dolgozta
fel könyvben.
Nagy kár, hogy Kepes Gyula nem írt róla bővebben, így a magyar közönség csak
a német nyelvű kiadásból ismerhette meg ezt a hősies utazást. Gróf Zichy
Ödön nagybirtokos és egyben politikus a bécsi politika követőjeként 1848-ig
Fejér vármegye főispáni helytartója, helyettes udvari főlovásza volt. 1848 szeptember
végén Jellasics megbízásából, Roth osztrák tábornokhoz sietett. Görgey előörsei
azonban Adonynál elfogták. A haditörvényszék a nála talált iratok miatt kötél
általi halálra ítélte Csepelen. A róla elnevezett szigetcsoport a Ferenc
József-föld északi részén található. Keletről az Ausztria Sund, nyugatról
pedig a Brit-csatorna határolja. Középen a Ziegler- és Salisburg-, északon a
Jackson- és Payer-, délen a Luigi- és a Champ- sziget alkotja a Zichy-földet.
Forrás: Felfedezők Lexikona (szerk. Balázs Dénes)